A Ben-Hur az egyike azoknak a hollywoodi filmeknek, amiről nagy valószínűséggel a világon mindenki (legalább) hallott már. Ez a grandiózus epikus történelmi film a 12 Oscar-jelöléséből 11-t meg is nyert, és a megjelenésekor az Elfújta a szél után a második legnagyobb bevételt termelő filmmé vált. A Ben-Hur forgatásának évéig a filmtörténelem legnagyobb budgetjéből készült el, amihez az addigi legnagyobb díszletet építették. A film nagyon látványos, sokan a legpompázatosabb hollywoodi filmnek nevezik, ráadásul még a CGI kora előtt készítették. Ez még veszélyessé is tette a forgatást, különös tekintettel a kocsihajtó verseny jelenetére, ami a hollywoodi filmtörténelem egyik leghíresebb jelenetévé vált.

Az ókori Jeruzsálemben él az előkelő és gazdag zsidó Hur család: Judah Ben-Hur (Charlton Heston) anyjával Miriammel (Martha Scott) és húgával Tirzahval (Cathy O’Donnell). A történet elején Judah gyerekkori barátja, a római Messala (Stephen Boyd), mint a helyőrség parancsnoka tér vissza a városba. Judahnak azonban nagyon hamar rá kell jönnie, hogy barátja megváltozott, és ugyanolyan arrogáns hódítóvá vált, mint a többi római. Amikor Judah megtagadja, hogy római besúgóvá váljon, Messala úgy dönt, hogy példát statuál, és gályarabszolgaságra kárhoztatja, ráadásul még családját is börtönbe záratja. Judah azonban túléli a gályarabságot és megmenti Quintus Arrius (Jack Hawkins) római konzul életét, aki hálából örökbe fogadja, és ezáltal Judah római polgárrá válik. A bosszúra éhes férfi azonban visszatér Jeruzsálembe, hogy megkeresse a családját és konfrontálódjon Messalával. Útközben megismerkedik Sheik Ilderimmel (Hugh Griffith), aki megpróbálja rábeszélni a fogathajtóversenyen való indulásra, és amikor Judah megtudja, hogy Messala is elindul a versenyen, igen mond az ajánlatra Jeruzsálemben találkozik volt rabszolgájával Estherrel (Haya Harareet), akivel egymásba szeretnek. A nő eltitkolja a férfi elől, hogy anyja és húga leprások. Esther időközben kereszténnyé vált Jézus hatására, és próbálja Judaht lebeszélni a bosszúról. A fogathajtó versenyen Judah legyőzi Messalát, akit a lovak eltaposnak, azonban Judah mégsem tud megnyugodni, főleg, amikor megtudja családja sorsát. Jézus keresztre feszítésekor azonban csoda történik velük...A Ben-Hur egy igazi, régi vágású ’50-es évekbeli epikus történelmi film, aminek a szerelem, a hit, a bosszú, és a megbocsátás a központi témái, amelyeken keresztül a film főszereplője végül eléri a megváltást. A filmben Judah Ben-Hur életével párhuzamosan Jézus életének főbb eseményei is láthatóak, aki Ben-Hur életének kritikus pillanataiban megjelenik és kisegíti a főhőst. A film megítélése manapság már nem feltétlenül annyira pozitív, mint volt az ’50-es években, ugyanakkor még a CGI korában is rendkívül látványos.

Kevésbé közismert, hogy az 1959-es Ben-Hur előtt készült már Lew Wallace 1880-as regényéből, a Ben-Hur: A Tale of the Christ-ből 1925-ben is egy némafilm feldolgozás. A újabb verzió forgatókönyvét Karl Tunberg jegyzi, azonban mellette számos író dolgozott még rajta, többek között Gore Vidal és Christopher Fry is. A film forgatókönyve a regénnyel szemben nem annyira Jézus, mint inkább Ben-Hur életére koncentrál, akit láthatunk gazdag zsidó arisztokrataként, gályarabszolgaként, római polgárként, fogathajtóként, majd végül újra sikerül családját egyesíteni jeruzsálemi otthonában, azonban az átélt tapasztalatok és érzelmiek, valamint új hitének köszönhetően már teljesen más a végponti, mint a kiindulóponti Judah Ben-Hur. Vele párhuzamosan Jézus is gyakran feltűnik a színen, akinek azonban arcát nem láthatjuk, ami által még inkább titokzatosabbá és magasztosabbá válik a filmben. Láthatjuk születését, tanításait, majd keresztre feszítését, azonban a filmbeli szerepe leginkább az, hogy példát és utat mutat Ben-Hurnak, legfőképpen abban, hogy saját lelki békéje miatt megbocsásson az ellenségeinek, és megszabaduljon bosszúvágyától.A keresztény vallást és Jézus témáját érintő filmeknek manapság mindig fel kell készülniük különböző, két-három oldali támadásokra, ami egyrészről a bigottan vallásellenes baloldal irányából, másrészről pedig a bigottan vallásos jobboldalról jön, esetleg harmadikként hozzájuk csatlakoznak érzékenyebb zsidó szevezetek. Az ’50-es években ez a fajta összecsapás még nem volt annyira éles Amerikában, mivel a közönség döntő többsége vallásos volt, inkább csak annak mértéke és módja volt különböző, ezért a filmet vallási okok miatt akkor leginkább amiatt kritizálták, hogy Jézus zsidókat térít meg, többek között ugye Ben-Hurt és egész családját, emiatt mintha az lenne a film üzenete, hogy jobb lenne, ha a zsidók áttérnének a kereszténységre. Mindeközben Burt Lancester, akinek először Judah szerepét felajánlották, azért utasította vissza, mert „nem akarta a kereszténységet reklámozni.” Charlton Heston, aki élete egyetlen Oscar-jelölését és díját nyerte el a Ben-Hurral, szerintem egész életében hálát adott istennek Lancester ateizmusa miatt.

Alapjában véve engem a vallás témáját megjelenítő filmeknél az érdekel, hogy azt mennyire és hogyan sikerül beépíteni a filmbe, mennyire segíti vagy rontja, esetleg módosítja a film üzenetét és ezt milyen eszközökkel, mennyire ízlésesen vagy esetleg giccsesen teszi. Ebből a szempontból a Ben-Hur szerintem nem vall szégyent - persze az epikus művekre alapvetően jellemző szentimentalizmus, pátoszosság és grandiózusság szinte kötelezően némi giccsességet eredményez -, azonban a Ben-Hur a vallás témáját és annak a sztoriba illesztését jól megoldotta. Mindezek ellenére bármennyire is vallásos filmnek tartják a Ben-Hurt, szerintem nem igazán ez a lényeg benne, hiszen ez a szál végig háttérben marad, hanem inkább csak a mondanivaló átadásának egyik – igaz, hogy fontos – eszköze. Ez pedig az, hogy a gyűlölet és bosszúvágy leginkább annak az életét és lelki békéjét teszi tönkre, aki képtelen a megbocsátásra, és ezt kell Judah Ben-Hurnak is megtanulnia, aki a film végén – Jézus kereszthalálával egy időben – eléri az üdvözülést azáltal, hogy megbékél. Rá kell jönnie, hogy nem teljesen igazak Quintus Arrius szavai, amiket gályarabszolgasága idején mondott neki: „A szemeid tele vannak gyűlölettel. Ez jó. A gyűlölet életben tartja az embert. Erőt ad neki”, ugyanis van valami, ami ennél is erősebb.

Judah Ben-Hur karaktere az istenhez találás útja mellett a zsidóság történelmét is szimbolizálja életének állomásaival, a Jeruzsálemből való száműzetése, a rabszolgaság, a diaszpórában élés, majd Jeruzsálembe való visszatérésén keresztül.A filmben a vallás mellett van egy másik, szintén nagyon megosztó téma, ami jóval rejtettebb a fentieknél. Ez a téma nagyon sok korabeli filmben megjelent, ami a cenzúra miatt végig kimondatlan marad, ugyanakkor sejthető, érzékelhető. Gore Vidal adta a forgatókönyvhöz ezt a szálat, azt sugalmazva, hogy Judah és Messala között fiatalkorukban homoszexuális kapcsolat volt. Ez megmagyarázza azt, hogy miért volt annyira szenvedélyes a barátságuk, és az miért fordult annyira gyorsan legalább ugyanennyire szenvedélyes gyűlöletbe. Hollywoodi legenda azt tartja, hogy Wyler és Vidal megbeszélték a Messalát alakító Stephen Boyddal ezt a vonalat, ugyanakkor ezt titokban tartották Charlton Heston előtt, mert attól féltek, hogy Heston esetleg visszaadná a szerepet emiatt.

A történet alapvetően egyszerű, amelyben két fontosabb mellékszál Judah és Esther szerelme, valamint anyja és húga leprássága. A szerelmi vonal működik talán a legkevésbé jól és meggyőzően, a leprásság viszont ad egy sötétebb, bizarrabb árnyalatot a filmnek. A történet minden egyszerűsége mellett képes a néző figyelmét 3.5 órán át lekötni.

A film grandiózus látványosságában nagy szerepe volt Robert L. Surtees operatőrnek, akinek volt tapasztalata epikus filmek fényképezésében, ugyanis az ő nevéhez fűződik többek között a Quo Vadis is. Az MGM filmstúdió mindenképpen szélesvásznú filmet akart, ami nem tartozott William Wyler rendező kedvencei közé, mert azt gondolta, hogy azt nehéz megtölteni részletekkel úgy, hogy közben látszódjon a lényeg. Ezt tovább nehezítette az akkori technika is, mert a kamerák nagyon nagyok, súlyosak és emiatt nehezen mozgathatóak voltak. Surteesnek nagyban köszönhető, hogy a forgatás alatt felmerülő nagyon sokféle technikai problémára megtalálták a megoldásokat, és a végeredmény így nagyon látványosra sikerült.A film másik nagyon fontos és híres összetevője Rózsa Miklós zenéje. Mielőtt nekiállt volna a zeneszerzésnek, kutatásokat végzett az ókori görög, római és zsidó zenében, így ilyen témákat is bele tudott szőni a szerzeményébe. Ennek eredménye a filmhez remekül illeszkedő romantikus, egyszerre modern és archaikus, szintén grandiózus zenéje, ami egyben a filmtörténelem leghosszabb (2,5 órás) filmzenéje is, ami egyben Rózsa Miklós harmadik Oscar-díját jelentette. A későbbiekben a filmipar számos zeneszerzőjét inspirálta, például John Williamst, aki többek között a Cápa, a Star Wars és az Elveszett frigyláda fosztogatóinak szerezte a zenéjét.

A film vágójának, John D. Dunningnak sem volt egyszerű dolga a 340 kilóméternyi hosszúságú nyersanyaggal. Az első szerkesztett verzió 4,5 órás volt, amit aztán Wyler tovább vágatott 3,5 órásra.

A Ben-Hur legismertebb és híresebb része a kocsihajtó verseny mintegy 10 perces jelenete, ami egyben a legnagyobb kihívást jelentette a film forgatása során. A jelenetet két másodvonalbelinek számító rendező Andrew Marton és Yakima Canutt rendezték, akiknek munkáját több rendező asszisztens (köztük volt ekkor Sergio Leone is) segítette, akik további felvételek is készítettek. A verseny előttre Wyler betette a kocsik bevonulásának jelenetét, mert tudta, hogy maga a verseny nagy részben közeli vagy közepesen közeli képekkel lesz felvéve, ugyanakkor meg akarta mutatni a grandiózus aréna egészét is ezzel a pompás bevonulással, amit az 1925-ös némafilmből szinte kockáról-kockára átvettek. Maga az aréna történelmileg hiteles, ugyanis azt az ókori jeruzsálemi arénáról mintázták, és ami a filmtörténelem legnagyobb épített díszletének számít a mai napig. Megépítése 1 millió dollárba került, amin ezer munkás dolgozott több, mint egy évig.A verseny koreográfiáját és kivitelezését egy évig tervezték, amihez aztán 80 lovat is vettek, amelyek között Ben-Hur lovai andalúziaiak, míg a többieké főként lipicaiak. Charlton Hestonnak és Stephen Boydnak is meg kellett tanulnia a fogathajtást, akik naponta több órán át gyakorolták ezt. Heston speciális kontaktlencsét viselt a jelenet forgatása alatt, nehogy egy felvágódó homokszem és a kocsira szerelt dinamit, amit a szekerek szikrázásához használtak bevágódjanak és megsértsék a szemét. Stephen Boyd pedig lényegében egy páncélt viselt a kosztüm alatt amikor a kocsijának lovai alá kerül. Azokban a jelenetekben pedig, amikor az embereken áthajt egy kocsi és totálisan eltapossák a lovak, bábukat használtak. A versenyt autóra szerelt kamerával vették fel, azonban a lovak sokkal gyorsabbak voltak, mint amennyivel az autók a nehéz kamerákkal felszerelve biztonságosan haladni tudtak, ezért szinte másodperces,vagy pár másodpercekből álló snittekből vették fel a 10 perces jelenetet. A verseny egyik leghíresebb és leglátványosabb jelenete majdnem halállal végződött. Az egyik kaszkadőr Yakima Canutt rendező fia, Joe véletlenül a levegőbe repült, azonban megúszta kisebb sérülésekkel. A filmben ez úgy látható, hogy Ben-Hurnak sikerül ez után megkapaszkodnia a szekerének elején, majd visszamásznia a kocsira, miközben a lovak vágtáztak.

Ez a jelenet látható itt (1:05-nél):

Ugyanakkor minden nagyszerűsége ellenére nekem nem a fogathajtós jelenet a kedvencem, hanem Ben-Hur gályán töltött rabszolgasága, amiből is kiemelkedik az a rész, amikor Quintus Arrius egyre gyorsabb evezést parancsol a rabszolgáknak (ez látható a poszt végén lévő videóban).

A színészek játékát manapság már nem ítélik annyira nagyszerűnek, mint 1959-ben. Charlton Hestont leginkább a pár évvel korábbi Tízparancsolatban játszott Mózes mellett Ben-Hurral azonosítják, és vica versa az egész filmet Charlton Heston filmjének is nevezik. Mellette Hugh Griifth is Oscar-díjat nyert Ilderim sejk szerepében, aki pedig szerintem szörnyen túljátszotta a szerepét. 1959-ben számos más remek film is készült a Ben-Hur mellett, amelyeknek szereplői lehet, hogy jobban megérdemelték volna az Oscart náluk. James Stewart az Anathomy of a Murder-ben vagy Jack Lemmon a Some Like it Hotban, nem is beszélve Cary Grantről a North by Northwestben, akit még csak nem is jelöltek ebben az évben, sokak szerint sokkal jobbak voltak, mint a Ben-Hur akármelyik színésze. Én is osztom ezt a véleményt, na de az Oscar-díjakat Hollywood mindig is hajlamos volt drága filmeknek adni.Mindazonáltal Charlton Heston ideális volt ’50-es évekbeli epikus hősnek karizmatikussága és fizikai felépítése miatt is. A Ben-Hurban pedig minden jelenetében képes volt a karakterében lévő erőt megmutatni, és mindenféle érzelmet a dühtől a gyűlöletig, a szenvedéstől a szerelemig, néha kicsit színpadiasan ugyan, de mégis meggyőzően.

A film többi karaktere tulajdonképpen csak Judah Ben-Hur átalakulásainak és útjának különböző lépéseit befolyásolják, karaktereik csak abból a szempontból érdekesek, hogy milyen hatást gyakorolnak Ben-Hur érzelmeire, személyiségére.

Stephen Boyd a fennhéjázó, magát felsőbb rendűnek gondoló és hatalmaskodó római Massalát alakítja, aki Ben-Hur korábbi barátjából lett legyőzendő ellensége, de egyben Judah Ben-Hur átalakulásainak katalizátora is. Nélküle Ben-Hur el sem kezdte volna a megváltásig vezető utazását. Karaktere emellett jelképezi a zsidók mindenkori üldözöttségét, amiből következik karakterének szükszégszerű bukása is.

Hugh Griffith játssza Ilderim sejket, aki hozzásegíti Judaht, hogy bosszút állhasson ellenségén, aki ezáltal kihasználja Ben-Hur gyűlöletét önnön céljaira, ami nem egyéb, mint a pénzszerzés. Ettől függetlenül ő elviekben pozitív karakter, mert a pénzszerzésen kívül a rómaiak legyőzésében és ezáltal megalázásában is érdekelt, mivel ő is ugyanúgy utálja őket, mint mindenki, akit meghódítottak. Karakterének ezenkívül 1959-ben aktuál politikai üzenete is volt a sok arab-izraeli háború közepette, hiszen Judah és a sejk egy oldalon állnak, akik csak összefogva győzhették le Messalát, tehát az zsidó-arab barátságot, szövetséget és egyfajta közös sorsot is szimbolizál.A női karakterek között az anyja és a lánya sorsuknál fogva – önszántukon kívül – először a gyűlöletet generálják Ben-Hurban, ugyanakkor a vágy, hogy újra találkozhasson velük és viszontláthassa őket adja az erőt, hogy képes legyen mindent túlélni. Az egymástól való elszakadásuk a zsidók diaszpórában élt életét és erejét, hogy ne veszítsék el gyökereiket, majd újbóli egymásra találásuk pedig az ígéret földjére, mint egységes nemzet való visszatérést szimbolizálja. Esther szerelme pedig Judah istenhez találásának útját egyengeti szeretetével, szerelmével, ami segítségével le tudja győzni a benne lévő gyűlöletet. Esthert látszó Haya Harareet nem igazán volt meggyőző, erre a szerepre egy nála sokkal jobb színésznőt kellett volna választani. Judah anyját és nővérét játszó Martha Scottnak és Cathy O’Donnellnek pedig nem volt túl sok lehetősége és ideje, hogy nagyobb mélységet adjanak a karaktereiknek.

A Ben-Hur minden hibája ellenére Hollywood egyik legnagyobb szabású projectje volt, ami alapjában véve minden elemében meg tudott felelni ennek a grandiózusságnak. Ugyanakkor minden látványossága ellenére ezt a filmet is elérte Hollywood klasszikus színes epikus műveinek az átka: gyorsan öregszik.

Értékelés: 10/10 1959-ben, és 8/10 2015-ben.

A gályás evezős jelenet: