A Zaklatás egyike Michael Douglas '80-90-es évekbeli neo-noirjainak, erotikus thrillereinek. amely az 1987-es Végzetes vonzalom és az 1992-es Elemi ösztön nyomában jár. Úgy tűnik, mintha Michael Douglas rendelkezne valamiféle tudatalatti mazochizmussal, és imádja a domináns nőket, hiszen ezek szerint nem volt elég neki, hogy korábban Glenn Close és Sharon Stone zaklatta és terrorizálta, most ugyanerre vágyott az előző partnernőinél nem kevésbé szexis Demi Mooretól is ebben a filmben. A Zaklatás az előző két filmhez hasonlóan hatalmas közönség és kassza siker lett, azonban egy fokkal talán mégis elmaradt az elődjei sikereitől, amit sokan annak tulajdonítottak, hogy bár ezt a filmet is erotikus thrillerként reklámozták, valójában nem sok erotika van benne egyetlen egy jelenetet leszámítva, ami esetleg csalódással tölthette el a nézőket. A film azonban egy nagyon érdekes és a mai napig is nagyon aktuális témáról, a szexuális zaklatásról szól, amibe egy kis csavart tettek a film készítői, hiszen itt ennek az áldozata férfi, a nő pedig az elkövető, amiről aztán kiderül, hogy korántsem volt öncélú.
Tom Sanders (Michael Douglas) egy boldog házasságban élő és munkájában is sikeres mérnök. A férfi éppen egy kinevezés előtt áll, vagy legalábbis úgy gondolja, hogy áll, azonban roppant csalódott lesz, amikor megtudja, hogy a cég vezetője, Bob Garvin (Donald Sutherland) a pozíciót a nagyon ambiciózus és nagyon szexis Meredith Johnsonnak (Demi Moore) adta, akivel Sandersnek még házassága előtt volt egy rövidebb, szexuális kapcsolata. Meredith a kinevezésével Tom főnöke lesz és a nő szinte azonnal fel akarja frissíteni korábbi kapcsolatukat. Meghívja Tomot egy munkahelyi megbeszélésre, amely során szexuálisan letámadja, a férfi azonban, bár elcsábul valamennyire, végül mégis elutasítja és hazamegy a családjához, anélkül, hogy bárkinek is elmondaná, hogy mi történt vele. Legnagyobb meglepetésére másnap kiderül, hogy a nő vádolta meg őt szexuális zaklatással, így azzal kell szembenéznie, hogy kirúgják, amivel nem csak a karrierje, de a házassága tönkremegy, mert a helyzetet feleségének, Susannek (Caroline Goodall) is nehéz lenne megmagyarázni. Tom az erős nyomás miatt kénytelen felvenni a kesztyűt, ezért felfogadja a zaklatásos ügyekben jártas ügyvédnőt, Catherine Alvarezt (Roma Maffia). Mindeközben a cég egy hatalmas egyesülés előtt áll, azonban Tom irányítása alá tartozó részlegen problémák adódnak egy új termék gyártása körül, ami szintén azzal fenyegeti, hogy elveszti munkáját…
Barry Levinson rendező filmje manapság már valószínűleg nem készülhetne el Hollywoodban, hiszen itt az áldozat egy fehér, heteroszexuális, felső-középosztálybeli (valószínűsíthetően keresztény) férfi, azaz a mai véleményfasiszta liberális világ által első számú nemzetközi közellenséggé tett társadalmi csoport tagja, az elkövető pedig egy intelligens és ambiciózus nő, amely felállás a mai PC lovagok számára elfogadhatatlan lenne. Annyiban igazuk van, hogy nem ez a „klasszikus” szereposztás az életben a zaklatásos ügyek esetén, és az esetek elenyésző esetében nő az elkövető (még általában akkor is férfi az elkövető, ha az áldozat is férfi), azonban a hagyományos felállás megcsavarása adja ennek a filmnek a legérdekesebb elemét. És egyáltalán nem felesleges ennek a „szereposztásnak” a vizsgálata, hiszen egy férfi áldozat talán még rosszabb helyzetben találhatja magát egy szexuális zaklatásos ügyben, mint egy nő, hiszen ki hinné el neki, hogy márpedig ő megpróbálta kivenni a péniszét Demi Moore szájából?
A forgatókönyvet Paul Attanasio írta Michael Crichton (pl. Jurassic Park) azonos című regénye alapján. Crichton könyvét sokan a világ legszexistább regényének nevezik, azonban mindez jó alapot adhat egy noir elkészítéséhez, amely műfaj eredetileg a férfi filmesek női nemtől való félelméből táplálkozott a csábító és szexualitása segítségével a férfi felett dominanciát szerző femme fatale-lal és a csábításnak ellenállni nem tudó gyenge antihőssel. Idővel persze modernizálták ezeket a karaktereket, de itt ebben az 1994-es filmben érdekes módon még a klasszikus séma látható, némi csavarral a végén. A dialógusok szövege helyenként noirosan cinikus, szellemes és érdekes, miközben azt hallhatjuk, hogy a karakterek többségének van valamilyen megjegyzése, véleménye az őket körülvevő társadalomról, ami erőteljesen függ a nemüktől, koruktól, munkahelyi beosztásuktól és általában véve attól, hogy milyen társadalmi csoportba tartoznak. Kivéve a főszereplő antihőst, aki leginkább csak azzal van elfoglalva, hogy végre kikerüljön abból a nehéz szituációból, amibe a femme fatale tevékenysége miatt került.
A történetben két fő szál látható, az egyik a zaklatás témáját feldolgozó, a másik pedig egy vállalati konspirációs mystery szál, amely a film második felében egyre inkább átveszi a helyet az addigra már lefutott zaklatás témájától. Hozzátehetjük rögtön, hogy sajnos, mivel sokkal szerencsésebb lett volna, és sokkal jobb végeredményt produkált volna, ha a film végig a megfordított alapállású szexuális zaklatás témája körül forog, amitől nem veszi át a helyet egy teljesen átlagos, akár elcsépeltnek is nevezhető, ráadásul nem is túl érdekesen megjelenített vállalati thriller szál.
Így viszont az a helyzet, hogy a film első felére jellemző érdekes, izgalmas, feszültséget jól megalapozó és felépítő zaklatás témában sem ás igazán mélyre, inkább csak az látható, hogy azok az érvek és körülmények, amelyekre hivatkozni szoktak egy-egy szexuális zaklatási ügyben, ahol nő az áldozat, azok akkor is fennállnak, ha egy férfi az áldozat.
Catharine Alvarez Tomnak: „A szexuális zaklatás nem a szexről szól, hanem a hatalomról. Ő (Meredith) rendelkezik ezzel, Ön meg nem.”
A Zaklatás mindkét kulcsjelenete ehhez a témához kapcsolódik. Az első természetesen az, amiben a zaklatás látható, ami a film egyetlen erotikus jelenete. Ez egy jól megkoreografált és fényképezett, a mondanivalót pedig jól közvetítő és egyben remek karakterizálós jelenet. Itt a nő az aktív, azaz a férfias fél, ami nem csak abban nyilvánul meg, hogy ő a szexuálisan kezdeményező, de abban is, hogy ő az, aki megszervezi a találkozót, kialakítja annak körülményeit, amihez az is hozzátartozik, hogy utasítja a titkárnőjét a megfelelő, azaz a férfi elcsábítását elősegítő ritka bor beszerzésére. Meredith a titkárnőjével „csak” egy hatalmaskodó főnök, de férfi beosztottjaival szemben hatalmát már szexuális úton is kifejezésre próbálja juttatni, amit az is bizonyít, hogy nem Tom az egyetlen, akit a nő miatt áthelyeztek, vagy az áthelyezés fenyegeti.
A film szexjelenete azonban igazából csak „előjáték” a téma kifejtéséhez. Minderre leginkább azokban a jelenetekben kerül sor, amikor Tom az ügyvédnőjével beszél, illetve amikor a vállalat meghallgatást tart a két félnek, ahol jogi képviselőik is jelen lehetnek. (Ennek egy része a poszt végi videóban.) Ezekben az látható, hogy egy nő sokkal könnyebben „adja el” magát áldozatként, mint egy férfi – ami pedig nem egyéb, mint a társadalom a férfi és nő nemhez köthető sztereotipikus gondolkodásmódjának és szexizmusának megnyilvánulása - , aki emiatt még nehezebb helyzetben találhatja magát, mint egy nő, amikor igazát próbálja bizonyítani, mint áldozat.
Blackburn: „Soha nem hallottam olyanról, hogy egy nő zaklat egy férfit.”
Az is látható, hogy mindez pszichésen is megviseli, mások előtt kényelmetlenül és megalázva érzi magát, amikor be kell számolnia arról, hogy mi történt konkrétan, amibe az is beletartozik, hogy a néven kell neveznie a dolgokat. Nem lehet köntörfalazni, ki kell ejtenie bizonyos szavakat, mint például a pénisz és el kell mondania, hogy az hogyan is került főnöknője szájába. És mindezt a felesége előtt. Tomnak ugyanis két szinten, vállalati (azaz társadalmi) és magánélet szintjén is problémákat okoz a helyzet, hiszen feleségének – a társadalom többi tagjához hasonlóan - nehezére esik elhinni, hogy a csinos és szexis Meredithnek erőszakkal kellett rávennie férjét a szexuális együttlétre.
Egyik szinten sincs nagy esélye győztesen kikerülni a helyzetből.
Catherine Alvarez: „Ha perel, akkor soha nem kap másik állást az IT szektorban; ha nem perel, akkor áthelyezik és elássák valahol Austinban. Ha perel, hír, ha nem perel, akkor pletyka lesz. Ha perel, akkor senki se hisz majd magának, ha nem perel, akkor meg a felesége nem hiszi el. Az egész életét pokollá teszik a következő három évre, mire az ügy bíróság elé kerül. További „előnye”, hogy ez minimum százezer dollárjába kerül majd…”
Tom megítélését az is rontja, hogy ő sem mentes a szexizmustól, és az enyhébb fokú, de szintén zaklatásnak minősülő tettektől. Mindezt a film kétféle módon is bemutatja. Tom több férfi munkatársával is folytat amolyan „férfidumát”, aminek a lényege az, hogy szexuális megjegyzéseken keresztül kibeszélik női munkatársukat, amit ők ártatlan, jópofa, férfi dolognak tartanak. Ráadásul Tom vezető beosztású, tehát egy titkárnő neki is megadatik, akit bár nem tudatosan, de mégiscsak zaklat, aminek még csak nincs is tudatában. Mindez olyan cselekedetekben ölt testet, hogy újsággal rácsap a nő fenekére, vagy meggyúrja a vállát, amit Tom a barátságosság és kedvesség jelének vesz. Bár ezek „apróságoknak” tűnnek, ugyanakkor mégiscsak a szexuális, azaz nemi szerepeken alapuló zaklatáson alapulnak, amivel kényelmetlen helyzetbe hozza titkárnőjét, akit bár zavar mindez, azonban mégsem jelzi ezt, mivel tart attól, hogy főnöke ezt nem venné jó néven és így esetleg elvesztheti az állását, így mindez az ő esetükben is a hatalommal való visszaélés megnyilvánulása. A férfiben csak akkor tudatosul korábbi viselkedésének – és hatalma kifejezésének - nem megfelelő volta, amikor a nő szembesíti ezzel az egyik tárgyaláson. Mint ahogy mérnök beosztottjai is csak férfiakból állnak, esélyt nem adva egy ugyanolyan végzettségű nőnek.
A filmben látható vállalat hozzáállása is jellemző. Először a legegyszerűbb megoldást szeretnék alkalmazni, és „szép csendben”, kényelemesen megoldani a dolgot, hiszen egy ilyen kényelmetlen ügy soha nem jön jól, főleg nem egy fontos vállalati egyesülés előtt. A vállalatok célja soha nem az ilyen esetekben, hogy tényleg kiderüljön az igazság (ami mondjuk nem is feltétlenül az ő feladatuk), csak éppen tevékenységükkel - ami leginkább az ügy eltussolását jelentő „csendes” megoldást jelenti a valóságban -, hátráltatják a valóság feltárását, a tanulságok levonását és annak esélyét, hogy a jövőben kevesebb ilyen eset történhessen.
A másik fontos történetszáláról nem érdemes túl sokat beszélni. A film második felében a szexuális zaklatás témája már nem is igazán játszik szerepet, mivel a multi vállalaton belüli konspiráció veszi át a főszerepet, amiről majd mindenki „nagy meglepetésére” kiderül, hogy mindennek az volt az oka, hogy a cég még nagyobb profitra tegyen szert. A klisészerű és nem túl érdekes tartalom mellett a bemutatása se túl izgalmas. Ezt a szálat a mystery filmekre jellemző rejtélyességgel próbálták meg felépíteni, azonban a főszereplő egy ismeretlentől emailen mindig időben megkapott nyomra vezetése egyszerűen megöli a feszültséget. Az sem segített, hogy bár elviekben a történet egy high tech számítógépes cégnél játszódik, maga a látvány már megjelenésekor, 1994-ben sem számított hű, de faszának, amit tovább rontott a konspiráció szempontjából fontos, ugyanakkor mégiscsak teljesen érdektelen IT-s duma.
A színészcsapatra viszont nem lehet panasz.
Michael Douglas játszotta a szexuális zaklatás férfiáldozatát, Tom Sanderst, aki egy tipikus domestic noir antihős. Tom egy szerető családapa és férj, akinek eszébe se jutott volna bármi rosszba keveredni a femme fatale hatása nélkül. Ugyanakkor Tom sem menetes hibáktól és emberi gyengeségektől, ami nem csak abban nyilvánul meg, hogy egy ideig nem tud ellenállni a végzet asszonya csábításának, de abban is, hogy nagyon hasonló dolgokat követ el a beosztottjaival szemben, mint amit vele elkövetnek. Michael Douglas meggyőző volt mind a szerető családapaként, mind a gyenge, a későbbiekben pedig kesztyűt felvevő antihős szerepében. A végtelenül szexis Demi Moore alakította Meredith Johnsont, a szexuális zaklató karrierista femme fatalet. A színésznő nagyon hiteles volt a csábító és szexis végzet asszonya karakterében, azonban nem volt teljesen meggyőző a karrierista és hataloméhes nő szerepében. Ráadásul a végén róla is kiderül, hogy valahol a férfivilág áldozata, ugyanakkor mégis ő mindenki közül a leggonoszabb, a férfi villain karakterek inkább csak számító és cinikus alakok. Douglas és Moore nagyon jó páros alkottak, mind a szexjelenetben, mind a későbbiekben, amikor szinte süt a köztük lévő gyűlölet.
Őket remek mellékszereplők egészítik ki. A feleség szerepében Caroline Goodall látható, aki a noirok hagyományos nő karaktere, és akinek a legfontosabb feladta, hogy harmonikus családi életet teremtsen az antihős számára, valamint lelkiismeret-furdalást okozzon már csak a szimpla jelenléte is az antihősben, aki megcsalja, vagy majdnem megcsalja, és akinek első reakciója emiatt az, hogy eltitkolja az egész ügyet az asszony előtt, amivel tovább fokozza majd későbbi negatív megítélését. (Karaktere nagyon hasonlít Anne Archer feleség karakterére a Végzetes vonzerőben.) Donald Sutherland játszotta Bob Garvin cégvezetőt, és mint mindig, most is remek volt a maga sajátos sármjával. Roma Maffia pedig nagyon meggyőző volt a film másik erős dolgozó nő szerepében, Tom kissé szarkasztikus és kemény ügyvédnőjeként, akit keménysége nem tart vissza attól, hogy nagyon empatikus legyen Tom feleségével.
A filmet Tony Pierce-Roberts operatőr fényképezte a 90-es évek első felében készült neo-noirok stílusában, amiben remek színek (itt elsősorban hideg világoskék és szürkés színek) láthatóak, esetenként pedig jól játszik az árnyékokkal, a félig leeresztett és így rácsokat formáló sötétítővel és használja mindezt karakterizálásra. A zenét Ennio Morricone szerezte, ami illeszkedik a film műfajához, stílusához és korához.
Barry Levinson rendező (Good Morning, Vietnam!, Rain Man) filmje kettős érzetet kelthet nézőiben. Egyrészről rendelkezik egy nagyon érdekes témával, a munkahelyi szexuális zaklatással, amit tovább fokoz azzal, hogy kifordított alapfelállásban mutat be. A film a második felében, de különösen az utolsó harmadában azonban már nem képes fenntartani a korábbi izgalmakat és feszültséget, mivel eltünteti az érdekes és izgalmas témáját, annak érdekében, hogy behozzon egy elcsépelt és klisészerű nagyvállalati thriller szálat, aminél így olyan érzése lehet a nézőnek, hogy az akkor kezdődik, amikor a film már véget ért. Kár volt.
Értékelés: 7/10 (Első fele 9/10, második 5/10)
Részlet Tom és Meredith meghallgatásából:
