Ernest Hemingway To Have and Have Not című regényéből három film is készült az idők folyamán, amelyek között az elsőről, az azonos című, Howard Hawks rendezte 1944-es Humphrey Bogart-Lauren Bacall féle verzióról már esett szó ezen a blogon. Michael Curtiz The Breaking Point című noir adaptációja azért készült, hogy legyen egy olyan film, ami - az előzővel ellentétben -, hasonlít az eredeti regényhez. (A harmadik adaptáció 1958-ban készült The Gun Runners címmel, ami azonban már meg sem közelíti az első kettő színvonalát.)
Sporthorgász hajójának kiadásából él és tartja el családját Harry Morgan (John Garfield) kapitány, feleségét Lucyt (Phyllis Thaxter) és két kislányát. Az üzlet azonban nem megy túl jól, ezért Harry egy felettébb gyanús ügyvéd, Duncan (Wallace Ford) javaslatára bevándorlókat kezd el csempészni. Harry mindezt azért teszi, hogy eltarthassa családját, felesége azonban azt szeretné, ha felhagyna az illegális tevékenységgel. Ezzel egyidőben Harry megismerkedik a csinos Leonával (Patricia Neal) is, aki további problémákat okoz majd a férfi házasságában. Miután a csempészés rosszul sül el, Harry még inkább az ügyvéd befolyása alá kerül, és beleegyezik, hogy négy, törvény elől menekülő bűnözőt szöktessen hajójával...Kertész Mihály The Breaking Point c. film noirja igazi kis gyöngyszem, amiről teljesen méltatlanul elfeledkeztek az idők folyamán. Ennek persze az is az oka, hogy mindig a Bogart-Bacall-féle To Have and Have Not árnyékában maradt (ami meg a Casablanca árnyéka miatt nem látott annyi napfényt, mint amennyit megérdemelne), attól függetlenül, hogy ez a verzió sokkal közelebb áll Hemingway eredeti regényéhez. Persze nem sok értelme van a két film összehasonlításának, még akkor sem, ha műfajukban elég közel állnak egymáshoz, hiszen amíg ez egy noir akció thriller, addig az 1944-es verzió egy noir elemekkel rendelkező romantikus háborús kalandfilm. A két film mindazonáltal alapjaiban tért el egymástól, nem csak történetben, de fókuszában és legfőképpen atmoszférájában. Annak ellenére, hogy a To Have and Have Not fényképezésében és képi világában sokkal sötétebb és árnyékosabb, hangulatában mégis jóval könnyedebb, romantikusabb és optimistább, ellentétben a The Breaking Point sötét és cinikus pesszimizmusával, tragédiájával, amely tulajdonságai viszont egy kiváló film noirrá teszik, mindamellett, hogy képes a "Hemingway atmoszférát" is megteremteni a filmvásznon. Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a To Have and Have Not kiválósága abban áll, hogy semmi nincs benne Hemingwayből, míg a The Breaking Pointté pedig abban, hogy vissza tudta adni az író világát.
Bár a film forgatókönyvírója, Ranald MacDougall számos helyen változtatott az eredeti történeten, azonban mégiscsak egy realisztikus és hű Hemingway adaptációnak nevezhető. Nem csak az a különbség a szkript és a regény között, hogy más helyszínen és időben játszódik (Kaliforniában Kuba és Florida helyett), hanem az is, hogy a könyvvel ellentétben elég nagy fókusz helyeződik Harry családjára, feleségére, és amiben egy jó noirhoz méltóan egy femme fatale karakter is helyet kap, ellentétben Hemingway regényével.A film üzenetei között találunk nagyon Hamingway-eset és nagyon noirosat is, ugyanis a két legfontosabb téma a munkásosztály küzdelme, sorsa és a háború után a társadalomba való visszailleszkedésre képtelen férfi, amelyek a főszereplő antihős karakterében jelennek meg. Harry családja ellenére is kívülállónak számít ebben az amerikai társadalomban, amihez a saját keményfejűsége és makacssága is hozzájárul. Minden gondját egymaga akarja megoldani, feleségének sem hagyja, hogy segítsen, ugyanakkor egyedül érezhetően nem tud megbirkózni a problémáival. Karakterének van egyfajta "munkásosztály hőse" jellege, aki keményen dolgozik, de ez még sem elég ahhoz, hogy eltartsa családját, és ami miatt arra kényszerül, hogy illegális tevékenységet folytasson. "Nincs semmim, csak bátorságom". (Eredetiben a "guts" szót használja, ami jelenthet merészséget, vagy akár tökösséget is.) A film egyik legnegatívabb karaktere a felsőbb osztálybeli értelmiségi ügyvéd, aki a keményen dolgozó és küszködő melós-jellegű főhős kontrasztja. Az ilyen jellegű szembeállítások elég gyakoriak voltak a kor hasonló jellegű, társadalmi osztályokról szóló, általában baloldali mondanivalóval rendelkező filmjeiben.)
A The Breaking Point noir jellege miatt azonban ez az illegális tevékenység persze egy lefelé tartó spirálba helyezi az antihőst, aki műfaj társaihoz hasonlóan ráadásul a szerencsével is hadilábon áll. John Garfield alakítja a szorongásokkal teli Harry Morgan kapitányt, amely karakter a színésznek köszönhetően a noir műfajának egyik leghitelesebb antihőse lett. John Garfieldnek ez volt az utolsó előtti filmje szívtrombózisa előtt, amely miatt két évvel később 39 évesen meghalt. Élete egyik legjobb alakítása volt Harry Morgan, pedig olyan filmek (noirok) és karakterek fűződnek a nevéhez, mint a Postás, aki kétszer csenget Frank-je, vagy Charlie a Body and Soul c. film noirból, amiért Oscar jelölést kapott.
A filmben megtalálható a noirok két fontos női szereplője is, a femme fatale és a hagyományos nő karaktere, akiknek nagy szerepe van az antihős sorsának alakulásában, bár ebben a filmben talán kevésbé közvetlenül, mint a legtöbb noirban. Természetesen az egyikük szőke - naná, hogy a femme fatale - , a másikuk pedig barna, ő a kevésbé csábító és szexis háziasszony. (Mintha csak egy Hitchcock filmből csöppentek volna ide.)Ugyanakkor szokatlan módon, ebben a történetben a hagyományos nő karakternek, a feleségnek talán nagyobb jelentősége van az antihős életében és döntéseiben, mint a femme fatalenak, ugyanis az antihős mindig rá (és a gyerekeire) hivatkozik, amikor rossz útra tér és elviekben miattuk teszi, amit tesz és nem a végzet asszonya rossz befolyása miatt. Persze az más kérdés, hogy ebben a hivatkozásban mennyi a valóság és mennyi az önigazolás, már csak azért is, mert a feleség le akarja beszélni a férjét az illegális tevékenységről. Phyllis Thaxter alakítja Lucyt, Harry kissé leharcolt két gyermekes hűséges és mellette mindig kitartó feleségét, aki ennek ellenére - és a hagyományos nő karakter jellege ellenére - a szexualitását is kifejezi a filmben.
Bár Harry számára nyilvánvalóan a feleségével való kapcsolata az elsődleges és a legfontosabb, azonban minden szeretete ellenére sem tudja igazán megosztani problémáit feleségével, aminek a legfőbb oka természetesen a femme fatale. A műfajban meglepő módon ennek nem is annyira a szexis nő csábítása az oka, mintsem inkább karaktereik és problémáik hasonlósága. Leona egyik legfontosabb mondata a "Nem szeretném azt gondolni, hogy nem vagyok elég izgalmas, mivel nincs másom", amivel nem csak a femme fatale karaktert jellemzi, de megmutatja Leona hasonlóságát Harryhez, akinek szintén nincs semmije, csak a noir antihősök egyik legfontosabb tulajdonsága, a tökössége. Harry is talán ezért vonzódott jobban Leonához, mint a feleségéhez. Úgy érezte, hogy a Leona jobban megérti küzdelmét a világgal. Persze azért Leona is egy ízig-vérig femme fatale, akinek laza erkölcsét a film azzal a kétértelmű mondatával érzékelteti nagyszerűen, hogy "Utálom a reggeleket, ez a nap legrosszabb része." Patricia Neal, hasonlóan a két másik főszereplőhöz, kiváló volt a laza erkölcsű Leonaként.A filmben van egy nagyon fontos mellékszereplő, Juano Hernandez, Wesley Park szerepében, aki Harry partnere és jobbkeze a hajón. A The Breaking Point és a To Have and Have Not között a legnagyobb különbség talán ebben a karakterben van, ami egyben nagyszerűen jellemzi a filmek jellege közötti különbséget is. A '44-es verzió komikus és iszákos Eddie-jével ellentétben az afro Wesley Park egy nagyon komoly és tragikus karakter, akihez fűzhető a film utolsó szívfacsaró jelenete is, amiben az amerikai társadalom rasszizmusa jelenik meg, mindez úgy, hogy a film nem magyaráz túl sokat - nem kell sokat magyaráznia - és még sem érzi úgy az ember, hogy az üzenetet a torkán akarják lenyomni.
A film operatőre Ted McCord volt, aki itt is adott nekünk jópár lebilincselő képet, különös tekintettel azokra a jelenetekre, amelyeket a helyszínen, a kikötőben vettek fel.
Michael Curtiz realisztikus és hiteles noirját nem érdemes a '44-es romantikus jellegű To Have and Have Not-hoz hasonlítani, ami híres szereplőinek köszönhetően sokkal inkább megmaradt a köztudatban, azonban a The Breaking Point relatív ismeretlensége ellenére a maga pesszimista és cinikus hangulatával, feszült és gyors tempójával, kiváló színészeivel ott van a legjobb noirok között. Ezen státuszát a szívfacsaró zárójelente is erősíti, amely biztos, hogy megmarad az néző emlékezetében, és amelyben megvillan Kertész Mihály zsenialitása is.
