Time Goes By

Hálózat (Network) 1976

2020. szeptember 15. 16:15 - Time Goes By

network_poster.jpgA Network jelenleg a legjobb 100 amerikai film listájának 64. helyén áll, ami 10 Oscar-jelöléséből négyet megnyert megjelenésekor. A szatirikus dráma egyike a szenzációhajhász médiáról készült filmek legjobbjainak - ha nem éppen a legjobbja -, ami a ’70-es évek amerikai televiziózásáról rántja le a leplet végtelenül sötét, szatirikus humorával és kiélezett karaktereivel. A filmet válogatott színészcsapat vitte sikerre, amiben olyan nevek tűnnek fel, mint William Holden, Faye Dunaway, Peter Finch, Robert Duvall és még sokan mások. Az egyik nagy tévécsatorna kiöregedő hírbemondója élő adásban jelenti be öngyilkosságát, mert kirúgták a csökkenő nézettsége miatt.

Narrátor: „Ez Howard Beale története, aki a UBS hírbemondójaként az első olyan ember volt, aki az alacsony nézettsége miatt ölte meg magát.”

A UBS tévécsatorna öregedő, korábban végtelenül népszerű tévés hírbemondójával, Howard Beale-el (Peter Finch) főnöke és barátja, a hír szekció igazgatója, Max Schumacher (William Holden) közli, hogy a csatorna két hetes felmondási idővel megválik tőle a műsora egyre csökkenő nézettsége miatt. Beale az ezt következő élő adásában bejelenti, hogy a kamerák előtt fogja megölni magát és közben kifejti végtelenül pesszimista véleményét is a modern televíziózásról. Kifakadása után a nézettsége megnő, és egyfajta „őrült, de igazmondó profétává” válik a nagyközönség szemében. Diana Christensen (Faye Dunaway), a UBS karrierista és munkaallkoholista programigazgatója meglátja benne a lehetőséget és Max-szel közösen egy új tévé showt kreálnak Howard számára, amiben a „próféta” elmondja a kendőzetlen igazságot a médiáról és általában az amerikai társadalomról, amit egyébként mindenki tud, csak eddig nem mondta ki senki a tévében. Howard olyan sikeres lesz, hogy már maga is hinni kezd abban, hogy kinyilatkoztatásai isteni eredetűek, ami miatt Max és Diana is őrültnek gondolják, de mindez senkit sem érdekel, amíg szállítja nézettséget. Közös munkájuk során Max beleszeret Dianába, aki miatt elhagyja feleségét, Louiset (Beatrice Straight), aki már 25 éve volt hűséges társa. A tévécsatorna és Diana azonban egy idő után már veszélyesnek ítélik meg Howardot, aki műsorában elkezd arról a háttrében folyó üzleti megállapodásról beszélni, aminek értelmében a tévétársaságot egy gazdag arab cég vásárolná fel…network10.jpgA szenzációhajhász média témája megunhatatlan és kiapadhatatlan, nem véletlenül dolgozták fel már olyan sokszor az idők folyamán különbőző műfajok keretében, amelyek a média működésének bemutatása mellett általában remek társadalmi korrajzot is jelentenek a mai nézők számára, miközben újra és újra realizálhatjuk azt, hogy a média, a világ, és benne az emberiség egy jottányit sem változott. Minden kornak meg volt a maga vezető médiuma, kezdetben az újság, aztán a rádió, majd a tévé, mostanság pedig az internet és ezek mindegyikéről született is már hasonló jellegű film, a Network mellett a két legjobb talán az Ace in the Hole 1951 Billy Wilder noir jellegű drámája és az Éjjeli féreg 2014 Jake Gyllenhaallal a főszerepben.

Minden olyan filmnek, amelyik a szenzációhajhász médiával foglalkozik, ugyanaz a lényege, mivel a média jellege, szerepe, működése a társadalomban alapvetően nem változott az idők folyamán. A médiában dolgozók a munkaadóik nyomására és/vagy saját ambícióik, esetleg személyüségüktől vezérelve bármit megtennének - és meg is tesznek – a nagyobb olvasottság, hallgatottság és nézettség érdekében, ami végső soron minden médium esetében elbulvárosodással, hazugsággal, erkölcstelenséggel, és embertelenséggel jár együtt.

Howard Beale: „Szeretném bejelenteni, hogy az alacsony nézettség miatt két héten belül visszavonulok a műsortól. Mivel ez a műsor az egyetlen, ami fontos az életemben, ezért úgy döntöttem, hogy megölöm magam. Egy hét múlva kiloccsantom az agyam a műsorban. Szóval nézzétek az adást. Ez a bejelentés egy hetet ad a tévé marketingeseinek, hogy promózzák a showt. Ettől pokolian meg kell, hogy nőjön a nézettség. Legalább 50%, könnyedén.

Az emberek pedig szeretik betudni mindezt a „modernségnek” vagy a profitéhes kapitalizmusnak, esetleg valmilyen típusú ideológiavezérlésnek, azonban mindennek a gyökere a közönség, azaz a társadalmat alkotó emberek igényeinek kielégítésében áll, hiszen csak ez által lehet növelni a nézettséget. És mivel az emberek, illetve az igényeik alapvetően nem változtak amióta világ a világ és továbbra is a bulvár, a szaftos pletykák, a szex , az erőszak és a különböző extrémitások vonzzák a legtöbb nézőt (vagy a legtöbb kattintást), legfeljebb az ingerküszöbük módosult idővel, nem utolsósorban azért, mert a média folyamtosan tolja és szélesíti ezen határokat, ami már réges-rég túllépte az egészségesnek nevezhetőt. De mindezek mellett ugyanennek az átlag nézőnek a legfőbb igénye, hogy valamilyen módon ítélkezhessen, akár erkölcsileg, akár intellektuálisan a média és az embertársai felett, ami által jobban érezheti magát öt percre, miközben az önismerete tovább csökken.network2.jpgHoward Beale: „Ember, sose fogod az igazságot hallani tőlünk. Azt mondjuk, amit hallani akarsz, úgy hazudunk, mint a vízfolyás. Azt mondjuk, hogy Kojak mindig elkapja a gyilkost, vagy, hogy senki nem lesz rákos Archie Bunker házában, és tök mindegy, hogy a főhős mekkora nagy bajban van, ne aggódj, csak nézz rá at órádra, egy órán belül győzni fog. Bármilyen szart képesek vagyunk mondani neked, ha úgy gondoljuk, hogy azt akarod hallani. Mi illúziót adunk, ember! Amiből semmi sem igaz! De az emberek itt ülnek nap, mint nap, estéről estére, minden korosztály, minden rassz, minden vallás…Mi vagyunk minden, amit tudsz. És elkezdesz hinni abban az illúzióban, amit mi nyújtunk neked. Elkezded azt gondolni, hogy a tévé a valóság, és az életed nem az. Mindent megcsinálsz, amit a tévé mond neked! Úgy öltözöl, ahogy a tévében látod, úgy eszel, ahogy a tévében látod, úgy neveled a gyerekeidet, ahogy a tévében látod, és úgy gondolkodsz, ahogy a tévében látod! Ez egy tömegőrület, bolondok vagytok egytől-egyig! Az emberek az igaziak, „mi” vagyunk az illúzió! Szóval kapcsold ki a tévédet! Kapcsoljátok ki őket most! Kapcsoljátok ki őket azonnal! Kapcsoljátok ki és hagyjátok úgy őket! Kapcsoljátok ki őket a mondatom közepén, ahogy beszélek! KAPCSOLJÁTOK KI!”

A Network legfőbb üzenete, hogy a tévécsatornák és híreik sokkal inkább szólnak a nézettségről és profitról, semmint a valódi tájékoztatásról és az igazságról. Már ha feltételezzük, hogy van olyan, hogy mindenen túlmutató objektív igazság, ami nincs egyébként, de az emberek szeretik azt gondolni, hogy van ilyen, és az természetesen az, amit ők annak gondolnak, és ami mentén ítélkeznek. Miközben a „nagy igazság” hallgatása közben pont ugyanúgy tesznek, mint addig. Nézik a tévét, ítélkeznek és okosnak érzik magukat, miközben a tévécsatorna éppen a nézettségét (és ezzel együtt a profitot) húzza az „igazmondó prófétával” az egekbe…

Hasonlóan a többi médiáról készült filmhez, a Network végtelenül sötéten és pesszimistán mutatja be annak működését, azonban mindezt nagyon éles, keserű, ugyanakkor végtelenül szellemes cinikus humorral teszi, ami egyszerre szatirikusan túlzó, ugyanakkor mégis félelmetesen realisztikus. A film atmoszférája úgy tud nagyon sötét lenni, hogy közben végtelenül humoros, vagy éppen fordítva, úgy tud szórakoztatóan vicces lenni, hogy közben az erősen pesszimista és sötét hangulata megmarad, magyarán egyszerre nagyon drámai és nagyon komikus. A Network humora és szellemessége három forrásból táplálkozik, egyrészről maga az alapszituáció, miszerint egy tévés bemondó öngyilkosságot tervez, mert lecsökkent a nézettsége – ami egyébként valódi eseményeken alapul - , másrészről a borotvaéles párbeszédek és monológok tömkelegén, valamint a kiváló színészi játékból.network4.jpgAz Oscar-díjas forgatókönyvet Paddy Chayefsky írta, aminek alapötletét egy amerikai riporternő, Christine Chubbock élő adásban elkövetett 1974-es öngyilkossága adta. A forgatókönyv annyira jól sikerült, hogy a hatalmas szakmai és közönségsikert arató film egyik legfontosabb és legkiemelkedőbb összetevője lett a kiváló színészi játék mellett. A szkript számtalan remek egy sorost tartalmaz, amelyek közül az „I’m as mad as hell, and I’m not going to take this anymore!” jelenleg a 19. heyen áll  a legjobb filmidézetek között, de nem csak jól idézhető egysorosokkal, hanem olyan éles dialógusokat és szellemes, cinikus monológokat is hallhatunk, amelyekről tulajdonképpen szükségtelen elemzést írni, mert mindent elmondanak a film legfontosabb témájáról, a modern média működéséről.

A Network azonban túllép a média működésén és sokkal inkább az amerikai társadalomra gyakorolt hatását mutatja be a maga nagyon pesszimista módján, amelyen keresztül számos egyéb témát is felölel, mint a globalizáció, a profitéhes multicégek hatalma, miközben kifacsart módon a tévcsatornák felkarolják az ultrabalos ideológiákat is. Mindezek mellett többféle emberi kapcsolatot is megjelenít, amelyek érintik a generációs ellentét és a kapuzárási pánik témáit is. A film ezek mindegyikét nevetségesen ábrázolja ugyan, azonban minden szatirikus jellege ellenére a néző átérzi a témák drámaiságát.

A filmben bemutatott globalzáció és a multivállalatok túlzott hatalma nyilvánvalóan roppant káros hatással van a társadalomra. A táplálkozási lánc tetején lévő karaktereket, a különböző multicégek és médiumok vezetőit, tuljadonosait, mint Arthur Jensent nem érdeklik a tévécsatorna működésének az országra vagy a társadalomra gyakorolt negatív hatása, egyetlen egy dologgal foglalkoznak és az a profit, amit minél nagyobb nézettséggel érhetnek el. És amiért bármeddig elmennek. Büntetlenül. Ma már talán lerágott csontnak tűnik ez a téma, na, nem mintha ne lenne igaz, hanem éppen ellenkezőleg, olyannyira igaz, hogy a film elkészülte után 44 évvel mindenki természetesnek veszi és elfogadja.network3.jpgArthur Jensen Howardnak: „…Amerikáról és demokráciáról üvöltözöl a kis 21 inches tévéképernyőn. Nincs Amerika. Nincs demokrácia. Csak IBM, ITT, AT&T, DuPont, Dow, Union Carbide és Exxon van. Ezek a világ nemzetei manapság...”

Mindez azonban 1976-ban, azaz 44 évvel ezelőtt még nem volt annyira nyilvánvaló még nyugaton sem, akik ugye rendelkeztek egyáltalán nagyhatalmú multicégekkel. Hát még nekünk, akik a végtelenül zárt és gazdaságilag pangó kommunizmus kellős közepén rohadtunk, miközben csak annyit tudtunk a világról, amennyit a komnmunista propaganda tévé mutatott. Úgy tűnik mindegy milyen a rendszer, a média működése roppant hasonló, csak az egyiket a profitvezérelt, a másikat meg az ideológiavezérelt befolyásolási szándék működtet. De legalább mostanra utolértük az 1976-os Amerikát.   

Howard Beale: „A rémült lelkünk mélyén tudjuk, hogy a demokrácia egy haldokló óriás, egy beteg, beteg, haldokló, hanyatló politikai koncepció, ami rángatózik utolsó fájdalmaiban. Nem azt mondom, hogy az USA, mint nagyhatalom befejezte. Az USA a leggazdagabb, legerősebb és legfejlettebb ország a földön, fényévekkel a többi ország előtt. És azt sem mondom, hogy a kommunisták megszerzik majd a világot, mert a kommunisták döglöttebbek, mint mi. Ami befejeződött, az az az elképzelés, hogy ez a nagyszerű ország elköteleződött a szabadság és a benne élő minden egyén életének jobbá tétele mellett. Az egyén az, aminek befejeztetett. Az egyedi emberi lénynek bevégződött. Minden egyes egyikőtöknek vége, mivel már nem létezik a független egyéneken alapuló nemzet.”

A Network foglalkozik a fiatal generáció szellemi és leginkább érzelmi elsivárosodásával, ami egyben elembertelenedéssel együtt jár, és amit leginkább a szociopata Diana, Faye Dunaway karaktere szimbolizál.

Howard Beale: „Most vált felnőtté egy generáció, amelyiknek az egész tudása a tévéből ered, és amin kívül nincs ismerete semmiről…”network9.jpg1976-ban azt gondolták a film készítői, hogy ennél lejebb nem lehet semmi. Mi azonban most már tudjuk, hogy de, még ezt is lehet alulról überelni. 2020-ra ugyanis felnőtt az a Facebook generáció, amelyik a közösségi oldalakon kívül nem ismer semmit, miközben az üres, bármiféle valódi tudás és tapasztalat nélküli öntudata az egeket verdesi. Az a generáció, amelyik azt gondolja, hogy a nárcisztikusság valamiféle valódi teljesítmény, és roppant büszke, ha kitesz egy menő(nek gondolt), valójában legtöbbször végtelenül ótvar, ízléstelen, mesterkélt képet magáról, esetleg az aznapi ebédjéről, vagy cuki cicájáról és azt „lájkolják” az ismerősei. Akik természetesen elvárják, hogy akkor majd ez az illető „visszalájkolja” majd azokat az ostobaságokat, amiket meg ők tesznek ki a saját oldalukra. Merthogy a Facebook lájk lett a mértékadó ebben a világban. 1976-ban még a tévé nézettségi adatok. 1951-ben még az újság olvasottsági adatok. De hát mindenki nagy szerencséjére fejlődik a világ.

Mindenesetre, ahogy azt Diana karakterénél is láthatjuk, ez a folyamat az emberiség elembertelenedéséhez, kiüresedéséhez, mesterkéltséghez, és a természetes prioritások teljes felfordulásához vezet, és nagyon úgy tűnik jelenleg, hogy minél fiatalabb egy generáció, annál igazabb mindez rá. Ezzel áll szemben mintegy kontrasztként a filmben a szeretője, Max Schumacher hírigazgató, akik a tévések idősebb és egyben emberibb generációját képviseli, aki a média mocskában eltöltött évtizedek ellenére is megőrzött valamit humanizmusából. És az ő – nem túl tartós vagy mély - szerelmi kapcsolatukon keresztül nagyszerűen beleláthatunk a generációs problémákba is, amelyben egyértelműen az idősebb a jobb, és a fiatalabb a rosszabb, már csak túlzott karrierizmusa és alacsonyabb élettapasztala miatt is, amely kettős tulajdonság tovább csökkenti a fiatal nő humanizmusát, amiből eredetileg sem volt túl sok neki.   

A filmnek van egy rendkívül szatirikus, ugyankkor a mai nyugati típusú médiáról mindent elmondó mellékszála, amiben Diana éppen egy valóságshowt tervez egy ultrabalos, komcsi terrorista csoport számára. Nem kell túl messzire menni egy friss párhuzamért, elég csak az Index pár hónappal ezelőtti propagandájára gondolni, amivel a Black Lives Matter nevű ultrabalos, komcsi terrorista csoportot reklámozták.network11.jpgDiana: „Hi. Dina Christensen vagyok, az uralkodó imperialista körök rasszista lakája.”

Laureen Hobbs: „Én Laureen Hobbs vagyok, tökös komcsi nigger.„

Diana: „Ez úgy hangzik, mint egy szilárd barátság alapja.”

És ez nagyjából mindent elmond nem csak az 1976-os amerikai médiáról, de a 2020-asról talán még inkább. Mint ahogy az is a kommunizmusról, hogy a filmbeli szélsőbalos terrorista csoport vezetője egy pillanat alatt kapzsi kapitalistává válik, amint sikeres lesz a tévéshowjuk.

A filmben számos fontos, vagy fontosabb karakter szerepel, mint Howard Beale, az öngyilkosságra készülő tévés, vagy az oldschool hírigazgató, Max, vagy a fiatal és tévén felnőtt szociopata programigazgató, Diana, és számos más tévés karakter, de egyértelműen Howard a legfontosabb szereplő köztük, mivel ő az, aki a film különböző szálait összefogja, ugyanakkor a főszereplő mégis inkább Max, akinek a magánéletébe is beleláthatunk a karrierje mellett. A Network 4 megnyert Oscar-díjából hárommal színészi játékot (Faye Dunaway, Peter Finch, Beatrice Straight) jutalmaztak, de William Holden és Ned Beatty  is jelölést szerzett, ami jól mutatja a színészcsapat nívóját.

Peter Finch játszotta a film őrült prófétáját, Howard Bealet, aki az alcsony nézettsége miatt először meg akarja ölni magát, majd prófétaként arról beszél - vagy még inkább prédikál -, hogy milyen szörnyű, hogy az emberek nem olvasnak könyveket és nem élik az életüket, mert túl sokat néznek tévét, miközben része annak a tévének, ami elvonja az emberek figyelmét a fontosabb dolgoktól. Sőt, egyre jobban elvonja, mivel a nézettsége egyre nő. Mondanivalója megfogja a nézőket, akik többsége egyetért vele, ugyanakkor még az „igazmondó próféta” se képes az embereket alapjaiban megváltoztatni, inkább csak kiszolgálja azok igényeit. Mintahogy az is egyértelmű, hogy a nézők „nagy igazság” iránti igénye is behatárolt, és inkább csak a médiát hajlandóak okolni a hanyatló társadalmuk miatt, a saját, egyéni hibákiról, alacsony szellemi igényeikről – ami fűti a megvetett bulvár tévécsatornák működését - nem akar hallani. Howard persze semmivel sem különb, mint az átlagember, hiszen az ő élete is csak a tévéről szól, aki a film elején azért akarja megölni magát, mert elvesztette tévés melóját és amin kívül nincs semmije. A különbség közte és a nézők között csak annyi, hogy ez utóbbiak lassan, de módszeresen loccsantják ki a saját agyukat azzal, hogy bekapcsolják a tévét. Peter Finch angol-ausztrál színész poszthumusz nyerte el Oscar-díját, mivel 1977 januárjában szívinfarktusban meghalt a Network promotálása közben. network8.jpgWilliam Holden alakította Max Schumacher hírigazgatót, az egyetlen olyan karaktert a filmben, akit a televíziózás nem tett emberileg tönkre. Max tévés veterán, tehát nem lehet ő sem teljesen mentes a média machinációitól, hatásaitól, azonban humanizmusát mégis valamilyen szinten meg tudja őrizni, ami megmutatkozik az emberi kapcsolataiban is, ellentétben másokkal. Pedig mind magánéletében, mind karrierjében éppen egy válságon megy át. Átalakul a tévécsatorna, nyomul a fiatalabb generáció, saját nemzedékének tagjait kinyomják. Kapuzárási pánikjában pedig elhagyja feleségét, aki pedig 25 éven keresztül teljesen alárendelte magát férje karrierjének, és mindezt egy hideg és minden emberi érzelemtől vagy tulajdonságtól mentes nő kedvéért, akiről már a megismerkedésük elején tudja, hogy nem fogja (tudni) viszonozni az érzelmeit, merthogy a tévén felnőtt nő híján van minden emberi érzelemnek. Bár egy rövid ideig Max megfiatalodik Diana mellett, azonban nagyon hamar kijózanodik és egyre inkább idegennek, visszataszítónak érzi Diana érzelemmentességét, ambiciózusságát és rossz priorizálását. Mint ahogyan általában az idősebbek éreznek a fiatalabbak társaságában.

Faye Dunaway alakította Diana Christensent, a csatorna programigazgatóját, aki a már tévén felnőtt generációt szimbolizálja, és aki ennek megfelelően olyan, mint a tévé: felületes, híján minden morálnak és humanizmusnak, ugyanakkor végtelenül magabiztos és aki bármire képes a nézettségért. Egészségtelen mértékben ambíciózus, manipulatív, neurotikus, hataloméhes és híján van minden emberi kapcsolatnak. Amikor pedig szert tesz egy ilyenre, mondhatni úgyis, hogy „önhibáján kívül”, az nála mindig csak a második helyen állhat a műsorai nézettsége mögött.

Mellettük még számos más remek színészt láthatunk kisebb, de nem kevésbé fontos szerepekben, akik leginkább a tévécsatorna vezetőségének tagjait játszották. Ilyen volt Robert Duvall, akit az egyik legidegesítőbb és legbicskanyitogatóbb karakterben láthatjuk a filmben, és nem mellesleg bombasztikusan játszik, én őt is jelöltem volna legjobb mellékszereplőnek. Nem beszélve az Oscar-díjat nyert Ned Beattyról Arthur Jensen szerepében és Beatrice Straightről, aki Max elhagyott feleségét játszotta, és egyetlen remek jelenetéért nyerte el a díjat.network1.jpgA Networkot Owen Roizman operatőr fényképezte, aki a történet elején még viszonylag természetes fényeket és beállításokat használt, azonban ahogy megy előre a történet, úgy lesz a film képi világa egyre szürreálisabb, a kamerák pedig tévéhíradószerűen egyre merevebbekké válnak. A film a témái ellenére nagyon látványosnak mondható, Roizmant is megérdemelten jelölték Oscar-díjra.

Sidney Lumet rendező legjobb filmje a Network (pedig ő rendezte a 12 Dühös embert 1957 is), ami nem csak remek korrajz, de örökérvényű és időtálló alkotás is, aminek az egyik erőssége a jövőbelátás, ugyanis a film által bemutatott témák aktuálisabbak és igazabbak, mint eddig bármikor. Nem véletlen az, hogy a film nézése közben az ember nemcsak a cinikus szövegek, szürreális, de mégis realisztikus szituációk hallatán, láttán nevet fel, de azért is, mert számos párhuzamot is vonhatunk a mai médiával és nyugati társadalmakkal, ami most már ránk is igaz. Így aztán 2020-ban már teljesen más szemmel nézheti ezt a filmet egy magyar néző, mint megjelenésekor (amit 1980-ban hoztak csak be, ha igaz), mert már nem kívülről, hanem belülről látjuk ezt a rendszert is, ahol a hírek és a szórakoztatás között elmosódik a határ. Tulajdonképpen nincs a filmnek olyan része, eleme, amivel akár megjelenésekor egy amerikai, vagy manapság egy magyar néző ne lenne tisztában előzetesen, azonban kiváló színészi játéka, az erős atmoszférája és persze leginkább a szellemes és végtelenül cinikus szövegei mégis mellbevágják az embert még 44 év után is.

Értékelés: 10/10

(Képek forrása az IMDB.com)

A film első jelenene:

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr3316202392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JcWh 2020.09.16. 10:59:44

Örülök, hogy visszatértél és ráadásul egy remek William Holden filmmel! :)

Minden szempontból letaglózó erejű film, aminek üzenete sajnos mára egyre erősödik. Nagyon aktuális volt ez a film megjelenésekor, mivel a 73-as arab kőolajválság erősen sújtotta az USA-t és azon belül is a városokat (New York csődbe is ment), ami nagy elégtelenséget és kilátástalanságot szült az amerikai társadalomban. Nem csoda ha az emberek még befolyásolhatóbbá váltak azokban az időkben.

Nagyon ötletes a film címe is, amit szerintem az általad tökéletesen leírt karaktertípusok közötti kapcsolati hálóra is lehet értelmezni. Kérdésként szokott felmerülni, hogy valójában ki a főszereplő. Habár a történet fő szálai valóban Howard Beale karakteréhez kötődnek, azonban a magánéleti szálak pedig egyértelműen Max Schumachert teszik főszereplővé (A Max-et játszó Holdennek a három Oscar-díjat nyert színésszel (Finch, Dunaway, Straight) van jelenete, de azoknak egymással nincsen). Az is sokatmondó, hogy eredetileg az Oscaron csak Holdent indították volna a főszereplő kategóriában, Finchet pedig a mellékszereplőiben. Finch felháborodott ezen és követelte a főszereplő kategóriában való indítást, pedig valószínűleg így mindkettőjük nyert volna, mivel Holden volt Finch haláláig a befutó az oddsok szerint. De nem panaszkodok, mert Finch több alakítását is nagyon szeretem, megérdemelte a díjat.

Sok helyen írták/mondták Holdenről, hogy alakításaival általában a főszereplőtársai teljesítményét javította fel. De pl. Swansonnal vagy Guiness-szel ellentétben Finchel egészen keményen "felvette a harcot" és nem halványult el mellette. Szerintem Holden ezért és a Sunsetért is jobban megérdemelte volna az Oscart, mint a Stalagért. A Stalag 17 óta pontosan 30 filmet forgatott és egy nyavalyás Oscar-jelölést sem kapott, pedig kapásból tudnék mondani öt filmet, amiért kaphatott volna (Wild Bunch mindenekelőtt). Utolsó érdekesség Holdennel kapcsolatban: az általad berakott film eleji részeges jelenet volt az újságírók és riporterek kedvenc poénja az interjúk során utalva a színész alkoholproblémájára, de Holden kiábrándította őket, hogy teljesen józan volt a jelenet forgatása alatt...nem csoda, hogy amint lehetett Holden elhúzott Hollywoodból vissza Afrikába vagy Hongkongba.

Egy szó mint száz: Ez egy zseniális film és kiváló elemzést írtál róla! :)

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2020.09.16. 11:37:42

@JcWh: Valóban, inkább Max a főszereplő, ezt ki is javítottam egy félmondattal a posztban. Amikor először láttam a filmet, már sok évvel ezelőtt is nagyon tetszett, de most a poszt írása előtt újranéztem, és még nagyobb hatással volt rám, és még jobban tetszett, ha ez lehetséges. Valószínűleg azért, mert ahogy mindketten említettük: aktuálisabb, mint valaha bármikor. Olyannyira, hogy már-már félelmetessé válik.

Köszi a Holdennel kapcsolatos infókat, ezek mindig nagyon érdekesek. Én nem tudtam Finch kavarásáról, és valóban Holden is megérdemelte volna az Oscart.

JcWh 2020.09.16. 12:30:32

@Time Goes By: Én is így vagyok ezzel. Minél többször nézem meg, annál jobban elborzaszt és lesokkol.

Holden és Finch amúgy nagyon jóban lettek a forgatás alatt és Holden nagyon örült Finch Oscarjának, bár a későbbiekben volt olyan elszólása, hogyha Finch nem dobta volna fel a talpát a kiosztó előtt, akkor két Oscarja lenne.

Még egy interjúrészletet belinkelnék, ahol Holden beszél a filmmel kapcsolatos gondolatairól, illetve Kenyáról és Hongkongról is szó esik:

www.youtube.com/watch?v=jciYCuXpP_U

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2020.09.16. 19:37:40

Nem tudom mennyire lesz jogos a benyomásom, hiszen 4 éve láttam a filmet, de az emlékeimben nem áll össze egységes filmmé, inkább mintha sok gondolat összessége lett volna. Vagy legalábbis így maradt meg és nem egy feszes cselekményű történetként.

Amire viszont határozottabban emlékszem, hogy fura volt a tévét ekkora hatalommal bírónak látni. Én sem vagyok már fiatal, tudom milyen volt, amikor mindenki csak a Dallast nézte, de ma már nagyon eljelentéktelenedett az internethez képest. Egy mai fiatalnak mennyire lehet emiatt ósdi?

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2020.09.16. 19:49:32

@Liberális Artúr: Sztm abszolút összeállt a Network egy kerek egésszé, ami nem egyszerű egy sok szálon futó történet és összetett mondanivalóval és témával rendelkező film esetén. És még a képi világa is remek, amiben nagyon kreatív és ötletes beállítások láthatóak.

Internet előtti időben pedig ez volt a helyzet az USÁban. Mo nem feltétlenüül, mert csak egy csatorna volt, és az is csak a komcsi propagandát nyomta. :)
A film amiatt sztm nem ósdi, hogy a tévét ekkora hatalommal ruházza fel, hiszen azt simán be lehet helyettesíteni inernetre is, csak asszociációs készség kérdése az egész. Ismered a filmtörténelmet, annak mentén pedig jól látja az ember a változást. Kezdetben a rádiót és az újságot ruházták fel ilyen tulajdonsággal (pl. One fatal Hour 1936, Ace in the Hole 1951, ez a tévét 1976, a 2014-es Nighcrawler a szabadúszó "riporterek" gátlastalanságáról szól, de nagyon hasonló témákkal dolgozik, a 2018-as Searching pedig már csak a közösségi oldalakon játszódik, ami már jelzi, hogy mekkora hatalommal bír a net, mivel most már mindenki ott éli az életét. A "fejlődés" egyértelműen mutatja az átalakulást, szóval a legnagyobb hatalmú médium "személye" változik, de a működésük félelmetesen hasonló, mivel ugyanazok az erők és mozgatórugók állnak a működésük mögött.