Az 1998-as Alex Proyas (The Crow, I, Robot, Knowing) rendezte Sötét város (Dark City) egy mára már kult filmmé vált filozofikus neo-noir sci-fi, amely egy évvel előzte meg a témájában nagyon hasonló Mátrixot, és ami véleményem szerint a Dark City ismeretében egy pillanat alatt gagyivá válik, és az ember rájön, hogy nem egyéb, mint a Sötét város lebutított akció verziója. A Sötét város költségvetése kevesebb, mint a fele volt a Mátrixénak, amihez ugyan látványosabb speciális effekteket használtak, ugyanakkor képi világában a Dark City sokkal stílusosabbra és szebbre sikeredett - megkockáztatva azt, hogy az egyik legszebb noir, amit valaha láttam. Nem sok olyan film van, ami annyi és olyan különleges atmoszférát tudna teremteni, mint a Sötét város. A film noir alapjának tekinthető német expresszionizmus is visszaköszön, hiszen első ránézésre feltűnik a Dark City képi világának és atmoszférájának hasonlósága Fritz Lang 1927-es némafilmjéhez a Metropolishoz, valamint egy másik neo noir filmhez, az 1982-es Blade Runner-hez:

Az elemzés a Dark City esetében kicsit visszafogottabb lesz, mint általában, mivel csavarainak feltárása jelentősen ronthat a filmélményen.

John Murdoch (Rufus Sewell) egy hotelszoba fürdőkádjában ébred és fogalma sincs arról, hogy kicsoda, és hogy került oda, amikor telefonhívást kap Dr. Daniel Schrebertől (Kiefer Sutherland), aki figyelmezteti, hogy meneküljön, mert el akarják kapni. Murdoch legnagyobb döbbenetére egy rituálisan meggyilkolt nő holtteste fekszik a lakásban, ezért bár semmire nem emlékszik, de rémülten menekülni kezd. Miközben a várost kutatja válaszokat keresve, kideríti a nevét, sőt azt is, hogy van egy felesége Emma (Jennifer Connelly) és egy nyomozó Frank Bumstead (William Hurt) is le akarja tartóztatni, mivel több gyilkosságban is gyanúsított. Ő sem a gyilkosságokra, sem a feleségére nem emlékezik, de miközben valakik üldözik rájön, hogy pszichokinetikus hatalma van, ami segítségével meg tud lépni előlük. Ahogy folytatja nyomozását, úgy realizál egyre több furcsa dolgot ebben a városban, amelynek végén egy meglehetősen paranoid csavarnak is a szemtanúi lehetünk...A Sötét város nem a múltban vagy a jövőben játszódik, hanem egy elképzelt alternatív jelen időben, amiben egyaránt helyet kapott a múlt század közepének noir érzésvilága és egy elképzelt futurisztikus vízió (sci-fi). A film műfaja ezért aztán furcsa, de mégis nagyon stílusos egyvelege a sci-finek és a film noirnak, amelyek remekül együttműködnek itt. Megkapjuk a '40-50-es évek noirjainak a környezetét és egyes elemeit: a sötét bűnös várost a kalapos pasasokkal, ezek árnyékaival a falakon, a rejtélyt, a feszültséget, a titokzatosságot, és a sötét pesszimisztikus hangulatot, olyan fényképezéssel, hogy nem hiszünk a szemünknek, köszönhetően Dariusz Wolski operatőrnek. Ugyanakkor ebben a filmben a problémákat és a rejtélyeket nem egy gyönyörű és vonzó végzet asszonya okozza, hanem a rejtélyes valakik, és innentől már tudományos-fantasztikussá válik a film.

Szerencsére a Sötét városnak nincsenek "mindent a szemnek, semmit a tartalomnak" típusú problémái, amely egy nagyon komplex filozófiai kérdést feszeget: mitől ember az ember. A főszereplővel együtt szedegetjük fel a történet szálait, amivel együtt egyre nagyobb adagokban kapjuk a filozófiai problémákat. Ezekre a válasz (általában) ott van a filmben, de nem szájbarágósan, és előfordulhat, hogy első megtekintés után nem is kapjuk el mindegyiket. A legfontosabb felmerülő konkrét kérdések az emlékek és az identitás közötti kapcsolatból fakadnak: miből áll egy ember identitása, csak az emlékeiből, vagy esetleg másból is, ami velünk marad akkor is, ha elveszítjük az emlékeinket? Mennyire és miben fontos, hogy minden ember egyedi és külön egyéniség? Miért nem jó és mi a veszélye ha csak kollektív tudat létezne és nem lenne egyéni tudat?A film kezdetén a sorozatgyilkosság csak "red herring"-nek bizonyul, tehát igazából semmi köze nem lesz a továbbiakban a történethez, csak egyfajta félrevezetés, figyelem elterelés és izgalom fokozó a filmekben. A red herring egy elég veszélyes játék, mert csak akkor működik izgalom gerjesztőként, ha a valódi történet még érdekesebb. És a Dark City esetén ez a helyzet.

A színészek hozták, amit hozni kellett, de ez a film nem is annyira róluk szólt, így aztán nem annyira feltűnő, ha esetleg valaki nem hozta élete legjobbját, mint Kiefer Sutherland, aki egy kicsit furának tűnt karakterében kisérletező tudósként, amiben leginkább egy náci orvosra hasonlít, akinek a kísérlet fontosabb, mint annak áldozata. A főszerepben Rufus Sewell viszont egyszerre volt jó az összezavarodott, amnéziás, menekülő férfi és a "bosszúálló angyal" szerepében. William Hurt mint mindig, most is kiváló volt egy olyan karakterben, amiről szerintem először mindenkinek egy ötvenes évekbeli noir detektív jut eszébe. Jennifer Connellytől viszont láttunk már jobb játékot, itt most talán egy kicsit kevésbé volt jelen a filmvásznon.És hát a rejtélyes valakik, akik üldözik a főszereplőt...nos, bár ők a rossz fiúk ebben a neo-noirban, mindazonáltal egyénileg nem gonoszak, egyszerűen csak nincsenek saját érzéseik és gondolataik, csak kollektív tudatuk, ami viszont már veszélyes az emberiségre nézve. Ők jelképezik a totalitárius politikai berendezkedéseket, mint pl: fasizmus, kommunizmus, aminek szükségképpen el kell buknia az individumokat preferáló társadalmak mellett. Ugyanakkor van a filmnek egy kicsit paranoid csavara a legvégén, amely mintha megváltoztatná ezt a gondolatot... Tulajdonképpen a film vége felé még sajnáljuk is az rossz fiúkat, hiszen olyan emberekkel vannak körülvéve, akik képesek a boldogságra - egyéniségüknél fogva -, amit ők a tudomány és a kollektivizmus segítségével kutatnak, de nem találják, mert egyrészről rossz helyen, más részről rossz eszközzel keresik, pontosabban szólva nincsenek eszközeik a megtalálásához...Az egyébként kiváló és komplikált forgatókönyv és a film fontos témái is eltörpülnek a rendező Alex Proyas által kreált fura, atmoszférikus világ mellett, aki nagyon ismeri a sci-fi és a fantasy világát, és aki szerencsénkre ezt nagyon meg is akarja osztani velünk. A filmnek két verziója van, az egyik a mozi, a másik pedig a rendezői verzió. A legnagyobb különbség köztük a nyitójeleneteben van, ugyanis a rendezői verzió nem tartalmazza azt a narrálást, amit a mozi verzióba azért tettek bele, hogy érthetőbb legyen a kezdetben kicsit zavaros sztori. Ugyanakkor ez egyrészről nem is igazán illik a képekhez, amit akkor látunk, másrészről meg nem baj, ha az elején kicsit zavaros a történet, hiszen a főszereplő, aki teljesen amnéziásan ébred egy hulla mellett és fogalma sincs, hogy kicsoda, pont ugyanezt érzi, és ezt akarta a rendező is érzékeltetni. A narráció nélkül mi is csak pont annyit tudunk, mint Murdoch, és ez a lényeg, így nem szaladunk előre a sztoriban és Murdoch elé a narrátor segítségével. Szóval ha valaki megnézi A Dark Cityt, ami egyébként a neo-noir műfajának egyik kiemelkedő darabja, akkor javaslom a rendezői változatot.

Értékelés: 10/10