A Törés egy 2007-es neo-noir pszichológiai thriller, ami a felesége meggyilkolásának kísérletével vádolt férfi és az ügyet kezdetben hanyagul kezelő ügyész párharcáról szól. A főszerepekben Ryan Goslingot és Anthony Hopkinst láthatjuk, akinek filmbeli karaktere nagyon hasonlít Hannibal Lecteréhez, azonban annak egy visszafogott és nem elmebeteg változata. A filmben tudjuk, hogy mi történt, ki tette és miért, a fő kérdés, hogy volt-e olyan okos, hogy megússza-e vagy sem.

Az intelligens mérnök Ted Crawford (Anthony Hopkins) szemtanúja a nála jóval fiatalabb felesége Jennifer (Embeth Davidtz) hűtlenségének, aki éppen egy nyomozóval, Rob Nunally hadnaggyal (Billy Burke) csalja meg. Ted büszkesége ezt nem tudja elviselni, és később lelövi a feleségét, aki azonban nem hal meg, csak kómába esik. A pisztolylövéseket hallva a kertész kihívja a rendőrséget, és Rob érkezik ki, akinek Ted írásos beismerő vallomást tesz. A nyomozó természetesen nem tudja, hogy Ted tud a feleségével való viszonyáról. Eközben a kerületi ügyészi hivatal egyik fiatal és ambiciózus ügyésze Willy Beachum (Ryan Gosling) éppen egy nagyon jövedelmező és menő állásajánlatot kap egy jogi szolgáltatásokat végző cégtől, és már féllábbal az irodán kívül van, amikor kirendeli főnöke Ted látszólag egyszerű és sima esetéhez. Ted a bíróság előtt azt kéri, hogy saját maga védhesse magát, amit a bíróság és Willy is elfogad. Azonban az addig majd' minden ügyét megnyerő Willynek szembesülnie kell azzal, hogy Ted Crawford túljárt az eszén. Willnek nagyon gyorsan kellene új bizonyítékot találnia, különben Ted szabad ember lesz, annak ellenére, hogy mindenki tisztában van bűnösségével. Willy hiába veszi egyre komolyabban az ügyet, ami miatt még az új ígéretes állását is elveszti, azonban erőfeszítése hiábavalónak bizonyul, és Tedet felmentik. A férfinek ez azonban nem elég, mert végleg meg akar szabadulni feleségétől, és ezért a lélegeztető gépét is lekapcsoltatja, amit Willy tehetetlenül néz...A Törés több műfaj keveréke: krimi, mystery thriller, melodráma, bírósági dráma, de leginkább a két főszereplő pszichológiai párharca. Mindannyian tudjuk, hogy Ted tette, azonban végignézzük az egész filmet, hogy kiderüljön megússza-e a tökéletesnek gondolt gyilkosságot vagy sem, és hogyan. A Fracture alapanyagából (sztori, színészek, karakterek) akár egy nagyszerű film is készülhetett volna, azonban sajnos mégsem lett annyira jó, mint amit az összetevői alapján az ember előzetesen elvárt volna.

A fim alapja és lényege a két fő karakter szellemi és pszichológia vetélkedése, ami egy macska-egér játékká változik. Az alapvetően egyszerű, de ígéretes történet lehetőséget adhatott volna a váratlan fordulatok feszültséggel teli előkészítésére és a karakterek több rétegű kibontására, azonban igazából egyik sem történt meg. Annak ellenére, hogy tudjuk az elejétől fogva, hogy ki a jó és a rossz fickó, mindkét karakternek vannak pozitív és negatív tulajdonsága, ami szintén érdekesnek ígérkezik, azonban nincsenek igazán mélységükben ábrázolva, és túl nagy változáson sem mennek át. Mind a ketten intelligensek, de különböző módon:

Ted, az aprólékos és mindent gondosan megtervező mérnök, míg Willy inkább a gyors gondolkodására hagyatkozó jogász, azonban annyiban hasonlítanak egymásra, hogy mindketten meg vannak győződve szellemi felsőbbrendűségükről, és ezért a film elején kölcsönösen lekezelik egymást. Ted kezdetben nemcsak azt élvezi, hogy kettejük sakkjátszmájában ő áll nyerésre, de a másik szenvedését és egojának megtörését is már-már szadisztikus élvezettel figyeli. Azonban elszámítja magát, mivel Willyt a megaláztatása nem az ügy feladására készteti, hanem ellenkezőleg, annak megszállottja lesz, és még akkor sem adja fel a játszmát, amikor Tedet felmentik. Természetesen a játszmájuknak nem csak az a tétje, hogy melyik győzi le a másikat, de Ted el akarja kerülni a börtönt, míg Willynek már a karrierjén esett csorbát is ki kell köszörülnie.A Fracture remekül játszik a néző lojalitásával. Az elején Tednek drukkolunk, annak ellenére, hogy szörnyű bűncselekményt követett el. Az is lehet, hogy szimpátiánk nem is neki szól - bár nagyon imponáló az intelligenciája és ravaszsága -, hanem inkább Willy nagyképű arroganciája és öntelt karrierizmusa roppant ellenszenves. Őszintén reméljük, hogy Ted móresre tanítja ezt a kis pöcsfejet. Azonban ahogy megy előre a film, a szerepek megfordulnak, abban az értelemben, hogy Ted válik egyre arrogánsabbá, és Willy lesz szimpatikusabb, ahogy egyre kevésbé érdekli a karrierje, és egyre inkább testestül-lelkestül belemerül az ügybe. Persze itt előjönnek olyan klisék, hogy az ügyésznek lelkiismeret-furdalása van, mert miatta szabadlábra került egy gyilkos, ráadásul Gosling nem is igazán meggyőzően játssza ezt a részt. Ettől függetlenül a történet második felében már inkább vele szimpatizálunk, és reméljük, hogy talál valamit, amivel elkapja ezt a magát felsőbbrendűnek képzelő pöcsfej mérnököt.

A filmben nagyon fontossá válik a bírósági és bizonyítási eljárás, amelyben oly sok más hollywoodi filmhez hasonlóan itt is az amerikai igazságszolgáltatási rendszer kritikáját láthatjuk. Hiába tudja mindenki, hogy a vádlott bűnös, bizonyos technikai okok miatt mégis szabadon kell engedni egy veszélyes, hideg és számító gyilkost. Ebben a részben igazán sok újdonságot nem kapunk a hasonló filmekhez képest.A forgatókönyvet Daniel Pyne és Glenn Gers írták, ami bármilyen ígéretesnek is indul, erősen közepessé válik, és pont a végére fárad el, ahelyett, hogy inkább fordítva történne, ha már nem lehetett végig izgalmasra megírni. A dialógusokra és a két főszereplő jeleneteire is nagyjából igaz az előbbi séma. A Ted és Willy utolsó dialógusának kellene a legszellemesebbnek, legintelligensebbnek, legfeszültebbnek lennie, azonban nem sikerült igazán ütősre. Arról nem is beszélve, hogy jó néhány lyuk is van a sztoriban. Az egyik legnagyobb, hogy Ted honnan tudta, hogy felesége szeretője lesz az a nyomozó, akit kiküldenek a helyszínre? Márpedig ennek óriási jelentősége van a tervében. Mindezek mellett ráadásul van egy teljesen felesleges karakter és szál is a filmben, és ez Willy leendő főnöke, Nikki Gardner illetve a vele való romantikus kapcsolata. Újat a filmhez semmilyen szempontból nem tesz, inkább csak rettenetesen lelassítja azt. Ráadásul Rosamund Pike sem tudott túl sok mindent kezdeni ezzel a karakterrel, de ezért nem is igazán hibáztatom, mert nem nagyon volt mit. Összességében nagyon úgy tűnt, mintha kicsit összecsapták volna a jobb sorsa érdemes forgatókönyvet.

A rendező Gregory Hoblit legnagyobb hibája pedig az, hogy a váratlan fordulatok nincsenek előkészítve, ezért bármennyire is érdekesek, mégsem ütnek igazán nagyot. A film egyik, sőt a legnagyobb rejtélye, hogy mi történt a gyilkos fegyverrel. A végén megtudjuk ugyan, de addigra már annyira leül a feszültség, hogy igazából már csak vállunkat vonjuk meg. Ugyanakkor a rendező a zenére viszont nagyban támaszkodik, talán túlságosan is, mintha azzal akarná elintézni a feszültségépítést és az érzelmek felfokozását. Márpedig a zene ehhez önmagában kevés egy filmben.A Fracture legnagyobb ereje egyértelműen a színészek, annak ellenére, hogy karaktereik nem túl összetettek, és semmi újdonságot nem tartalmaznak.

A roppant intelligens és precíz tervezőmérnök Ted karakterében Sir Anthony Hopkinst láthatjuk, ami nagyon kézenfekvő választás, hiszen ki más jutna először az ember eszébe, ha egy kifinomult, művelt, lelkiismeretlen és ravasz gyilkos karakterére keresünk színészt, aki imádja az intellektuális játékokat? Hát persze, hogy Hannibal Lecter, pontosabban szólva Anthony Hopkins. Ő nem tud hibázni ezekben a karakterekben, és bár tőle sem sok újat láthatunk itt, de amit csinál, azt most is nagyon jól csinálja. Itt is alkalmazza azt a fogást, ami Hannibal Lectert is félelmetessé és hátborzongatóvá teszi: nem pislog, ami által a gúnyos, öntelt és arrogáns mosolya vérfagyasztóan ijesztővé válik. Ted minden részletre kiterjedően kieszel egy nagyszerűnek látszó tervet, hogy hogyan is ölhetné meg az asszonyt úgy, hogy megússza a börtönt. Ted azonban Hanniballal ellentétben nem elmebeteg, bár egy kissé lehet, hogy pszichotikus, ugyanakkor ő is roppant magabiztos, intelligens, és tisztán érzékelhető veszélyessége, amit Hopkins itt is nagyon karizmatikusan játszik. Karaktere nem jelentett túl nagy kihívást számára, amit egy-két mosollyal vagy gúnyos tekintettel is tökéletesen tudott érzékeltetni.Ellenfele, aki az egér szerepét tölti be kezdetben, Willie Beachum ügyész, akit Ryan Gosling hol jól, hol kevésbé meggyőzően játszik. Willie kezdetben irritálóan magabiztos, és azt hiszi, hogy egy újabb könnyű győzelmet könyvelhet el magának a bíróságon Ted gyilkossági kísérletének ügyében, aztán mehet a jól jövedelmező új állásába. Arcátlansága és arroganciája ellenére idővel persze elnyeri szimpátiánkat. Anthony Hopkinsszal remekül együttműködtek, akitől Gosling nem akarja ellopni a showt, de azért ő is bizonyít. Ugyanakkor Williet inkább csak kétdimenziósra sikerül alakítania, ami persze nem feltétlenül az ő hibája, hanem sokkal inkább a forgatókönyvé és a rendezésé, ugyanis nem sokat tudunk meg róla azon kívül, hogy hatalmas az egoja, és nagyon ambiciózus. Ráadásul, amikor azt kellene játszania, hogy mennyire szenvedélyessé válik az ügyben, akkor inkább az jön le róla, hogy nagyon utálja a munkáját. Mindazonáltal ő még így is a film jobbik feléhez tartozik.

Minden negatívum ellenére, amit leírtam, a Fracture alapjában véve szórakoztató, csak mindig mérges vagyok, amikor a jó alapanyaghoz képest a végeredmény közepes lesz. Bár ez nem az a film, amit évente kétszer-háromszor újranéz az ember, azonban egyszer egészen nyugodtan, már csak Anthony Hopkins miatt is.

Értékelés: 7/10