A Hetedik talán a legnépszerűbb neo-noir film, amit még azok is ismernek, akik nem különösebben érdeklődnek a neo-noir műfaja után. Ez persze köszönhető az ismert és népszerű színészeknek (Morgan Freeman, Brad Pitt, Kevin Spacey) is, na és persze annak, hogy az egyik leghátborzongatóbb film, ami valaha Hollywoodban készült.

Két gyilkossági nyomozó William Somerset (Morgan Freeman) és David Mills (Brad Pitt) kétségbeesetten el akarja kapni a kegyetlen és szadista sorozatgyilkost John Doet (Kevin Spacey), aki tetteit azzal igazolja, hogy áldozatai megérdemlik a halált, mert elkövették a hét főbűn (kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, restség) egyikét. Áldozatait bűnüknek megfelelően öli meg, a kövér és falánk embert arra kényszeríti, hogy addig egyen, amíg bele nem hal, a restet egy évig az ágyához láncolja, amíg élőhalottá nem változik stb. Sikerül végül a gyilkost elfogni, ezzel azonban még nem fejeződnek be a gyilkosságok, ugyanis David Mills nyomozónak is van egy nagy hibája: túl könnyen haragra gerjed...Ez a sötét és szörnyű pszichológiai thriller talán az egyik legfelkavaróbb és legdepressziósabb film a maga műfajában. A filmben hatalmas adag szomorúság, kiábrándultság látható, amelyeket a nagyvárosi élet és az emberi természet szükségszerű velejárójaként ábrázol, és aminek csapdájába úgy tűnik mindenki elkerülhetetlenül beleesik ebben az apokaliptikusan sötét és sivár nagyvárosban. A nagyvárosokban minden sarkon bűnözőbe, bűncselekménybe, vagy ami talán még ennél is rosszabb, az ember által elkövethető hét legfőbb bibliai bűn egyikébe botlik az ember. Noir a javából.

A forgatókönyvet Andrew Kevin Walker írta, amiben ugyan nincsenek olyan egyedi részek, amelyeket más filmekben ne láthattunk volna, azonban ezek az elemek annyira jól vannak összeszőve, hogy a film mégis egyedinek érződik. Láthattunk már számtalan elmebeteg sorozatgyilkosos filmet, és olyat is amiben valamilyen formában a biblia vagy a vallás szóba kerül, és olyat is, amiben két olyan rendőr nyomoz, akik egymás totális ellentettjei mindenben. Az sem megy ritkaságszámba, hogy a rendőrök munkája negatívan hat a magánéletükre, és előbb vagy utóbb, de a kettő összekapcsolódik. És mégis. A film atmoszférája annyira erős, jól eltalált: noirosan kiábrándtó, félelmetes, sivár és sötét, hogy mindezek az unalomig ismert elemek izgalmasakká, érdekfesztővé és hátborzongatóvá válnak.

Ugyanez a kettősség jellemző a karakterizálásra is: alapvetően egyszerű karakter alaptpusokról van szó, amelyek azonban bonyolultabbnak látszódnak, mint amilyenek eredetileg.

Somerset egy fáradt és megcsömörlött nyomozó, aki úgy érzi, hogy munkája – ami miatt még a magánéletét is feláldozta – teljesen felesleges, mert a világ egyre rosszabb, egyre kegyetlenebb lesz, amiben egyre több és veszélyesebb bűnöző szaladgál. Ráadásul nyugdíjazása előtt nem sokkal még a fiatal, lelkes, ugyanakkor nem túl intelligens és hirtelen haragú Mills nyomozót is megkapta társul, aki a fiatalokra jellemző túlzott magabiztosságnak és lekezelő stílusnak sincs hiányában. Tracy, Mills felesége a tipikus elhanyagolt zsaru feleség, lelkileg nagyon törékeny, akinek magányosságát az is növeli, hogy férje új beosztása miatt egy idegen városba kellett költöznie. És persze John Doe, az őrült sorozatgyilkos, aki úgy érzi, hogy isten maga bízta meg küldetésével.Joggal merül fel a kérdés, hogy ki is a film főszereplője? Első gondolatra úgy tűnhet, hogy ez Brad Pitt Mills nyomozó szerepében, de ez tévedés. A Seven egyértelmű főszereplője Morgan Freeman William Somerset nyomozó karakterében. Somerset a klasszikus noirok archetipikus kiábrándult, megcsömörlött antihős detektív figurája, amit még a ballonkabátja és kalapja is erősít. Morálisan erősebb ugyan, mint például a kapzsi Sam Spade A máltai sólyomból, ugyanakkor mégis sokkal fáradtabb, amit már a kora is jelez. Belefáradt már a gonosszal, a bűnnel és erkölcstelenséggel való harcába, ugyanakkor mégis kénytelen folyamatosan szembenézni vele. Ráadásul mint minden film noir antihős, valahol ő is vonzódik a világ sötétebb és kegyetlenebb oldalához, emiatt néha nehéz eldönteni, hogy harcolni akar ellene, vagy csak simán részt venni benne. Cinizmusa is hasonló, mint általában Dashiell Hammett regényeinek főhőseié, nem véletlenül mondja a film végén, hogy „Hemingway egyszer azt mondta, hogy ez a világ egy remek hely, megéri harcolni érte. A mondat második felével egyetértek.” A noir antihősökhöz hasonlít abban is, hogy a világ gonoszabbik feléhez való már-már megszállott vonzódását illetve harcát csendes és nyugodt magánélettel álcázza. Valójában ez a csendes és nyugodt magánélet mutatja megszállottságát munkája, és azon keresztül a világ csúnyábbik fele iránt: nem akarja, hogy bármi is elterelje figyelmét, idejét és energiáját erről. Minden megszállottsága mellett azonban rendelkezik empátiával, ami legjobban Mills nyomozó feleségével való kapcsolatában teljesedik ki. Tracy benne, a nyugodt és hatalmas élettapasztalattal rendelkező idősebb férfiben jobban megbízik, és jobban ad a véleményére, mint a saját férjéére, aki nem rendelkezik Somerset cinikusságával, szellemességével és bölcsességével. Somerset ezért a szimpátiáért és bizalomért cserébe empátiával és megértéssel viselkedik Tracy iránt, aki vele osztja meg azt a titkát, hogy terhes, és az abortuszon gondolkodik. Ez az a pillanat, amikor kicsit beleláthatunk Somerset háttér történetébe, aki ezt leszámítva majdnem olyan rejtélyes, mint a sorozatgyilkos. A nyomozó ugyanis ekkor megosztja Tracyvel, hogy fiatal korában terhes partnerét rábeszélte az abortuszra, mert nem akarta, hogy a gyerek egy ilyen gonosz világba szülessen. Azóta viszont ezt megbánta, és arra bátorítja a nőt, hogy tartsa meg gyerekét. Nem csak karaktere hasonlít nagyon a klasszikus noirok detektív figuráihoz, de még a film egyik jelenete is emlékeztet Humphrey Bogart Dead Reckoning-jának annak a jelenetére, amikor a hotelszobában baseball labdákat dobálva gondolkodik. Azzal a különbséggel, hogy itt Somerset nyomozó kést dobálgat a darts táblára, miközben gondolkodik. Somerset minden intelligenciája és tapasztalata ellenére a forgatókönyv nem hagy kétséget afelől, hogy a játszma irányítója és győztese a sorozatgyilkos John Doe, függetlenül attól, hogy nem  ő áll a film középpontjában.A Sevent alapvetően két szakaszra lehet bontani: a hullák sorozatos felbukkanásának és a nyomozás szakaszára, majd a gyilkos megismerése után a pszichológiai részre és végkifejletre. A gyilkos megjelenése után egy röpke ideig úgy érezzük, hogy a film egy jó nagy adagot veszít az addig remekül felépített rejtélyből és feszültségből, azonban hála Kevin Spacey játékának ez mégsem lesz a végére annyira szembetűnő.

A Bárányok hallgatnak 1991-es megjelenése szinte minden utána jövő pszichológiai thrillert inspirált és befolyásolt ilyen vagy olyan formában, ami alól nem kivétel a Seven sem. Itt is látható a Bárányok hallgatnak több eleme is, mint például az újonc (vagy éppen a visszavonuló rendőr), akiket a nagyon intelligens (és egyben pszichopata) bűnöző lekezel és akikkel játszadozik. Na és persze leginkább a pszichopata sorozatgyilkos karaktere, akinek félelmetességét és hátborzongatóságát már nehéz újabb dimenziókba emelni Hannibal Lecter után, de a Seven mégis csak megpróbálkozott ezzel. Hannibalhoz hasonlóan John Doe is közvetíteni akar valamit, és emiatt ő sem véletlenszerűen választ áldozatot. Míg Hannibal a kifinomultság, intelligencia és udvariasság hármasának nem megfelelő embereknek ette meg a fél arcát, addig a Seven John Doe-jánál a hét halálos bűnt elkövetők húzzák ki a gyufát. A lényeg azonban nagyon hasonló: meg kell szabadulni az olyan emberektől, akik tulajdonságaikkal, viselkedésükkel rosszabb hellyé teszik ezt a világot. Mindezt legalább annyira kegyetlenül kell megtenni, amennyire ezek az emberek elviselhetetlenné és pokollá teszik a földi életet.John Doe azon pszichopata sorozatgyilkosok közé tartozik, akik szerint tevékenységükre istentől kaptak felhatalmazást, és aki ezt úgy próbálja bemutatni, hogy áldozatait bűnüknek megfelelően öli meg. Később, a film utolsó részében motivációit el is magyarázza a vele egy autóban ülő nyomozóknak. Amilyen kegyetlenül és hidegen kiterveltek voltak gyilkosságai, ugyanolyan élesen és tisztán fogalmazva adja át szavakban is az üzenetét. Annyira tisztán - már-már meggyőzően -, hogy monológja közben félelmetesen beszámíthatónak tűnik. Azt is észrevehetjük, hogy nemcsak minket nézőket bizonytalanít el a jóba és rosszba vetett hitünkben, de mintha Somerset nyomozónak sem lennének ellenére a hallottak. Hiszen kinek is hiányozna erről a világról egy prostituált vagy egy ügyvéd? A Seven felhoz egy tipikusan noiros kérdést is modern pszichológiai thrillerek világában, amit műfaj társai ritkán tesznek sajnos - mintha ez kiveszett volna a kasszikus noirokkal -, és ez nem más, mint a világ illetve pontosabban szólva az azt alkotó emberiség félelmetesen alacsony erkölcsi szintje. Kár, hogy erre a témára már csak elég kevés idő jutott a filmben.

A két nyomozó közti különbség is leginkább ebben a végkifejletet előkésztő autós jelenetben mutatkozik meg. Somerset nyomozót nemcsak a gyilkos, de mi nézők is egy bizonyos ponton John Doe méltó intellektuális ellenfele, vagy akár párjaként látjuk, akit valahol lenyűgöz a pszichopata sorozatgyilkos. Ők ketten ugyanis hasonlóan látják az őket körülvevő világot és ugyanazért küzdenek a maguk módján. Az egyetlen különbség, hogy John Doe őrült, de még őrültségében is sokkal intelligensebb, mint szegény Mills nyomozó, akit gyengeségei, a hirtelen harag és indulat irányít, amelyek tökéletes áldozatot csinálnak belőle. Intelligencia és szellemesség híján, valamint erős agresszivitása miatt teljesen kiszolgáltatott John Doe manipulációjának. Keményen hangzik, de ő tulajdonképpen az átlag ember, akinek a helyében a nézők többsége hasonlóan cselekedne. Ő az, aki meg van győződve saját csalhatatlan értékítéletéről és helyes moralitásáról, aki tökéletesen tudja a jó és a rossz közötti különbéget. A nála sokkal intelligensebb piszichopata gyilkos ezt a jól ismert ostoba és önhitt tulajdonságát használja ki, és emiatt bünteti meg.A film egyik karaktere sem igazán összetett (esetleg csak Somerset nyomozóé), azonban a remek színészi játék mindezt teljesen elfedi.

Somerset szerepében Morgan Freeman látható, akitől nem áll ugyan távol a tehetetlen düh, de alapjában véve mégis csak egy csendes személyiség. Ezen tulajdonsága miatt válik remek megfigyelővé, akinek szemét soha nem kerülik el a részletek. Nagyon hasonlít ezekben a tulajdonságokban is a sorozatgyilkoshoz, még az undor és a megvetés is hasonló az arcán, ami a gyilkos mellett a világnak is szól. Van a szemében egyfajta szomorú megértés, miközben John Doe előadja a teóriáját az autóban. Ő ugyanazt látta a világban, amit John Doe látott. Morgan Freeman remekül alakította a megcsömörlött antihős noir nyomozót, úgy, hogy rendkívül emlékeztet minket a film noirok detektív figuráira anélkül, hogy bárkit is utánozott volna. Egyedivé tette karaterét, akit mégis stílusnak megfelelően játszott, és egy-egy pillantásával többet tudott mondani karakteréről, mint Brad Pitt két oldalnyi szöveggel.A keményfejű és temperamentumos Mills detektívet Brad Pitt alakította, akiről elmondható, hogy szintén jó volt, de pechjére Morgan Freeman és Kevin Spacey annyira kiválóak voltak, hogy mellettük látszott rajta, hogy néha küzd karakterével. Ő nem igazán tudott árnyaltabb lenni annál, hogy Mills nyomozót az indulatai irányítják. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a forgatókönyv leggyengébb része a karakterkidolgozás volt, mindazonáltal ez sem Freemant, sem Spaceyt nem tartotta vissza attól, hogy igazán érdekessé tudják tenni karakterüket. A film utolsó jelenetében - ami pedig nagyrészt róla szólt -, sem volt képes annyira meggyőző játékra, mint a másik kettő.

Kevin Spacey a magabiztos, önelégült John Doe-t pont annyira játszotta hátborzongatóan és leereszkedően, amennyire kellett. A Bárányok hallgatnak után nem tűnt úgy, hogy Anthony Hopkins Hannibal Lecterjének félelmetességével, érdekességével bármelyik más hasonló jellegű karakter is felveheti a versenyt. Ez a lehetetlennek tűnő feladat hárult Kevin Spaceyre, aki játékával nemcsak, hogy megfelelt ennek a megvalósithatatlannak tűnő feadatnak, de talán még túl is szárnyalta.Mills nyomozó feleségének sajnos rendkívül alulírt szerepében Gwyneth Paltrownak sikerült szívből jövően játszania, kár, hogy nem volt több ideje a filmben.

A film hátborzongató atmoszférájához Darius Khondji operatőr és Howard Shore zeneszerző is nagymértékben hozzájárult. Az operatőr remekül vegyitette a klasszikus és neo-noir eszközöket a film sötét és látványos fényképezés során, úgymint az eső áztatta nagyváros, vagy a városon kívül, a sivatagban játszódó utolsó jelenet neo-noiros szinei. Howard Shore - aki a már emlegetett Bárányok hallgatnak zenéjét is jegyzi - szerezte a film eredeti zenéjét, ami mellett számos egyéb zene, dal is hallható őyan népszerű előadóktól, mint például David Bowie vagy éppen a Nine Inch Nails.

David Fincher rendező nagyon stílusos neo-noirja tökéletesen visszaadja a műfaj alapelemeit, a fojtogató hangulatot és kétségbeesést, ami által a Seven az első pillanattól az utolsóig izgalmas és hátborzongató tud maradni a gyengébb karakterkidolgozás ellenére is. A film annyira hatásos, hogy egyes képsorai, jelenetei szerintem beleégtek a nézők agyába, amihez nyilvánvalóan hozzájárultak a remek színészek is. Annyira hátborzongató és felkavaró, hogy nem is mindenkinek ajálott.

Értékelés: 10/10

Az autós jelenet egy része, amiben John Doe elmagyarázza "munkáját":