Time Goes By

Crime Wave 1954

2016. május 23. 22:22 - Time Goes By

A magyar származású (makói születésű) André De Toth eredeti nevén Tóth Endre Antal Mihály rendezte ezt a késői, realisztikus jellegű film noirt, amely The City is Dark címmel is ismert. A Crime Wave híres tömény noir atmoszférájáról, miközben realisztikusságából nem veszít. A film egy átlagosnak nevezhető sztorit dolgoz fel, amiben egy ártatlanul gyanúsított embernek egyszerre kell régi bűnöző haverjaival és a rendőrséggel is megbirkóznia. A film egyik érdekessége, hogy az egyik bűnöző szerepében a még nagyon fiatal Charles Bronson látható, szinte még babaarccal.

Steve Lacey (Gene Nelson) mindent elkövet szabadlábra helyezése után, hogy életét egyenesbe hozza szerető felesége Ellen (Phyllis Kirk) mellett. Azonban nyugodt családi élete felborul, amikor régi bűnöző ismerősei Doc Penny (Ted de Corsia) vezetésével rablásuk során megölnek egy rendőrt miközben az egyik elkövető is súlyosan megsebesül, akit Doc és társai Lacy lakásába visznek, ahol az orvosi segítség ellenére meghal. Lacy tudja, hogy a rendőrség, különösen a bandát üldöző rendőrök keményfejű vezetője Sims detektív (Sterling Hayden) nem hisz az ártatlanságában, és abban, hogy egy bűnöző valaha is megjavulhat. Ráadásul Doc-ék elrabolják Ellen-t, hogy Lacyt segítsen nekik megszökni…Nemcsak a sztori tipikus késői noir történet, hanem az egész film minden részletében, a karakterektől a fényképezésig pure késői noir. Míg a 40-es évekbeli klasszikus noirok, amelyekkel leginkább azonosítják a műfajt, - és ezen a blogon is túlsúlyban vannak - általában egy manipulatív femme fatale keveri a kártyát és taszítja bűnbe a környezetét - úgy ez (és általában az 50-es évekbeli késői noiroknál) inkább alvilági bűnözőkre és a rendőr karakterekre, illetve azok kapcsolatára, moralitásukra helyeződik a hangsúly. Ezen típusú noirok voltak a 60-as években népszerű heist movie-k elődjei, azonban azok sokszor vígjáték jellegű könnyedségükkel szemben a késői heist noirok műfajnak megfelelően sötétek és pesszimisztikusak.

A Crime Wave egy remek ütemmel rendelkező, jól összerakott feszes és izgalmas darab, ami a B movieknak megfelelően alig több, mint 70 perc, és amiben a sötét nagyvárosi képek és az ideges kameramozgások sűrű atmoszférát teremtenek. Egyszóval egy klasszikus és stílusos késői low budget noir, és annak ellenére a legstílusosabb késői noirok között tartják számon, hogy története nem tartalmaz semmi újdonságot vagy extrát. A forgatókönyvéről elmondható, hogy tizenkettő egy tucat, (ezi általában jellemző a low budget filmkere) és amely különböző verziói futószalagon készültek az ötvenes években.A  karakterek sem lógnak ki a késői noirok karakterei közül, kivéve talán Lacey feleségét, azonban a remek fényképezésnek, rendezésnek és egyes színészeknek köszönhetően mégis egy kis gyöngyszemet kapunk André de Tóthtól, amelynek vizuális világa, atmoszférája, üteme és az egyedi zenéje/hangja adja az erejét. A film esetenként dokumentarista jelleget is ölt, főleg azok a részek, amelyekben a rendőrség tevékenysége látható, miközben remek képeket is kapunk a korabeli los angeles-I belvárosról, mert hát hol máshol is játszódna egy pure noir, ha nem a noir fővárosában.A történetet Bernard Gordon és Richard Wormser írták egy, a The Saturday Evening Post nevű magazinban megjelent sztoriból, amelyekből született Crane Wilbur fogatókönyve. A történet egy ex-bűnöző azon erőfeszítéséről szól, hogy jó útra térjen, ám mindezt rendkívül megnehezíti saját bűnös múltja, amelyet régi társai képviselnek, akik vissza akarják húzni, és a társadalom is egy keményfejű rendőr képében, aki nem hisz abban, hogy egy bűnöző jó útra térhet.

Már a sztori rövid összefoglalásából látszódnak a legfőbb (késői) noir motívumok, mint a kísértő bűnös múlt, ami elől nincs, vagy csak nagy nehézségek árán van menekvés (jó esetben), az ártatlanul üldözött ember, aki “két frontos háborúra” kényszerül (ez volt/lett Hitchock egyik kedvenc motívuma is, ami számtalan filmjében visszaköszön valamilyen formában), az érzéketlen hivatalos szervek, amelyek miatt szinte lehetetlennek tűnik a főszereplő számára, hogy a végén tisztán kerüljön ki az eseményekből, amelyek ebben a filmben is egyre mélyebbre és veszélyesebb vizekre viszik küszködő antihősünket.

A karaktereket illetően elviekben Lacey a főszereplő, aki kis túlzással élve az egész erkölcstelen és érzéketlen világ ellen küzd, hogy azt a tisztaságát, amit ő is csak egy nagyon rövid ideje birtokol, megőrizhesse. Lacey karakterére ugyanakkor nem jellemző a noir antihősök nemtörődöm cinikussága és bátorsága, sőt mintha egy teljesen átlagembert láthatnánk személyében, aki az események hatására és nyomására néha nagyon el tud kenődni és bizonytalanodni, aki korántsem tudja mindig és rögtön, hogy mi is lenne a megfelelő lépés.Az egyetlen – ugyanakkor nagyon erős - segítsége ebben a küzdelmében felesége, aki minden körülmények között kitart mellette és erősíti hitét, hogy minden jóra fordulhat. Kettejük kapcsolatában mintha a nő hordaná a nadrágot, amely tulajdonságban Ellen hasonlít a nagyon öntudatos femme fatale-okra, azonban ő mindezt a férfi és családjuk boldogsága érdekében teszi, minden manipuláció nélkül, a meggyőződés és szeretet erejével. Ellen annyira erős, hogy kiegyensúlyozza férje bizonytalanságát – amiből egyértelmű - , hogy a nő nélkül egészen biztos, hogy antihősünk elbukna a küzdelemben. Mindezt Ellen azzal a csendes magabiztossággal teszi, ami csak a legerősebbek számára adatott meg. nem véletlen, hogy karaktere híján van minden olyan nőiesnek nevezett negatív tulajdonságoknak, mint a házsártoskodás vagy hisztisség, ellentétben Lacey-vel, aki néha nagyon kétségbeesettnek látszik.  

Ellen és Lacey nagyszerűen illeszkednek, mintegy kiegészítik egymást, ráadásul karaktereik pontosabban szólva azok kapcsolata nagyon progresszívnek számított a maga korában, főleg a többi hasonló jellegű noir krimikhez képest. Ezt a felállást erősíti a karakterek játszó színészek játéka is. Gene Nelson szándékosan és kifejezetten aluljátssza az ex-bűnözőt, amiből remekül lejön, hogy nem egy “alfahím” karakterrel van dolgunk, ugyanakkor emiatt kissé szürkének tűnik Sterling Hayden Sims nyomozója mellett. Feleségének karaktere sem annyira látványos, hogy Phyllis Kirk színésznő bármilyen egyedit tudott volna igazán belevinni, azonkívül, hogy egy erős, de szeretetteljes nőt alakít.A film valódi főszereplője azonban nem Lacey az üldözött ember, hanem egyik üldözője, Sims nyomozó. Külseje és személyisége is ezt sugározza, hiszen nagyobb és keményebb, mint  a környék bármelyik bűnözője, ráadásul erejét és esélyeit a háta mögött álló rendőrség is erősíti. Sims nyomozót játszó Sterling Hayden remek választás volt, hiszen úgy tornyosul mindenki fölé, hogy a nézőnek tényleg olyan érzése van, hogy Lacey esélytelen ellene (és a rendőrség ellen.) Ezen fizikai tulajdonsága rendkívül felerősíti karakterének autoriter jellegét. Ő, aki ellenmondást nem tűrően hangoztatja, hogy kutyából nem lesz szalonna (“Once a crook, always a crook”), és teljes mértékben biztos Lacey bűnösségében az, akiről valóban az a néző benyomása, hogy megváltoztathatatlan. A keménykötésű, ellentmondást nem tűrő, mindenben nagyon határozott véleménnyel rendelkező nyomozó karakter érdekességei közé tartozik, hogy - ellentétben a legtöbb noir detektívvel - nem dohányzik, sőt külön ki is emelik a filmben, hogy Sims nem régen szokott le, ami miatt állandóan fogpiszkálót rág. Ez a tény jól láthatóan fokozza agresszivitását és türelmetlenségét. Sims nyomozót játszó Sterling Hayden kiváló volt, és messze kiemelkedik a többi színész közül.

A bűnözők karakterei nem annyira részletezettek, mint Lacey-é és Simsé-é, azonban mégis nagy jelentőségük van a történetben. A bűnözők vezetőjét és agyát játszó Ted de Corsia maga a megtestesült érzéketlenség és önzőség, fiatalabb társát, a brutális Bent pedig a még nagyon fiatal Charles Bronson alakítja (itt még Charles Buchinsky néven). Ez egyike a fontosabb korai rövid szerepeinek, mivel itt egy kicsit játszania is kell, nemcsak viharvert ábrázattal szigorúan nézelődnie, mint a legtöbb későbbi filmjében. (Bár itt még korántsem nevezhető annyira viharvertnek.)A film zenéjét David Buttolph szerezte, ami egyébként ellentétben a kor filmjeivel, visszafogottnak nevezhető, hiszen számos jelenetben nincs háttérzene, ami erősen megnöveli a film realisztikusságát, természetességét, ami miatt a nézőnek egyes esetekben olyan érzése is támadhat, mintha ő maga is jelen lenne egy-egy adott jelenetben.

A háromszoros Oscar-díj jelölt (pl Stagecoach)  Bert Glennon operatőr nagyon rutinosnak számított már - a Crime Wave volt egyik utolsó filmje -, és itt is kiválót nyújtott. A film atmoszférájának megteremtéséhez a jó fényképezés nagyon sokat hozzá tud tenni (különösen egy noir esetében), és így van ez a Crime Wave-nél is. Mint a legtöbb noirnál itt is elmondható a világosítás és árnyékolás fontossága, a fenyegető éjszakai városképek stb, azonban ezenkívül van még egy dolog, ami nagyon szembetűnő, ez pedig az, hogy Glannon látványosan alacsonyan tartja a kamerát. Számos alulról fényképezett rész látható a filmben, különös tekintettel Sims nyomozó jeleneteire, amelyek által a karakter hatalmas és elnyomó jellege még jobban kidomborodik.

André De Toth rendező számos különböző technikai elemet alkalmaz attól függően, hogy mit kíván az adott jelenet. Ha a külső jelenetek nappal, napfényben játszódnak, akkor a film naturalista jelleget ölt, úgy mutatja a várost, ahogy az utcán sétálva láthatjuk (láthattuk), pontosabban szólva inkább érezzük, mivel nem a (földrajzi) környezetre vagy feliratokra koncentrál, hanem inkább az emberre vagy pl autókra. Az éjszaka játszódóakban pedig a noiros fények-árnyékok adják a film nyomasztó és sötét hangulatát. Annak ellenére, hogy minden jelenet beállított, mégis nagyon természetesnek tűnik a film. Ez általában jellemző a helyszínen forgatott low budget filmekre, amely produkcióknál nincs pénz külső díszletek építésére, azonban André De Toth különösen jó érzékkel választotta ki ezeket a helyszíneket és állította be a jeleneteket, ami által a Crime Wave az egyik leglátványosabb és atmoszférikusabb késői noir lett, ami egyszerre hat természetesnek, ugyanakkor végtelenül töményen noirosnak. (Mindezt úgy, hogy az amúgy is kevéske pénznek is csak a felét kapta meg végül a filmhez. )

A Crime Wave egy roppant figyelemre méltó késői noir, amely remek példája a kiválóan megkomponált, stílusos, jó ütemű low budget B movieknak, amely az átlagos története ellenére egy feszes, éles és lenyűgöző kis gyöngyszem.

Értékelés: 8.5/10

Részlet a filmből:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr518741826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása