Nem véletlenül tartják sokan Humphrey Bogartot és Katharine Hepburnt a két legnagyobb hollywoodi filmszínésznek - többek között én is -, tehetségüket számos filmben bizonyították. Ugyanakkor, mint minden sztárnak, nekik is volt néhány olyan filmjük/szerepük, amiket legszívesebben eltüntettek volna a föld felszínéről. Ezeknek az okai nagyon különbözőek voltak, de azt hiszem mindkettejük esetében elég egyértelmű, hogy melyik is ez a film.

El tudjátok képzelni Humphrey Bogartot, mint zombit? Festett csíkkal a hajában?  Egy fehér nyuszival a kezében? Amit éppen simogat?

Nos, elég megnézni a The Return Of Doctor X c. (nem találtam hivatalos magyar címet) 1939-es tudományos-fantasztikus horrort filmet, és részesei lehettek ennek az élménynek, de azt is mondhatnám, hogy az ártatlanság elvesztésének. Humphrey Bogart karrierje elég nehezen indult, egyrészt mert ő sokkal karakteresebb volt fizimiskában, hangban, karakterben és úgy általában, mint a 30-as évek sima képű férfi sztárjai. A stúdió vezetők nem tudták elképzelni, hogy vezető férfi színészként beválna, és el lehetne vele adni a filmeket, ezért jó esetben egyszerű karakterű gengsztert játszott általában a 30-as években. (A "jó esetet' azután kezdtem el használni, hogy láttam a Doctor X-t.) A másik ok, hogy a filmgyári vezetők büntetni akarták Bogie-t, akinek sokszor nagy volt a szája, ráadásul akkoriban egy nagyon viharos házasságban élt harmadik feleségével Mayo Methot-tal (1938-1945), akivel állandóan különböző botrányokat okoztak, ráadásul ezek jó nagy részét nyilvánosság előtt. Methot, aki szeretett inni (mondjuk ezért Bogartnak sem kellett a szomszédba mennie), részegen nagyon agresszívvé, féltékennyé és paranoiássá vált, és aki - bármilyen fura ezt kimondani - fizikailag is bántalmazta Bogartot. Nemcsak mindenfélével megdobálta, de egyszer le is szúrta, és a házukat is felgyújtotta. Ennek lett az eredménye negyedik felesége, Lauren Bacall és sajnos ilyen megalázó filmek, mint a The Return Of Doctor X. Na de lássuk, hogy miről is beszélek:

A filmről nem szeretnék túl sokat mondani, mert egy Z kategóriájú "remekmű", és azért sem, mert ez volt egyike annak a két filmnek, amiről Bogart nem, vagy csak nagyon kivételes esetben nyilatkozott:

"...You can't believe what this one was like. I had a part that somebody like Bela Lugosi or Boris Karloff should have played. I was this doctor, brought back to life, and the only thing that nourished this poor bastard was blood. If it had been Jack Warner's blood..., maybe I wouldn't have minded as much. The trouble was, they were drinking mine.."

"Nem tudod elképzelni, hogy milyen volt ez. Olyan szerepem volt, amit olyasvalakinek kellett volna eljátszania, mint Lugosi Béla vagy Boris Karloff. Egy doktor voltam, akit visszahoztak az életbe és az egyetlen dolog, ami ezt a szerencsétlen rohadékot táplálta, az a vér.  Ha Jack Warner (Warner Bros.) vére lett volna...talán nem is bántam volna annyira. A probléma az volt, hogy ők itták az enyémet.."

A filmről nem találtam bevételi adatot, talán még az is lehetséges, hogy anyagilag sikeres volt a film.Katharine Hepburn esete teljesen más. Az ő karrierje sokkal könnyebben indult, már a harmadik filmjéért Oscar-díjat kapott. Később persze ő is átélt hullámvölgyeket-hullámhegyeket, de legalább mindig vezető színésznőként tartották számon. Ebből a helyzetéből kifolyólag néha belefért, hogy mellényúljon egy-egy szereppel. Bár tulajdonképpen nem is a szereppel nyúlt mellé, mert az nagyon jól állt neki, mintsem inkább a filmmel, ami a 30-as évek egyik legnagyobb bukása lett. Na és a naptárba se nézett bele, és nem vette észre, hogy az 1935-öt mutatott, és nem '25-öt vagy éppen '65-öt. Az ember látatlanban azt gondolná, hogy egy olyan film, amit George Cukor rendezett, Katharine Hepburn és Cary Grant a főszereplője, ráadásul ami elég szaftosnak ígérkezik annak tudatában, hogy Katharine egy nővel csókolózik, nos, az a film túl rossz nem lehet. Aztán rájön, hogy de, lehet. Ez a film pedig nem más, mint a Sylvia Scarlett, ami ma már nézhetetlen. Van a filmnek egy olyan kettőssége, ami megalapozta a bukását: egyrészről már a maga idejében is divatja múltnak számított, egyes jelenetei már-már némafilmekre jellemző rendezést és színészi játékot produkáltak, másrészről viszont a a film a korát messze megelőzően játszadozott szexuális témákkal. 

A film lényege, hogy apjával együtt, annak adósságai miatt Sylvianak (Katherine Hepburn) is menekülnie kellett, mégpedig fiúnak öltözve. Az úton összeállnak Cary Grant karakterével, és szélhámoskodnak, közben megismerkednek másokkal is. Aztán mindenki beleszeret mindenkibe. Cary Grant és Katharine is szörnyű volt, Hepburn tulajdonképpen még akkor volt a legjobb a filmben, amikor fiút játszott, és aki nem is volt rosszképű srác:A film elkészítése után George Cukor és Katharine Hepburn is könyörgött a stúdióvezetőknek, hogy tegyék polcra a filmet, de azok nem hallgattak rájuk. Akkora bukás lett, hogy elindította Katharine pályafutásának első hullámvölgyét.

A legnagyobb színészek is megfizetik (vagy megfizettetik velük) a tanulópénzt. De szerencsére ez azért nem vette el a kedvüket a továbbiaktól, hiszen akkor nem lenne Máltai Sólyom, Casablanca, vagy éppen Ádám bordája, Az Aranytó...Na, és persze legfőképpen Az Afrika királynője (The African Queen), ami az egyetlen közös filmjük.

Katharine Hepburnt lesmacizza egy nő (Dennie Moore), őt fiúnak gondolván 1935-ben: