Bette Davist (1908-1989) Hollywood második legnagyobb női sztárjaként jegyzik Katharine Hepburn után, akit tízszer jelölték Oscar-díjra (amit kétszer meg is nyert), valamint ő volt az első színésznő, aki életmű díjat kapott 1977-ben. Többek között arról vált híressé, hogy szívesen vállalt ellenszenves és rosszindulatú karaktereket. Davis egyike volt Hollywood legambiciózusabb színésznőinek, és pályafutása során kialakult róla egy olyan kép, hogy nehézkes vele az együttműködés, mivel hajlamos volt rosszindulatra és érdekeit nagyon erőszakosan tudta képviselni, azonban tehetségét és elhivatottságát senki nem vonta kétségbe. Még legnagyobb riválisa Joan Crawford sem, akivel híres-hírhedt viszálya a mai napig is az érdeklődés középpontjában áll.
Ennél jóval kevésbé ismert az, hogy felmerült bűnösségének lehetősége második férje, Arthur Farnsworth rejtélyes halálában, és a pletykák szerint csak a filmstúdió befolyásának köszönheti azt, hogy férje halálát balesetnek nyilvánították.
A történet a '70-es években kapott szélesebb nyilvánosságot Jim Doughertyvel készült interjúkon keresztül. Jim Dougherty a los angeles-i rendőrségen dolgozott és nem mellesleg Marilyn Monroe (illetve első házassága idején még Norma Jeane Baker) első férje volt 1942 és 1946 között, aki számtalan - a maga korában a nagyközönség előtt eltitkolt - történetet ismert a korabeli Hollywoodról illetve a filmgyár sztárjairól, köztük Bette Davisről. (Balra a képen Jim Dougherty és a későbbi Marylin Monroe házassági fotója)
Dougherty azt nyilatkozta, hogy szolgálata alatt egy unalmasabb napon a rendőrségi aktákat rendezgette, amikor a kezébe akadt egy akta Bette Davis felirattal. Már csak kíváncsiságból is kinyitotta és elolvasta. Legnagyobb meglepetésére az iratokból az derült ki, hogy Hollywood második legnagyobb női sztárja ellen nyomozás folyt második férje, Arthur "Farney" Farnsworth 1943-as rejtélyes halála miatt.
Davis és Farnsworth egy new hamphshire-i szállodában találkoztak, ahol a színésznő éppen szabadságát töltötte, a férfi pedig manager asszisztensként dolgozott. Ahogy mondani szokták, kettejük találkozása szerelem volt az első látásra, amiután Farney rögtön Hollywoodba költözött a színésznővel, aki ekkoriban volt karrierje csúcspontján: 1939 és 1943 között minden évben Oscarra jelölték valamelyik szerepéért olyan filmekben, amelyek a Warner Bros Filmstúdió legnagyobb klasszikusai közé tartoznak manapság. Bette (31) és Arthur (33) megismerkedésük után nem sokkal, 1940. december 31.-én össze is házasodtak (balra az esküvői képük), azonban mint Davis minden kapcsolata és házassága, ez is nagyon hamar megromlott. A legfőbb ok az volt, hogy egyikőjük sem volt a hűség mintaképe, és mindketten számtalanszor megcsalták a másikat. (Bette többek között például a szintén Oscar-jelölt színésszel, John Garfielddal és Vincent Sherman rendezővel is félrelépett második házassága alatt.
1943 augusztus 23.-án Farney még megebédelt, majd autójával leparkolt a Hollywood Boulevardon egy szivarbolt előtt, majd szemtanúk állítása szerint összeesett a járdán és beverte a fejét. David Freedman, a szivarbolt tulajdonosa szaladt ki, hogy segítsen a férfin és azt látta, hogy Farney erősen vérzik fülein és orrán keresztül. Freedman azonnal mentőt hívott és Farneyt kórházba vitték, ahol még két napig élt az akkor már kómába esett férfi.
Halálának híre mindenkit megrázott, és a rejtélyes esettel kapcsolatban szinte azonnal felmerültek olyan kérdések, hogy hogyan és miért halhat meg ilyen gyorsan egy amúgy egészséges és fiatal férfi? A legnagyobb érdeklődés persze annak a ténynek szólt, hogy ez a férfi Hollywood egyik leghíresebb színésznőjének férje.
Arhtur Farnsworthon természetesen boncolást végeztek, hogy megállapítsák halálának okát. A boncolást végző orvos, Dr. Homer Keyes pedig kijelentette, hogy kizárt, hogy amiatt halt meg, mert beverte a fejét a járdába. Szerinte a férfi halálát egy korábban a fején elszenvedett ismeretlen eredetű ütés okozta.
Bette Davist természetesen behívták tanúskodni férje halálának ügyében, aki meg is jelent fekete gyász ruhában, és "Oscar-díjas alakítást nyújtott, mint megtört szívű gyászoló özvegy". Ő használta ezt a kifejezést utólag, amikor elmesélte a történteket Vincent Sherman rendezőnek. (Balra a képen a gyászoló Bette Davis a bíróság döntésére várva) Davist elsősorban Farney fejét ért ismeretlen ütésről kérdezték. A színésznő tanúvallomásában azt állította, hogy "emlékszik arra, hogy egy júniusi napon férje zokniban megcsúszott new hampshire-i nyári otthonukban a lépcsőn, aminek következtében elesett és végiggurult lefelé a lépcsőn, aminek alján beverte a fejét. Pár napig fájlalta a fejét, de aztán mindez elmúlt, így aztán soha nem ment vele orvoshoz."
Dr. Keyes Farney a vérrögök és a vér alvadása alapján vitatta Davis tanúvallomását, mert szerinte a férfi halálát okozó fejsérülés nem lehetett régebbi, mint egy-két hét és Farney egy ilyen - bármely pillanatban a halálát okozható - sérüléssel mászkált, anélkül, hogy orvoshoz ment volna.
Ezen ponton gondolom a bírósághoz hasonlóan mindenkiben felmerül a kérdés, hogy Bette Davis képes lett volna-e elkövetni egy halállal végződő testi sértést. A kérdésre - mint a legtöbb ember esetében - úgy nála sem lehet egyértelműen igennel vagy nemmel felelni. Bette Davis egyrészről nagyon melegszívű ember volt, aki ha nem érezte fenyegetve magát, akkor egy bűbájos és humoros ember volt. Másrészről pedig egy nagyon ambiciózus és mindenkin áttaposó karrierista is volt, akitől a rosszindulat és erőszakos kitörések sem álltak távol, ha fenyegetve érezte magát. A probléma az, hogy a legtöbbször fenyegetve érezte magát, és egy-egy kitörésnél akár az is elképzelhető, hogy képes volt fizikai erőszakra.
(A képen balra Farneyval éppen az esküvői torájukat vágják.)
Mindenesetre a színésznő vallomása után Dr. Moore, Davis és Farnsworth orvosa és barátja is tanúvallomást tett, amiben igazolta a színésznő állítását férje lépcsős balesetéről, de azzal a kitétellel, hogy Farneyt legutoljára januárban vizsgálta meg.
Mindenesetre a bíróság Dr. Moorenak és Bette Davisnek hitt, elutasította a boncolóorvos jelentését és balesetnek könyvelte el Arthur Farnsworth halálát.
A nyomozás és bírósági tárgyalás alatt már elkezdődött Bette Davis következő filmjének, a Mr. Skeffingtonnak a forgatása. A színésznő vissza akarta mondani a szerepet, Jack Warner stúdióvezető azonban meggyőzte arról, hogy folytassa. Bette Davis már addig sem volt (verbális) erőszakossága és követelőző személyisége miatt a stábtagok legnagyobb kedvence, azonban ez új szintre emelkedett a Mr. Skeffington forgatása alatt, ami alatt szinte minden korábbi barátját is elidegenítette magától viselkedésével. Közéjük tartozott Vincent Sherman rendező is, akit azzal készített ki, hogy egyszerűen nem volt hajlandó néhány jelenetet megcsinálni, és a díszletet is újra kellett építeni miatta. (Balra a képen Bette Davis a rendezővel a film forgatása alatt.) Rá egyébként nem jellemző módon a szövegét sem tudta, gyakran improvizált, amivel a többi színész között is zavart okozott. Feldühítette a forgatókönyvírót, Julius Epsteint azzal, hogy újrairattatta a szkript egyes részeit. Bette Davis mindezt azzal magyarázta később, hogy "minél szomorúbb vagyok, annál inkább hajlamos vagyok felcsattanásra sírás helyett".
Természetesen ez a kiszámíthatatlan és hektikus viselkedés lehet annak is az oka, hogy teljesen kikészítette második férje szerencsétlen halála, de vannak olyan vélemények is, amelyek szerint mindez annak volt a következménye, hogy bűnösnek érezte magát Farney halálában.
Mindenesetre a vegyes kritikák ellenére a Mr. Skeffingtonért újra Oscar-díjra jelölték.
