Három Oscar-díjra jelölték ezt az Alfred Hitchcock rendezte romantikus komédiát és mystery filmet, ami azonban sokkal inkább romantikus, mint bármi egyéb. A film nem véletlenül a csillogó romantikára vágyók egyik első számú kedvence volt megjelenése idején: itt ugyanis minden és mindenki gyönyörű. Mintha a híres rendezőnél egy kicsit túlcsordult volna a drága francia pezsgő, amiben az is közrejátszhatott, hogy két kedvenc színészével forgathatott végre a gyönyörű, francia Cote d'Azur-i helyszínen. A film főszerepeiben Cary Grant egy visszavonult ékszertolvajként „jó” hírnevét akarja megőrizni azáltal, hogy megpróbálja lebuktatni a gazdag turistákra utazó nevével visszaélő imposztor tolvajt, miközben romantikus kalandba keveredik egy gazdag örökösnővel, akit Grace Kelly alakít.

A francia Riviérán elkövetett nagyértékű ékszerlopás után a rendőrség a már visszavonult nagystílű ékszertolvajt, John "The Cat" Robiet (Cary Grant) gyanúsítja. John meggyőzi a Lloyds biztosítási ügynökét H.H.Hughsont (John Williams), hogy a mostani bűncselekményeket valaki más követi el, aki rá akarja terelni a gyanút. John tudja, hogy magának kell elkapnia a tolvajt, ha be akarja bizonyítani ártatlanságát. Közben összebarátkozik egy gazdag amerikai özveggyel, Jessie Stevensszel (Jessie Royce Landis) és legfőképpen annak csinos és elkényeztetett lányával, Francesszel (Grace Kelly), aki beleszeret a sármos ex-tolvajba. Amikor Jessie ékszerei eltűnnek, Frances Johnt vádolja, de az anyja hisz a férfi ártatlanságában, akinek most már még fontosabbá válik, hogy elkapja az imposztort...Bár Alfred Hitchcock filmje hivatalosan egy romantikus mystery krimi thriller, valójában inkább csak egy könnyed romantikus film, amit leginkább nyáron érdemes megnézni egy pohár borral és popcornnal a kezükben egy tengerparti nyaralás során a strandon. Hitchcocktól, a Feszültség Mesterétől soha nem állt távol a romantika, függetlenül attól, hogy nem erről, hanem a thrillereiben remekül felépített feszültségről vált világhírűvé. Mindezzel együtt azonban nem sok olyan filmje van, amiben a romantika ne jelenne meg, ugyanakkor olyan még kevesebb van, ahol ez olyannyira domináns lenne, mint a Fogjunk tolvajban. A romantika nagyságához nagyban hozzájárultak a főszerepeket játszó népszerű színészek is, na meg persze.az elegánsan szép mediterrán, francia monacói Cote d'Azur-i helyszín, ahol a történet játszódik.

A szokásosnál sokkal könnyedebb, túl sok rejtélyt, feszültséget vagy borzongást nem tartalmazó nyári romantikus történet ennek megfelelően megjelenésekor és ma is megosztja a híres rendező rajongó táborát: azokat, akik a sötétebb thrillereiért rajonganak, nagy valószínűséggel csalódással töltötte el, míg a klasszikus romantikára vágyók egyik első számú kedvence lett. Mivel én az első csoportba tartozok, ezért lehet, hogy a következő poszt nem lesz túl lelkes, de ez ne tántorítsa el a film megnézésétől a második csoportba tartozókat. A Fogjunk tolvajt minden könnyedsége és romantikus jellege – és nyilván a készítők szándéka - ellenére egy végzetszerű baljós érzet is kapcsolódott az idők folyamán, hiszen a női főszerepet játszó Grace Kelly az egyik jelenetben nagy sebességgel és veszélyesen autózik egy kanyarokkal teli úton, pontosan ott, ahol később Monaco hercegnőjeként majd a halálos balesetet szenvedi 1982-ben.

A forgatókönyvet John Michael Hayes írta David Dodge 1952-es azonos című regénye alapján. A történet meglehetősen karcsú és tulajdonképpen nem is túl fontos, ennek megfelelően ezt a filmet nem az események és fordulatok mozgatják, mintsem inkább a karakterek, ami meglehetősen furcsa egy Hitchcock darab esetén. A film lényege ennél fogva nem is a rejtély megoldása, ami lényegében abból az egy, nem túl izgalmas kérdésből áll, hogy ki az új „Cat”, hanem sokkal inkább Cary Grant és Grace Kelly románca. Habár a történet se nem túl érdekes, sem nem túl izgalmas, azért a forgatókönyv rendelkezik néhány speciálisabb, említést érdemlő elemmel vagy pillanattal. A történet dialógusai között vannak szellemes sorok, amelyek elsősorban Cary Grant karakterének szájából hangzanak el, miközben éppen szájkaratét folytat valakivel, a film második felében leginkább Grace Kelly karakterével.Robie: „Szóval azért van Európában, hogy vegyen egy férjet.”

Frances: „A férfinek, akit én akarok, nincs ára.”

Robie: „Ez kihúz engem a listáról.”

Hitchcocknak pályafutása során rengeteget kellett küzdenie az ekkoriban még érvényben lévő hollywoodi cenzúrával, mivel filmjei – akkori standarddel mérve – gyakran tartalmaztak erőszakosabb, kegyetlenebb jeleneteket valamint erős szexuális töltetük miatt, ugyanis a rendező előszeretettel dolgozott fel a maga korában még tabunak számító szexuális témákat. Bár a szexuális töltet a Fogjunk tolvajban is érzékelhető, azonban itt ennek nincsen tabujellege, sőt ennél hagyományosabb - egy csinos nő és egy jóképű férfi közötti flört - nem is lehetne, ami mai szemmel nézve annyira ártatlan, mint amikor az oviban a kisfiúk felhúzzák a kislányok szoknyáját. Ez persze nem tartotta vissza a cenzorokat attól, hogy a film egyik, a cenzorok szerint túl szuggesztív, szexet sugalmazó jelenetébe bele ne kössenek, amiben a főszereplőnő, Frances – egy nagyon gyémánt nyakláncot viselve - megpróbálja elcsábítani Robiet, az ékszertolvajt, miközben egyedül vannak kettesben egy hotelszobában és kétértelmű beszélgetést folytatnak. „Nem tesz idegessé, hogy egy szobában vagy egy sok ezer dollárt érő gyémánttal és nem érintheted meg?” – kérdezi a nő a férfit, majd még csábítóbban hozzáteszi, hogy „Az egyetlen dolog, aminek a világ nem tud ellenállni.” A férfi pedig nem túlságosan ellenállva a flörtölésnek, azt válaszolja, hogy „Te is ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy ez a nyaklánc csak utánzat.” Mire a nő válasza, hogy „de én nem”, ami után az addig is egymáshoz fizikailag egyre közelebb mozgó színészek már csókolóznak, majd a kép a kimegy a szobából és az égen hatalmas csillagokat produkáló tűzijátékot mutatja. (A jelenet a poszt végi videóban látható.)A forgatókönyv karakterizálása a film egészének megfelelően roppant sekélyes és még ezen kategórián belül sem nevezhető túl jónak. Robie, a már középkorú, de még mindig sármos, visszavonult és feltételezhetően gazdag ex-ékszertolvaj nagyjából úgy néz ki, mint egy hobby kertész és egy laza legényéletet élő playboy keveréke, ami karakterének „európaiasításának” eredménye is egy kicsit, mivel az amerikai férfi már régóta a francia Cote d'Azur-on él. Mármint ahogy ugye az amerikaiak elképzelik Európát és a franciákat. Cary Grant a maga sármos módján és kissé lakonikus humorával alakította a film férfi főszerepét, aki nem csak munkájában, de a romantikában is nagyon laza, stílusos és könnyed. Frances karaktere nem kevésbé egyszerű és sekélyes, aki egy gazdag és elkényeztetett, kicsit sznob és kissé felületes amerikai örökösnő, aki egy kis egzotikus európai izgalomra vágyik. Grace Kelly nagyjából úgy nézett ki ebben a szerepében, mint pár év múlva monacói hercegnőként. Kettejük közül Cary Grant volt talán az érdekesebb, ami játékának játékosságából fakadt.

Mindenesetre Hollywood aranykorának csillogását és szépségét megtestesítő sztárok jelenléte és könnyed, akár kissé önironikus játéka, ahogy mindketten valahol azt csinálják, amiben a legjobbak voltak és személyük kedvelhetősége elegendőnek bizonyult a közönségsikerhez. A kor mozinézőjét nem a Robie és Frances sorsa érdekelte, hanem Cary Grant és Grace Kelly flörtölése és romantikája, amiben tulajdonképpen jól teljesít a film. Nem véletlenül mindkét híres színész megnevezte a Fogjunk tolvajt, amikor saját filmjeik között a személyes kedvenceik után érdeklődött egy riporter, függetlenül attól, hogy Grant először visszautasította a szerepajánlatot. A színész túl öregnek tartotta magát Robie karakteréhez, mivel kétszer olyan idős volt ekkor, mint Grace Kelly, és csak azután mondott igent, hogy Hitchcock személyesen meglátogatta és rábeszélte az elkészítésére. A közönséget azonban nem zavarta a korkülönbség, hiszen a páros elvarázsolta a nézők azon részét, akik klasszikus, csillogó hollywoodi romantikára vágytak. Mellettük meg kell még említeni John Williams angol karakterszínészt H.H. Hughson biztosítós karakterében, akinél nem sok angolabb színész létezett akkoriban, amire még inkább rájátszott ebben a francia környezetben játszódó filmben. Hitchcock pont ezt a kontrasztot használta ki annak érdekében, hogy bevigyen egy-két fricskát a franciáknak. John Williams volt talán a film legjobb színésze, akit már láthattuk hollywoodi mellékszerepekben, pl. a Sabrinában a főszereplő apjaként, vagy egy másik Hitch filmben, a Gyilkosság telefonhívásra nyomozó karakterében, ahol szintén Grace Kellyvel játszott együtt.  

A film vastag romantikáját nem csak Lyn Murray zenéje, de még inkább a gyönyörű és látványos fényképezése erősítette, amiért Robert Burks, Hithcock állandó operatőre el is nyerte a legjobb színes fényképezés Oscar-díját. Burks munkájának köszönhetően a gyönyörű Cote d'Azur-i környezet szinte a film harmadik főszereplőjévé vált. Hitchcock nem spórolt az operatőri munkán, hiszen tisztában volt vele, hogy ez lesz filmje egyik legfontosabb eleme, ezért számtalan repülőgépről fényképezett panorámakép is látható a filmben, ami nem volt akkoriban még mindennapos operatőri módszernek nevezhető. Mindezt Hitchcock annak ellenére tette, hogy nem volt híve a helyszínen forgatásnak, mivel az irányítás mániás rendező úgy gondolta, hogy a stúdióban jobban kontroll alatt tudja tartani a részleteket.

Alfred Hitchcock szokásos cameojára a film kb. 10. percében kerül sor, és Cary Grant mellett látható egy busz belsejében:A Fogjunk tolvajt nem nevezhető egy megszokott Hitchcock filmnek, ugyanis itt a romantika abszolút győztesként kerül ki a rejtéllyel és feszültséggel szemben, amivel a Feszültség Mestere mintha önként lemondott volna arról, hogy olyat csináljon, amiben a legjobb volt a maga korában. A végeredmény pedig egy könnyed flörtölős nyári film, két vonzó és népszerű filmsztárral a főszerepekben A francia tengerparti luxuskörnyezetben. A film két főszereplőjének és az operatőrnek kijár a dicséret, ugyanis az ő munkájuk és karizmájuk nélkül akár rosszul is elsülhetett volna ez a film, ami egyébként így sem sokkal több, mintegy gyönyörű képeslap, amire egy könnyed „puszilunk a tengerpartról”-típusú mondatnál sokkal több szöveget nem lehet írni. De lehet, hogy nem is kell.

Értékelés: 6/10 (A hollywoodi romantika és a két főszereplő rajongói valószínűleg többre értékelik.)

A cenzúra által kifogásolt rész, amiért HItchcocknak nagyon meg kellett harcolnia: