Az elsőben, 1928 és 1935 között csak alkalmi mellékszerepek jutottak neki, amelyek között mindig vissza kellett mennie New Yorkba, a Broadwayre, mert Los Angeleseben/Hollywoodban nem tudott megélni, függetlenül attól, hogy már ekkor is együtt játszhatott olyan sztárokkal, mint Bette Davis vagy éppen Spencer Tracy, a kiugrás és az állandó szerződés azonban még váratott magára. 1936-ban barátja Leslie Howard színész, akivel színpadon játszották közösen a Megkövült erdőt (The Petrified Forest) segített, hogy Bogart megkaphassa a filmváltozatban is Duke Mantee gengszter szerepét.
Innentől kezdődik karrierjének második szakasza, ami 1941-ig tartott. Ez alatt már szerződés kötötte az egyik nagy hollywoodi stúdióhoz, a Warner Broshoz és játszott jó pár mára már klasszikussá vált filmben pl. Mocskos arcú angyalokban vagy éppen az Alvilág alkonyában, mindkettőben James Cagneyvel, azonban ez idő alatt be is skatulyázták a gengszter és egybéb rossz fiú karakterekbe, vagy még ennél is rosszabb és megalázóbb szerepeket kényszerítettek rá a hollywoodi stúdiók.
A következő filmjétől, az szintén 1951-es Afrika királynőjével kezdte el karrierjének utolsó szakaszát, ami sajnos meglehetősen rövid, mindössze öt év lett korai, 1957-es,nyelőcső rák miatt bekövetkezett halála miatt. Ebben az utolsó szakaszban jönnek már a színes filmek is, miközben műfaji palettája is szélesebbre tárul majd. Bár több, mint 75 filmben játszott, késői befutása és viszonylag korai halála miatt csak 15 éve volt 'A' listás sztárként. Háromszor jelölték Oscar-díjra (Casablanca 1942, The African Queen 1951 és a The Caine Mutiny 1954), amiből az Afrika királynőjéért meg is kapta.
Négyszer volt nős, harmadik házassága hírhedten rossz volt Mayo Methot színésznővel, amiből egyenesen következett negyedik, leghíresebb házassága Lauren Bacall-lal, akitől két gyereke, Stephen és Leslie Howard született.
Humphrey Bogartnak nem csak pályafutása, de személyisége és magánélete is nagyon összetett volt, amelyekről ezen a linken további bejegyzések olvashatóak.
A szerintem tíz legjobb/legfontosabb filmjét időrendi sorrendben listázom, amiből kettő - a The Petrified Forest és a High Sierra - bár szintén jó filmek, de inkább filmtörténeti jelentőségük miatt került fel a listára.
Bogart első jelentősebb - mind kritikai, mind közönség sikert aratott - szerepe, amivel felkerült Hollywood térképére, és amit színpadon előtte már sokszor játszott Leslie Howarddal, aki ragaszkodott ahhoz, hogy csak Bogarttal együtt vállalja el a szerepet. Humphrey Bogart hálából Leslie Howard Bogart nevet adta az 1952-ben született kislányának. A film noir előfutár film Robert Sherwood azonos című színpadi művének film adaptációja, amiből egy évvel később rádió változat is készült.
Alan Squier (Leslie Howard) egy sikertelen, életunt, csavargó író kóborlása során eljut egy arizonai étterembe, amit a tulajdonos Jason Maple lánya Gabrielle Maple (Bette Davis) vezet. Gabbynak rögtön megtetszik a kiábrándult, entellektüel író, osztja annak idealisztikus álmait, ami rögtön előhozza a féltékenységet a kissé mucsai barátjából Boze-ból (Dick Foran). Csatlakozik hozzájuk egy gazdag turista házaspár Mr. és Mrs. Chisholm, akik szemmel láthatóan túl vannak házasságuk legszebb évein. A feszültség tovább nő, amikor mindannyian a rendőrök elől menekülő Duke Mantee (Humphrey Bogart) és bandájának a túszai lesznek. Alan nem foglalkozik Duke fenyegetéseivel, közömbös sorsa iránt, ugyanakkor realizálja azt, hogy Duke-kal nagyon hasonlítanak abban, hogy mindketten bukott emberek, akiknek valószínűleg a sorsuk is hasonló lesz...
Mivel a darab eredetileg egy színpadi mű, és a történet nagy része egy helyen játszódik, ezért a film is nagyban a színészi játéktól függött. Mind a három színész kiváló: Bogart Duke Mantee karakterét áthatóan erőssé és veszélyessé teszi, van egy olyanfajta csendesség benne, ami miatt úgy tűnik, hogy szívesen megölne akárkit, ugyanakkor mégsem élvezi a túsz szituációból fakadó hatalmát. Leslie Howard könnyed, kifinomult ugyanakkor hatékonytalan Alanje tökéletes ellentéte a borostás, sötét hajú, kemény és hatékony Bogart Duke Mantee-jának. Nagyszerű párost alkottak. Bette Davis is jó, meggyőzően lányos és ártatlan.
A film W.R.Burnett (Little Caesar, Scarface) azonos című regényének a filmadaptációja, aminek forgatókönyvét John Huston a későbbi rendező, Bogart jó barátja írt. A film leginkább arról nevezetes, hogy ez volt a 41 éves Humphrey Bogart igazi hollywoodi áttörése - bár még mindig gengszter -, de már főszereplőként is.
Nem sokkal azután, hogy a hírhedt bank rabló Roy Earle (Humphrey Bogart) kiszabadul a börtönből, összeáll két másik bűnözővel Reddel és Babebel, hogy kiraboljanak egy hotelt, akikhez csatlakozik Marie (Ida Lupino) volt táncosnő is. Közben Roy összebarátkozik egy szegény családdal és szerelmes lesz unokájukba, a deformálódott lábú Velmaba (Joan Leslie), akinek orvost szerez és kifizeti a lány műtétjét. Ezalatt egy szerelmi háromszög, illetve négyszög alakul ki: Velmának van vőlegénye, akit szeret is, miközben Marie pedig Royba szerelmes. A rablás balul üt ki, és Roynak menekülnie kell Marieval...
Bár Bogart még mindig gengszter, ugyanakkor Roy Earle bűnöző karaktere sokkal összetettebb, mint az a '40-es években megszokott volt. Bogartnak több ideje, lehetősége és mozgástere van a karakterfejlődésre és a többi szereplővel valamilyen fajta emberi kapcsolatot kialakítania, köszönhetően a forgatókönyvnek és Raoul Walsh rendezésének. Roy egy nagyon emberi karakter, annak minden hibájával és jó tulajdonságával, segít a szegény lánynak/családnak, és akivel a rablások ellenére is szimpatizál és együtt érez a néző. Ida Lupino is remek Marie szerepében, nem játssza túl, és összeillenek Bogarttal. Az ezután készült filmek antihőseinek Humphrey Bogart Roy Earle-je volt az alapja. (A film további érdekessége, hogy saját kutyája Zéro a filmbeli kutyája.)
A film több szempontból is mérföldkőnek számít a filmtörténelemben: egyrészről Humphrey Bogart befutása, és a későbbi Oscar-díjas rendező John Huston elindulása a pályán, aki mindjárt ezért az első rendezéséért Oscar-jelölést kapott. És nem utolsó sorban az egész hollywoodi film noir korszak időszámításának kezdőpontja, ami többek között a(z anyagi) függetlensége érdekében bármire képes femme fatale karaterét is megalapozta.
Sam Spade (Humphrey Bogart) magánnyomozót és társát megbízza Brigid O'Shaughnessy (Mary Astor), hogy kövessen egy veszélyes embert. Miután társát lelövik, a rendőrség Spade-t kezdi el gyanúsítani, ezért mindenképpen az ügy végére akar járni nemcsak a csinos, rejtélyes (és hazudós) hölgy kedvéért és védelméért, hanem a saját ártatlanságának bizonyítása miatt is. A nyomozás során kiderül, hogy az egész kavalkád egy bizonyos szobor, a Máltai Sólyom miatt van, amit nemcsak Brigid, de Joel Kairo (Peter Lorre) és egy Gutman (Sidney Greenstreet) nevű bűnöző is meg akar szerezni, bármi áron.
A film jó pár klasszikus noir elem alapját tette le. A '40-es évek elejéig a hollywoodi filmek többségében - főleg a nagy költségvetésűekben - élesen megkülönböztethető volt a "jó" és a "rossz" karakter, ami miatt az ilyen típusú filmeknek nem sok köze volt az emberi természet realitásaihoz. Ezzel szakított a Máltai sólyom, amiben már a főhősnek is vannak negatív és visszatetsző tulajdonságai. Humphrey Bogart viszont végtelenül örült az összetettebb szerepnek a korábbi rengeteg egyszerű gengszter karakter után. Sam Spade egy gyors gondolkodású, öntörvényű és kapzsi magándetektív, akinek azonban meg van a maga becsületkódexe, amihez viszont még akkor is ragaszkodik, ha az fájdalmat okoz számára, és amivel megalapozta a keményfejű és cinikus magándetektív karaktereket. 
Nem tudom létezik-e olyan ember a világon, aki ne hallott volna erről a filmről, még ha esetleg nem is látta. A klassikusok klasszikusa, a leghumphreybogartosabb Humphrey Bogart film, amit 8 Oscar-díjra jelöltek. Az AFI 2007-es legjobb film listáján a 3. helyen áll, csak az Aranypolgár, és a Keresztapa előzi meg.
A 2. világháborúban a menekülők ezrei próbálnak Amerikába jutni a marokkói Casablancán keresztül, ami a francia Vichy-kormány irányítása alatt állt. A menekülteknek azonban vízumra volt szükségük, amit vagy a korrupt francia hivatalnokoktól, ezen belül is leginkább a rendőrfőnöktől Louis Renault kapitánytól (Claude Rains), vagy a fekete piacon lehetett beszerezni. A város éjszakai életének (és feketepiacának) központja Rick Kávéháza, aminek a tulajdonosa az amerikai Rick Blaine (Humphrey Bogart), aki egy végtelenül cinikus és megkeseredett férfi. Amikor megölnek két német futárt, és ellopják a náluk lévő fontos dokumentumokat (letter of transit), ami korlátlan utazásra jogosít fel, Ugarte (Peter Lorre) egy kisstílű bűnöző Ricknek adja az iratokat megőrzésre, aki a zongorába rejti őket. Ugartét menekülés közben lelövik. Captain Renault, aki végtelenül korrupt, ugyanakkor politikailag teljesen semleges, szemet huny kenőpénz fejében Rick kávéházában folyó illegális szerencsejáték felett. Renault elmondja Ricknek, akit a cinizmusa miatt tulajdonképpen kedvel, mert hasonszőrűnek érzi, hogy Victor László (Paul Henreid) a cseh ellenállás vezetője Casablancába jött és akit a Gestapo helyi vezetője Strasser őrnagy (Conrad Veindt) mindenképpen itt akar tartani. Figyelmezteti Ricket, hogy esze ágába se jusson vízumot eladni Lászlónak. László és felesége Ilsa Lund (Ingrid Bergman) természetesen Rick kávéházába megy, hogy találkozzon Ugarteval, és megvegye tőle a dokumentumokat, de annak halála miatt más forrás után kell nézniük. Időközben kiderül Rick cinizmusának is az oka: Párizsban szerelmes lett egy nőbe, akivel már a házasságot tervezték, és együtt akarták Párizst elhagyni, amikor a németek bevonultak, ám a nő nem ment el a vasútállomásra a megbeszélt időpontban. Ez a nő persze nem más, mint Ilsa. Amikor Rick meglátja Ilsát, a sebek újra feltépődnek mindkét oldalon. Ilsa nagyon tiszteli és felnéz a férjére, ugyanakkor igazából Rickbe szerelmes. Nyilvánvalóan Rick cinikus álcája mögött érző szív dobog, de vajon ez mire készteti Ricket? Eladja-e Victor Lászlót, hogy el tudjon menni Ilsával Amerikába vagy segít nekik megszökniük?
A film alapvetően két fő szálon fut, az egyik a háborús és eszmei mondanivaló, ami miatt tulajdonképpen a filmet készítették, a másik pedig a romantikus szál, amivel fel akarták dobni és népszerűvé akarták tenni az első szálat. Ezek önmagukban is jól sikerültek, ráadásul az is összejött a film készítőinek, hogy ezt a két szálat döccenés mentesen hitelesen egybeszőjék. A film úgy lett egy háborúellenes film, hogy sikeresen propagálta az amerikaiak felé, hogy miért is kellene belépni az európai hadszíntérre az USA-nak, és fordítva: úgy tudta propagálni a háború szükségességét, hogy egy háborúellenes klasszikussá vált, és a legjobb az egészben, hogy a kettő között nincs ellentmondás. Mindezek ellenére a film a szerelmi szál miatt vált híressé és népszerűvé (na és persze a színészeknek köszönhetően), amely végül alárendelődik a háborús erőfeszítéseknek. A filmben remek karakterek vannak, a cinikus Rick mellett Captain Renault a kedvencem, nagyon sok klasszikussá vált mondatot az ő szájából hallunk. Amikor Rick megfenyegeti egy pisztollyal, amivel a szívére céloz, annyit mond Renault: "tudod, hogy az a legkevésbé sebezhető pontom". Vagy a film vége felé elhangzott "Tartóztassák le a szokásos gyanúsítottakat" -ból jött egy szintén remek film címe 1995-ben: Usual Suspects. Humphrey Bogartot és Claude Rains-t is jelölték, de sajnos nem kapták meg, viszont a legjobb film, a legjobb rendező, és a legjobb forgatókönyv kategóriában Oscar-díjat nyert film.
A film - mindamellett hogy nagyon jó -, arról nevezetes, hogy az akkor 44 éves Humphrey Bogart ennek a filmnek a forgatása közben lett szerelmes jövőbeli negyedik feleségébe, az akkor 19 éves Lauren Bacallba.
Nem véletlenül nevezik a Casablanca kistestvérének, a történet nagyon hasonló, csak ebben a filmben Martinique szigetén küzd a francia ellenállás a Vichy kormány ellen. Az egyik titkos akcióhoz egy hajóra lenne szükségük, viszont annak tulajdonosa az amerikai Harry Morgan (Humphrey Bogart) ameddig csak lehet, próbálja magát távol tartani a politikától és a szerelemtől. Ez persze csak addig lehetséges, amíg Slim (Lauren Bacall), a búgóhangú vándor zsebtolvaj meg nem jelenik a színen...
A Casablanca és Bogart nagy sikere után a filmstúdió nyilván ki akarta használni a helyzetet, és csináltak még egy Casablancás filmet és Rickes karaktert Bogartnak, szóval első ránézésre ez a film egyfajta Casablanca "folytatásnak" tűnik, ebből kifolyólag mindig a nagy előd árnyékában maradt. Azonban amikor az ember közelebbről is megnézi, akkor már szembetűnőbbek a különbségek, és arra jut a néző, hogy ez a film is megérdemelné 'saját jogán' a klasszikus jelzőt. Bár a történet valóban kevésbé eredeti (Hamingway regényére a forgatókönyv átírása után már nem nagyon lehetett ráismerni), de azt a film ellensúlyozza az atmoszférájával, na és persze a színészi játékkal, ugyanis ez a film tulajdonképpen nem igazán egy suspense vagy kém vagy háborús film, hanem Humphrey Bogart showja. Illetve eredetileg csak Bogart jutalomjátékának indult, aztán jött ez a 19 éves fruska, és elvitte a show egy (nagyobbik) részét. Bacall elképesztő érettséggel, végtelenül elegánsan, stílusosan és szexisen játszotta Slimet. Howard Hawks rendezőt is annyira lenyűgözte, hogy kibővíttette Slim szerepét, és női főszereppé tette. A film, a korlátai ellenére egy nagyon okos film Hawkstól, aki jó érzékkel hozta ki a maximumot belőle azáltal, hogy majd' mindent alárendelt a film legértékesebb részének: Bogartnak és Bacallnak.
Hosszú álom nem csak Humphrey Bogart egyik egyik leghíresebb filmje, de a film noir műfajáé is, ami A máltai sólyommal együtt megalkotta a műfaj egyik fontos karakterét, a keményfejű és cinikus magánnyomozót, akinek vannak ugyan gyengeségei - főleg a csinos nők - azonban senki és semmi nem tántoríthatja el az igazság kiderítésétől. A The Big Sleep ráadásul a legjobb a Bogart-Bacall duó négy közös filmje közül, amiben számtalan remek jelenetet és klasszikussá vált párbeszédet hallhatunk. Nem véletlenül az egyik legtöbbet idézett film noir.
Fordulatokban rendkívül gazdag magándetektíves noir, amiben Phillip Marlowe (Humphrey Bogart) magánnyomozót egy gazdag, idős férfi azzal bízza meg, hogy derítse ki, hogy ki zsarolja. Nyomozása során mindenhol hullákba és csinos nőkbe botlik, miközben megbízója két lányának Viviannek (Lauren Bacall) és Carmennek (Martha Vickers) az érintettsége is felmerül. Marlowe, akit mindenféle kaland utolér, ami egy magánnyomozót utolérhet egy nyomozás folyamán, cinikus humorát soha nem veszti el. A ravasz, és gyönyörű Vivian nem is lenne femme fatale, ha nem bonyolítaná még tovább az ügyet, a kérdés, hogy Marlowe vajon megbízhat-e a gyönyörű és szexis nőben?
A film Raymond Chandler azonos c. regényén alapul, ami nemcsak a film noirokban szinte kötelező bonyolult történetet, kemény és jó dumákat, valamint jó karaktereket ad, hanem egyfajta világnézetet is. Marlowe egyedül áll mindenkivel szemben, az egész korrupt világgal, ahol pénzért mindent meg lehet venni. De nem Marlowe-t, aki maga a megtestesült becsületesség - ugyanakkor nem problémázik, ha törvényt kell sérteni -, mindezt persze csakis jó ügy érdekében. Bár ő is pénzért dolgozik, a nyomozást azonban még akkor is folytatja, amikor a megbízó már kifizette, mert semmi sem lehet fontosabb az igazságnál. Humphrey Bogart ikonikus karakterré tette Marlowe-t, a cinikus humorával és megvesztegethetetlenségével.
Az AFI legjobb filmek 2007-es listáján a 38. helyen áll ez a négy Oscar-díjra (3 nyert) jelölt dráma, kaland és neo western film, amely Humphrey Bogart és John Huston újabb közös munkája a Máltai sólyom után. John Huston elnyerte a legjobb rendezésért és forgatókönyvért járó Oscart is. A film érdekessége, hogy a harmadikat pedig John Huston apja Walter Huston (a kép jobb szélén) kapta a legjobb férfi mellékszereplőként. A film az elsők között volt, amelyet valóban a történet helyszínén - az USA-n kívül - Mexikóban forgattak, ezáltal a Warner Bros. filmstúdió addigi legdrágább filmje lett. Jack Warner folyamatosan aggódott a határidőkért és idegesítette Hustont, akinek nagy bátorságra volt szüksége a film elkészítéséhez, ugyanis első hallásra az ember nem gondolná, hogy 1948-ban egy olyan western film, amiben nincs nő, vagyis szerelmi szál, ráadásul nem happy enddel végződik, az sikeres lehet. És lehet. Nem vagyok oda a westernekért, ráadásul elég hosszú a film felvezetése, és mégsem tudtam levenni a szemem egy percre se róla, hogy megnézzem az e-mailjeimet. Jack Warner is elismerte később, hogy stúdiójának egyik legjobb filmje készült el ott Mexikóban.
Dobbs (Humphrey Bogart) és Curtin (Tim Holt) Mexikóban találkoznak, ahol mindketten ugyanannak a szélhámos vállalkozó építkezésein dolgoznak. A vállalkozó állandóan csak hitegeti őket a fizetéssel kapcsolatban, amíg be nem telik náluk a pohár, megverik, a járandóságukat pedig magukhoz veszik. Közben megismerkednek az öreg, tapasztalt aranyásóval Howarddal (Walter Huston) és hárman közösen elindulnak a Sierra Madre hegyeibe aranyat ásni. Valóban megtalálják az aranyat, ám a kezdeti bizalmas barátság helyét szép lassan átveszi a bizalmatlanság és paranoia, legfőképpen Dobbs részéről....
A film alapvetően John Huston kisdede és sikere, aki nagyszerű volt abban, hogy kihozza a színészeiből a legjobbat azáltal, hogy olyan környezetet teremt a főszereplőknek, amiben a karakterük nagyon intenzíven és gyorsan tud - hitelesen - váltani a szimpatikus karakterből a gazfickóba, és vissza. És hát ki lenne ebben a legjobb, ha nem Humphrey Bogart? Habár ő nem kapott Oscar-jelölést, mégis ebben a filmben hozta élete egyik legjobb alakítását, ráadásul úgy, hogy teret adott Walter Hustonnak (akinek ez az egyik utolsó filmje volt) ezáltal az idős színész teljesen ki tudott bontakozni a mindig nyugodt "békefenntartó" szerepében Bogart támadó agresszivitásával és paranoiájával szemben. Bogartnak ez élete egyik legsötétebb és egyben legrealisztikusabb karaktere, akit szép lassan felemészt a kapzsiság. Szerintem neki is járt volna az Oscar-jelölés.
Hasonlóan a Sunset Boulevardhoz, ez a film is egyfajta Hollywood kritika, összetett, pszichológiai mélységgel rendelkező karakterekkel. Nicholas Ray rendezte Magányos helyen egy olyan film noir, ami egyesíti a drámát, a thrillert, a romantikát, és ami a magányosságot, a kétségbeesést és a paranoiát helyezi központjába, ami elől a főszereplők nem szökhetnek el. Azonban ellentétben a többi noirral, ebben a filmben a főszereplők problémáit nem az ellenségeik, hanem saját pszichológiai gyengeségeik okozzák.
Dixon Steele (Humphrey Bogart), egy cinikus és kiégett hollywoodi forgatókönyv író, aki nagy nyomás alatt áll, hogy megírjon egy regényadaptációt a soron következő filmhez. Azonban a feladat még annyira sem érdekli, hogy elolvassa a könyvet, ezért fizet egy fiatal nőnek, hogy olvassa el helyette, és mesélje el neki. Miután Steele-től távozik a lány, meggyilkolják. A rendőrség őt kezdi el gyanúsítani, nem csak azért mert ő látta utoljára, hanem erőszakos előélete miatt is. Steele gyakran keveredik verekedésekbe, mert hirtelen haragját nem tudja kontrollálni. Első kihallgatása után elengedik, mert szomszédja, a csinos és feltörekvő színésznő Laurel Gray (Gloria Grahame) tanúsítja, hogy látta élve távozni a lányt. Ezután Steele és Laurel szerelmesek lesznek, ami lelkesebb munkára ösztönzi az írót. Ugyanakkor sokszor furcsán és erőszakosan viselkedik. Megveri ügynökét, és egy ismeretlent is, akivel majdnem karamboloznak. Ráadásul olyan kijelentéseket is tesz, ami elgondolkodtatja a körülötte lévőket, hogy esetleg mégiscsak ő a gyilkos. Laurel sokáig védi Steele-t, de egy idő után ő is elbizonytalanodik a férfi ártatlanságában. Laurel megtudja, hogy a férfi előző barátnőjével is agresszív volt, egyre gyanakvóbbá és bizalmatlanabbá válik vele szemben, és odáig jut, hogy már csak altatóval tud aludni. Amikor Steele megkéri a kezét, akkor félelmében igent mond, mert nem tudja, hogy a férfi mit tenne vele, ha elutasítaná. Végül úgy dönt, hogy elhagyja a férfit, és titokban repülőjegyet foglal. Steele azonban megtudja a nő szándékát.
A két fő karakter egyike sem szenvedett valójában nagy traumákat senkitől, inkább csak saját természetük áldozatai. Dixon Steele alkoholista, nagyon alacsony önbecsüléssel rendelkező férfi, Lauer Gray pedig az a típusú nő, aki azt hiszi, hogy megmenthet egy ilyen férfit. . Dixon személyiségének kettőssége - aki egy jó fickó nagy temperamentummal, de ha iszik, akkor agresszívvé válik -, ad a karakternek egyfajta Jekyll és Hyde felhangot, és ez a Hyde, ami benne van nem más, mint az önutálat. Végül ez lesz az, ami tulajdonképpen megakadályozza, hogy elérje a boldogságot. Bogart nagyszerűen játssza el Steele-t, de ő mindig is jó volt a lelkileg sérült férfi karakterében.
Az Afrika királynője egy 4 Oscarra-jelölt romantikus vígjáték és kaland film, ami az AFI 1998-as legjobb filmek listáján a 17. helyen állt, a 2007-es listán már "csak" a 65. Bizonyos szempontokból valóban kezd öregedni a film, na de két kedvenc színészem játszik végre együtt - mindketten eszméletlen jók -, ráadásul a film nagy részében (egy félórát leszámítva ) csak ketten vannak a képernyőn, arról nem beszélve, hogy Bogart egyetlen Oscar-díjat nyert szerepe, és Katharine Hepburn is kapott jelölést. Kell ennél több? Ja igen, John Huston rendezte. Szintén Oscarra jelölve. A forgatókönyvért is természetesen.
A film az első világháború kitörésekor játszódik Afrikában német gyarmati területen, ahol Samuel Sayer angol tiszteletes és húga Rose (Katharine Hepburn) nem kívánatos személy lett, és a missziójukat a németek felgyújtják. A tiszteletes beteg lesz és meghal, a már nem annyira fiatal, művelt, kissé merev és sznob Rose pedig várja az első lehetséges alkalmat, hogy elmenjen a kihalt misszióból. Az első - és egyetlen - lehetőség pedig nem más, mint az ápolatlan, elhanyagolt, iszákos és műveletlen Charlie Allnut (Humphrey Bogart) és az ő rozoga folyami gőzöse az Afrika királynője. Amikor útnak indulnak a folyón lefelé, át a német területen, nincs a földön két egymástól jobban különböző ember, mint Charlie és Rose. Aztán persze a kezdeti sértődések után, mindenféle kalandok közepette összecsiszolódnak, és még a németekkel is harcba szállnak Őfelsége hajóján az Afrika királynőjén...
Bogart, aki alapvetően nem komikus színész, és nem is készített túl sok vígjátékot, megmutatta, hogy mennyire érti ezt a műfajt is, és karaktereknek milyen széles palettáján tud hitelesen mozogni. Mind a két színészen látszik a filmben, hogy mennyire élvezik a közös munkát, annak ellenére, hogy az afrikai körülmények a stáb minden tagját nagyon megviselték, és mindenféle betegség elkapta őket. Kivéve persze Bogartot és Hustont, akik a fertőzések elkerülése végett masszív alkohol kúrára fogták magukat. Hepburn (és Spencer Tracy) Bogarttal a haláláig nagyon jó barátságban maradtak, az Oscar-díj átvételekor Hepburnnek és Hustonnak mondott egyedül köszönetet. Az egyik legjobb jelenet, amikor Charlie részegen fellázad Rose parancsolgatásai miatt.
A Zendülés a Caine hadihajón egy 7 Oscar-díjra jelölt dráma, és köztük van Humphrey Bogart újabb Oscar-jelölése. Herman Wouk Pulitzer-díjas azonos c. regényének a filmadaptációja, amely 1954 második legnagyobb kasszasikere lett.
A történet a 2. világháborúban játszódik, Willis " Willie" Seward Keith (Robert Francis) zöldfülű zászlóst a USS Caine hadihajóra osztják be szolgálatra. Az öreg hajó aknakereső munkát végez, és a hajón szolgáló tisztek Lt. Steve Maryk (Van Johnson), Lt. Tom Keefer (Fred MacMurray) és az újonc zászlós nincsenek túlságosan megelégedve a hajó mogorva kapitányával William H. DeVriess-szel (Tom Tully), és örülnek, amikor kiderül, hogy a hajó új kapitányt kap Lt.Cdmr. Francis Queeg (Humphrey Bogart) személyében. Örömük azonban nem tart túl sokáig, ugyanis az új parancsnok fura fickó és nagyon aprólékosan megkövetel minden - sokszor feleslegesnek látszó - dolgot amivel mindenki idegeire megy. Például amikor hiányzik a tiszti étkezdéből egy kevés eper, akkor a végletekig elmegy, hogy megtalálja a "tettest". Keefer hadnagy szerint a kapitánynak mentális problémái vannak, és elülteti ezt a gondolatot Maryk hadnagy fejébe is, aki Queeg után a rangidős tiszt a hajón. Amikor a hajó nagy viharba kerül, leváltja parancsnokát Queeget, akit beteg listára helyez, és átveszi a hajó parancsnoki tisztét. Ezután lázadás vádjával hadbíróság elé kerül, ahol ügyvédje Barney Greenwald hadnagy (José Ferrer) lesz. A bíróságra természetesen behívják Queeget is tanúskodni...
Queeg kapitány karaktere nagyon nagy kihívás volt, hiszen többször ide-oda kellett Bogartnak ugrálnia az őrült és a tiszteletet érdemlő parancsnok között. Az egyik pillanatban félelmetes és nevetséges, a következő pillanatban pedig úgy érzi a néző, hogy követné a kapitányt a pokolba is, majd vissza az első opcióba. Ráadásul ebben a szerepben Bogart nagyon kiszolgáltatott és sebezhető volt a kamerának, hiszen tele van közeli képekkel, ahol tisztán látható minden ránca, girbe-gurba, szabálytalan fogai. Ez leginkább a hadbírósági jelenetre igaz, ahol szép lassan ízekre szedi Greenwald hadnagy. Queeg kapitány, a valaha volt háborús hős pedig egyre idegesebb, remeg, elveszti önuralmát majd a végén összeomlik:
