Time Goes By

Pengeélen (Sling Blade) 1996

2014. szeptember 22. 11:13 - Time Goes By

A Pengeélen Billy Bob Thornton filmje, amit nagyon határozottan és kategorikusan ki lehet jelenti, hiszen ő írta, rendezte és a főszerepet is játssza. Thorntont két Oscarra jelölték, amiből a forgatókönyvért meg is kapta. Nem véletlenül, mivel a Pengeélen az egyik legjobb indie film, amit valaha készítettek, nagyon erős kombinációja a kiváló forgatókönyvnek, a koncentrált rendezésnek és a remek színészi játéknak. Ezek együttese, na meg a film kasszasikere meghozta Billy Bob Thorntonnak a hollywoodi áttörést.

A történet az USA déli vidékén játszódik, és azzal kezdődik, hogy Karl Childerst (Billy Bob Thornton) kiengedik az elmegyógyintézetből, ahol az utolsó húsz évét töltötte. Karl, a szellemileg visszamaradott férfi anyja és annak szeretője megölése miatt került az intézetbe, ahol megtanult olvasni, felfedezte magának a Bibliát, és arra a kérdésre, hogy ölne-e még egyszer azt válaszolta, hogy nem, mert nincs rá oka. Karl hazamegy a szülővárosába, ahol fűnyírók és egyéb kisgépek javításával keresi a kenyerét. A nyugodt és egyszerű Karlt tulajdonképpen mindenki megkedveli a városban, miután megszokják furcsaságát, ő azonban nagyon magányos. Összebarátkozik egy kisfiúval, Frankkel (Lucas Black), aki meghívja a házukba, ahol anyjával Lindával (Natalie Canerday) élnek kettesben édesapja halála után. Linda jó barátja a főnöke, a meleg Vaughan Cunningham (John Ritter), aki annak ellenére titkolja melegségét a déli kisvárosban, hogy azzal mindenki tisztában van. A nőnek van egy brutális barátja, Doyle Hargraves (Dwight Yoakam), aki el akarja venni feleségül, de a gyereket nagyon utálja, és akit már most is verbálisan bántalmaz. Doyle az egyetlen a kisvárosban, aki beleköt Vaughnba melegsége, illetve Karlba a szellemi fogyatékossága miatt. Közben az érzelmileg sérült kisfiú a szintén sérült Karlban egyfajta apafigurát lát annak minden visszamaradottsága és furcsa beszéde ellenére, és ahogy kapcsolatuk egyre erősödik, úgy látja Karl egyre veszélyesebbnek az agresszív és bunkó Doylet a kisfiúra és anyjára nézve...A film középpontjában egy sérült ember útkeresése áll, ami során a néző apránként adagolva ismeri meg a személyiségét, múltját, sérülésének okait és jellegét. A jelenetek többsége tulajdonképpen nem is azt a célt szolgálják, hogy a történet előrehaladjon, hanem mindegyik jelenet által jobban és jobban megismerjük a karaktereket. A végére minden egy kerek egésszé áll össze, ugyanakkor a morális válaszokat kicsit nyitva hagyja a film, a nézőre bízva, hogy mit is von le következtetésként. A Pengeélen egy nagyon emocionális film, ugyanakkor soha nem megy át giccsbe, és nem hiszem, hogy létezik ember, aki ki tudná vonni magát a hatása alól. Minden egyes jelenete lebilincselő, elég lassú folyású, ami által egy déli kisváros életritmusát is érzékeli az ember, ugyanakkor több mint két órás hossza ellenére egy percre sem unalmas. A lassú felszín alatt ezernyi dráma van, ami előbb-utóbb visszatarthatatlanul a felszínre tör.

Szerencsére abba a hibába sem esik a film, mint nagyon sok társa, hogy a déli kisvárosi közösséget a szokásos szűk látókörű, bigott, előítéletes sztereotípiákban láttassa. Thornton, aki maga is déli, arkansasi születésű, itt az elején megvillant egy red herringet a nézőnek, akik először azt gondolhatják, hogy a konfliktus forrása Karl furasága lesz ebben a déli kisvárosi környezetben, de nem ez történik. Tulajdonképpen nem is a rendező villantja ezt a lehetőséget, ez inkább csak a néző előítéletességéből, na meg a többi film tapasztalatán alapuló várakozás.A közösség tagjai többségében ugyanis alapjában véve normális, befogadó és kedves emberek, ami által Karlnak lehetősége nyílhat egy majdnem teljes életre egy közösség tagjaként. A filmben van egy csomó - látszólag - felesleges jelenet, mint például a focimeccs, vagy Karl látogatása az apja házába, amelyek nem feltétlenül fontosak ahhoz, hogy a film előrehaladjon, ugyanakkor ezek által lesz Karl karaktere kerek egész. A film középpontjában nem annyira a történet, mint inkább a karakterek állnak, amelyek (az ilyen feleslegesnek tűnő) jelenetek által (is) amerikai filmnél szokatlan mélységben vannak bemutatva. Annak ellenére, hogy a film vége kiszámítható annak elkerülhetetlensége miatt, ami felé nyílegyenesen halad a történet mindenféle elterelés nélkül, mégis az utolsó percéig leköti az embert. Ráadásul a történet végének kiszámíthatóságát teljesen elhalványítja az utolsó jelenet zsenialitása.

A filmben nem csak a főszereplőtől hanem a mellékszereplőktől is remek színészi játékot kapunk, elsősorban Dwight Yoakamtól, J.T.Walshtől, John Rittertől, vagy akár Robert Duvalltól is.

A film legfontosabb része természetesen Karl, akinek alakításáért Billy Bob Thorntont Oscar-díjra jelölték. A film elején az elmegyógyintézetben élő férfit először egy elmebeteg, félelmetes anyagyilkosnak látjuk. Aztán a kisvárosban egy szellemileg visszamaradt embernek, akinek drukkolunk, hogy befogadják. A filmnek ebben a szakaszában emlékeztet Forrest Gumpra, aki a maga egyszerűségében végtelenül bölcsen és emberségesen gondolkodik a világról. Karl ekkor a hollywoodi Forest Gump független filmes verziója, mentes minden sziruposságtól. És ahogy a Forrest Gumpon is nevetett a néző egy csomót, ebben a filmben is vannak remek szövegek, amin jókat lehet derülni, ugyanakkor a hollywoodi verzióhoz hasonlóan ez sem vígjáték.Majd a legvégén rájövünk, hogy Karl sokkal összetettebb személy annál, amit amit eddig gondoltunk róla, és már nem is vagyunk annyira biztosak benne, hogy csak szellemi fogyatékos-e (és mennyire valójában), vagy inkább traumái (amit leginkább a szülei okoztak) és élettapasztalata miatt vált olyanná, amilyenné. Sőt, abban sem lehetünk biztosak, hogy az amúgy erős és mély érzelmekkel rendelkező ember lassúságát és látszólagos közönyét az alacsony intelligencia vagy esetleg a megtört érzelmeinek kontrollálása okozza. Ekkor már abszolút pozitív és szerethető emberré válik, akinek még a véres múltját is elfelejti illetve megbocsátja az ember. Ironikus módon az erkölcsileg leginkább visszatetsző hideg, tudatos és kiszámított végső cselekedeténél talán a legszimpatikusabb, mert ekkor már majdnem egy mártírt látunk benne, aki feláldozza saját életét a szeretett emberekért.

John Ritter is nagyon meggyőző a feminim meleg karakterében, és Robert Duvall nagyszerű az összeroskadt, de fiát még mindig elutasító apa szerepében. Rá már igazán haragudni sem tudunk, mert annyira szánalmasnak látszik. Egyetlen baj, hogy szerepe nem annyira nagy, hogy igazán ki tudjon teljesedni. Talán a gyerekszínész Lucas Black tűnk a legkevésbé meggyőzőnek, de ezzel együtt nem mondanám kifejezetten rossznak, főleg nem annyira, hogy el tudná rontani ezt a remek filmet. T.J.Walsh is remek a szexuális perverz szerepében, aki a film elején a még mindent eltűrő Karlt "szórakoztatja' perverz történeteivel a diliházban.A mellékszereplők között a legjobb közülük talán a bunkó és agresszív Doyle-t megformáló Dwight Yoakam, aki tulajdonképpen az egyetlen igazán negatív karakter a kisvárosban. Elszórtan érte az a vád, hogy túljátssza néha karakterét, de valójában nem, egyszerűen ennyire intenzív ez a figura.

A Pengeélen egyike a látni kell filmek, ami nem biztos, hogy a pörgős akciófilm kedvelőinek is elnyeri tetszését, de minden olyan filmrajongónak tetszeni fog, aki értékeli az intellektuálisan és érzelmileg is megmozgató filmeket, a kidolgozott karaktereket, és a nagyszerű szövegeket. Ezt a filmet (is) angolul nézzük, ha lehet, mert nem hiszem, hogy létezik ezen a világon olyan szinkronszínész, aki vissza tudná adni Billy Bob Thornton kissé szellemi fogyatékos és mindeközben pluszban még déli kiejtését. Szóval még ha valaki nem is tud angolul, inkább nézze eredeti nyelven magyar felirattal, mert így nem marad le egy nagyon fontos karakter jellemzőről,, amely nélkül a filmélmény is kisebb lenne.

Értékelés: 8/10

Részlet a filmből:

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr106717245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispotzak 2014.12.02. 13:37:41

Szia! Nagyon jó a blogod, a témaválasztás(ok)tól a kritikákig :-) A Pengeélen-t nagyon régen láttam, szóval lehet, hogy tévedek, de nekem úgy rémlik, hogy Karl már a legelején sem tűnik ANNYIRA egyértelműen egy szimpla elmebeteg anyagyilkosnak. Meglátogatja 2 lány, akik interjút akarnak vele készíteni, és nekik elmeséli az életét és azt, h mit tett - már ekkor kiderül, hogy pici kora óta kínozta, éheztette stb az anyja és annak a szeretője, még a házba sem engedték be, vmi ólszerűségben "lakott", ahol hideg volt és sötét. Egyebek mellett a furcsa beszéde is ennek köszönhető valószínűleg. Igaz, én szinkronnal hallottam, és úgy rémlik, nagyon korrekt volt. A déli akcentus nyilván hiányzott ;-) de a folyamatosan rekedtnek, torokfájósnak tűnő hang máig a fülembe cseng. De ez apróság :-) Mindenesetre nagyon-nagyon korrekt leírás, örülök, hogy írtál erről a filmről!

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2014.12.02. 15:12:35

@kispotzak: Lehet, hogy nem annyira elmebeteg akkor sem, de annak tűnik (persze nem amolyan hannbálos értelemben), amihez a környezet és a szituáció is hozzájárul.. Szerintem pont az a lényeg, hogy néha a körülmények mennyire megtévesztőek lehetnek, és az előítéleteink megváltoznak, amikor jobban megismerjük őt is és a körülményeket is.
süti beállítások módosítása