A The Prowler egy stílusos, ugyanakkor a szokásostól mégiscsak kissé eltérő film noir, amely számos noir téma, mint a kapzsiság, az erőszak, az ambíció, az elfojtott vágyak mellett néhány társadalmi kritikát is megfogalmaz, és bemutatja a siker és az amerikai álom elérésének erőszakos hajszolásának hátulütőit is. És nem utolsósorban, mint annyi film noir, ez a darab is a Double Indemnityből, a film noirok egyik alapfilmjéből táplálkozik.

Egy előkelő zöldövezetében él Susan Gilvray (Evelyn Keyes), azonban esténként gyakran marad egyedül, mivel rádióműsor vezető férje ilyenkor dolgozik. Egyik este egy leskelődőt vél felfedezni a udvaron, ezért kihívja a rendőrséget. Webb Garwood (Van Heflin) rendőrjárőr érkezik ki társával, azonban nem találnak senkit a ház körül. Webbnek megtetszik a nő és annak társadalmi helyzete, egzinsztenciája és szinte ráerőszakolja magát: Susan a kezdeti tiltakozás után belemegy az afférba, mivel házassága boldogtalan férjével, aminek az egyik legfőbb oka, hogy a férfinek nem lehet gyereke. Susan nem sejti, hogy közben Webb elkezdi megtervezni Susan férjének megölését, amit véletlen balesetnek álcáz. Webb úgy tesz, mintha a férjet egy leskelődőnek hinne, és lelövi. A bírósági tárgyaláson attól függ Webb sorsa, hogy Susan elárulja-e, hogy ők ismerték egymást korábban vagy sem. Miután Webbet felmentik, rábeszéli Susant, hogy menjen hozzá feleségül. Az esküvő napján derül ki, hogy a nő négy hónapos terhes már, így ha a gyerek megszületik, akkor mindenki előtt nyilvánvaló lesz, hogy ők ketten már a férj halála előtt is szoros kapcsolatban álltak...A rendező Joseph Losey karrierje során legtöbbször B filmeket készített, amelyek között igazán hatalmas durranás nem volt, és talán ezt a film noirt lehet a legjobban sikerült munkájának nevezni. A kommunista rendezőt az '50-es években feketelistára tették és számos filmjét felhozták ellene, mint anti-amerikai propagandát. Bár a The Prowler is tartalmaz amerikai társadalmi kritikát, azonban ez a filmje sokkal kevésbé politikus, és inkább nevezhető a noir klasszikus Double Indemnity c. film egy variációjának, semmint egy anti-amerikai propagandának. A The Prowler ugyanis elég hűen követi nagy elődjében felállított femme fatale-antihős-megölt férj-bűnhődés sémát, azzal a különbséggel, hogy itt az antihős férfi főszereplő lesz a csábító, a femme fatale pedig a manipuláció és a saját gyengeségének áldozata.

A film témái között megtalálhatóak a társadalmi osztályok közötti problémák, az amerikai álom utáni vágy, a siker hajszolása, ami mellett persze láthatjuk a szokásos és kevésbé szokásos, mindazonáltal nagyon noiros témákat is, mint a korrupt zsaru, elfojtott szexualitás, szexuális vágyak, a leskelődés (erről szinte biztosan eszünkbe jut Hitchcock is) és a társadalom hipokritaságából fakadó csapda helyzetek, amibe ezen film főszereplői is belekerülnek. A The Prowler abban különbözik a többi hasonló noiról, hogy itt a férfi nemet ábrázolják inkább sötéten, míg a nő a maga gyengeségei ellenére is egyértelműen az előző áldozata. Mindezekkel együtt a film legfőbb üzenete - és talán ezért is nevezték leginkább anti-amerikainak - , az az, hogy megtámadja azt a széles körben vallott, agresszív amerikai mentalitást, amely szerint a legfontosabb dolog az ember életében, hogy sikeres legyen, aminek eléréséért mindent el kell követnie. Ez a film annyiban különbözik a kor baloldali, vagy akár kommunista szimpatizáns alkotók által készítettektől, hogy azokkal ellentétben nem feltétlenül tartja jónak, ha valaki mindenáron egy közösség tagjává akár válni. Sőt, inkább az abból való kivonulás pártján van.Robert Thoeren és Hans Wilhelm történetéből Dalton Trumbo írta a forgatókönyvet, aki ekkor már feketelistás volt, ezért itt Hugo Butler író neve alatt szerepelt.

A film legfontosabb karaktere, a "rossz zsaru", amely több noirban is feltűnik, például a Where the Sidewalk Ends-ben, vagy a Touch of Evilben, azonban itt ez a karakter sokkal civilebbnek tűnik hasonló társainál, és nem csak azért, mert nem szereti a munkáját, amit mindig is idegennek érzett magától, hanem azért is, mert vágyai is nagyon civilek. Nem az a legfőbb gondja, hogy elkapjon valami nagynevű bűnözőt, vagy előrelépjen a ranglétrán, hanem az amerikai álom megvalósítása a célja: feleség és gyerekek egy szép zöldövezeti házban, amihez megfelelő egzisztencia párosul, lehetőleg olyan munkával, amiben sikeres ember látszatát kelti a szomszédok előtt. A rendőrjárőrködés nem ez a kategória. Webb elégedetlen jelenlegi helyzetével, amiben úgy érzi, hogy soha nem érheti el célját, mivel lehetőségei meglehetősen limitáltak, és nem tudja hogyan törjön ki alacsony státuszú helyzetéből. Már a film elején is érezzük, hogy Webb karakterében munkálkodik valami morálisan sötét és félelmetes dolog, azonban ahogy megy előre a film, úgy egyre inkább rájövünk, hogy az ő viselkedése nem csak önmagából, saját személyiségéből fakad, hanem próbál a társadalmi elvárásoknak is megfelelni. Webbnek, az alsó-középosztálybeli rendőrnek rögtön megtetszik Susan a felső-középosztálybeli nő, amiben nem csak a nő csinosságának, de egzisztenciális és társadalmi helyzetének is nagy szerepe van, és rögtön el akarja foglalni a férje helyét nem csak az ágyban, de a társadalomban is. A nőt egyfajta díjnak, státusz szimbólumnak látja, amit mindenáron meg kell kapnia ahhoz, hogy sikeres ember lehessen vagy legalábbis annak látszódjon. Ilyen szempontból a nő hasonló funkciót tölt be nála, mint a szép külvárosi ház. Hogy célját elérje, először Susant kell behálóznia. A nő kezdetben elutasítja a túlságosan rámenősen közeledő férfit, azonban amikor már a sérülékeny és érzékeny szerelmes férfit alakítja a nő előtt, Susan összejön vele. Azt érezzük, hogy Webb nyilvánvalóan nagyon rákattant a csinos nőre, azonban mégsem tudjuk, hogy érzései és szavai mennyire őszinték, mennyire tetszik neki a nő és mennyire a nő háza, hiszen az is nyilvánvaló, hogy irigyli a nőt az egzisztenciájáért és státuszáért. Azt is érzékelhetjük, hogy Webb valóban sérülékeny, ami a fekete zónából áthelyezi karakterét a szürkébe, miközben a néző abban reménykedik, hogy nem is annyira rossz, mint ahogy eredetileg gondolta. Van Heflin remekül alakította Webb szerepét, hiszen végig a szürke zónában tudta tartani karakterét, és érzékeltetni tudta, hogy Webb a társadalom által ráerőszakolt vágyai miatt mennyire kiszolgáltatott, ami erősen közrejátszott tetteiben, elkövetett bűneiben.Susan, a film femme fatale-ja lesz itt is az események katalizátora, hiszen a Webb azután teszi meg az első lépéseket, hogy változtasson helyzetén, amikor megismeri a nőt. Susan, aki szinte bezárva éli életét a férje mellett, nem a noirokban látható hideg és manipulatív nő, hanem egy igazi érzelmekre és életre vágyó  magányos nő, aki ennélfogva érzelmileg nagyon kiszolgáltatott. Susan karaktere sokáig nem engedi sem Webbnek, sem a nézőnek, hogy igazán beleláthassunk, legalább olyan távolinak tűnik, mint a férje, akinek csak a hangját halljuk a rádióban. Azt azonban rögtön érezhetjük, hogy élete valamiben nagyon hiányt szenved. Aztán Webb idővel sikeresen meggyőzi arról, hogy ő az, aki képes ezt a hiányt pótolni. Manapság talán furcsának tűnhet, hogy a nő beinvitálja másodjára is a férfit azok után, hogy elsőre annyira agresszíven veti rá magát, hogy már-már nemi erőszak kísérletének is tűnhet a néző szemében, azonban ez mutatja azt, hogy Susan mennyire magányos gazdag férje mellett. Evelyn Keyes, akit talán leginkább az Elfújta a szél Suellen O'Hara karakteréből ismerhetünk a legjobban, élete legjobb szerepét játszotta el Susan háromdimenziós karakterében, amiben nem csak a magányosság, a kielégítetlen érzelmi és fizikai vágyak érezhetőek, de a remény is, hogy mindezeken egyszer változtatni tud. Nagyon hitelesen játszotta az érzelmileg kiszolgáltatott, de mégis csak kellően szexis nőt ahhoz, hogy hihető legyen az, hogy Webb miért is akarta mindenáron megszerezni magának.

A forgatókönyv párbeszédei is nagyon noirosak, hiszen számtalan flörtölős, szexuális felhanggal rendelkező mondatot hallhatunk, és olyanokat is, amiben a főszereplő nem csak fizikailag, de verbálisan is megpróbálja kényszeríteni a nőt vágyai kimondására. Az egyik legjobb példa erre, amikor azt akarja, hogy a nő mondja ki hangosan - aki ekkor még szinte idegen számára -, hogy nem szereti a férjét, amivel rá akarja vezetni Susant, hogy tekintsen rá egy olyan alanyként, mint aki képes elfoglalni férje helyét.  A film két legfontosabb helyszíne Susan és férje háza, majd a film harmadik harmadában látható kihalt sivatagi városka, ahol hosszú idő után ők lesznek az egyetlen lakók. Talán mondanom sem kell, hogy mind a két helyszín szimbolikus. Susanék hatalmas és kényelmes háza jelképezi a filmben felmerült összes bűnt, ami egyrészről társadalmi, másrészről pedig egyéni. A társadalom nemcsak roppant helytelenül feltételezi, hogy egy olyan nő, aki egy ilyen házban él sikeres férjével, az tökéletesen elégedett életével, mi több elégedettnek kell, hogy legyen, hiszen mi másra is vágyhatna, miközben Susan boldogtalanul, magányosan, és szinte bezárva él itt. Nem véletlen, hogy a gyilkosság is, is itt történik. Ezt a házat hagyják el, amikor kiderül a nő terhessége, és mennek a kihalt sivatagi városkába, mintegy maguk mögött hagyván nemcsak a társadalmi, de a saját bűneiket is, mint a gyilkosság és a házasságtörés. Itt, a romok között szegényesen, a társadalomtól - és annak elvárásaitól - távol egy rövidebb időre meg is találják a boldogságot. Szerelmük és kapcsolatuk azonban hazugságra épült, ami az elkövetett bűnök miatt már az elejétől kezdve pusztulásra ítéltetett. Aztán persze a noirokban szinte szükségszerű sors keze közbe is szól és a bűnért ez esetben is megfizet(nek) a bűnös(ök), azonban itt felmerül  kérdés, hogy kinek bűneiért kell megfizetni: a sajátjáért, vagy a társadaloméért,amely elvárásai szinte belehajszolták mindebbe.

A filmben a helyszíneken túl több más szimbólum is felfedezhető. A legfontosabb talán a film címe, a The Prowler, ami csavargót jelent. A film legelején egy, a ház körül ólálkodó  csavargó miatt hívja ki Susan a rendőrséget, azonban ennek a láthatatlan alaknak semmilyen jelentősége nem lesz a későbbiekben, egészen egyszerűen csak elindítja a történetet. Később aztán arra gondolunk, hogy a cím Webbre, a mindentől elidegenedett férfi főszeplőre utal, aki nem találja a helyét a társadalomban, Ő az, aki kint a sötétből leskelődik Susan és a hatalmas gazdag háza után, és nem csak ő, de a nézők is azt érzik, hogy mindezek mennyire elérhetetlenek ennek a kívülálló férfinek. Aztán a film végén kiderül, hogy a cím Susant is jelentheti, hiszen a csavargók egyik legfontosabb tulajdonsága a magányosság, és ez a nőre legalább annyira jellemző, mint Webbre.A filmet a veterán operatőr Arthur C. Miller fényképezte, akinek ez volt egyben az utolsó munkája. Bár a The Prowler látványvilága nem tartozik a noirok legjobbjai közé, azért itt is láthatunk számtalan remek képet a látszólag biztonságos, ugyanakkor mégis nagyon sötét és árnyékos zöldövezeti ház körül, amelyet néha olyan szögön keresztül láthatunk, ahogy egy leskelődő láthat. Az árnyékokkal is eljátszik néha, például abban a jelenetben, amikor Webb árnyéka befedi Susant, jelezvén, hogy a férfi nemcsak behálózta, de be is "feketítette" a nőt. A kihalt sivatagi város nemhogy nem egy tipikus noir helyszín, de nyugodtan nevezhetjük anti-noir helyszínnek, hiszen hiányzik belőle minden, ami bűnös lehet, ami alatt konkrétan az emberek értendőek. Ennél ártatlanabb noir helyszín nem is létezhet. Nem véletlenül itt bűnhődnek meg a kezdeti boldogságot megtaláló noir pár: egy ilyen tiszta (értsd emberektől, így bűnöktől is mentes) környezet nem fogadhatja be őket, bűnösöket. A  zene Lyn Murray nevéhez fűződik, ami hozza a korban és a műfajban tipikusnak nevezhető háttérzenét. 

Összességében a The Prowler egy stílusos, és mégiscsak szokatlan film noir, ami kellő mértékben elegyíti a társadalmi/politikai témákat a noirok jellemzőivel. Bár B film gyökerei tagadhatatlanok, azonban azok között minden szempontból az összetettek és az érdekesek közé tartozik.

Értékelés: 8/10

A gyilkossági jelenet: