Témája miatt karácsony körül akartam írni erről az öt Oscar-díjra jelölt a filmről, de akkor valami miatt elmaradt, viszont újra eszembe jutott, amikor Loretta Youngról és eltitkolt, házasságon kívül született gyerekéről posztoltam nemrégen, ugyanis ő a film női főszereplője. Young partnere pedig a hasonló jellegű könnyed, "érezd jól magad" típusú filmekben mindig kiváló alakítást nyújtó Cary Grant, aki itt egy angyal formájában érkezik közénk, hogy hozzásegítsen pár embert ahhoz, hogy élete megfelelő kerékvágásba terelődjön. Ez a film sem úszta meg a remake-t, amit 1996-ban követtek el ellene The Preacher's Wife címmel Denzel Washingtonnal és Whitney Houstonnal a főszerepekben, azonban sajnos nagyon gyengére sikeredett.

Henry Brougham (David Niven) tiszteletest püspöknek nevezik ki, akinek új helyén a legnagyobb kihívása az, hogy összegyűjtsön megfelelő mennyiségű adományt az épülő új katedrálishoz. Felesége Julia (Loretta Young) magányosnak érzi magát a munkájába temetkező férje mellett, ráadásul régi otthonuk és környezete is hiányzik neki. Egyik este a tiszteletes azért imádkozik, hogy az égiek megsegítsék nehéz feladatának sikeres elvégzésében, amikor is váratlanul egy idegen férfi jelenik meg dolgozószobájában. Ez a férfi pedig nem más, mint Dudley (Cary Grant) a laza és könnyed angyal, aki el is mondja a püspöknek, hogy ő a válasz az imáira. A püspök kissé kételkedve fogadja a jó hírt, majd a későbbiekben egyre féltékenyebbé válik, mivel a sármos és jóképű Dudley egyre több időt tölt elhanyagolt feleségével. Henrynek a munkájával is meggyűlik a baja, hiszen a lehetséges legnagyobb adományozó Mrs. Hamilton (Gladys Cooper) számos nem vagy csak nehezen teljesíthető feltételt szab adományához, amelyekbe a püspök csak úgy egyezhet bele, ha megtagadja saját elveit. De szerencséjére - amivel ő nincs egészen tisztában - Dudleynak is meg van a maga terve a pénz megszerzéséhez...Henry Koster (Harvey, The Robe stb.) rendezte ez a végtelenül könnyed és szórakoztató filmet, amiben kiváló színészi alakítások láthatóak. A film létrejöttének egyetlen oka, hogy nézőt melegséggel töltse el, amire a legalkalmasabb persze a karácsony este, de ha esetleg húsvétkor, vagy ne adj isten jövő kedden nézzük, akkor is hasonló érzetet generál nézőiben. Mindazonáltal mégiscsak karácsonykor teljesedik ki atmoszférája, amihez persze hozzájárulnak a filmben látható téli jelenetek és helyszínek is. A film úgy tud bájosan nosztalgikus lenni, hogy közben nem megy át (nagyon nagy) giccsbe, persze a koráról nem szabad elfeledkezni, mindezt az 1947-es ízlés szerint kell érteni. Mindazonáltal atmoszférájánál és témájának megközelítésének módja miatt egészen frissnek ható film volt ez megjelenésekor és humánus, könnyed bájából nem sokat vesztett azóta sem.  

Annak ellenére, hogy a film vallásos jellegű, mégsem prédikáló, sőt a történet vallásos kerete és környezete ellenére kifejezetten "laza" és humánus hangulatú, ellentétben rengeteg más vallásos témájú filmmel, ahol inkább  egyfajta komor szigorúság a meghatározó érzet. Ennek persze leginkább Dudley angyal karaktere az oka, aki mintegy isteni hírnökként is funkcionál, és felvilágosít minket arról, hogy sokkal inkább szolgálja istent ha mindenki feje felett fedél van, semmint az, hogy hatalmas katedrálisokat emelnek az ő nevében. Azt a véleményét is kifejti, hogy a jámborság nem azt jelenti, hogy ne lehetne élvezni az életet, ugyanis az összeegyeztethető a szórakozással és élet élvezetével. Ezek a gondolatok meglehetősen újak voltak 1947-ben egy vallásos jellegű filmben.A cenzúra nem véletlenül figyelte szinte mikroszkóp alatt a film minden egyes részletét, de leginkább Dudley angyal és Julia kapcsolatát. Azzal ugyanis a cenzorok is tisztában voltak, hogy nem nagyon készült eddig olyan film Hollywoodban, ahol a sármos Cary Grant akármelyik karaktere ne nyerte volna el a női főszereplő kegyeit, ami itt nyilvánvalóan nem fordulhat elő. Sőt, még a leghalványabb gyanú sem támadhat a film nézőjében, hogy több van közöttük, mint barátság, annak ellenére, hogy tisztán érezhető Dudley vonzalma a nő iránt. Julia karakterének azonban elég erősnek kellett maradnia ahhoz, hogy a film átmenjen a cenzúrán.

Érdekes a püspök és az angyal kapcsolata is. Nyilvánvaló, hogy Henrynek már csak szakmájából kifolyólag is hinnie és bíznia kellene Dudleyban, azonban ehelyett egyre bizalmatlanabb és féltékenyebb Dudleyval szemben, aki bár valóban vonzódik a feleségéhez, de mégis csak azért pottyant közénk, hogy segítsen Henerynek és feleségének abban, hogy megint egymásra találjanak és átélhessék az élet apró örömeit, de a püspöknek ezért egy kicsit meg kell szenvednie. A film egyik legszórakoztatóbb eleme az az, ahogy a püspök mindenféle kellemetlen helyzetben találja magát Dudley angyal tevékenységének köszönhetően.

A film forgatókönyvét Leonardo Bercovici és Robert E. Sherwood írták Robert Nathan 1928-as azonos című regénye alapján. A szkript egyik legerősebb eleme Dudley angyal által szőtt hazugságok hálója, amit persze mindig annak érdekében tesz, hogy valakinek segítsen.A filmben számos karakter és ennek megfelelően színész látható, akiknek egy része jó értelemben véve teljesen egyszerűen játssza karakterét, másik része pedig inkább a nevetésre hajt, azonban a két férfi főszereplő Cary Grant és David Niven játéka a lényeg. Ők ketten tökéletesen ráéreztek arra, hogy milyen és mennyi humort szükséges alakításukba vinni ahhoz, a film bájos és könnyed hangulata legyen a meghatározó, miközben folyamatosan mosolyra tudják fakasztja nézőiket. A rendező szerencsére hagyta őket játszani, ugyanis ennek a két remek színésznek köszönhető nagyrészt, hogy a film a mai napig nézhető és szórakoztató.

Bár a cím azt sugallhatja, hogy Julia a film legfontosabb karaktere, azonban ez mégsem ő, hanem természetesen Dudley, az angyal, akit Cary Grant végtelenül huncutul és kedvesen alakít. Lényegében szokásos szerepeinek egyfajta bájos karikatúráját játssza itt, ahol minden lehetséges alkalommal felcsavarja híres sármját a maximumig anélkül, hogy túl sok lenne. Sokszor egy-egy komikus pillantása is elég ahhoz, hogy a nézőt megnevettesse.

David Niven Henry Brougham püspök szerepében méltó párja Cary Grantnek, akinek feszült és frusztrált karaktere a laza és könnyed angyal kontrasztja. Niven kicsit visszafogottabb, már csak komolyabb és komorabb karaktere miatt is.Mellettük a film női főszereplője, Loretta Young sem vall szégyent Julia szerepében. A történet elején egy kissé elhanyagolt feleséget alakít, aki mindenezek ellenére mindenben teljesen támogatja férjét. Életét azonban akkor kezdi el újra élvezni, amikor megjelenik Dudley. Loretta Young nagyvonalú és rugalmas, minden manírtól mentes nőnek formálja Juliát, és remekül bemutatja karakterének átalakulást, aki mindeközben tisztában van azzal, hogy nem szabadna vonzódnia Dudleyhoz.

Gladys Coopert pedig többször is láthattuk már karrierje folyamán hasonló szerepben, mint Mrs. Hamilton, aki egy gazdag, elegáns és domináns nő, aki társadalmi és anyagi helyzetével kicsit visszaélő és hatalmaskodó mátriarka. Az ő átalakulása a film egyik legfontosabb üzenete, aki egy anyagias nőből egy adakozó és érző emberré válik. Természetesen Dudley munkájának köszönhetően.

A mellékszereplők is jók voltak, többek között Monty Wooley, mint történelem professzor vagy Elsa Lanchester, a püspök házvezetőnőjeként, akit szintén Dudley szelidít meg (ami egyébként igaz a film minden egyes női szerelőjére, na de hát ezt el is vártuk Cary Granttől).

A film operatőre az a Gregg Toland volt, aki az Aranypolgárt is fényképezte, így már előre lehetett sejteni lehetett, hogy a film egyik kiváló eleme lesz, és nem is csalódunk a fekete-fehér film remek árnyalataiban és árnyékaiban.

Ennél a filmnél fontos megemlíteni a speciális effekteket is, hiszen több olyan jelenet is van, amelyekben Dudley, az angyal mindenféle földöntúli csodával segíti elő nemcsak legfontosabb terve végrehajtását, de azt is, hogy egyes emberek jól érezzék magukat, vagy egyszerűen csak saját munkáját és feladatait akarja megkönnyíteni. Többek között ilyen, amikor segít egy kislánynak hógolyóval eltalálni egy vele szemben nagyon lekezelően viselkedő fiút, de az is, amikor láthatatlanul állandóan újratölti a professzor sherrys poharát, vagy egy kézlegyintéssel feldíszít egy karácsonyfát.Dudley angyal megjelenítése nagyon egyszerűen történik, hiszen a filmben nem használnak semmilyen látványeszközt ehhez, nincsenek mennyei fények vagy isteni hangok, hanem egyszerűen az egyik pillanatban még ott van, a másikban pedig már nincs, és teljesen úgy néz ki, mint egy átlagember (már ha lehet ilyen mondani Cary Grantre).

A film zenéjét Hugo Friedhofer szerezte, ami itt is különböző nagyzenekari dallamokat jelent, némi karácsonyi és vallásos árnyalattal helyenként.

A film szinte meglepő módon és mértékben szórakoztató 70 év után is, annak ellenére, hogy sem vallásos témájánál, sem vígjáték műfajánál fogva nem tartozik elméletben az időtálló darabok közé. És mégis. Manapság már talán nevetségesnek ható története ellenére is szinte sugározza magából a melegséget, és szórakoztató képességéből sem vesztett szinte semmit, amit legfőképpen remek színészeinek, az őket játszani engedő rendezésnek, és a kiváló fényképezésnek köszönhet. Lehet olyan kritikával élni, hogy egy kicsit talán még műfaján belül is túl könnyű, és az üzenete is végtelenül egyszerű, amit számtalanszor filmre vittek már, és aminek lényege, hogy legyünk "jó emberek", na de hát nem világmegváltást kell várni egy Cary Grant filmtől, hanem kellemes szórakozást.

Értékelés: 8/10