Alfred Hitchcock harmadik amerikai filmje ez a tőle szokatlan műfajú screwball comedy, ami a közönség körében hatalmas sikernek bizonyult, függetlenül a vegyes kritikáktól. A Feszültség Mesterének nevezett angol rendező Carole Lombard színésznő kedvéért vállalta el ennek a vígjátéknak az elkészítését, így a színésznő néhány komolyabb szerep után visszatért a gyökereihez és sikereinek forrásához, a vígjátékokhoz. Mint később kiderült, a Mr. & Mr. Smith a színésznő utolsó, még életében megjelent filmje lett, miután 1942-ben, 33 évesen repülőgép balesetben elhunyt, amibe férje, Clark Gable színész majdnem beleroppant. A 2005-ben Angelina Jolie és Brad Pitt főszereplésével készült, azonos című borzadványnak semmi köze ehhez a filmhez vagy annak történetéhez, mert csak a címét használta fel. Hitchcock vígjátékában egy házaspár három év után tudja meg, hogy technikai okok miatt házasságuk érvénytelen, ami az addig jól működő kapcsolatban zavart okoz.

Intelligens és kifinomult new yorki házaspár, David (Robert Montgomery) és Ann Smith (Carole Lombard) kissé fura, de jól működő házasságban él már három éve. Jó néhány különleges szabályt állítottak fel annak érdekében, hogy kapcsolatuk minél szeretetteljesebb és legfőképpen minél őszintébb legyen. Ann számára az egyik legfontosabb, ugyanakkor korábban már sok problémát okozó szabály az, hogy havonta egyszer a férfinek teljesen őszintén kell válaszolnia egy kérdésére. Ann ehavi kérdése pedig az, hogy ha a férfi mindent újrakezdhetne, akkor is elvenné-e feleségül? David elköveti azt a hibát, hogy őszintén válaszol. Még aznap délután látogatót kap a városházáról, aki közli vele, hogy házasságuk technikai okok miatt érvénytelen, de természetesen nincs akadálya annak, hogy újra megházasodjanak. David tudta nélkül a férfi Annt is felkeresi és vele is közli mindezt, ami után a nő dönt úgy, hogy nem megy újra férjhez a férjéhez. David ekkor realizálja, hogy nem akarja elveszíteni a nőt és mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze, miközben Ann már David egyik barátjával, Jeff-fel (Gene Raymond) randizik…A Rebecca hatalmas sikere után a hollywoodi stúdiók sorban álltak azért, hogy megszerezhessék Alfred Hitchcockot egy-egy filmjük számára. Az angol rendező azonban kizárólag a csinos szőke és roppant népszerű színésznő, Carol Lombard kedvéért és kívánságára vállalta el ezt a rá nem jellemző műfajú, szokatlanul szelíd és könnyed komédia rendezését. Bár egyáltalán nem állt távol tőle filmjeiben a humor erőteljes használata, azonban az jellemzően száraz és nagyon szellemes angol, helyenként kifejezetten morbid jellegű humor, szemben ezzel a nagyon könnyed, nagyon amerikai típusú humorral. Nem beszélve arról, hogy ebben a filmjében nincs egyetlen egy hulla sem. Talán ez a legszokatlanabb tőle. De nem csak ez az oka annak, hogy ezt a filmjét nevezik a legkevésbé hitchcocki Hitchock filmnek.

Hitchcockra mindig is jellemző volt, hogy nagymértékben belefolyt a forgatókönyvírásba, különös tekintettel a karakterizálásra és a szereplőket mozgató motivációk összeállításába, részletek kidolgozásába. Ezt már csak azért is könnyen megtehette, mert angliai karrierje alatt készült szkriptek nagy részét felesége készítette. A Mr. & Mrs. Smith esetén azonban csak „simán” leforgatta Norman Krasna forgatókönyvét, és így talán már jobban érthető az, hogy ez a filmje miért nem tartalmaz egyetlen hitchcockinak nevezett témát sem. A karaktereknek nincs pszichológiai mélysége vagy motivációja, nincs anyuci kisfia, ártatlanul vádolt menekülő férfi, vagy bármilyen jellegű szexuális tabutéma. Ami van, az egyrészről a screwball komédia műfajából fakadó karakterizálás, ahol a nemi szerepek kicsit felcserélődnek az erős nő-gyenge férfi karakter páros esetén, ahol mintha a nő hordaná a nadrágot és láthatunk egy vicces és ígéretes alapfelállást, amelyek együttese majd egy csomó problémát és komplikációt eredményez, kellő mennyiségű szájkaratéval, hogy aztán mindez happy enddel záruljon.  A film a párkapcsolatokkal járó kompromisszum és a párkapcsolati őszinteség témáját járja körbe, persze mindezt a műfajnak megfelelően nagyon könnyedén és nem túl összetetten vagy mélyen. A legfontosabb kérdés, hogy mennyire érdemes őszintének lenni egy kapcsolatban? Esetleg lehetséges, hogy a hosszú és kiegyensúlyozott, pszichés és érzelmi traumáktól mentes, egymást tisztelő boldog párkapcsolat titka, ha udvariasan elhallgatjuk valódi véleményünket és inkább elviselünk némi kényelmetlenséget? Mint például a szabadság hiánya. Nos a válasz az, hogy mindenkinek tisztában kell lennie a saját érzéseivel, prioritásaival, mert csak akkor hozhat jó döntést. Davidnek is rá kell döbbennie, hogy a szabadság, ami a házassága alatt hiányzott, valójában nem annyira fontos számára, mint a házassága, amiben bár kompromisszumokat kell kötnie, de a szeretett emberrel élheti le az életét.  

Az őszinteség kérdéskörében már nem ennyire egyértelmű a film. Első ránézésre azt gondolhatjuk, hogy azt üzeni, hogy jobb a nyugalom – azaz az őszinteség hiánya. Már csak azért is, mert nagyon úgy tűnik, hogy amennyire tudni akarják a nők az igazságot és ragaszkodnak (a férfiak) őszinteségéhez, legalább annyira nem tudják elviselni, ha nem azt a választ kapják, mint amit hallani akarnak. Másrészről viszont ha a pár bevállalja az őszinteséggel járó fájdalmakat és bonyodalmakat, akkor lehetséges, hogy egy új szintre emelhetik a kapcsolatukat, amelyben jobban megismerhetik önmagukat és partnerüket is, ami elengedhetetlen feltétele a valódi kiegyensúlyozott kapcsolatnak. Feltéve persze, ha a nagy megismerési folyamatban tetszik majd az, amit látunk. Tisztában kell lenni azzal, hogy az őszinteség rizikós, és nem biztos, hogy mindenki kezelni tudja, szóval csak óvatosan a nagy őszinteséggel. Egy Hitchcock film esetében szokatlan, de a Mr. & Mrs. Smith sajnos nem tudja végig teljesen fenntartani a néző érdeklődését. A tényleg vicces és kiváló alapfelállás annyira jó, hogy mindez viszi magával a történetet és kitart a feléig és teljesen leköti a figyelmünket, azonban a második felében mintha egyre inkább ellaposodna a sztori és ezzel együtt a film is, függetlenül attól, hogy még akkor is van pár jobb pillanata.

A film másik hibája, hogy a screwball komédiák egyik legfontosabb és leglényegesebb eleme a pörgő és szellemes dialógusok itt mintha kicsit takaréklángon égnének, a humor forrása így sokkal inkább a két főszereplő színész játékából és remek időzítéseiből fakad.  

Carole Lombard alakítja Annt, aki egyszerre erős, ugyanakkor érzelmileg mégiscsak nagyon sérülékeny, mivel nem tudja elviselni az őszinteséget. Persze sértő is a férfi válasza, merthogy a leplezetlen őszinteségnek mindig van egy nagyon bántó éle, és hát ki szeretné azt hallani a házastársától, hogy ha újrakezdené, akkor nem venné el…Ann erre természetesen sértődéssel reagál, talán egy kicsit túlzottan is, ami nem feltétlenül erősíti karaktere iránti nézői szimpátiát, na de Carole Lombard annyira népszerű volt, hogy még ezt is „megengedhette” magának.  Nekem jobban tetszett ebben a filmben a férfi főszerepet játszó Robert Montgomery, aki kiváló időzítéseivel és komikus arcaival megmutatta, hogy van érzéke a vígjátékok egyáltalán nem könnyű műfajához. Egy kicsit megkönnyítette a munkáját az a tény, hogy a forgatókönyvben neki jutnak a jobb dumák, emlékezetesebb pillanatok, és karaktere is viccesebb, lazább, könnyedebb, egyszóval kedvelhetőbb, mint Ann sértődött karaktere.

A két főszereplő mellett a mellékszereplőknek nem jutott túl sok vagy nagy feladat. Gene Raymondot láthatjuk Jeff Custer szerepében, aki David barátja és jogásztársa, és aki rámozdul majd Annre. Ő nem vitt túl sok egyedit karakterében, így nem sokat tett a filmhez, azonban vele szemben Jack Carson roppant szórakoztató volt Chuck Bensonként, aki David jót akaró barátjaként tovább bonyolítja a dolgokat. Az ő szerepét érdemes lett volna kicsit kibővíteni.

A Mr. & Mrs. Smith vígjátékokra jellemző pezsgő zenéjét Edward Ward szerezte, ami remekül aládolgozik a színészek játékának és a jelenetek viccességének, és erőteljesen megnöveli a vígjáték jelleget. A filmet Harry Stradling operatőr fényképezte, ami a zenéhez hasonlóan magas szinten hozza azt, amit ebben a műfajban kell, ugyanakkor nem rendelkezik igazán speciális elemmel, pedig a legtöbb Hitchcock film tartalmazott valamiféle technikai vagy egyéb újítást, látványos elemet a fényképezés területén.

Hitchcock cameoja 41:10-nél:Alfred Hitchcock rendező soha nem volt igazán boldog a Mr. & Mrs. Smith-szel, amit a későbbiekben több interjúban is kifejtett:

„Abban az időben (Carole Lombard) Clark Gable felesége volt, és megkérdezte, hogy csinálnék-e egy filmet vele. Egy gyenge pillanatomban igent mondtam és többé-kevésbé követtem Norman Krasna forgatókönyvét. Mivel nem igazán értettem a filmben látható karaktereket, ezért minden amit csináltam, az az volt, hogy a kamerával felvettük a szkript jeleneteit.”

A Mr. & Mrs. Smith-t sokszor hasonlították a témája miatt a screwball komédiák egyik legjobbjához, a The Awful Truthhoz Cray Granttel a főszerepben, és ebből az összehasonlításból mindig és egyértelműen vesztesen kerül ki. A film legnagyobb hibája, hogy nem rendelkezik azzal a frenetikus sebességgel, amivel egy screwball komédiának kellene, ráadásul még ebből a kezdeti sebességből is kifogy kicsit a szufla a film második felére, valamint a két főszereplő közötti heves, de szellemes párbeszédek mennyisége, minősége, viccessége sem éri el a műfaj legjobbjainak szintjét, ami viszont már a forgatókönyv gyengeségéből fakad. Mindezek ellenére érdemes megnézni a Mr. & Mrs. Smith-t a remek alapötlet, a főszereplők, különös tekintettel Robert Mongomery kiváló játéka, és azon különleges tulajdonsága miatt, hogy Alfred Hitchcock egyetlen igazi, hulláktól mentes könnyed vígjátéka, ami minden hibája ellenére egy fokkal jobb, mint amilyen a reputációja.

Értékelés: 7/10

A film eleje a kérdéssel (1:30) és az őszinte válasszal: