Time Goes By

Kisasszonyok (Little Women) 1933

2020. március 17. 14:57 - Time Goes By

little_women_poster.jpgLouisa May Alcott 1868-as könyve egyike az angolszász irodalom olyan kedvelt regényeinek, amit előszeretettel dolgoztak fel hollywoodi filmekben az idők folyamán. A Kisasszonyok 1933-as verziója még egy pre-Code, azaz a hollywoodi cenzúra bevezetése előtt készült film, ami már maga is a harmadik feldolgozása Alcott hallhatatlan regényének, és amit számos további remake követ majd Hollywoodban. A könyvből ezt megelőzően már két némafilmverzió készült 1917-ben és 1918-ban, majd ezt követően a későbbiekben 1949-ben June Allysonnal, 1994-ben Wynona Ryderrel, és legutoljára, tavaly Saoirse Ronannal a főszerepben. És ahogy lenni szokott, függetlenül az új verzió szinte kötelező hypolásától, az én kedvencem most is a régi, Hollywood aranykorában készült három Oscar-díjra jelölt verzió. A történet az amerikai polgárháború időszakában játszódik, és a March család négy otthon maradott lánygyerekének nővé érését követi nyomon, miközben a film nosztalgikusan és őszintén nagyra becsülve mutatja be az otthon melegségét és a családi értékeket. 

Mind a négy March lány végtelenül élettel teli: az intelligens és fiús Jo (Katharine Hepburn), a komoly Meg (Frances Dee), a csinos, de kissé önző Amy (Joan Bennett) és az érzékeny Beth (Jean Parker). A lányok a nehéz történelmi időszaktól és a nagyon eltérő  személyiségüktől függetlenül nagyon boldogan élnek egymással és anyjukkal egy olyan időszakban, amiben hamarosan mindenki életében valamilyen fontos változás történik. Laurienak (Douglass Montgomery), a gazdag szomszéd fiúnak az erős akaratú Jo tetszik, akinek az álma viszont az, hogy híres színműíróvá váljon. Megnek John Brooke (John Lodge), Laurie oktatója kezd udvarolni, akihez hozzá is megy majd feleségül, Jo azonban visszautasítja Laurie közeledését és New Yorkba költözik, hogy kiteljesítse önmagát. Itt találkozik Bhaer professzorral (Paul Lukas) akitől sokat tanul és aki folyamatosan bátorítja az írásra. A tehetséges zongorista Beth nagyon megbetegszik, anyjuk pedig éppen Washingtonban van, hogy a háborúban megsebesült apjukat ápolhassa. Jo hazaköltözik, amikor Beth állapota rosszabbodik és megtudja, hogy Amy hozzámegy korábbi udvarlójához, Lauriehoz…little_women1.jpgBár a regény története az amerikai polgárháború alatt játszódik, az 1860-as évek első felében, George Cukor rendező úgy érezte, hogy a polgárháborús időszak témái már nagyon távolinak tűnnek a ’30-as évek közönsége számára, ezért filmje sokkal inkább megjelenésének időszakára, a Nagy Gazdasági Válság korára reflektál. A film során ezért nagyon hangsúlyozottan van jelen a takarékosság, az étel, a szegények segítése, valamint a hagyományos család és erkölcs iránti igény, ami kényelmesebbé és biztonságosabbá teheti az életet egy ilyen válság helyzetben is. Bár a film egy háborús korszakban játszódik, magába a háborúba nem kapunk betekintést, mivel a sztori szinte teljes egészében a March család hátországban élő négy lányának életére fókuszál.

A rendező a gazdasági válság okozta témák mellett leginkább a March családon belüli és kívüli kapcsolatokra koncentrál, amely intenzív kapcsolatok esetenként okoznak ugyan némi civakodást a felek között, azonban a film mindezt úgy teszi, hogy a néző folyamatosan érzékelhesse a hagyományos családi értékek erejét, az otthon melegségét, aminek eredménye egy szívmelengető, romantikus és nosztalgikus film lesz.

Az Oscar-díjat nyert forgatókönyvet Sarah Y. Mason és Victor Heerman írták, ami többé-kevésbé hűen követi a híres regényt, azonban a fókusz néhol eltolódik az alapműhöz képest. Alcottot könyvének megírására saját családja inspirálta, ami lényegében arról szól, hogy mindennapi átlagemberek megpróbálnak valahogy elnavigálni az életben, úgy hogy azzal lerakhassák saját jövőbeli boldogságuk alapjait. A lányok próbálják megtölteni életüket értelemmel és érzelemmel, miközben természetesen őket is éri pár szívfacsaró vagy akár tragikus élmény is, azonban semmi sem gátolhatja meg azt, hogy a kamaszkor és kora felnőttkorban lévő lányok nővé érjenek. A lányok nagyon különböző személyiséggel rendelkeznek, ami a későbbiekben meghatározó lesz majd párválasztásukban és abban is, hogy milyen életre vágynak. little_women3.jpgKorabeli filmeknél nagyon gyakori volt, hogy tinédzserkorú szereplőket is felnőtt színészek, színésznők alakították, ami a Kisasszonyok esetén is fennáll. Ennek eredménye az, hogy Amyt, aki a regényben 12 éves a történet elején, az ekkor 23 éves Joan Bennett alakította, mindazonáltal, aki nem olvasta a regényt, annak nem lesz fura a dolog, ugyanakkor ez azt is eredményezi, hogy a film mintha elvesztené a regény „lányokból nővé érés” folyamatát, azaz a felnövés történetet.  

A March család édesapjuk távolléte miatt, aki a háborúban harcol, éppenhogy meg vannak anyagilag úgy, hogy nem kell nélkülözniük és korábbi életformájukat többé-kevésbé megőrizhetik, azonban édesanyjuk nem véletlenül tanítja őket takarékoskodásra és a szegények iránti empátiára és segítésére. Bár anyagilag nem tartoznak legvagyonosabbak közé, mégis nagyon boldogok, aminek a családtagok közötti meleg és összetartó szeretet az oka. A film oly módon mutatja be mindegyikőjük személyiségét, hogy a néző megkedvelje őket, és szorítson azért, hogy sorsuk megfelelő módon alakuljon, függetlenül attól, hogy egyikőjük sem tökéletes.

A regény és a film egyik iróniája, hogy ezt a hagyományos családi értékekről és otthon melegéről szóló történetet egy olyan írónő írta, aki soha nem ment férjhez és nem voltak gyerekei, azaz nem alapított családot. Mindez meglehetősen furcsa és ritka volt a 19. század közepén, és már kortársai is azt gyanították, hogy ennek hátterében Louisa May Alcott leszbikussága állt. Ő a fiús, öntudatos és szakmai karrierről álmodozó Jo karakterét saját magáról mintázta, amit aztán az a Katharine Hepburn játszott el, akinek nemi identitásáról ugyanazt suttogták, mint Alcottéról és akinek saját személyisége olyannyira hasonló volt a filmben látható Jo-éhoz, hogy lényegében csak önmagát kellett adnia színészkedés helyett. Érdekes módon Jó karakterének domináns volta adja egyszerre a film erejét és gyengeségét is. Ez utóbbi azért, mert így kicsit elnyomja a többi karaktert, amelyek nem tudnak annyira kiteljesedni, mint a regényben, másrészről viszont Katharine Hepburn kiváló játéka miatt is emelkedik ki ez az 1933-as verzió a regény összes filmadaptációja közül. Az 1949-es és 1994-es verzióban jobban érvényesül a többi karakter, ugyanakkor nincs egy olyan erős központi alakja, főszereplője a filmeknek, mint itt.little_women5.jpgA könyvben, több mint tíz majdnem egyformán fontos karakter található, természetesen köztük is a négy March lány a főszereplő, addig a filmben a négy lányról a fókusz jelentősen eltolódik Jo karakterére, aminek két oka volt. Egyrészről a Jo-t alakító Katharine Hepburn domináns, és egész filmet meghatározó játéka, akivel a rendező, George Cukor előszeretettel dolgozott együtt ebben az időszakban, másrészről pedig azért, mert egy két órás filmben nehéz ennyi karaktert úgy tökéletesen felépíteni és bemutatni, hogy közben ez ne menjen a történet és film folytonosságának rovására.

Mindezek eredményeképpen a történetet Jo szemszögéből láthatjuk, akihez a több szálon futó sztori mindig elég hamar visszatér. Katharine Hepburn Jo karakterében egy olyan szerepet játszott, amire lényegében született. Jo egy intelligens, gyors gondolkodású, erős akaratú, kissé fiús és temperamentumos nő, amely szerepet Hepburn nagyon lelkesen alakított. Jo egy önálló gondolkodású nő, aki arról álmodozik, hogy író legyen egy olyan korban, amikor a női álmok többsége arról szólt, hogy jól menjen férjhez. Jot azonban nem érdeklik a konvencionális társadalmi elvárások, ő makacsul kitart, hogy megvalósítsa saját álmait. Jo azonban korántsem csak ambiciózus, hanem egy melegszívű nő is, aki imádja testvéreit, szüleit, még ha nem is mindig ért velük egyet bizonyos dolgokban. Sőt, Jo, minden intelligenciája ellenére mintha szentimentális is lenne, aki annyira jól érzi magát a családjában, hogy azt kívánja, soha semmi ne változzon, minden maradjon úgy, ahogy van. Jo fél a felnövéstől, fél attól, hogy mostani boldog élete, amiben önmaga lehet, megváltozik, és egy társadalmilag elfogadott, sőt, elvárt, ugyanakkor őt boldoggá nem tevő életet kell majd esetleg élnie. Mai szemmel nézve úgy tűnhet, hogy Hepburn esetenként mintha kicsit túljátszaná szerepét, azonban ez jól illeszkedett Jo életerős és lelkes karakteréhez, akiből aztán egy kicsit visszafogottabb felnőtt nő válik. Katharine Hepburn játéka (és személyisége) a film a sava-borsa.little_women6.jpgJoan Bennett alakította a második „legfontosabb” nővért, a kezdetben meglehetősen önzőnek tűnő, de a történet végén felnövő és megkomolyodó Amyt. Ő a sztori elején elviekben még csak egy komolytalan és könnyelmű iskolás lány, akinek az életben a legnagyobb problémái a tanáraival adódik. Joan Bennett, függetlenül attól, hogy kicsit „öreg” volt 23 évesen az iskolás lány szerepére – és nem mellesleg terhes, amit ruhával és fényképezéssel takartak a filmben – élettel telin és kiválóan játszott.

Mellettük nagyon háttérbe szorult a két másik lány, Beth és Meg. Az érzékeny Beth-t Jean Parker játszotta végtelen gyengédséggel, miközben karaktere törékenységét is átadta, a legidősebb és egyben legkomolyabb testvért, Meget pedig Frances Dee alakította, akinek szintén meg voltak a maga remek pillanatai. Két további remek női mellékszereplő is feltűnik a filmben, Spring Byington és Edna May Oliver a lányok melegszívű, ugyanakkor erkölcsi iránytűként is funkcionáló anyjuk, valamint a gazdag és különc nagynéni karakterében.

A történet férfi szereplői jóval kevesebb játékidőt kapnak, mint a March lányok, azonban ezeket a szerepeket játszó színészek megpróbálják a legtöbbet kihozni belőle.   

Douglass Montgomery alakítja a Marchék gazdag szomszédjainak fiát, Lauriet, aki kezdetben távolról figyeli a lányokat, hogy aztán Jo-val közelebbről is összebarátkozzon. A köztiszteletben álló domináns nagyapával rendelkező Lauriet lenyűgözi az élettel teli lányok melegszívűsége és vidámsága, és vonzódni kezd nem csak Johoz, de általában véve a March családhoz. Henry Stephenson játssza Laurie látszólag morcos és mogorva, valójában kedves nagyapját. little_women2.jpgÉs végül Paul Lukas, azaz Lukács Pál, aki Bhaer professzorként tűnik fel a filmben. Ő egy csendes és méltóságteljes német nyelvész és irodalmár tanárként egyengeti Jo írói karrierjét tanácsaival és tanításaival, miközben beleszeret a nőbe. Lukács Pál a mai napig is egyetlen magyar származású (budapesti születésű) színész, aki legjobb színész kategóriában Oscar-díjat tudott nyerni. (Őrség a Rajnán / Watch on the Rhine 1943). És itt sem volt rossz.

George Cukor rendezőt és filmjét is Oscar-díjra jelölték, tehát olyan nagy csalódás egész biztos, hogy nem érheti a nézőt. Főleg, ha hozzátesszük azt, hogy a Kisasszonyok egy karakter vezérelt történet, és mint ilyennél nagyon fontos a forgatókönyv minősége, különös tekintettel a karakterizálásra, valamint a színészi játék minősége. Nos, a forgatókönyv Oscar-díjat nyert és egy kiváló Katharine Hepburn játssza a főszerepet, aminek a végeredménye egy szívmelengető és játékos film, ami a mainál egy sokkal ártatlanabb helyen és időben játszódik. A film romantikus és esetenként drámai atmoszférájának kialakításához Max Steiner zeneszerző és Henry W. Gerrard operatőr remek munkája is hozzájárult. George Cukor kedves és élettel teli Kisasszonyai a mai napig is melegséggel tölti el a nézők szívét és mosolyt csal az arcokra.

Értékelés: 8/10

Részlet a filmből:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr1615530358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.