Három Oscar-jelöléséből kettőt, a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvnek járó díjat nyerte el Joseph L. Mankiewicz romantikus drámája, ami a házas élet örömeiről és nehézségeiről szól. A film érezhetően erős hatással volt olyan későbbi szappanopera sorozatokra, mint a Desperate Housewives, ami több elemében is nagyon hasonló ehhez a filmhez. A történetben három feleség levelet kap egy közös nőismerősüktől, aki azt írja, hogy még aznap lelép az egyikük férjével.
A sztori főszereplői egy amerikai kisvárosban élő három felső-középosztálybeli házaspár, akik barátok és összejárnak egymással. Az előkelő és gazdag családból származó Brad Bishop (Jeffrey Lynn) a háború folyamán ismerkedett meg a vidéki és kissé bizonytalan Deborahval (Jeanne Crain), aki kezdetben meglehetősen kilógott a nála sokkal magasabb társadalmi helyzetű férje környezetéből és a mai napig azon aggódik, hogy nem elég előkelő hozzá. A második pár George Phipps (Kirk Douglas) egyetemi professzor és felesége, a rádiós szappanoperákat író Rita (Ann Sothern). Kettejük között Rita keresi a több pénzt, amit a sznob és a kommersz médiát lenéző férje sokszor nehezen visel, aminek hátterében nem csak kulturális okok állnak, hanem az is, hogy demaszkulinizálva érzi magát. A harmadik pár a gazdag és idősebb kereskedő, Porter Hollingsway (Paul Douglas) és a kifejezetten szegény családból és környezetből jövő, „aranyásó” csinos, fiatal felesége, Lora Mae (Linda Darnell). A három házaspárnak van egy közös nő ismerőse, Addie Ross, aki mind a három férfinek tetszik és imponál, míg a nők emiatt nagyon nem szeretik, mert úgy érzik, hogy veszélyes a házasságukra nézve, mivel jobb náluk valamiben. Addie írja azt a bizonyos levelet a film elején, miután a nők végig gondolják kapcsolatukat férjükkel, és a visszapillantásaikban megismerhetjük házasságaikat és problémáikat. A végén mind a három nő arra jut, hogy lehetséges, hogy az ő férje lép majd le Addievel…
Joseph L. Mankiewicz rendezte ezt a remek alapötlettel rendelkező, szellemes és éles dialógusokkal teli, mystery történetnek álcázott romantikus társadalmi drámát némi szatirikus felhanggal, amelyben megfogalmaz néhány kemény kritikát a felszínen tökéletesnek tűnő korabeli felső-középosztálybeli házasságokról. Mind a három házaspár látszólag boldog kapcsolatban él, azonban amint bepillantást nyerünk a fehér kerítések mögé, azonnal láthatjuk, hogy valahol mindenki elégedetlen az életével és mindenkinek van valami olyan problémája, ami akár odáig is vezethet, hogy végleg tönkre menjen a házassága.
Az Oscar-díjat nyert forgatókönyvet is Joseph L. Mankiewicz írta, amit előtte Vera Caspary adoptált John Klemper 1945-ös Cosmopolitan magazinban megjelent A Letter to Five Wives c. regényéből. A film szerkezeti felépítésében nagyon fontosak a visszapillantások és a narrátor használata, hasonlóan a noirokhoz és egyéb mystery filmekhez. A narrátor pedig ez esetben egy olyan szereplő lesz, aki nem jelenik meg a filmben, függetlenül attól, hogy a történet szempontjából kulcsfontosságú: Addie Ross, az a nagyon szarkasztikus nő, aki a levelet írja a három feleségnek és aki mindegyikőjüknek egyszerre a barátja és riválisa.
A filmdaptáció sok szempontból eltér az eredeti regénytől, amiben még ugye öt feleség és házaspár szerepelt, szemben az itteni hárommal. Az a kettő, aki nem jelenik meg itt Martha és a férje, akiknek gyereknevelésből fakadó problémájuk van, valamint Geraldine, aki jelentős pénzt és energiát fektet a karrierjébe, anélkül, hogy igazán eredményessé válna. A filmben csak három házasság és három főszereplőnő jelenik meg, akik egyébként szintén egy kicsit eltérnek a regénybeli karaktereiktől.
A karakterizálás egyébként kiválónak mondható, ugyanis mind a három feleség személyisége és motivációja tökéletesen kibontakozik majd a történet során. A férfiak talán egy fokkal kevésbé komplexek, de ők inkább csak mellékszereplők a három feleség, Deborah, Rita és Lora Mae történetében.
A három nő két közös jellemzője, hogy bár rendkívül különböző háttérből érkeznek, feleségként mindannyian felső-középosztálybeliekké válnak és mind a hárman folyamatosan Addie Rosshoz hasonlítják magukat, amely összehasonlításból valamilyen szempontból rosszul jönnek ki.
Ez az összehasonlítás pedig elbizonytalanítja őket a kapcsolatuk erejébe vetett hitükben, olyannyira, hogy egy idő után mindhárman azt gondolják, hogy reális az esélye annak, hogy akár tönkre is mehet a házasságuk. És bár a nők jó barátoknak tűnnek, néha olyan érzése van az embernek, hogy mindennek leginkább csak ez a két közös tulajdonságuk az oka, és nem feltétlenül az, hogy annyira kedvelné egymás személyiségét ez a most már azonos társadalmi helyzetű, de mégis nagyon eltérő háttérrel rendelkező nő, de jól el vannak egymással.
Deborah Ritanak és Lora Maenek: „Miért van az, hogy akármiről beszélünk, egy idő után Addie Rossnál kötünk ki?”
Addie szarkasztikus narrálása: „Talán mert ha ti lányok nem beszélnétek rólam, akkor egyáltalán nem lenne mit mondanotok egymásnak.”
Deborah a legbizonytalanabb a három feleség közül. Ő egy farmon nőtt fel, majd a háború folyamán a haditengerészetnél dolgozott és itt ismerkedett meg az előkelő családból származó jövendőbeli férjével, Braddel. Házassága előtt soha nem mozgott ún. jobb körökben, ezért mindent meg kell tanulnia annak érdekében, hogy megfelelően tudjon nem csak viselkedni, de megjelenni is ilyen társaságban. Korábban sem a farmon, se a katonaságnál nem volt olyan problémája, hogy mit vegyen fel, vagy hogy hogyan hordja a haját. A férje számára sem volt ez fontos a Navynél, ahol mindenki egyenruhában járt. A civil életben azonban mindez megváltozik, hirtelen nagyon nagy jelentőségűvé válik a köztük lévő osztálykülönbség. Annak ellenére, hogy Deborah idővel beletanul új társadalmi helyzetébe Rita segítségével, a kezdeti hiányosságok és származása miatt azonban továbbra is nagyon bizonytalan belül és kisebbségi érzése kiteljesedik Addie Ross-szal szemben, aki mindig is Brad előkelő társaságának tagja volt, és akiről mindenki azt gondolta, hogy kiváló felesége lenne Bradnek, mert remekül mozog ezekben a körökben. Debby úgy gondol magára, mint Addie egy szegényesebb, gyengébb verziójára és azt hiszi, hogy férje folyamatosan összehasonlítja őket magában. És ez valahol így is volt, legalábbis kezdetben, amit mutat az, amikor Brad azt akarja, hogy egy olyan ruhát hordjon, amit egy magazinban látott, Debby azonban tudja, hogy férje Addien látta egy partin.
Jeanne Crain alakította Debbyt, ami nem volt egy hálás szerep számára karaktere folyamatosan aggódó és rinyáló jellege miatt, ugyanakkor mégis remekül megjelenítette Deborah érzelmi és pszichés sérülékenységét, aki azt hiszi, hogy nem elég jó a férjének, Bradnak, akit pedig Jeffrey Lynn játszott. Az ő játéka nem különösebben kelti fel a néző érdeklődését, extrák nélkül hozza azt, amit a karakterének hoznia kell.
Rita az egyetlen a három feleség közül, aki karrierrel rendelkezik, mégpedig egy sikeres és sok pénzt kereső rádiós szappanopera író, és függetlenül attól, hogy férje, az egyetemi angol professzor is sikeres a szakmájában, mégiscsak a nő az ún. kenyérkereső a családban. Mindez ma már nem hiszem, hogy túl nagy problémát okozna a családokban, azonban ez a’40-50-es évek Amerikájában egyenlőnek számított a férfiak kiherélésével. A „karrierista” nők a korabeli filmekben legtöbbször hidegek, kemények és férfiasak voltak, akik a filmek végén általában elbuktak valamilyen formában, mivel viselkedésük nem felelt meg a társadalmi elvárásoknak, amelyek alapján a nő legfontosabb feladata, hogy jó feleség legyen. Ezt próbálták elkerülni ebben a filmben oly módon, hogy Rita alapvetően egy jóindulatú nő, aki megsajnálja a társaságban kezdetben csak csetlő-botló Debbyt és a szárnyai alá veszi. A férjének, Georgenak pedig látszólag nem azzal van a gondja, hogy a nő több pénzt keres, mint ő, hanem a munkája jellegével, amit nagyon lenéz, ugyanakkor nagyon büszke saját tanári állására, mivel sokkal fontosabbnak tartja ezt, mint rádiós szappanoperákat írni, függetlenül a pénztől. Mindez akár hihető is lehetne, ugyanakkor azt is érezzük George esetében, hogy feleségének munkájának lekezelése és beszédének kijavítása nem csak sznobságból, hanem egy kicsit a vélt vagy valós demaszkulinizációjának ellensúlyozásából, egyfajta tudatalatti mikroagresszióból is fakad, mert nem ő a pénzkereső a családban, függetlenül attól, hogy alapvetően szereti és büszke okos feleségére. Kettejük kapcsolata azonban sokkal inkább egyfajta szoros barátságnak tűnik két olyan ember között, akik szeretik egymással eltölteni az idejüket, semmint szenvedélyes szerelemnek. Rita flashbackjében láthatjuk azt, hogy miközben ő, a feleség megfeledkezik férje születésnapjáról, mert éppen főnökének szervez egy partit, addig Addie egy ritka Brahms lemezt küld ajándékba Georgenek, aki nagyon értékeli nem csak a nő figyelmességét, de jó ízlését is. Rita úgy érzi, hogy azért, mert férje lenézi a rádiós szappanoperákat és a munkáját, azzal még jobban felnagyítódik Addie ízlése és személye iránti csodálata.
A három nő közül Rita karaktere nem csak idősebbnek, okosabbnak, de bölcsebbnek is tűnik a másik a háromnál, amit Ann Southern játszott megfelelő érettséggel. A korszakban általában noirok antihőseként vagy egyéb kemény fickók szerepében feltűnő Kirk Douglast először nagyon furcsa volt látni egy kifinomult ízlésű, introvertált entellektüel és sznob egyetemi professzor karakterében, de megoldotta a feladatot, függetlenül attól, hogy az jól érezhetően nagyon nem illett hozzá.
Lora Mae a három nő közül a legmagabiztosabb, pedig ő jön legalulról. Lora Mae azonban lehet, hogy pont ezért, de mindig is pontosan tudta, hogy mit akar: egy gazdag férjet és jobb életet. Mindazonáltal Lora Mae több, mint egy szokásos pénzért házasodó és a külseje valamint a szex segítségével férjet fogó aranyásó, ugyanis ő szerelemre is vágyik mindemellett. Porter, a nála sokkal idősebb és nem túl jóképű férje, korábbi munkaadója is tudja, hogy a nő elsősorban a pénze miatt ment hozzá, de ennek ellenére kialakul egyfajta szenvedély közöttük. Mindez azonban sokkal inkább szenvedélyes vitákban önt formát, aminek azonban nem az érzelmek hiánya az oka, hanem pont ellenkezőleg, az nagyon is ott van, csak egyikőjük sem akarja nyíltan kimutatni szerelmét, mert azt hiszi a másikról, hogy az nem viszonozza. Porter azt gondolja, hogy a nő csak a pénzét szereti, míg Lora Mae azt hiszi, hogy a férfinek ő csak egy trófeafeleség és csak a külseje és a teste miatt vette el. A nő visszapillantásából kiderül, hogy megismerkedésükkor Porter, a lakásában álló zongorán őrizte Addie Ross fényképét, akihez nagyon vonzódott. Amikor Lora Mae közli vele, hogy azt akarja, hogy az ő fényképe álljon a zongorán, ha ez az ő otthona lesz, a férfi megtagadja, hogy elvegye feleségül. Később azonban hiányzik neki a nő és végül beadja a derekát a házasságba. Porter egy ún. self-made man, azaz önerejéből meggazdagodó ember, akin érezhető az, hogy minden értelemben véve szegényesebb háttérrel rendelkezik, mint a másik két férfi, azaz pénzétől függetlenül sem gondolkodásmódja, sem viselkedése, sem műveltsége nem olyan kifinomult, mint azoké, akik már eleve a felsőbb rétegek közé születnek. Számára éppen ezért Addie jelenti az elérhetetlen minőségű nőt, aki megtestesíti mindazt, amivel sem ő, sem Lora Mae nem rendelkezik, akit soha nem kaphat meg, és akiire annyira vágyakozik, hogy a képét ott tartja a zongorán.
A három házaspár közül a Hollingswayék a legérdekesebbek, az ő éles vitáik a legszórakoztatóbbak és ennek megfelelően a színészek között is a nagyon csinos és szexis Linda Darnell és a megfelelően megviselt Paul Douglas volt a legjobb.
Kisebb mellékszerekben pedig olyan remek karakterszínészek tűnnek fel, mint Thelma Ritter vagy Connie Gilchrist Lora Mae anyjaként.
És persze itt van Addie Ross karaktere, akinek csak a hangját hallhatjuk Celeste Holm jóvoltából, akiről rendkívül sokat megtudhatunk, annak ellenére, hogy nem láthatjuk. Ő mind a három férjjel szoros baráti kapcsolatot ápol, feleségeik legnagyobb bosszúságára. Addie egy felsőbb körökben mozgó, szarkasztikus szövegű, kifinomult ízlésű és intelligenciájú csinos nő, azaz minden szempontból tökéletes, vagy legalábbis a körülötte lévő férfiak ennek látják. Remek ötlet volt a film készítői részéről, hogy nem láthatjuk a filmben ezt a karaktert, csak mindenki beszél róla, aminek az az oka, hogy ilyen tökéletes nő nincs, ez csak a férfiak fantáziájában, vágyaiban él, a nők pedig még a gondolatát is utálják, mert nem tudják ezzel felvenni a versenyt.
Joseph L. Mankiewicz jogosan nyerte el a legjobb rendező Oscar-díját ezzel a társadalmi, romantikus drámájával, ami egy nagyon szórakoztató, szellemes, könnyed, de nem felületes film a különböző házassági problémákról, eltérő típusú kapcsolatokról. A film olyannyira időtálló, hogy a legtöbb elemét a mai napig fel lehetne használni egy hasonló témájú modern darabban, még ha a társadalmi környezet meg is változott valamelyest. Az emberek azonban ugyanolyanok, és feminizmus ide vagy oda, a mai napig is hasonló motivációkkal és problémákkal küzdenek egy-egy kapcsolatban. A filmnek ráadásul nem csak a témái, a forgatókönyve, a karakterei, de a technikai és egyéb elemei is kiválóak, amiben nagy része van Arthur C. Miller operatőr és Alfred Newman zeneszerző atmoszférateremtő munkájának is. A történet nézése közben valószínűleg mindenki elgondolkodik a saját kapcsolatán, miközben folyamatosan azt találgatjuk, hogy vajon melyik férj akar lelépni a házasságából Addievel, a láthatatlan tökéletes nővel.
Értékelés: 9/10
A három feleség megkapja Addie levelét:
