Time Goes By

Rosemary gyermeke (Rosemary's Baby) 1968

2019. szeptember 02. 12:30 - Time Goes By

„A démoni megszállásról szóló filmek Rolls-Royce-ának” nevezik Roman Polanski természetfeletti elemekkel is rendelkező pszicho horrorját, ami az olyan hatalmas sikert aratott, és az ördögi megszállottságról szóló filmek előfutára volt, mint az Ördögűző 1973 vagy éppen az Ómen 1976. Megjelenésekor szinte sokkolta a sokkal kevésbé provokatív filmekhez szokott tengerentúli közönséget abban az évben, amikor Hollywood éppen megszabadult a cenzúrától. A történet főszereplője egy olyan fiatal nő, aki terhessége alatt azt gyanítja, hogy gyermeke az ördögtől fogant, és akit egy sátánista szekta meg akar szerezni. A film egy évvel a azelőtt jelent meg, hogy a Manson szekta lemészárolta a rendező gyönyörű és terhes feleségét, Sharon Tate színésznőt, amely tovább növelte a Rosemary gyermekének horrorisztikus hatását.

A fiatal háziasszony, Rosemary (Mia Farrow) és szakmájában nem túl sikeres színész férje, Guy Woodhouse (John Cassavetes) New York egyik előkelő épületébe költözik, amiről azt gondolják, hogy a tökéletes hely lesz számukra arra, hogy közös életüket éljék. Közvetlen szomszédaik Minnie (Ruth Gordon) és férje Roman Castevet (Sidney Blackmer)  kedves, ugyanakkor egy kicsit tolakodó idősebb pár, akiknél él egy fiatalabb nő, Terry is. Egyik este Rosemary és Guy arról értesül, hogy Terry öngyilkos lett, kiugrott az épület egyik ablakából. Az idős házaspár érdeklődése szinte azonnal Rosemaryék felé fordul és meghívják őket vacsorára. Guy nagyon jól érezi magát a társaságukban és a vacsora után mintha a munka területén is megjönne szerencséje. Karrierje szárnyakat kap, igaz azon az áron, hogy egy másik színész hirtelen megvakul. Guy úgy gondolja, hogy eljött az ideje annak, hogy gyerekük legyen, aminek Rosemary nagyon megörül. A nő azonban a terhessége alatt egyre paranoisásabb lesz és azt gyanítja, hogy szomszédainak ördögi tervei vannak születendő gyermekével. Egy idő után már mindenkit egy ellene és gyermeke ellen folytatott ördögi konspiráció részének lát, amibe még az orvosa és a férje is beletartozik…Roman Polanski lengyel író és rendező a legjobb pillanatban érkezett Hollywodba. Abban az évben készítette el ezt a nemhogy provokatív, de megjelenésekor számtalanszor felforgatónak is nevezett pszicho horrorját, amikor végleg eltörölték a filmgyárat több, mint 30 évig sújtó cenzúrát. A filmnek nem csak a témái, de azok megjelenítésének módjai is elképzelhetetlenek voltak Hollywoodban 1934 és 1968 között. Nem csak a sátán jelenik meg, de ráadásul fiatalok egy csoportja még fűvet is szív benne, a főszereplőnő pedig nyíltan és természetesen a menstruációjáról beszél. Abban az időszakban íródott és készült ez a hollywoodi film, amikor a filmgyár és a társadalom is hatalmas átalakulásokon ment át, amikor hirtelen minden addigi érték megkérdőjelezhetővé vált.

Természetesen a Rosemary gyermekének legfőbb témái, a paranoia, a női egyenjogúság, és a vallás szerepe is jól visszatükrözik ezt az átalakuló társadalmi környezetet. Bár a Rosemary gyermeke elvileg egy horror film, azonban Polanski - eltérően a mai horroroktól - nem a speciális effektekre, a sokkolásra és trancsírozásra épít, hanem hosszabb vágásokkal, váltakozó nézőpontokkal és társadalmi áthallásokkal lassan építi a fokozatosan növekvő feszültséget. A Rosemary gyermeke nem csak társadalmi mondanivalóval rendelkező pszicho horror, hanem mélyebb rétegeiben a társadalmi szatíra is megjelenik, azáltal, ahogy bemutatja, hogy nincs olyan kor, amiben emberek egy csoportja - általában az idősebbek -, ne gondolná azt, hogy eljött a világ vége a fiatalok laza erkölcseit látván. A film összetettségét jól jelzi, hogy míg sokan a korszak egyik legfelforgatóbb feminista filmjét látják benne, valójában annak ellenkezőjeként is lehet értelmezni.Bár a történet legnagyobb kérdése látszólag az, hogy Rosemary gyermeke vajon a sátántól fogant-e vagy sem, a lényegét és izgalmát sokkal inkább az adta, hogy a korabeli amerikai néző, főleg a középosztálybeli nők Rosemary életét a sajátjukhoz kísértetiesen hasonlónak láthatták. A film ezen jellemzője miatt a mai néző már nem biztos, hogy igazán át tudja átérezni Rosemary problémáját, amivel együtt a film hatásossága is csökken, azonban megjelenésekor a közönség a főszereplőnőhöz hasonlóan úgy érezhette, hogy ők is csapdába estek. Egy látszólag kényelmes csapdába az előkelő lakásban New York egyik jó környékén, azonban ez a tény talán még nehezebbé teszi Rosemary küzdelmét, hogy kitörjön belőle és átvegye az irányítást a saját élete felett.  

Rosemary Woodhouse a 60-as évek végének tipikus fiatal amerikai háziasszonya, aki nem dolgozik, vagy legalábbis nem munkahelyen és egész élete arról szól, hogy férjének teremt kényelmes hátteret. Vágyai kimerülnek annyiban, amire egész életében nevelték, hogy jó feleség és jó anya legyen. Ő soha nem dönt semmiben, mindig mások mondják meg neki, hogy mit csináljon. És Rosemary megcsinálja. Még akkor is, ha amúgy nem ért vele egyet és nem tetszik neki az ötlet. Soha nem fejezi ki ellenvéleményét, mindig meghajol más akarata előtt, legyen az a férje, az orvosa vagy idősebb szomszédai. Folyamatosan eltűr mindent, amit nem szeret, mert egy fiatal nőnek engedelmeskedni kell. Még a kellemetlen és túl kíváncsi öreg nyanyákat sem tudja lakásán kívül tartani, mert betolakodnak az életterébe. Rosemary nem elég erős és bátor, hogy nemet mondjon bárkinek is, így aztán nem csoda, hogy saját testéről sem dönthet. Férje még akkor is használja a nő testét, amikor Rosemary nincs is magánál. A férfi ezt a házastársi erőszakot teljesen természetesnek veszi, a nő meg eltűri, mert egy jó feleség nem ellenkezik.

Mindig mindenben mások irányítják az életét és mások hozzák meg az életét alapvetően befolyásoló fontos döntéseket, ugyanúgy, ahogy egy gyerek feje felett döntenek a szülők.

Rosemary karakterének határozottan gyerekes jellege van, aki egy gyerek szemével látja a világot. Nem csak viselkedése, de még külső megjelenése, a frizurája, a ruhája, a beszédmódja is gyerekes. És a világ is egy gyereknek látja őt, Rosemary Woodhouset, aki egy ártatlan és törékeny kislány, akire vigyázni kell, akit még a széltől is óvni kell, mert nem tud magáról gondoskodni és mert teljesen védtelen.Amikor Rosemary terhes lesz, ő is megpróbál felnőni, hogy ne "gyerekként" szüljön gyereket. De ez egy nagyon fájdalmas folyamat lesz számára. Az addigi kislányos passzivitása aktivitásba megy át és megpróbálja saját kezébe venni sorsát. Tiltakozni kezd olyan dolgok ellen, amiket régebben megtett, bár nem tetszettek neki, és saját maga hoz meg pár döntést, anélkül, hogy azt előzetesen bárkivel megbeszélné. Levágatja addigi kislányos haját és rövid, modern frizurát csináltat magának, ami nem is nyeri el környezete tetszését, különösen nem a férjéét. A környezetének sokkal jobban tetszett engedelmes gyerekként. Férje és orvosa is többször mondja neki, hogy ne olvasson könyveket, mert azok feleslegesek neki, csak összezavarnák. A nő fejlődését és felnövését a tanulás megvonásával próbálják megakadályozni. A film egyik jelenetében Guy elvesz egy könyvet Rosemarytől, és azt egy másik könyv tetejére teszi, aminek az a címe, hogy „Sexual Behavior in the Human Male”, azaz a „Férfi szexuális viselkedése”, amivel a film utalást tesz arra, hogyan bánik és mit gondol a patriarchális társadalom a női szexualitásról. 

A női egyenjogúság mellett a film másik meghatározó témája a vallás, azon belül is a katolikus keresztény vallás és az ehhez szorosan kapcsolódó bűnösség érzet, ami jelentős befolyással van Rosemary visszahúzódó engedelmes viselkedésére. Ő kér bocsánatot azért, mert megerőszakolta a sátán. A katolikus Rosemary megdöbbenve hallgatja Roman kirohanásait a katolikus egyház ellen, akiket aztán össze is kapcsol a sátánizmussal. Ehhez a témához szorosan kapcsolódik az anyaság kérdése. Hasonlóan nők millióihoz, Rosemary legfőbb vágya a gyerek. Várandósága azonban a terhes nők legrosszabb rémálmává válik, amikor arra kezd gyanakodni, hogy valami nincs rendben születendő gyermekével. Hogyan is lehetne, hiszen a sátán gyermeke. Mit tehet ilyenkor egy nő? Világra hozza sátán gyermekét vagy elkövesse a másik főben járó bűnt egy katolikus nő számára és abortuszra menjen? Ilyen jellegű, szó szerint sátáni csavar addig elképzelhetetlen volt Hollywoodban, amire ráadásul nincs jó válasz, nincs feloldás lehetősége. Valamelyik bűnt mindenképpen elköveti.Rosemary viselkedése pontosan bemutatja azt, hogy a paranoia hogyan hatalmasodik el egy emberen. Először csak a valóban kellemetlenül tolakodó szomszédokra gyanakszik, hogy valami rosszban sántikálnak, aztán paranoiája már kiterjed orvosára és férjére is, és egy idő után azt gondolja, hogy mindenki részese az ellene és gyermeke ellen folytatott ördögi machinációnak. Rosemary azonban minél paranoiásabb és gyanakvóbb, annál önállóbbá válik és annál több mindenről dönt saját maga. Már majdnem kezdenénk hinni benne, hogy felnő a feladathoz és képest lesz egész környezete akarata ellenére kitörni a csapdából, azonban hiába a küzdelem, Roseamry se nem elég bátor, se nem elég erős, és a végén elfogadja a sátán, azaz a patriarchális társadalmat szimbolizáló férje, Guy gyermekét és anyává válik.

A film egyik melléktémája, a generációs különbségek és problémák megjelenítése. Az ekkor még csak 35 éves rendező szemmel láthatóan osztja a fiatalabb generációkra jellemző kissé arrogáns gondolatot, miszerint idősebb emberek azon véleménye, akik a fiatalok erkölcsi lazulásának végső következményeként valamiféle apokaliptikus világvégét várnak, valójában ördögtől való gondolat. Másszóval az öregség egyik legbiztosabb jele, ha a fiatalok változó és jellemzően egyre lazuló erkölcseit látván valaki sóhajtozni kezd, hogy „bezzeg az én időmben”, miközben ugyanezt a fiatalok a modernség és trendiség jelének tekintik. Mindenesetre furcsa, hogy Rosemaryék épületében a most beköltöző házaspáron kívül csak idősek élnének, leszámítva Terryt, aki azonban nagyon gyorsan meghal a történetben. Guy, a férj, nagyon hamar összebarátkozik és azonosul az idősebbek gondolkodásával, életmódjával, Rosemary egyedül marad fiatal. Legalábbis egy ideig. Amíg anyává nem válik.

Mia Farrow tökéletes választás volt Rosemary Woodhouse szerepére. A kislányosan vékony testalkata és ijedt arca tökéletesen megtestesítette karakterének gyerekes, kiszolgáltatott és törékeny jellegét. Rosemary önző férjét, akinek a karrierje fontosabb, mint a felesége és gyermeke, vagy bárki más a világon, John Cassavetes játszotta. Ő a film valódi rossz fickója, nem a Sátán. Pontosabban szólva Guy, a ’60-as évek Amerikájának középosztálybeli, feleségét elnyomó férfije a sátán egyik megnyilvánulási formája. Aztán ott van az idős Castevet házaspár, Woodhouseék szomszédjai, a meglehetősen fura, túl kíváncsi és tolakodó és ennél fogva ijesztő, vallás ellenes Minnie és Roman, akiket Ruth Gordon és Sidney Blackmer, alakított annyira jól, hogy Gordont Oscar-díjat nyert a legjobb női mellékszereplő kategóriájában.  A Rosemry gyermekében nem sok zene hallható, ugyanakkor többször is felhangzik egy gyerekdalként is felfogható „Sleep Safe and Warm” c. szám, amit Krzystof Komeda szerzett és Mia Farrow énekelget többször is a történet folyamán, ami azt jelzi, hogy a főszereplőnőnek minél hamarabb fel kell nőnie. William A. Fraker, hatszoros Oscar-jelölt operatőr egyik legfőbb feladata az volt, hogy rásegítsen az egyszerre realisztikus, ugyanakkor mégis kissé kísérteties atmoszférára. Fraker ezt úgy oldotta meg, hogy a színészeket bizonyos távolságból, sokszor egy másik helyiségen keresztül fényképezte. Közeli képeket leginkább Rosemaryről, azaz Mia Farrowról látunk, így jobban átérzi a néző az érzelmeit és megerősít bennünket az ő nézőpontjában. A film egyik híres jelenete Rosemary álma arról, hogy a sátán megerőszakolja. Fraker fényképezése nagyon ügyesen teremtett szürreális atmoszférát az álomjeleneten belül, ami jelzi annak szimbolikus jellegét ebben az amúgy nagyon realisztikus filmben. A másik híres jelenet pedig az utolsó, ami szintén távol áll a realisztikusságtól, amiben hátborzongató gótikus jelleg dominál, miközben Rosemary ringatja a sátán bölcsőjét.  

Habár Roman Polanski filmje már elveszítette azt a fajta pszichésen sokkoló hatását, amivel rendelkezett megjelenése idején, függetlenül attól, hogy témái még mindig aktuálisak valamilyen mértékben vagy formában, sőt a nők helyzete és az anyaság, ha kicsit más okból kifolyólag is, de újból előtérbe került napjainkban az elöregedő európai társadalmakban. De témáitól függetlenül - amelyek megfelelően összetettek ahhoz, hogy többféleképpen is lehessen értelmezni -, a Rosemary gyermeke egy modern klasszikus, ami remek rendezéssel, színészi alakításokkal, fényképezéssel, forgatókönyvvel és atmoszférával rendelkezik, és amit minden filmrajongónak látnia kell.

Értékelés: 9/10

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr6815034614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2019.09.09. 14:17:04

Nálam nem működött ez a film :( Nem tudtam meglátni mögötte a társadalmi olvasatot és már-már humorosnak éreztem Rosemary abszurdnak tűnő paranoiáját (már ha az volt). Ez azért is fura, mert közben meg a pár évvel korábbi, nagyon hasonló Iszonyat c. filmje viszont nagyon is működött így ötven évvel később is.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.09.09. 14:20:40

@Liberális Artúr: Én pont fordítva vagyok a két filmmel. :) Nálam az Iszonyat nem működött igazán, mert én meg azt nem fogtam igazán. A Rosemary női témája sztm nagyon egyértelmű volt, ami itt ellentmondásos, az az, hogy hogyan is értelmezzük mindezt, de ez sztm csak növeli az érdekességét.
süti beállítások módosítása