4 Oscar-díjra jelölték Robert Mulligan két szereplős romantikus vígjátékát, Alan Aldával és Ellen Burstynnel a főszerepekben. Megjelenésének idejében még kissé merésznek számított, ugyanis egy olyan párt láthatunk a filmben, akik 25 éven át, évente egyszer együtt töltenek egy hétvégét, miközben mindketten házasok – mással. A kezdetben egy éjszakásnak indult kapcsolat erős vonzalommá, szerelemmé, szoros és meghitt barátsággá fejlődik közöttük, mi nézők pedig végigkövethetjük mindkettejük életét, miközben az amerikai társadalom változásaira is reagálnak 1951 és 1977 között. 

A történet 1951-ben kezdődik egy romantikus helyen lévő kis panzióban, ahol a férjezett Doris (Ellen Burstyn), 24 éves oaklandi háziasszony és a nős George (Alan Alda), 27 éves könyvelő New Jerseyből egy vacsora során megismerkednek, majd rövid úton az ágyban kötnek ki, annak ellenére, hogy ilyet eddig egyikük sem csinált. Már csak azért sem, mindketten egy viszonylag jó házasságban élnek és összesen van vagy hat gyerekük. Az első találkozás végén megbeszélik, hogy minden évben találkoznak itt egy hétvégére, ami meg is történik a következő 26 éven keresztül. A film 5 évente követi nyomon a találkozásaikat, amelyek során beszélgetéseikből, viselkedésükből megismerjük a hátterüket, személyiségüket és hogy mi is történt velük az elmúlt évben, években. Az idők folyamán erős vonzalom, mély szeretet, kölcsönös bizalom alakul ki köztük, amit semmi sem tud megszakítani, még az időszakonként teljesen különböző politikai gondolkodmód, életszemléletük vagy eltérő prioritásaik sem, amelyek szintén folyamatos változásokon mennek át. 1977-ben meghal George felesége, aki ezután megkéri Doris kezét, a nő azonban habozik… Robert Mulligan rendezte ezt a romantikus komédiát, aminek műfaji besorolása egy kicsit félrevezető lehet, ugyanis a Jövőre veled ugyanitt sokkal több ennél. A film elsődleges célja, hogy bemutassa milyen alapvető változásokon és fejlődésen ment át az amerikai társadalom a 20. század második felében a nagyon konzervatív ’50-es évektől a  ’70-es évek végéig a szex, a társadalmi konvenciók, a nemi egyenlőség területén és általában véve politikailag, társadalmilag. Mindezt a szereplők személyisége, élete, viselkedése, gondolkodásmódja, de még a külsejük, ruházkodásuk, illetve ezek változásai is remekül visszatükrözik, és azt az akkoriban radikálisnak számító üzenetet is átadta, hogy nem, hogy nem kellenek olyan társadalmi béklyók, mint a házasság egy hosszútávon is jól működő emberi kapcsolathoz, hanem mintha azok csak gátolnák az embert ennek elérésében..

A film érdekes, szellemes és nagyszerű szöveggel rendelkező, megérdemelten Oscar-jelölést szerző forgatókönyvét Bernard Slade írta saját 1975-ös színpadi művéből, és a történet ennek megfelelően korlátozott helyen, egy vidéki romantikus hangulatú motelszobában és egy kicsit a közvetlen környékén, korlátozott számú karakterrel játszódik, ezért értelemszerűen nagyon sokat beszélgetnek a szereplők. A filmnek ennek ellenére nincs színpadias jellege vagy statikus érzete, amiben a két kiváló színész játékán kívül az öt évenkénti találkozásokat összekötő fekete-fehér fényképekből álló montázsoknak is nagy szerepe van, amelyek felvillantják az adott időszak legfontosabb politikai, társadalmi és kulturális eseményeit egy-egy Truman, Marilyn Monroe, Elvis Presley, Kennedy és egyéb képekkel, amikre a szereplők is reflektálnak attitűdjeikkel, politikai véleményükkel, gondolkodásmódjukkal, de még öltözködésükkel is.A film nehéz döntés elé állítja a főszereplőit, a nézőit pedig nehéz kérdések megválaszolására, vagy legalábbis az ezeken a kérdéseken való elgondolkodásra készteti, amelyekre egyébként még manapság is nehéz válaszolni, nem hogy 1978-ban. 

Első hallásra valószínúleg nem tartjuk túl valószínűnek, hogy egy olyan pár, akik tényleg annyira vonzódnak egymáshoz és olyan szeretet és bizalom áll fenn kettejük között, mint Doris és George között, ne akarták volna szorosabban összekötni az életüket, és megelégednének azzal, hogy évente egy hosszú hétvégét együtt töltenek, miközben semmilyen más kapcsolat, még levelezés sincs közöttük. Minderre nem ad teljes magyarázatot, amire egyébként mindketten hivatkoznak a film egyes pontjain, hogy mindegyikük házas és jó néhány gyerekük van, amit nem akarnak tönkretenni. Egyrészről a válás már nem számított annyira extrém dolognak, ráadásul idővel a gyerekek is nagyobbak lesznek, sőt felnőnek. És bár a maguk módján mindketten szeretik a házastársukat, de az is látható, hogy a velük való kapcsolatuk nem elégíti ki őket érzelmileg vagy pszichésen, vagy valamiylen más téren, hiszen ha kielégítené, akkor nem lennének egymásnak annyira fontosak ők ketten.

Doris: „Egyszer véletlenül meghallottam, amikor a férjem azt mondta az egyik barátjának, hogy a legszebb éveit a seregben töltötte.”

George: „Mi baj van ezzel? Egy csomó fickó így gondol a szolgálati idejére.”

Doris: „Harry 4 évet szolgált a seregben és hármat ebből egy japán hadifogolytáborban töltött!”De a film jóval komplexebb a válás vagy nem válás kérdésnél, nagyszerűen bemutatva az élet legnagyobb dilemáit egy párkapcsolaton belül, legyen az házasság vagy házasságon kívüli. A legnagyobb kérdés, hogy melyik döntéssel okozzuk a legnagyobb örömet vagy éppen bánatot magunknak és a környezetünkben lévő embereknek, szeretteinknek rövid és hosszútávon, amely döntések meghozatalában soha nem hagyható figyelmen kívül a társadalmi környezet, és ami nagy mértékben befolyásolja szereplőinket is, életük minden szakaszában. 

Arra a kérdésre sem egyszerű válaszolni, hogy mit is gondoljuk a két főszereplőről? Csak simán önzőek és hűtlenek, esetleg önfelmentő középosztálybeli hipokriták, netán pusztán olyan emberek, akik szeretnék minden testi, lelki és pszichés szükségletüket kielégíteni, ami igazából nem valamiféle erkölcstelenség, hanem általános emberi igény, csak van akinek van erre lehetősége, míg másoknak nincs. Ez utóbbiak szokták az előbbieket erkölcstelennek nevezni általában, hozzátéve azt, hogy ha lenne, nagy valószínűséggel ők sem mondanának minderre nemet. Kettejük kapcsolatából az is látszik egyébként, hogy a szexuális igények kielégítése – amit általában az emberek a hűtlenségek hátterében leggyakrabban gyanítanak -, csak egy az emberi igények között,  és idővel amúgy is csökken a jelentősége. De akár végtelenül önzetlen embernek is tarthatjuk Georgeot és Dorist, hiszen a családért, házastársukért és gyerekeikért lényegében korlátozták saját boldogságukat azzal, hogy nem kötötték össze egymással az életüket és választották inkább az ún. tiltott utat, pedig 26 évet teljes boldogságban is leélhettek volna, ami mellett nem lett volna szükségük másra.A film szerkezete lineáris és hat, egymástól jól elkülönített szakaszból áll, amelyek között kb. 5 évet ugrunk időben, így a hat rész 1951, 1956, 1961, 1966, 1972 és 1977-ben játszódnak. Időben minden változik, az egyetlen, ami végigkíséri a történetet, az Doris és George közötti állandó vonzalom, ami még akkor is fennáll, amikor totálisan máshogy gondolkodnak a világról. Az alatt a 26 év alatt, amíg figyelemmel kísérjük sorsukat, lényegében mindenen keresztülmennek, amin ember és egy kapcsolat keresztülmehet, miközben mindketten próbálják megtalálni önmagukat. 

Doris és George 1951-ben találkoznak, amikor a nő egy tipikus ’50-es évekbeli fiatal amerikai háziasszony, aki mindig engedi, hogy a férfi irányítson, döntsön, és még akkor sem szól rá, pirít rá, amikor az nyilvánvalóan idiótán vagy önzően viselkedik. A férfi a magabiztos fehér, középosztálybeli férfi, aki megszokta, hogy ő az irányító, az ő akaratának megfelelően történik, ami történik, ennek megfelelően megpróbálja a nagyon határozott férfiképet árasztani magából annak ellenére, hogy valójában nem ura a helyzetnek, és váratlan szituációban kétségbe tud esni, mert nem tudja, hogy mit csináljon. Gyengeségét nem félrelépése mutatja, hanem az, hogy folyamatosan hazudni próbál, hogy megússza a társadalom és az általa is erkölcstelennek tartott hűtlenséget mindenféle következmény nélkül.

George: „Azt mondtam neked korábban, hogy házasember vagyok két gyerekkel.”

Doris: „Nem vagy az?”

George: „Házasember vagyok három gyerekkel…Csak azt gondoltam, hogy így kevésbé tűnök                házasnak.”1956-ban látjuk őket viszont, amikor George félig felháborodottan, félig mindezen jól szórakozva arról beszél Dorisnak, hogy a fiát majdnem felfüggesztették a suliban, mert az erekciójáról írt egy dolgozatot. Már önmagában ez a mondat is remekül bemutatja a lassan lazuló prüdséget az ’50-es évek közepére, amiben olyan sztároknak is nagy szerepe volt, mint Marilyn Monroe. Mint ahogy George konzervativizmusa is lágyul, úgy Doris sem véletlenül visel olyan frizurát, mint az 50-es évek legnagyobb szexszimbóluma. Doris ekkor már nem hagyja szó nélkül, ha a férfi bunkón és érzéketlenül viselkedik vele szemben, és nyíltan megmondja véleményét, amivel egyenrangú partnerré válik.

1961-ben Kapcsolatuk újabb szintet lép. Doris éppen harmadik gyermekével előrehaladott terhes,  Georgeról pedig megtudjuk, hogy házasságában impotenciával bajlódik. Doris terhessége alatt befejezi a középiskolát, amit első terhessége miatt hagyott abba. A nő olyannyira magabiztossá, nyílttá  és egyenrangúvá válik, hogy már szexuális vágyairól beszél, és még George merevedési problémáira is gyógyír jelent, anélkül, hogy szexelnének.

George: „Amikor megérintettelek, hirtelen izgatott lettem. Milyen perverz alak vagyok én? Egy 90 kilós nőt bámulok és közben erekcióm lett!”

Doris: „Ez a legkedvesebb bók, amit hónapok óta hallottam.”A negyedik egy nagyon fontos szakasz. Ekkor állnak legmesszebb egymástól, azonban egy tragédia hatására újra egymásra találnak. A vietnámi háború és a hippik korszakában járunk ekkor. Doris hippiruhában jelenik meg és a korszak radikál balos jelszavait hangoztatja, miközben azt is megtudjuk, hogy beiratkozott a Berkeley egyetemre. Mindeközben George konzervatívabb, mint valaha és nagyon eltérő véleménye van a háborúról és az atombombáról, mint Dorisnak, miközben a fiatalok moralitásáról kesereg.

Doris: „Tudod, hogy ez az öregség jele?”

George:” Micsoda?”

Doris: „Amikor a fiatalság csökkenő erkölcsei miatt aggódik valaki.”

1971-ben a szerepek kezdenek megfordulni kettejük között. Több értelemben is. Doris határozott és sikeres üzletasszonnyá válik, miközben a Georgeot már nem érdekli a pénzhajhászás és inkább pszichoanalízisre jár, miközben „érzelmi horizontot tágít”. Most Doris tűnik a szögletesebbnek és érzéketlenebbenk a sokkal lazább és empatikusabb Georgenál, miözben úgy érzi, hogy „kinötte” férjét.

1977-ben, 26 év után már nosztalgiáznak a kapcsolatukról. Doris időközben befejezte a munkát és nyugdíjbavonult, férje átesett egy szívinfarktuson, de már jobban van. Doris azon gondolkodik, hogy elindul a helyi választásokon független jelöltként. Georgetól pedig megtudjuk, hogy felesége meghalt rákban…Alan Alda játszotta meglehetősen intenzíven, talán egy kicsit túlságosan is intenzíven Georgeot, aki élete folyamán egy sztereotipikus ’50-es évekbeli fehér konzervatív férfiból idővel egy érzékenyebb, bölcsebb és környezetével szemben figyelmesebb emberré válik, míg az egyre öntudatosabb, idővel saját identitását megtaláló Dorist Ellen Burstyn alakította, akit Oscar-díjra jelöltek ezért a szerepéért és nem véletlenül. Burstyn minden egyes alteregójába nagy adag kedvességet tudott vinni, úgy hogy közben kiválóan átadta karakterének változásait a naiv háziasszonytól az érett, önmagában biztos és saját identitását megtaláló, akaratát megvalósító nőig.  

A szintén Oscar-jelölt zenét Marvin Hamlisch, fülbemászó főcím dalát pedig Paul McCartney szerezte. A film külső jeleneteit a kaliforniai Little Riverben, egy jól ismert hotelben, a Heritage House Innben, a belsőket pedig az Universal Stúdiójában fényképezte Robert Surtees operatőr, akit ugyancsak Oscarra jelöltek ezért a munkájáért, pedig nem egyszerű egy lényegében egy helyen játszódó filmet látványosan fényképezni. A Heritage Inn a Jövőre veled ugyanittnek köszönhetően sokáig nagyon népszerű találkahellyé vált, sajnos ma már nem működik.

Robert Mulligan nagyszerűen oldotta meg a színpadi mű megfilmesítését, elkerülvén az olyan leggyakoribb hibákat, mint a statikusság és teátralitás. Az ilyen típusú filmek sikeressége alapvetően négy tényezőn múlik: a megfelelő forgatókönyvön és legfőképpen az érdekes, szellemes dialógusokon, a színészi játékon, a fényképezésen, na és persze a rendezésen. A Jövőre veled ugyanitt esetén egyikre sem lehet panasz, olyannyira nem, hogy nem véletlenül pont ezen kategóriák többségében szerezte az Oscar-jelöléseit, és amelyek által életre kel filmen is ez a kiváló színházi darab.

Értékelés: 9/10

George a feleségére panaszkodik, aki viccelni mert az impotenciájával: