Ez volt az első film Edward G. Robinson és Humphrey Bogart öt közös munkájának sorában, akik mellett még olyan színészek játszanak ebben a filmben, mint Joan Blondell vagy Barton MacLane. A Golyók vagy voksok egyike a tipikus Warner Bros által készített, ’30-as évekbeli, akár rutinnak is nevezhető gengszterfilmeknek, azonban vannak figyelemre méltó és speciális elemei is. A film alapvetően egy egyszerű sztori mutat be egy alvilágba beépülő detektívről.

Johnny Blake (Edward G. Robinson) new yorki nyomozó már megalapozta hírnevét a bűnözők ártalmatlanításában, amikor hamis vádakkal kirúgják a testülettől, ami után Al Kruger (Barton MacLane), a város egyik legerősebb alvilági szervezetének vezetője szolgálatába áll. Kruger azonban valójában csak az operatív tevékenység főnöke, a szervezet valódi irányítója három befolyásos bankár, akiknek személyét csak ő ismeri. Blake elnyeri Kruger bizalmát, annak ellenére, hogy a főnök tisztában van korábbi munkájával. Az ex-detektív egyre feljebb mászik a szervezeti hierarchia létráján, amit nagyon nagy ellenszenvvel figyel Kruger addigi jobb keze, Bugs Fenner (Humphrey Bogart). Fenner úgy gondolja, hogy Blake rendőrségi informátor, aki egyáltalán nem szakította meg kapcsolatát korábbi munkahelyével. Blake azt javasolja Krugernek, hogy tegye rá a kezét a városban eddig kisebb és független vállalkozások által üzemeltetett szerencsejátékra, olyanokra, amiben Blake ismerőse és barátja, Lee Morgan (Joan Blondell) is érdekelt. Ez olyannyira hatalmas üzletnek bizonyul, hogy Kruger hanyagolni kezdi a szervezet többi tevékenységét, ami miatt Fenner még jobban megutálja Blaket. Kettejük összeütközése elkerülhetetlennek látszik…A Warner Bros sorozatban gyártotta az ehhez hasonló B gengszterfilmeket a ’30-as években, amelyek többségében nagy valószínűséggel látható Edward G. Robinson, James Cagney vagy Humphrey Bogart, esetleg valamelyik kettő a három közül. Itt ebben most éppen Robinson és Bogart szerepel. Robinson volt a sztár ekkor, mivel már meglapozta vezető színészi státuszát olyan gengszterfilmekkel, mint a Little Caesar 1931. Bogart azonban még friss hús volt Hollywoodban, függetlenül attól, hogy látható volt már pár kisebb filmszerepben 1930-1934 között, azonban első állandó szerződését csak ebben az évben kapta meg a Warner Brostól A megkövült erdő színházi, majd az ezt követő mozisikere után, amiben szintén egy gengsztert játszott. Ennek megfelelően a film főszereplője és sztárja Edward G. Robinson volt első jó fiú szerepében, Bogart pedig megint csak egy maffiózót játszik, amely karaktertípusból csak nagy nehézségek árán tudott kitörni a ’40-es évek legelején.

Mivel a Golyók és voksok már a cenzúra bevezetése után készült, amikor is árgus szemekkel figyelték a hasonló típusú és műfajú filmeket, ezért ez a gengszterfilm sokkal sterilebb, kevésbé akció dús vagy agresszív, mint Pre-Code elődei, amelyek lényegében az egyik legfőbb okai voltak a cenzúra bevezetésének. A Bullets or Ballots ezért aztán soha nem éri el a korábbi gengszterfilmek keménységét, adrenalin és tesztoszteron szintjét, valamint erőszakosságát, ami aztán elég középszerűvé is teszi, amihez az is hozzájárult, hogy a filmet kategóriájának megfelelően egy B filmekre szakosodott tucatrendező, William Keighley készítette. A Bullets or Ballots azonban mégis rendelkezik pár nagyon speciális elemmel, amelyek mégiscsak megkülönböztetik a többi hasonló típusú filmtől egy kicsit.A még a ’30-as évek standardjével mérve is kicsit erőltetettnek és egyben szokványosnak is ható történetet és forgatókönyvet Seton I. Miller és Martin Mooney írták, amibe rengeteg nonszensz elem került. Ezek legnagyobb része a főszereplő, Blake karakteréhez kapcsolódik, hiszen kizárt, hogy ennyire közismert és elismert rendőr esetében az alvilágból bárki is megbízott volna benne és olyan befolyásos pozíciót szerezhetett volna magának, amilyet elér Kruger mellett, függetlenül attól, hogy látszólag kirúgták a rendőrségtől. De még ha el is tekintünk a forgatókönyv ezen gyengeségétől, egy olyan probléma is fennáll, hogy a film első felében mintha nem lenne fókusz. A történet ide-oda kap, mintha random ugrálnánk egyik jelenetről a másikra, és csak akkor lesz egy kicsit feszesebb és koncentráltabb, miután Blake csatlakozik a szervezethez.

A történet erőssége viszont az, ahogy beleláthatunk az amerikai alvilág '30-as évekbeli tiltott tevékenységeibe, működésébe, pénzmosásába, amelyeket különböző kisebb különálló csoportok, főnökök működtetnek, egészen addig, amíg Kruger be nem szippantja őket, és válik az egész egy nagy és jól szervezett alvilági szervezetté, miközben a szegényebbek és pitiánerebbek kerülnek bizniszen kívülre, és a gazdagok és befolyásosak válnak még gazdagabbá. A film nem csak műfaja, stílusa, jellege miatt sem tagadhatja le ’30-as évekbeli megjelenésének időpontját, de azon tulajdonsága miatt sem, hogy az összes gengszter közül is a legrosszabbak az őket valójában titokban irányító bankárok tűnnek. A 30-as évek Nagy Gazdasági Válság időszakában az elszegényedő rétegek – ami ma már szinte elképzelhetetlen méreteket öltött ekkor az USÁban -, nem teljesen véletlenül és ok nélkül, de minden problémáért az ügyeskedő és kapzsi bankokat és az ezeket működtető bankárokat hibáztatták (megint csak nincs új a nap alatt). Ebben az időszakban a rendőrségről és a politikusokról sem élt sokkal pozitívabb kép a társadalomban, mivel ezek döntő többségét a gengszterek tartották a zsebükben, és váltak így a korrupció jelképeivé Amerikában. Hollywood pedig próbált megfelelni ennek a társadalmi látásmódnak a '30-as évek filmjeiben az ennek megfelelő karakterizálással, aminek itt ráadásul még van egy kis összeesküvés-elmélet jellege is, mivel ezek a bűnöző bankárok ráadásul titokban végzik ilyen irányú tevékenységüket, és az alvilág döntő többsége még csak azzal sincs tisztában, hogy kinek is dolgoznak, ki irányítja őket valójában, bezzeg Fennerről, Krugerről és a többi kispályás gengszterről mindenki tudja, hogy gengszterek.Az ilyen típusú karakterizálásnak azonban meg volt az a csapdája, hogy az átlag gengszter egy kicsit jobb színben tűnhet fel, mint amilyennek eredetileg szándékoztak volna bemutatni őket, és amit a cenzúra erősen tiltott. Ebben a filmben ez elsősorban Krugerre igaz. Ő az, aki a leginkább tisztában van azzal, hogy a bankárok és bankok mekkora nagy maffiózók, hiszen ő az egyetlen, aki tudja, hogy ki és mi és hogyan mozgatja a világot. 

„Oh, mi nem hiszünk a bankokban, nem engedjük, hogy ők vezessék a számlánkat”- mondja Kruger Blakenek, aki látja, hogy minden tevékenység és üzlet készpénzben zajlik.

A film speciális – de sajnos nem igazán jelentős – mellékszálában látható, hogy az egyik független, kisebb lottóvállalkozást két nő vezeti New York legszegényebb negyedeiben, Bronxban és Harlemben, mielőtt Kruger rátette volna az üzletükre a kezét. A két nő közül a fehér nő, Lee Morgan a vezető, akinek jobb keze egy Nellie nevű fekete nő, aki korábban a bejárónője volt, azonban ő fejlesztette ki azt a biznisz modellt, ami most mindkettejük jobb megélhetését jelenti. Nellie ekkor már nem bejárónő ugyan, de még mindig fehér főnöke beosztottjaként tevékenykedik, miközben azért már barátokká is válnak. A nők elfogadják ezt a pragmatikus felállást, ugyanis a ’30-as években csak ilyen módon működhettek együtt egy előítéletes társdalomban. Nekik dolgozik egy fekete férfi, aki elvégzi az adódó izommunkát, és egyfajta testőrként funkcionál Lee és Nellie mellett, ami jól jöhet Harlemben és Bronxban.Ami a legmeglepőbb egy ’30-as évekbeli filmben, az az, hogy nincs benne szerelmi szál, mivel a Bullets or Ballots  egy színtiszta gengszter krimi. Van benne ugyan női karakter, de Lee Morgan és Blake csak barátok, akik között ráadásul feszültséget kelt az, hogy a férfi tevékenységének eredményeképpen Lee elveszti saját önálló kis bizniszét.

A Bullets or Ballots mindegyik szereplőjéről elmondható, hogy játékuk illeszkedett a film jellegéhez, és rutinszerűnek nevezhető, amely alakításnál mindannyian nyújtottak már jobbat, érdekesebbet, izgalmasabbat, azonban Robinson és Bogart mégis nagyon szórakoztató, ahogy egymást inzultálják ebben a filmben, miközben az is bátran kijelenthető, hogy Humphrey Bogart volt a legjobb, pedig itt még csak a negyedik számú színészként jegyezték.

Mivel Edward G. Robinson egy nagyszerű színész volt, ezért nem volt rossz első jó fiú szerepében, jól átadta karaktere elszántságát, okosságát, komolyságát, a probléma inkább abban állt nála, hogy fizikailag nem volt éppen a legmegfelelőbb választás az alacsony és kissé kövérkés testfelépítésével erre a szerepre, amelyben az ökle erejét is meg kell villantania nála sokkal nagyobb darab emberekkel szemben. Karakterének kisugárzása így aztán sokkal inkább volt intelligens, semmint kemény, aminek a fordítottja jobban illet volna ehhez a karakterhez, amiben így aztán nem volt teljesen hiteles.Barton MacLane játszotta Krugert, a szervezett alvilág látszólagos vezetőjét, aki egy nagyon megbízható karakterszínésznek számított, játszott többek között olyan későbbi Bogart filmekben, mint A máltai sólyom vagy a High Sierra, amelyekben azonban már Bogart volt a nagyobb név. Kruger egy kemény, de alapvetően fair gengszterfőnök, aki Blaket, mint a barátját kezeli, és folyamatosan megpróbálja visszafogni a forrófejű Fennert, nehogy valamilyen hülyeséget csináljon. Kruger egy új típusú gengszterfőnök, aki már nem sokban hasonlít a ’30-as évek elején filmekben látható vérgőzös, szinte pszichopata old school típusú, csak az erőszakban hívő maffiózókhoz, hanem sokkal inkább tűnik üzletembernek. Nem véletlenül. Ő már nem alkoholt csempészve védi a cuccot géppisztollyal a kezében más bandáktól, hanem bankárokkal kommunikál és üzletel, és ami előrevetíti a modern gengszterfilmek üzletember típusú karaktereit. 

Joan Blondell egy viszonylag kicsi, de érdekes szerepben látható Lee Morganként. Karaktere egy független és intelligens nő, aki önálló vállalkozást működtet egy férfiak uralta világban és terepen. Joan Blondell számára ez egy sokkal komolyabb szerep volt, mint általában az addigiak, amelyet intelligens, melegszívű és vicces nőnek formált meg, akitől nem áll távol a száraz humor sem.

Humphrey Bogart karaktere egy régi vágású, típusú erőszakos, ravasz, cinikus, ambiciózus, fenyegető kisugárzású és senkiben nem bízó gengszter, Bugs Fenner, aki minden okossága ellenére sem nevezhető intelligensnek. Okos, mert ő az egyetlen, aki erősen gyanítja, hogy Blake valójában a rendőrségnek dolgozik, ugyanakkor bután hajtja végre a saját kis akcióit. Fenner még sokkal inkább tűnik klasszikus gengszternek az üzletembernek kinéző főnökével ellentétben, ezért „munka”stílusuk, stratégiájuk is különbözik, ami egy idő után ellentétekhez vezet köztük. Bogart mint mindig, most is remek volt ebben a szerepben, és már itt is megmutatja, mennyire „cool” tud lenni.Megemlítendő még Louise Beavers afroamerikai színésznő, aki a ’mammy’ típusú – nagy darab, hangos, jellegzetes „fekete” beszédű, de általában véve jó természetű szolgálónő - , aki közben már mégis egy újfajta, modernebb fekete nő karaktert alakított Nellie szerepében.

A filmet Hal Mohr, kétszeres Oscar-díjas operatőr fényképezte, amiről elmondható, hogy vegyítette a hagyományos gengszterfilmek és a későbbi noirokra jellemző stílust, aminek eredményeképpen itt is felfedezhetőek árnyékok vetítette rácsok az arcokon, valamint elég noiros még a film végén lévő jelenet, amikor Blake és Fenner számol le egymással egy lépcsőházban.

A Bullets and Ballots egy kiszámítható és nem is túl hiteles rutin gengsztertörténet, azonban az átlag fölé húzza egy kicsivel speciális történetszála a két vállalkozó szellemű nővel, és a már modernesített fekete nő karakterével, valamint Humphrey Bogart játéka és karakterének összecsapásai Edward G. Robinsonéval. A film megnézése után a történetet nagy valószínűséggel azonnal elfelejtjük, de karakterei és egy-két megmozdulásuk, szövegük azért velünk marad még egy ideig.

Értékelés: 6/10

Jelenet a filmből: