Time Goes By

Két pasi meg egy kicsi (Two and a Half Men) 2003-2015

2019. március 05. 12:51 - Time Goes By

A két pasi meg egy kicsi az utóbbi 15 év egyik legsikeresebb és legnépszerűbb amerikai sitcomja, ami 12 évadod élt meg 2003 és 2015 között, de ma sincs olyan nap, hogy valamelyik tévécsatorna ne adná folyamatosan. A sorozat első 8 évadában a három címszereplőt Charlie Sheen, Jon Cryer és Angus T. Jones játszották, majd Sheen kiválása után a helyét az utolsó négy évadban Ashton Kutcher vette át, akinek írtak egy új karaktert. Mivel innentől kezdve már közel sem volt annyira szórakoztató a sorozat, ezért ez a poszt is inkább az első 8 szezonra koncentrál, ami a Harper testvérek, a hedonista életmódot folytató nőfaló és piás Charlie, lúzer testvére, a valami miatt mindig ideges és kissé zsugori Alan, valamint ez utóbbi problémás és lusta fia, Jake kalandjai körül forog, akik együtt élnek Charlie tengerparti házában.

A Harper testvérek egymás szöges ellentétei, akikre jellemző, hogy az őket játszó két színész személyes tulajdonságaival (is) rendelkeznek. A sorozat akkor kezdődik, amikor az agglegény életmódot folytató szoknyavadász és piás, minden szituációból szerencsésen kikerülő Charliehoz (Charlie Sheen) beköltözik a pár évvel fiatalabb lúzer öccse, amikor felesége Judith (Marin Hinkle) kirúgja otthonról és elválnak. Alan (Jon Cryer) mindig mindenből rosszul jön ki, aminek egyrészről Charlie szexfüggősége az oka, mivel megdönget, majd eldob minden csinosabb nőt, akivel csak összetalálkozik, közte olyanokat is, akik valamilyen szempontból meg tudják nehezíteni Alan életét, és akik bosszúból ezt általában meg is teszik. Másrészről Alan saját maga is hibás lúzerségében, mivel kicsinyessége és zsugorisága miatt mindig visszaél a sors által felkínált lehetőségekkel azáltal, hogy túl sokat akar kivenni ezekből a szituációkból. Charlie életét ráadásul munkája is nagyon megkönnyíti, hiszen reklámzene és gyerekdalok írásával kevés munkával is nagy pénzt keres, míg a kiropraktőr Alannek keményen meg kell dolgoznia a pénzéért, aminek nagy részét ráadásul elviszi a feleség és gyerektartás. A sorozat elején 8 év körüli Jake (Angus T. Jones), Alan kisfia az anyjával lakik, de a hétvégéket Charlie házában tölti apjával és nagybátyjával, akiktől ellesi az élet fortélyait, főleg persze a menő Charlietól, akire laza és menő életmódja miatt felnéz. A Harper fiúk életében két-három nagyon fontos, állandóan jelenlévő nő is van, az egyik a nagyvilági, még idősebb korában is magára sokat adó, hiú és pasizó anyjuk, Evelyn (Holland Taylor), akivel nagyon ellentmondásos a testvérek kapcsolata. Egyrészről őt hibáztatják gyerekkori pszichés és érzelmi sérüléseikért, mivel úgy gondolják, hogy Evelyn nem volt elég jó anyjuk, másrészről pedig mindez mindkettejüknél anyakomplexust okozott, és valójában mindennél jobban vágynának anyjuk meleg szeretetére. A másik nő pedig Charlie bejárónője, a nagydarab és élesnyelvű, alacsonyabb társadalmi helyzetű Berta (Conchata Ferrell), aki főnöke fejére nőtt, és kihasználja Charlie jószívűségét. Charlie egyéjszakás kapcsolata Rose (Melanie Lynskey) is fontos szerepet játszik életükben, aki egy nagyon intelligens, csinos és gazdag, ugyanakkor pszichopata nő, aki azóta leskelődik Charlie után, manipulálja és avatkozik számos esetben is az életébe, hogy ejtette. A Harper testvérek számos kalandon mennek keresztül, amelyek így-vagy úgy, de általában olyan nők körül forognak, akik általános tulajdonága, hogy mindannyian önzőek, követelőzőek, manipulatívak és hidegek, ugyanakkor a sorozatbeli férfiak sem sokkal különbek, akik bármilyen ostobaságot képesek megtenni egy numera kedvéért…A 8. évadot már le kellett rövidíteni Charlie Sheen drogfüggősége miatt, majd kirúgásához a végső lökést azt adta, hogy összeveszett a sorozat producerével, alkotójával Chuck Lorre-ral. Kiválása után megjelenik Ashton Kutcher Walden Smith karakterében, aki egy naiv és gyerekes, de roppant gazdag internetes vállalkozó. Walden veszi meg Charlie házát, és Alan – aki előtte bátyján élősködött – új alanyt talál, akit anyagilag kihasználhat és még azt is eléri, hogy ne kelljen kiköltöznie a malibui házból. Jó barátok lesznek, és ők is egy csomó kalandba keverednek együtt, egy alkalommal még össze is házasodnak, pedig egyikük sem meleg…

A sorozat szórakoztatóképessége és minősége azonban zuhanórepülésbe kezdett a 8. évad után, függetlenül attól, hogy nézettségét (egy ideig legalábbis) meg tudta tartani. A minőségi romlás nem feltétlenül csak Charlie Sheen és az általa játszott karakter elvesztéséből fakadt, bár erősen hozzájárult, hanem abból is, hogy Ashton Kutcher erőltetett gyerekes karaktere és játéka volt végtelenül idegesítő. Ehhez járult még az - ami már nagyon sokszor lejtmenetbe küldött egy-egy sorozatot -, hogy a 8. évad után Berta kivételével majdnem az összes addigi fontosabb és roppant szórakoztató karakter - akiket ráadásul kiváló színészek játszottak -, eljelentéktelenedett vagy akár teljesen eltűnt, mint Evelyn, Judith, Herb, Rose, Jake. Velük szemben az újonnan behozottak, mint Jenny, Charlie leszbikus nőfaló zabigyereke, vagy Louis, Walden és Alan örökbefogadott gyereke, de tulajdonképpen megemlíthető az összes útjukba kerülő nő, már közel sem voltak olyan érdekesek, jól eljátszottak és viccesek, mint elődeik. Ezzel együtt mintha a forgatókönyvírók is mintha kimerültek volna, mert az addig éles humorral rendelkező dialógusok és szituációk ellaposodtak és a humor majdhogynem teljes egészében eltűnt a sorozatból.

Evelyn, Charlie, Rose és Berta:Az első 8 évad szinte mindegyik részének narratívája ugyanaz volt, vagy legalábbis nagyon hasonló. Az epizódok általában azzal kezdődnek, hogy Charlie, akire nemcsak pénze, de laza, könnyed, nagyvonalú és magabiztos karaktere miatt is buknak a nők, felszed egy csinos és butuska nőt, aki csakis a szex miatt érdekli és csakis egy éjszaka erejéig, hogy aztán az epizód végén dobja, amiből fura módon valahogy mindig Alan jön ki rosszul. A nyolc évad folyamán lesz két komolyabb kapcsolata is, azonban azok végkimenetele előre borítékolható nem csak Charlie megváltoztathatatlan hedonista életmódja, de a nők azon tulajdonsága miatt is, hogy mindketten elkövetik azt a hibát, hogy nagyon erőszakosan és önző módon megpróbálják megváltoztatni és a maguk képére formálni, amire Charlie általában nem reagál jól.

Alan bátyjával ellentétben nem nyerő a nők körében. Ránézésre lerí róla önbizalomhiánya, idegessége, szőrszálhasogató és kispályás kicsinyessége, ráadásul érzékenyebb személyisége miatt egy csomóan homoszexuálisnak gondolják. Alan roppant igazságtalannak tartja az élettől ezt a felállást, mert azt gondolja magáról, hogy erkölcsileg, etikailag bátyja felett áll, valójában azonban inkább csak arról van szó esetében, hogy irigyli Charlie életstílusát, amire neki nincs lehetősége és a személyisége se passzolna hozzá. Alan és Charlie azonban hasonlítanak is néhány dologban, intelligensek, van humoruk és anyakomplexusosak, amelyet személyiségüknek megfelelően máshogy próbálnak feldolgozni. Sőt, érzékenyek is, fura módon még az amúgy végtelenül önző Charlie is, akit pedig leginkább csak az érdekli, hogy a saját hedonista jellegű igényei ki legyenek elégítve.

Alant meg van győződve saját magasfokú moralitásáról - ami azért korántsem annyira megalapozott, mint ahogy ő azt gondolja magáról -,  azonban ez nem tartja vissza attól, hogy anyagilag Charlien élősködjön és kihasználja testvére nagyvonalúságát. Az első részben elviekben csak pár napra költözik be Charlie malibui házába, azonban ott ragad és egy idő után már esze ágában sincs kiköltözni. Ráadásul folyamatosan bátyjával fizettet mindent, arra hivatkozván, hogy a hatalmas asszony és gyerektartás miatt nincs pénze, valójában már akkor is zsugori volt, amikor még nem volt ilyen rossz anyagi helyzetben. Alan éttermekben, kocsmákban mindig eljátssza, hogy otthon felejtette a pénztárcáját, amit Charlie egy idő után már csak úgy emleget, hogy "Alan Harper legendás pénztárcája, amiről mindenki tudja, hogy létezik, de senki sem látta még". A nagyvonalú Charlienál néha betelik a pohár, mert Alan hajlamos arra, hogy ne érezze, hogy hol a határ. Ilyenkor bátyja kidobja a házából, azonban Alannél nincs jobb elősködő, hiszen általában még az epizód végén visszaköltözik, amiben még az sem gátolja meg, ha Charlie közben zárat cserél az ajtaján.

"Miért? Nekem nem lehet szexuális életem?" - kérdezi sértődötten az aktuális pasijával éppen szexuális szerepjátékot játszó Evelyn a rosszkor betoppanó és megrökönyödő Alantől:Charlie és Alan azonban minden látszat ellenére szeretik egymást, amiben annak is nagy szerepe van, hogy egyfajta véd és dacszövetséget alkotnak anyjukkal szemben, akit nem tartanak elég melegszívű anyának. Van némi igazság ebben. Evelyn, a nagymenő és gazdag ingatlanügynök számára mindig is fontosabb volt a pasizás, mint a gyerekei, akiket állandóan valamilyen táborba iratott be gyerekkorukban, csakhogy megszabaduljon tőlük egy kis időre. A fiúk az izraeli kibuc tábort a mai napig sem bocsátották meg anyjuknak. Evelyn azonban nagyon okos nő és tisztában van fiai érzéseivel – bár véleményükkel nem ért egyet -, amit a maga módján fel is használ annak érdekében, nehogy Alan hozzáköltözzön, amikor Charlie éppen kirúgja. Ahányszor komolyabb veszekedésre vagy kenyértörésre kerül a sor a testvérek között, mindig felajánlja Alannek, hogy hozzáköltözhet. Mindezt természetesen annak tudatában teszi, hogy vérig sértett Alan inkább megbocsát majd testvérének, akik között így szent lesz a béke és kisebbik fiai visszaköltözik Charliehoz, akiben van annyi emberség, hogy még akkor sem akarná testvérét olyan rossznak kitenni, hogy az anyjukkal kelljen laknia, amikor nagyon pipa Alanre a kicsinyessége miatt. De Alan és Charlie egyéb speciális esetekben is kisegítik egymást, mint például amikor Charlienak meg kell jelennie "partnerével" egy meleg partin, aminek házigazdája egy, a reklámszakmában dolgozó meleg férfi, aki rengeteg megbízást ad Charlienak abban a hitben, hogy ő is meleg. 

A Két pasi meg egy kicsit sokszor érte az a vád, hogy nőgyűlölő, nem csak azért, mert Charlie eldobható szextárgyaknak látja és ekként is kezeli a nőket, hanem legfőképpen mert mindegyik női karakter végtelenül hideg, abuzív, esetenként már-már kegyetlen a férfiakkal szemben, akiket irányítani akarnak, meg akarják őket változtatni, miközben anyagilag és érzelmileg is kihasználják és manipulálják őket. A vád helytálló, azonban nem veszi figyelembe azt, hogy mindezt teljesen ellensúlyozza az, hogy a férfiak a sorozatban ugyanúgy kihasználják a nőiket (Alan inkább csak szeretné), és a sorozat összes férfi karaktere síkhülye abból a szempontból, hogy bármilyen ökörséget megtennének egy menetért, és azonnal elfeledkeznek komoly kapcsolatukról, amint meglátnak egy könnyű nőt.

Most zsidó lettem? - kérdezi Charlie Alant egy női sátánista szektával átmulatott éjszaka után:Charlie szerepét olyannyira Charlie Sheenre írták, hogy még a keresztnevét se változtatták meg, így aztán lényegében önmagát kellett játszania, amiben nagyszerű volt, és mind karaktere, mind a színész roppant mód hiányzott a 8. évad után. A Két pasi meg egy kicsi legjobb színésze azonban messze nem ő, hanem az öccsét alakító Jon Cryer volt, aki Sheen (és más színészek) távozása után lényegében egyben tartotta és a hátán vitte a sorozatot, és ő az egyetlen, aki az összes 262 részében szerepelt.

Alan fiát, a sorozat kezdetén 8, majd a végén 20 éves Jaket Angus T. Jones játszotta, aki lényegében a szemünk előtt nőtt fel. Jake legfontosabb tulajdonsága, hogy nagyon rosszul teljesít az iskolában, aminek látszólag gyenge képességei az oka, valójában inkább a lustasága. Jake ugyanis mindig azt a lehetőséget keresi – és általában meg is találja - , amivel ellóghatja az éppen aktuális feladatát. Kiskorában evésen, tévénézésen és alváson kívül nem sok minden érdekli, a későbbiekben már a lányok is felkeltik érdeklődését. Jake, minden nem túl menő tulajdonsága ellenére nagybátyjához hasonlóan és apjával szemben bejön a lányoknak, Charlie pedig örömmel ad neki csajozós tanácsokat. Tinédzser korában szülei már nem azért közdenek, hogy ki kapja meg válás után, hanem inkább azért harcolnak, hogy melyikük tudja lepasszolni a másikhoz, aminek az is az oka hogy Jake a cuki kisfiúból szemtelen és folyamatosan szardonikus megjegyzéseket tevő tinédzser válik. Mivel tanulmányi eredményei nagyon rosszak, de szeret főzni, ezért középiskola után beáll a seregbe, ahol majd szakácsként dolgozik. Angus T. Jones a 11. és 12. évadban már csak nagyon ritkán látott mellékszereplővé válik, sőt szinte eltűnik, aminek a legfőbb oka az volt, hogy adott egy olyan interjút, amiben nagyon negatív képet festett a sorozat kulisszatitkairól, és lényegében egy erkölcsi fertőnek nevezte az egész forgatást, majd a vallás felé fordult.

Mellettük persze számos vicces mellékszereplő és remek színész látható, főleg az első nyolc évadban:Conchata Ferrell alakította a kövér, alacsonyabb sorból származó, white trash jellegű, de ravasz és jó humorú, élesnyelvű Bertát, aki több mint a Harper testvérek házvezetőnője, ő már majdhogynem családtagnak számít. Persze ez elsősorban Charlie esetében igaz, akivel közel állnak egymás szívéhez, ugyanakkor ez Bertát nem akadályozza meg abban, hogy többször is kihasználja Charlie nagyvonalúságát és jószívét, na meg nem utolsósorban részegségét, hogy lehúzza egy kis extra lóvéval. Alant viszont nagyon utálja kicsinyessége miatt, amely érzés kölcsönös, mivel egyfajta vetélytársat látnak egymásban Charlie öröksége utáni harcban. Abban ugyanis egyetértenek, hogy Charlie ezzel az életmóddal nagy valószínűséggel legelőször távozik majd az élők sorából. Ha nem a mája vagy veséje megy tönkre, akkor vagy elkap valami nemi betegséget, esetleg valamelyik ejtett, megcsalt nője öli meg.

Holland Taylort láthatjuk Evelyn Harper, Charlie és Alan hiú anyjának szerepében, aki finoman fogalmazva is nagyon nyitott szexuális életet él még 60 felett is, bár korát mindig letagadja. Hol Charlie férfivá operált ex-barátnőjével, hol fia zaklatójának, Rosenak a hasonlóan zakkant apjával fekszik le, miközben a nőket sem veti meg. Fiai folyamatosan felhánytorgatják neki érzelmileg sanyarú gyerekkorukat, ami miatt mindketten anyakomplexusban szenvednek, és bár Alan megpróbál viszonylag jó kapcsolatot ápolni anyjával, azonban ezt ő legtöbbször anyagi előnyökért teszi. Vele szemben Charlie látványosan kerüli anyját, és még a születésnapjára sem küld képeslapot, arra hivatkozván, hogy nem tudja, mikor van, mert anyja mindig változtatja. Evelyn azonban felháborodottan felvilágosítja, hogy csak az évet, nem a hónapot vagy napot, szóval a fiának nincs mentsége udvariatlanságára. Charlie anyakomplexusa számos alkalommal megnyilvánul a sorozatban, főleg, amikor egy olyan nővel jön össze, aki anyja fiatalkori mása. 

"Csak az évet, nem a hónapot és a napot!":Marin Hinkle játszotta Judith Harper-Melnicket, Alan első, végtelenül önző, rosszindulatú és hideg feleségét, Jake anyját. Bár nagyon rossz viszonyban válnak el, a későbbiek folyamán többször is újra összejönnek rövidebb időszakokra, egy-egy alkalomra, amely együttléteknek mindig az a vége, hogy realizálják azt, hogy mennyire nem bírják elviselni egymást. Az egyik ilyen házasság utáni afférjuk eredménye lesz Judith Millie nevű kislánya, azonban ezt nem árulja el második férjének, Dr. Herbert Melnicknek, akit nem akar elveszíteni lúzer ex-férje miatt.

Melanie Lynsky játszotta Rose-t, Charlie megszállott és pszichés problémákkal küzdő, de nagyon csinos, intelligens és látszólag nagyon kedves, ugyanakkor extrém féltékeny birtoklási mániában szenvedő pszichopata zaklatóját, aki nem tudja elfogadni a szakítást. A későbbiekben minden alkalmat kihasznál arra, hogy része legyen Charlie életének, ezért még arra is hajlandó, hogy megkörnyékezze Alant. Az idők folyamán Charlie egyre inkább megkedveli zaklatóját és kifejezetten hiányzik neki, amikor a lány (látszólag) elutazik Angliába, vagy amikor (látszólag) férjhez megy egy divatiparban dolgozó fontos alakhoz, Manny Quinnhez, ami lényegében egy próbababa.

A sorozatban a főszereplőkön és a rengeteg mellékszereplőn kívül híresebb sztárok is megjelentek egy-egy epizódban vendégként. Ilyen volt Charlie Sheen apja, Martin Sheen, aki Rose nem kevésbé lökött apját alakította. Testvére, Emilio Estevez is feltűnik az egyik részben, mint Charlie rég nem látott és hasonló életmódot folytató barátja, aki hirtelen meghal és a pokolban találja magát. De feltűnik a színen Michael Clarke Duncan, Elvis Costello, Megan Fox, Teri Hatcher, Enrique Iglesias, James Earl Jones, Jon Lovitz, Sean Penn, Steven Tyler, Kathy Bates, Denise Richards, Charlie Sheen egyik ex-felesége, és még sokan mások.

Alan szerint mellközpontú társadalomban élünk:A sorozatot azzal is feldobták, hogy egy-egy részt annak szenteltek, hogy valamelyik híres filmet, karaktert vagy más sorozatot parodizáljanak. Ilyen volt például az S3E09 Madame and her Special Friend ímű epizódja, amiben Alan összejön egy nála sokkal idősebb gazdag nővel, aki hatalmas befektetést ígér neki, azonban meghal az első szexuális együttlétük után, mielőtt még beválthatná ígéretét. Ez az epizód az Alkony sugárút nyomdokaiban jár, nem véletlenül hívják az idős nőt Normának. De a legjobb az ilyen típusú részek között a az S5E17 Fish in a Drawer, ami a CSI sorozatot parodizálja nagyon viccesen.

A sorozatot a televíziós műsorok Oscar-díjára, a Primetime Emmy-re 33 alkalommal jelölték szinte minden kategóriában és szinte minden fontosabb szereplőt, amely közül Jon Cryer kétszer, Kathy Bates, mint vendégszereplő egyszer és 6 technikai kategóriában tudott nyerni. Golden Globe-ra kétszer jelölték Charlie Sheen személyében a legjobb férfi főszereplő kategóriában, amelyek mellett számtalan más díjat is elnyert a sorozat.

Értékelés: 10/10 (1-8 évad) és 6/10 (9-12 évad)

S1E18 An Old Flame with a New Wick c. részben Charlie ex-barátnője, Jill férfivá operáltatta magát és Billként összejön Charlie anyjával, Evelynnel. Amikor a nő megtudja az igazságot új barátjáról, egy pro és kontra listán tisztázza, hogy ez mennyiben lehet akadály a kapcsolatuk folytatásának:

 "Don' wait up, mammy's got a date! / Ne maradjatok fenn, anyu randira megy!" :

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr7814666179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zanzi bár.. 2019.03.06. 09:31:27

Üdv!

Láttad a sorozatot, az kitűnik az írásból, de a megállapításaid néhol felületesek, néhol teljesen tévesek.

Pl
"A Harper testvérek számos kalandon mennek keresztül, amelyek így-vagy úgy, de általában olyan nők körül forognak, akik általános tulajdonága, hogy mindannyian önzőek, követelőzőek, manipulatívak és hidegek, ugyanakkor a sorozatbeli férfiak sem sokkal különbek, akik bármilyen ostobaságot képesek megtenni egy numera kedvéért…"

Ez sok nőre nem igaz.

Aztán.

"...legfőképpen mert mindegyik női karakter végtelenül hideg, abuzív, esetenként már-már kegyetlen a férfiakkal szemben, akiket irányítani akarnak, meg akarják őket változtatni, miközben anyagilag és érzelmileg is kihasználják és manipulálják őket. "

És mégegyszer.

"A nyolc évad folyamán lesz két komolyabb kapcsolata is, azonban azok végkimenetele előre borítékolható nem csak Charlie megváltoztathatatlan hedonista életmódja, de a nők azon tulajdonsága miatt is, hogy mindketten elkövetik azt a hibát, hogy nagyon erőszakosan és önző módon megpróbálják megváltoztatni és a maguk képére formálni, amire Charlie általában nem reagál jól."

Ez a "hideg, erőszakos, önző nő" nagyon beakadt...nem saját problémáról van itt szó?:)

Olyan érzés, mintha időre kellett volna írni, ezért összeszedetlen, csapongó...így nehéz lesz szimpatikussá tenni a sorozatot.

Terézágyú 2019.03.06. 09:31:33

"Mivel innentől kezdve már közel sem volt annyira szórakoztató a sorozat,"

Szerinted. Nyilván ez összefügg, hogy Sheen-t illik dicsérni, Kutchert meg illik szidni...

Te is írod, hogy "a nézettségét meg tudta tartani. " Az újabb 4 évad is ezt bizonyítja.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.03.06. 09:45:07

@zanzi bár..: erről a sorozatról meg a kulisszatitkairól könyvet lehetne írni, szóval egy blog poszt (ami már így is kicsit hosszú lett) nyilván "felületes", a te szavaiddal élve. Viszont nem pontatlan.

"Ez sok nőre nem igaz."
Egyet mondjál a sorozatból.

"Ez a "hideg, erőszakos, önző nő" nagyon beakadt...nem saját problémáról van itt szó?:)"
Nagyon mellényúltál. Nem erről van szó, hanem a sorozatról. :)

@Terézágyú: '"Szerinted. Nyilván ez összefügg, hogy Sheen-t illik dicsérni, Kutchert meg illik szidni...'

Persze, hogy szerintem. Ki szerint lenne, ha nem az enyém szerint az én posztomban???
Charlie Sheent pedig nem "szokás" dicsérni. Sőt. Pont a fordítottja volt igaz kirúgása után. Másodszor, bár Charlie Sheen sem egy színész óriás, de Ashton Kutchernél nagyságrendekkel jobb, mivel ez utóbbi nem egyéb, mint színészi tehetséggel szinte egyáltalán nem rendelkező pretty boy.

A sorozat nézettségei adatait nem részleteztem, mivel már így is hosszú volt a cikk, és valójában mindegy is egy ilyen jellegű posztnál, de igazából csak 9-10 szezonig tudta tartani, a 11-12.-ben már erősen visszaesett. Az eredeti 15 m körüliről 10-11-re esett vissza, ekkor be is bejezték a sorozatot. nem véletlenül fejezték be.

tatárfejű kutya 2019.03.06. 10:38:06

@Terézágyú:

"Kutchert meg illik szidni."

Egyszerűen egy rakás szar lett, miután Sheen kilépett/kidobták.

Én kb 5x láttam a Sheenes évadokat, és nincs olyan hét, hogy ne néznék még ma is pár részt, mert zseniális volt.

Viszont, ha elkezdem nézni a Kutcher-féle részeket, kb 5 perc múlva átkapcsolok, mert kínosan rossz a korábbi évadokhoz képest.

Terézágyú 2019.03.06. 13:58:47

Hát persze, hogy nem szokás szidni :)))))))))))

Kutchernak azért vannak komoly filmjei is, hogy mást ne mondjak a Pillangó-effektus...

Terézágyú 2019.03.06. 13:59:02

@Time Goes By:
"de igazából csak 9-10 szezonig tudta tartani, a 11-12.-ben már erősen visszaesett. Az eredeti 15 m körüliről 10-11-re esett vissza, ekkor be is bejezték a sorozatot. nem véletlenül fejezték be."

99%, hogy akkor is befejezték volna ekkor, ha végig Sheen van benne... (lásd: Agymenők stb.)
És ebből is látszik, hogy a visszaesés nem Kutcher megérkeztekor történt, hanem később. Ami nem is csoda, mert a Kutcher-szál is unalmas lett egy idő után, na ja. Sőt az Alan-szál is unalmas ekkorra...
Viszont - szerintem:) - a Charlie-szál még korábban unalmas lett...

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.03.06. 14:11:55

@Terézágyú:

Nyilvánvalóan hatalmas Ashton Kutcher rajongó vagy, azonban mindez a tényen nem változtat, hogy ő színésznek nagyon gyenge. Ebben a sorozatban, ahogy egy másik hozzászóló is írta, kifejezetten rossz volt, olyannyira, hogy számos alkalommal kínos volt nézni.
Nem véletlenül nem szerepelt egyetlen komolyabb filmben sem, és jelölték 8 (!) filmjéért Golden Raspberry-re a legrosszabb színész kategóriában. Tán többször, mint Sylvester Stallonet, ami nem kis szó. :) A PIllangó-hatás volt talán az egyetlen kivétel, ami esetében inkább csak vak tyúk is talál szemet alapon sikeredett neki. Persze egy szar színészt is lehet kdeveleni, főleg ha jóképű, de ez a tényeken nem változtat. A legnagyobb gond az ilyen jellegű "rajongói viselkedéssel - ami nyilvánvalóan motivál téged most -, hogy elveszti a rajongó az objektivitását.
De persze elfogadom, hogy - szerinted - ő remek, csak zárjuk le ezt a partalan vitát.

Terézágyú 2019.03.07. 10:30:02

@Time Goes By:
"Nyilvánvalóan hatalmas Ashton Kutcher rajongó vagy"

Ennél nagyobbat nem is tévedhettél volna :))))
Nem érdekel túlságosan Kutcher :))) Nem nézem a filmjeit, sőt EZT a sorozatot sem azért nézem, amikor nézem, mert Kutcher érdekel benne.

De akkor én meg tételezzem fel, hogy ti vagytok elfogult Sheen-rajongók, akik elvesztették az objektivitásotokat? :)

Eggyel fentebb is írtam, hogy később a Kutcher-szál is unalmas lett a sorozatban. Mert ez volt a mondandóm lényege: egy idő után mindegyik szál unalmas lett. Ha marad Sheen, lehet hogy befejezték volna a 10. évadban, mert nem tudtak volna újat kitalálni. Lehet hogy az lett volna benne, hogy Charlie is megnősül - akkor meg ez lett volna a baja sok rajongónak (mint ahogy az Agymenők esetében is sokan kifogásolják, hogy a főszereplők megnősültek, szerintük akkor volt csak értelme a sorozatnak, amikor tényleg két magányos kockák voltak - és kétségkívül ebben is van valami.)

Kutcher bevonásával a sorozat kapott még négy évadot, vagyis egyharmaddal hosszabb lett így. Más szavakkal a sorozat egyharmada Kutcherről (is) szól, akármennyire is szidjátok.

tatárfejű kutya 2019.03.08. 10:53:28

@Terézágyú:

"egy idő után mindegyik szál unalmas lett"

Ebből látszik, hogy csak felületesen ismered a sorozatot, mert pont az utolsó évadokra kezdett kiteljesedni Sheen karaktere...számomra éppen az első 1-2-3 évad volt halványabb. A végére már Jake karaktere is sokat fejlődött és a szerethető kisrácból egy pofátlan kamasz lett, aztán bejött Alan űj nője Lindsey és annak szintén kamasz fia stb...csak jött a Sheen és a rendező vitája aztán elcseszték az egészet.
Az pedig, hogy a Kutcher-féle epizódok az elején jó nézettséget hoztak, 100%-ban annak köszönhető, hogy beleült a tutiba, amit Sheenék már felépítettek;)

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2019.03.10. 08:21:10

Szerintem faék egyszerűségű, gyakorlatilag ugyanannak a poén(típus)nak az ismétlődéséről szól. Ilyen volt az Egy rém rendes család. is, és mindkettőt szerettem :D

Ea 2019.03.16. 10:20:28

Ez tipikusan az a sorozat, amit ha eppen odakapcsolok fel vagy negyed reszt is kepes vagyok belole megnezni, akar szinkronosan is. Es jokat rohogok rajta.

Az Asthon Kutcheres reszeket nem is lattam, nem is akarom, szar. Ebben nemcsak Kutcher a hibas, hanem Alan karakterenek gusztustalan valtozasa is. Hihetetlen es eletszerutlen. Idegesito.
süti beállítások módosítása