Katharine Hepburn (1907-2002) megtestesítette a XX.század Amerikájában a modern nőt. Ő Hollywood legnagyobb színésznő legendája, akit több, mint 60 éves pályafutása alatt 12-szer jelöltek a legjobb színésznő Oscar-díjára, amit négyszer meg nyert is - számtalan más díj mellett.
A kis Katharine jómódú és előkelő családba született, szülei társadalmi aktivisták voltak: urológus apa, aki a részt vett az Social Hygiene Association megalapításában, ami a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésével és felvilágosításával foglalkozott, édesanyja pedig feminista aktivista volt, aki a kis Katharine-t többször is elvitte magával nőjogi tüntetésekre. Családi háttere nagyban meghatározta Katharine Hepburn gondolkodásmódját, egyéniségét és tulajdonképpen az egész életét. Nem hagyta magát beskatulyázni, és nemcsak önálló és független nő volt, de ezt meg is merte mutatni egy olyan korban, ahol nem ez volt az általános elvárás sem a nőktől, sem a sztár színésznőktől. Életének egyik szomorú eseménye volt, amikor 14 évesen rátalált a szeretett testvére, Tom holttestére, ami nagy lelki törést okozott nála. Sokáig ideges, rosszkedvű, és emberekkel szemben gyanakvó lett, ami kihatott az iskolai kapcsolataira is. Tanulmányai befejezése után egy Baltimore-i színháznál kezdte színésznői pályafutását 1928-ban. Kezdeti kisebb szerepek után 1932-ben megkapta a Warrior's Husband főszerepét, ami meghozta neki az áttörést, és ami után már egyenes út vezetett Hollywoodba. Első filmének próbafelvételi lenyűgözték George Cukor rendezőt, akinek nagyon tetszett Hepburn szokatlan stílusa és kisugárzása. Első filmjében az 1932-es Bill of Divorcement-ben rögtön sikert aratott, és ezzel kezdetét vette szinte hihetetlen karrierje. Pályafutása alatt voltak hullámhegyek-hullámvölgyek, de mindig, újra és újra meg tudott újulni. Első Oscar-díját 26 évesen nyerte az 1933-as Morning Gloryért, majd az 1967-es Guess Who's Coming to Dinner következett, aztán a '68-as The Lion in Winter, végül az utolsót az 1981-es On the Golden Pond-ért kapta 74 évesen. Saját Oscar-díjait soha nem vette át, ezek jelenleg a Smithsonian Institute-ban vannak kiállítva. Életében egyetlen egy díjkiosztóra ment el, ahol ő adott át egy díjat.Magánéletét szerette mindig is diszkréten kezelni, más sztárokkal ellentétben ő nem ezzel akart a rivaldafénybe kerülni. Élete során egyszer volt férjnél 1928-1934 között, de utána már soha többé nem házasodott meg. Gyereket sem akart, mert úgy gondolta, hogy a gyereknevelés egész embert kíván, amit ő nem tudna megadni. Élete nagy szerelme állítólag Spencer Tracy volt, akivel a kapcsolata 26 éven át tartott a férfi 1967-es haláláig. Mindemellett Hollywoodban pletykáltak Hepburn leszbikusságáról/biszexualitásáról már a '30-as évektől kezdve, amit ő igazából soha nem cáfolt, vagy erősített meg, de nagyon valószínű, hogy Spencer Tracyvel való kapcsolatát stúdiójuk, az MGM kreálta annak érdekében, hogy a közvélemény előtt eltitkolják Hepburn leszbikusságát és Tracy biszexualitását.
Katharine Hepburn szerette a szerepeit sokáig tanulmányozni, és csak azután állt neki a próbáknak, ha biztos volt abban, hogy tökéletesen ismeri az eljátszandó karaktert. Minden új tudást és képességet meg akart és meg is tanult, amiről úgy gondolta, hogy szükségesek a szerepei hiteles eljátszásához. Ő a sok munkán alapuló színészkedésben hitt az ösztönös játékkal szemben. Neki is meg van az a gyakran játszott karaktere, amiről a legjobban emlékeznek rá: gazdag, intelligens, erős és független nő, aki valamilyen traumának vagy szituációnak köszönhetően a gyengeségeit és sérülékenységét is felfedi - és ami tulajdonképpen ő maga. Az a tény, hogy Hollywood legnagyobb női legendájaként tartják számon, játéka mellett az erős és különleges egyéniségének is köszönhető. Egyszerűen kisugárzott Hollywood tömegéből.
Nem egyszerű dolog az ő Top 10-es listáját összeállítani, már csak a 12-szeres Oscar jelöléséből kifolyólag sem, szóval pár nagyszerű film és szerep egyszerű matematikai oknál fogva ki kell, hogy maradjon. Egy lehetséges toplista időrendi sorrendben halad:Kisasszonyok (Little Women) 1933:
A kisasszonyok még egy pre-Code, azaz a hollywoodi cenzúra bevezetése előtt készült dráma, ami Louisa May Alcott 1868-as híres regényének harmadik filmes feldolgozása, amit majd még három remake követ Hollywoodban. A történet az amerikai polgárháború időszakában játszódik, de nem a férfiak által vívott háborúra, hanem a March család négy otthon maradott lánygyerekének nővé érését követi nyomon, miközben a film nosztalgikusan és őszintén nagyra becsülve mutatja be az otthon melegségét és a családi értékeket.
Mind a négy March lány végtelenül élettel teli: az intelligens és fiús Jo (Katharine Hepburn), a komoly Meg (Frances Dee), a csinos, de önző Amy (Joan Bennett) és az érzékeny Beth (Jean Parker). A lányok a nehéz történelmi időszaktól és a nagyon eltérő személyiségüktől függetlenül, nagyon boldogan élnek egymással és anyjukkal egy olyan időszakban, amiben hamarosan mindenki életében valamilyen fontos változás történik. Laurienak, a szomszéd fiúnak az erős akaratú fiús Jo tetszik, akinek az álma viszont az, hogy híres színműíróvá váljon. Megnek John Brooke, Laurie oktatója kezd udvarolni, akihez hozzá is megy majd feleségül, Jo azonban visszautasítja Laurie közeledését és New Yorkba költözik, hogy kiteljesítse önmagát. Itt találkozik Bhaer professzorral (Paul Lukas) akitől sokat tanul és aki folyamatosan bátorítja az írásra. A tehetséges zongorista Beth nagyon megbetegszik, anyuk pedig éppen Washingtonban van, hogy a háborúban megsebesült apjukat ápolhassa. Jo hazaköltözik, amikor Beth állapota rosszabbodik és megtudja, hogy Amy hozzámegy korábbi udvarlójához, Lauriehoz…
A Kisasszonyok karakter vezérelt történet, és mint minden ilyen filmben, úgy itt is nagyon fontos a forgatókönyv minősége, különös tekintettel a karakterizálásra, valamint a színészi játék. A film nem okoz csalódást, hiszen a legerősebb eleme a rendezés mellett Katharine Hepburn és Joan Bennett kiemelkedő színészi játéka volt. Katharine Hepburn egy olyan karakterben játszott, amire lényegében született, és ami nem állt túl távol a saját egyéniségétől. Jo egy intelligens, gyors gondolkodású, erős akaratú, kissé fiús és temperamentumos nő, amely szerepet Katharine Hepburn nagyon lelkesen alakított. Joan Bennett pedig élettel telin játszotta a kezdetben meglehetősen önzőnek tűnő, de a történet végén "felnövő" Amyt.Nősténytigris (Bringing Up Baby) 1938:
A Howard Hawks rendezte Nősténytigris egy fergeteges screwball komédia, ami nagyon népszerű műfaj volt a '30-as évek Amerikájában, már csak a téma újdonsága miatt is, ugyanis ezekben a filmekben általában a női főszereplő a domináns a kapcsolatban, míg a férfi főszereplő maszkulinitása pedig megkérdőjelezhető. Ebből az alapszituációból következően ők ketten megvívják a nemek csatáját mindenféle vicces jelenetben.
A befelé forduló és legkevésbé sem gyakorlatias Dr. David Huxleyt (Cary Grant) paleontológust és asszisztensét Alice Swallowt szinte maga alá temeti a munkája a Természet Tudományi Múzeumban, ahol már négy éve próbál összerakni egy dinoszaurusz csontvázat, de egy csont, a bordaközi kulcscsont hiányzik, miközben le kellene kenyereznie egy gazdag adományozót Elizabeth Randomot (May Robson) is, ráadásul másnapra tervezi az esküvőjét Alice-szal, amit a lány inkább praktikusnak lát, semmint romantikusnak. Ekkor véletlenül találkozik az energetikus, extrovertált és gazdag örökösnővel Susan Vance-szel (Katharine Hepburn), aki Mrs. Random unokahúga, de David ennek nincs tudatában. Susan testvére Mark egy leopárdot küldött ajándékba a nagynéninek, és Susan ráveszi a férfit, hogy segítsen neki elvinni Babyt, a leopárdot a nagynéninek Connecticutba. Persze Susannak van egy hátsó gondolata is: meg akarja akadályozni a férfi esküvőjét. Ennek érdekében mindent elkövet, hogy a nagynéni házában tartsa a férfit, David pedig teljesen belegabalyodik a félreértések és az éjszakai állat üldözések hálójába...
Bár a film egy screwball comedy, de mégis megköveteli a nézőtől a figyelmet. Nem a történet miatt, hanem a szöveg miatt. A film viccessége ugyanis két részből áll, egyrészt a Harold Lloyd-os burleszkségből, másrészt pedig a dialógusokban, amit elmulaszthat az ember, ha nem nyitott füllel hallgatja. A műfaj népszerűsége ellenére a film a maga idejében nem aratott túl nagy sikert, aminek oka valószínűleg az volt, hogy a film két fő karaktere - felcserélve persze - férfiasabb és nőiesebb volt még a többi screwball komédiához képest is. Katharine Hepburn itt egy nagyon energikus, és agresszíven tolakodó nő, aki nem volt szimpatikus kora közönségének. Cary Grant, a jóképű fickó, meg egy szerencsétlenkedő, töketlenkedő alak, aki a női fürdőköpenyben mindennek látszott, csak nem annak a fickónak, akit a közönség addig ismert. Ugyanakkor ő zseniális volt David szerepében, és el kell ismerni, hogy ez a film inkább az övé.Philadelphiai történet (Philadelphia Story) 1940:
A legfontosabb kategóriákban jelölték 6 Oscar-díjra, amiből kettőt meg is nyert ez a screwball jellegű romantikus komédia. A Philadelphiai történet 2007-ben a 44. helyen állt a legjobb amerikai filmek listáján és 15. volt a legjobb vígjátékok között. A filmnek sikerült megőriznie megjelenésekor aratott hatalmas szakmai és közönségsiker, amiben nagyon nagy érdeme van a kor legnagyobb sztárjaiból álló kiváló színészcsapatának, Katharine Hepburnnek, Cary Grantnek és James Stewartnak. A történet főszereplője egy második házasságára készülő felsőosztálybeli nő, aki körül hirtelen feltűnik két másik vőlegényjelölt is.
A gazdag és előkelő családból származó Tracy Lord (Katharine Hepburn) éppen második házasságára készül az újgazdag George Kittredge-dzsel (John Howard), miután elvált első férjétől, a sármos, de kissé léhűtő Dexter Haventől (Cary Grant) a férfi alkoholizmusa miatt. A Spy magazin kiadója, Sidney Kidd megkéri Dextert, hogy vigye magával a gazdagokat gyűlölő riporterét, Mike Connort (James Stewart) és a fényképészét, Liz Imbriet (Ruth Hussey), hogy tudósíthassanak az bulvárlap számára annyira fontos esküvőről. Miután Tracy megtudja, hogy Kidd célozgatott Dexternek Tracy apjának, Seth Lord (John Halliday) titkolt kapcsolatára egy táncosnővel, vonakodva ugyan, de beleegyezik a riporterek jelenlétébe a család jó hírnevének megőrzése érdekében. Tracy legnagyobb bosszúságára anyja és húga nagyon megörülnek a megjelenő Dexternek, miközben neki megtetszik a fanyar dumával rendelkező újságíró, Mike. Ahogy közeledik az esküvő, Tracy hirtelen három férfi között találja magát, és nem igazán tud dönteni az ex-férj, a vőlegény és a riporter között…
Mind a három főszereplő nagyon jó, és mind a hárman valahol azt csinálják, amitől híresek lettek: Tracy egy sznob és igényes, "szegény" gazdag lány, akit Katharine Hepburnek sikerül ellenállhatatlanná tennie, Dexter egy playboy, aki éppen most gyógyulgat az alkoholizmusából és aki mostanra értette meg, hogy mit is vesztett, akit Cary Grant a sármjával egy kellemes figurára vett. Mike, aki a savanykás szavaival megfelelő ellensúlyt tud adni Tracy szurkálódásaival szemben, ugyanakkor az előző két szereplővel ellentétben ő inkább a jó szívű átlag ember, akinek a karakterében James Stewartot a legtöbb filmjében láthatjuk.Az év asszonya (Woman of the Year) 1942:
2 Oscar-díjra (közte Katharine Hepburné is) jelölt romantikus dráma/komédia, ami az első darabja a kilenc Tracy-Hepburn filmnek, és ami forgatása alatt egymásba szerettek. A filmben a konfliktusforrást alapvetően a két főszereplő különböző háttere okozza, ami átmegy nemek közti háborúba is. (A filmből 1981-ben Broadway musicalt csináltak, ami főszerepében Lauren Bacall Tony-díjat nyert.)
Tess Harding (Katharine Hepburn) egy tanult, művelt, több idegen nyelvet beszélő politikai újságíró, míg Sam Craig (Spencer Tracy) pedig profi sportújságíró egy new yorki lapnál, ahol mindkettejüknek saját rovata van. Amikor a baseball miatt összevesznek, a szerkesztőjük leállítja köztük a háborúskodást, és Sam elhívja Tess-t egy baseball meccsre. A nőnek fogalma sincs a játékról, annak szabályairól, na és persze legfőképpen arról, hogy a sportriporteri helyeken csak férfiak fognak ülni. Akaratlanul is behatol a férfiak világába a nagy kalapjával. Tess viszonozza a meghívást és elhívja Samet a házába vacsorázni. A férfi el is megy abban a hiszemben, hogy egy romantikus vacsorára kapott meghívást, azonban legnagyobb meglepetésére ez nem egy kétszemélyes vacsora, és a többi vendég egyike sem beszél angolul. A különbségek ellenére egymásba szeretnek és összeházasodnak, de a problémák most kezdődnek csak igazán. Tess prioritási sorrendjében nem a férje az első, hanem a munkája, amit Sam rossz néven vesz, mert nem töltenek elég időt együtt. Később Tess örökbe fogad egy 6 éves görög menekült kisfiút Christ, anélkül, hogy megbeszélné Sammel, aki nagyon nem örül ennek, de próbál barátságos lenni a gyerekkel. Amikor Tessnek ítélik az "Év asszonya" címet, Sam úgy dönt, hogy inkább otthon marad Chrissel, amit Tess nagyon rossz néven vesz, mert aggódik amiatt, hogy az emberek mit fognak gondolni, hogy a férje nincs vele a gálán. Nagyon összevesznek, és mialatt Tess a díjátadón van, Sam visszaviszi Christ az árvaházba, és elhagyja a feleségét. Tess, aki meghatódik az apja esküvőjén, elhatározza, hogy visszaszerzi Samet. Reggel elmegy a férfi lakásába, és próbál reggelit készíteni a férjének, de nem igazán sikerül, mert fogalma sincs az egészről...
Tess karaktere meglehetősen szokatlan volt 1942-ben: a nő, akinek nem a férje, hanem a karrierje az elsődleges, valószínűleg sok férfinek nem (volt) szimpatikus, de Katharine Hepburn mindig bátran bevállalta a korát megelőző szerepeket, főleg ha az a nemek közti harcról szólt. Romantikus komédia lévén a film természetesen kompromisszummal ér boldog happy endet.Ádám bordája (Adam's Rib) 1949:
George Cukor rendezte és a legjobb forgatókönyv Oscar-díjra jelölt Ádám bordája is egy Hepburn-Tracy film, és témájában nagyon hasonló, mint az Év asszonya. Szerintem a kettő közül ez a jobb és a viccesebb is, és az is érződik rajta, hogy eltelt a kettő között 7 év, mert a nemek háborújának témaköre kibővült az előzőhöz képest. Az előző filmben inkább csak a házasságon belül felmerülő férfi és női szerepek körül forog, az Ádám bordájában viszont már kiterjed az egész társadalomban betöltött szerepekre is.
Amikor a háziasszony Doris Attinger (Judy Holliday) megpróbálja megölni bántalmazó és hűtlen férjét (Tom Ewell) annak szeretőjével együtt, a közvélemény áltat széles figyelemmel követett ügyet Adam Bonnerre (Spencer Tracy) bízzák. Mivel az ügy egyértelműnek látszik, főnöke gyors tárgyalást és elmarasztaló ítéletet vár. Bonner felesége Amanda (Katharine Hepburn), aki szintén jogász és nagy szószólója a női egyenjogúságnak, elvállalja a gyilkossági kísérlettel vádolt feleség védelmét, és mindent megtesz a tárgyalóteremben, hogy a nőt felmentsék. A jogász házaspár kezdeti tökéletes házassága egyre inkább megromlik....
Katharine Hepburn tökéletes Amanda Bonner szerepében, aki egy magabiztos, mind karrierjében mind házasságában sikeres nő, akinek mindenről nagyon határozott véleménye van. A házasságában kedves és nőies, de a tárgyalóteremben félelmetes és gátlástalan ellenfél, aki attól sem riad vissza, hogy férjét megalázza. Az ilyen helyzetekben persze felmerül a kérdés, hogy ezt csak az ügyfele érdekében teszi, vagy esetleg a férjét is leckézteti. Adam Bonner-t Spencer Tracy egy, a női egyenjogúságról átlagosan gondolkodó embernek formálja, aki tulajdonképpen minden (átlagos) férfit reprezentál a filmben. Határozott értékrendszere van, szereti feleségét, és hisz az igazságszolgáltatási rendszerben. A rendező George Cukor, akit a nők rendezőjének is tartottak, engedi a hosszabb jeleneteket, amivel egyfajta csendes külső megfigyelővé válik, miközben láthatjuk, ahogy a szerető pár bevitatkozza magát egy új társadalomba, ami ebben a filmben is kompromisszummal ér véget.Afrika királynője (The African Queen) 1951:
Az Afrika királynője egy 4 Oscarra-jelölt romantikus vígjáték és kaland film, ami az AFI 1998-as legjobb filmek listáján a 17. helyen állt, a 2007-es listán már "csak" a 65., amiben két kedvenc színészem játszik végre együtt - mindketten eszméletlen jók -, ráadásul a film nagy részében (egy félórát leszámítva ) csak ketten vannak a képernyőn, arról nem beszélve, hogy Bogart egyetlen Oscar-díjat nyert szerepe, és Katharine Hepburn is kapott jelölést. Kell ennél több? Ja, igen John Huston a rendező és a forgatókönyvíró.
A film az első világháború kitörésekor játszódik Afrikában német gyarmati területen, ahol Samuel Sayer angol tiszteletes és húga Rose (Katharine Hepburn) nem kívánatos személy lett, és a missziójukat a németek felgyújtják. A tiszteletes beteg lesz és meghal, a már nem annyira fiatal, művelt, kissé merev és sznob Rose pedig várja az első lehetséges alkalmat, hogy elmenjen a kihalt misszióból. Az első - és egyetlen - lehetőség pedig nem más, mint az ápolatlan, elhanyagolt, iszákos és műveletlen Charlie Allnut (Humphrey Bogart) és az ő rozoga folyami gőzöse az Afrika királynője. Amikor útnak indulnak a folyón lefelé, át a német területen, nincs a földön két egymástól jobban különböző ember, mint Charlie és Rose. Aztán persze a kezdeti sértődések után, mindenféle kalandok közepette összecsiszolódnak, és még a németekkel is harcba szállnak Őfelsége hajóján az Afrika királynőjén...
Bogart, aki alapvetően nem komikus színész, és nem is készített túl sok vígjátékot, megmutatta, hogy mennyire érti ezt a műfajt is, és karaktereknek milyen széles palettáján tud hitelesen mozogni. Mind a két színészen látszik a filmben, hogy mennyire élvezik a közös munkát, annak ellenére, hogy az afrikai körülmények a stáb minden tagját nagyon megviselték, és mindenféle betegség elkapta őket. Kivéve persze Bogartot és Hustont, akik a fertőzések elkerülése végett masszív alkohol kúrára fogták magukat. Hepburn nagyon sokat segített Bogartnak a forgatás alatt, és a színész haláláig nagyon jó barátságban maradtak. Bogart az Oscar-díj átvételekor csak Hepburnnek és Houstonnak mondott egyedül köszönetet.Az utolsó nyár (Suddenly, Last Summer) 1959:
A 3 Oscar-díjra jelölt (köztük Katharine Hepburn), Joseph Mankiewicz rendezte ghotic mystery film Tennessee Williams azonos c. színművének filmadaptációja. A film forgatása nem volt problémáktól mentes, aminek legfőbb oka az volt, hogy a rendező nem volt elégedett Montgomery Clift teljesítményével - akivel nagyon rosszul bánt - és kérte a producert, hogy cserélje le egy másik színészre. A színész jeleneteit nagyon sokszor fel kellett venni, volt úgy, hogy mondatonként. A stáb nagy része azonban inkább Clifttel szimpatizált, köztük Katharine Hepburn is, akit nagyon felháborított Mankiewicz viselkedése. A forgatás befejeztével Katharine megkérdezte a rendezőt, hogy szükség van-e még rá, majd Mankiewicz nemleges válasza után a színésznő arcon köpte és távozott.
Catherine Holly (Elizabeth Taylor) egy érzelmi és pszichikai problémákkal küzdő fiatal lány, aki elmegyógyintézetben él az elmúlt nyár óta, amikor is szemtanúja volt unokatestvérének, Sebastian Venable titokzatos halálának. A lány nagynénje, Sebastian anyja, a gazdag Violet Venable (Katharine Hepburn), akinek nagyon szoros kapcsolata volt fiával, mindenáron meg akarja akadályozni, hogy napvilágra kerüljenek fia halálának körülményei. Ennek érdekében megpróbálja Dr. John Cukrowicz sebészt (Montgomery Clift) rábeszélni, hogy lobotómia-műtétet hajtson végre a lányon, aki obszcén dolgokat beszél a fiáról. Miután az orvos beszél a lánnyal, elkezd kételkedni annak elmebetegségében. Catherinet meglátogatja az anyja és a bátyja, akik elmondják neki, hogy Sebastian egy csomó pénzt hagyott rájuk, de Violet addig nem adja oda az örökségüket, amíg nem engedélyezik Catherine lobotómia-műtétjét. A lány megpróbál megszökni - sikertelenül. A doktor rábeszéli Violetet, hogy beszéljen a lánnyal szemtől-szemben, amikor a Catherine homályosan arra utal, hogy Sebastian csaliként használta őt. Majd az újabb sikertelen szökés után a doktor elhatározza, hogy igazságszérumot ad a lánynak és az igazság az őrületbe kergeti - Violetet.
Tennessee Williams műveit nagyban befolyásolta családi és saját háttere. Darabjaiban helyet kap az a trauma, hogy testvérén elmebetegsége miatt rosszul sikerült lobotómiát hajtottak végre, amit soha nem bocsátott meg a szüleinek, másrészről pedig a saját homoszexualitásával való küzdelme, ugyanakkor ez a filmben kevésbé határozottan van jelen, ami sokkal inkább egy mystery thriller, semmint egy freudi önmarcangolás. Az író nagyon utálta a filmet, leginkább annak végét kifogásolta, amiben láthatjuk Sebastian halálát, amit ő szimbolikusan értett, a film készítői viszont szó szerint értelmeztek, ami alapvetően mást jelentést adott az egésznek. Ez persze nemcsak a film készítőin múlott, hanem a cenzúrán is. Tennessee Williams azon darabjai - de legfőképen a Cat on a Hot Tin Roof és a Suddenly, Last Summer -, amelyeket ebben az időszakban megfilmesítettek, alapjául szolgáltak egy új típusú hollywoodi szörnyeteg megjelenéséhez: a homoszexuális villain karakteréhez. A filmekben jelentősen megvágták és ezáltal átértelmezték az eredeti művek ilyen irányú tartalmát és mondanivalóját. Ez a téma nyilvánvalóan túl nagy falatnak bizonyult az ötvenes évek Hollywoodjának. Mindazonáltal Katharine Hepburn kiváló volt Violet szerepében, aki valójában a legfőbb gonosz ebben a filmben.Találd ki, ki jön ma vacsorára (Guess Who's Coming to Dinner) 1967:
Ez a 10 Oscar-díjra jelölt Stanley Kramer rendezte film volt Hepburn és Tracy utolsó közös filmje. Spencer Tracy a forgatás befejezése után pár héttel meghalt. Mindkettőjüket jelölték, Katharine Hepburn meg is kapta második Oscar-díját. Mint annyi más Hepburn film, ez is korának kényes témájával foglalkozik: a feketékkel szembeni előítéletekkel. A film hatalmas kassza siker lett, - a déli államokban is -, ahol előzetes azt gondolták, hogy maximum a feketék nézik meg néhány arra tévedt liberális fehérrel. A film érdekessége, hogy Joey szerepében Katharine Houghtont, Hepburn unokahúgát láthatjuk.
Joanna "Joey" Drayton (Katharine Houghton) elhatározza, hogy bemutatja vőlegényét Dr. John Prenticet (Sidney Poitier) szüleinek Matt Draytonnak (Spencer Tracy), aki egy liberális újság kiadója és Christina Draytonnak (Katharine Hepburn). A találkozás a Drayton házaspár liberalizmusának a tesztje is, ugyanis a vőlegény fekete. Habár Dr. Prentice tisztelt és elismert ember a szakmájában, kifogástalan modorú és jól öltözött, a lány szüleiben (elsősorban apjában) ellenállást vált ki, és nem helyeslik a házasságot. A fiú szülei ugyanígy reagálnak, és ott is elsősorban az apa ellenzi a kapcsolatot. A film nagy része egy helyen, Draytonék lakásában játszódik, és a szereplők közötti beszélgetések által ismerjük meg a különböző álláspontokat.
A filmet általában amiatt szokták kritizálni, mert Poitier karaktere túl tökéletes, egyszerűen nincs hibája, ami nem életszerű, és egy kicsit hiteltelenné teszi a filmet. Valószínűleg a film készítőinek direkt ez volt a szándéka, hogy még egyértelműbb legyen a nézőknek, hogy csakis és kizárólag egy oka van a szülők ellenállásának. Ez mondjuk fordítva is igaz, mert a lány, Joey is egy hibátlan karakter, tehát egyértelmű, hogy a fekete szülőket is ugyanez vezérli. Az, hogy úgy gondolták ennek bizonyítására szükségesek az ennyire tökéletes karakterek, ma már kicsit szájbarágósnak tűnik, de 1967-ben valószínűleg még nem volt az. Az is egy lényeges pontja a filmnek, hogy a férfiak tűnnek rasszistábbnak, ahol végül a nők győzik meg a őket.Az oroszlán télen (The Lion in Winter) 1968:
A film egy 7 Oscar-díjra jelölt (Hepburn harmadik Oscar-díja) történelmi dráma, amelynek karakterei és azok sorsa történelmileg pontosak, ugyanakkor a film cselekménye és eseményei fikció. A film középpontjában egy család tagjainak a hatalomért folyó küzdelme áll, amit meghatároznak a köztük levő szövevényes családi és érzelmi kapcsolatok.
A film 1183. telén játszódik II. Henry (Peter O'Toole) angol király franciaországi kastélyában. Henry fiatalabb fiát, John-t (Nigel Terry), későbbi János királyt szeretné utódául, míg bebörtönzött felesége Eleanor (Katharine Hepburn) inkább az idősebb fiúkat Richardot (Anthony Hopkins), a későbbi Oroszlánszívűt szeretné inkább a trónon látni. A kissé elhanyagolt harmadik fiúk Geoffrey (John Castle) szintén magának szeretné a trónt. Közben a francia király II. Fülöp (Timothy Dalton), aki Eleanor ex-férjének VII. Lajos király fia, Alais (Jane Merrow) vőlegénye, aki viszont jelenleg II. Henry szeretője, egyben Fülöp féltestvére. II. Fülöp követeli az esküvőt, vagy a lány hozományát. Henry király, aki mindenféle cselszövések után és közepette börtönbe záratja fiait, mert mindegyiket alkalmatlannak találja utódának, azt tervezi, hogy Rómától kéri majd a házassága érvénytelenítését, hogy feleségül vehesse Alaist, akitől remélhetőleg születnek majd uralkodásra termett fiúk. Alais meggyőzi Henryt, hogy a fiait soha nem engedheti ki a börtönből, mert azok veszélyesek lehetnek majd jövőbeli gyerekeikre, ezért a király halálra ítéli fiait. Azonban nem tudja megölni őket, és engedi a fiúkat megszökni.
A film egy Broadway darab filmadaptációja, amelynek a forgatókönyve mellett a színészek a legnagyobb erőssége. Katharine Hepburn szellemes, szép és méltóságteljes, mint erős akaratú Eleanor, aki mellett szinte az összes színész elhalványul, kivéve Peter O'Toole-t, mint ravasz, erős és hangos Henry. Ketten nagyon jól ellensúlyozzák egymást. Anthony Hopkins (első filmszerepében) is remek a kemény és bátor harcos Richard szerepében, akinek a harcossága igazából csak azt a célt szolgálja, hogy elfedje érzékenységét és gyengédségét. Timothy Daltonnak is ez volt a filmdebütálása, és nagyon jól hozza a tapasztalatlan, de szellemes Fülöpöt a kissé önelégült sármjával.Az Aranytó (On Golden Pond) 1981:
10 Oscar-jelöléséből hármat megnyert Mark Rydell romantikus drámája, amelynek középpontjában nem fiatal, szerelemre éhes emberek, hanem egy hetvenen felüli házaspár áll. Nem véletlenül tartják ezt az egyik legjobb idősebb emberek kapcsolatát bemutató filmnek, hiszen nemcsak végtelenül szívmelengető, humoros és egyben drámai, de olyan színészóriások tették fel pályafutásukra a koronát a filmbeli alakításukkal, mint Henry Fonda és Katharine Hepburn, akik mindketten Oscar-díjat nyertek ezért az alakításukért..
Norman Thayer (Henry Fonda) nyugdíjas egyetemi professzor és felesége Ethel (Katharine Hepburn) idén is az Aranytó melletti házukban töltik a nyarat, hasonlóan az elmúlt 48 évhez. Az idei nyár azonban több szempontból is különleges, hiszen Norman most ünnepli 80. születésnapját, és még régen nem látott lányuk, Chelsea (Jane Fonda) is meglátogatja őket vőlegényével idősebb Billy Ray-vel (Dabney Coleman) és leendő mostohafiával ifjabb Billy Ray-jel (Doug McKeon). Chelsea és Billy Ray Európába utaznak nászútra, ezért a kamaszkorú Billyt az idős házaspárnál hagyják a szünidőre. Az állandóan morgolódó és mindenkivel nagyon szarkasztikus Norman és a kezdetben kissé flegma kamaszkorú Billy között jó barátság alakul ki, ami féltékenységgel tölti el az Európából visszatérő Chelseat, aki egész életében úgy érezte, hogy apjától soha nem kapta meg a szükséges figyelmet, szeretetet és elismerést...
Az egyszerű szeretet bemutatása nagyon ritkán látható filmekben, mert azokban inkább a lángoló érzések játsszák a főszerepet. A törékenyebb és kevésbé látványos érzelmeket sokkal nehezebb jól megfilmesíteni. Erre vállalkozott ez a film, és tökéletesen sikeres benne. Ez persze leginkább a két főszereplőnek Katharine Hepburnnek és Henry Fondanak köszönhető, akik érzik egymás minden rezzenését, és teljesen megérdemelt mindkettejük Oscar-díja. Az ember hajlamos ezt sokszor mondani, de ez az az eset, amikor ez ezer százalékban igaz. Nagy kár, hogy nem találkoztak hamarabb.