Az örmény származású, Egyiptomban született kanadai Atom Egoyan rendezte ezt a neo-noir mystery thrillert Kevin Bacon és Colin Firth főszereplésével, amiben mind fizikai, mind pszichológiai értelemben véve meghatározó szerepe van a szexnek és az erotikának.  A történet két idősíkban mozog: egy újságírónő a '70-es években megpróbál könyvet írni egy '50-es években népszerű komikus páros sötét titkáról, akik népszerűségük csúcspontján szakították meg közös munkájukat, miután egy halott lányt találtak a hotelszobájuk fürdőkádjában.

Lanny Morris (Kevin Bacon) és Vince Collins (Colin Firth) az '50-es évek legnagyobb tévés komikus sztárpárosa 1957-ben egy több napos jótékonysági tévé műsor házigazdáiként próbálnak minél több pénzt gyűjteni a gyermekbénulás gyógyítására Amerika szerte, a történet elején éppen Miamiban. A floridai város után New Jerseybe repülnek, ahol megérkezésük után nem sokkal egy halott lány, Maureen O'Flaherty (Rachel Blanchard) holttestét találják a lakosztályuk fürdőkádjában. Maureen éppen egyetemi tanulmányait folytatta, ami mellett a nyári szünidőben abban a miami-i hotelben dolgozott, ahol a sztárpáros is megszállt az előző napokban, és Lannyvel szeretett volna egy riportot készíteni az iskolai újság számára. A lány halálát a rendőrségi nyomozás drogtúladagolásnak minősítette, azonban arra soha nem adtak kielégítő magyarázatot, hogy hogyan is került a lány hullája Miamiből New Jerseybe. Lanny és Vince érintettsége nem merült fel hivatalosan, azonban a sztár duo rögtön felbomlott az eset után és a korábbi jó barátok a későbbiekben nem túl sokat kommunikáltak egymással. 1972-ben Karen O'Connor (Alison Lohman) fiatal újságírónő - aki gyerekkorában a polioból való gyógyulását a duo által előteremtett pénznek köszönheti - elhatározza, hogy könyvet ír gyerekkora legendáiról, amely sztori legfontosabb kérdése, hogy mi történt valójában 1957-ben abban a szállodai szobában Maureen O'Flahertyvel?Atom Egoyan nem csak rendezte, de Rupert Holmes 2003-as azonos című fikciós regényéből a forgatókönyvet is  írta, amely noiroknak megfelelően nem  lineáris történetvezetéssel, visszapillantásokkal és narráció segítségével bontja ki a sztorit. Egoyan a film témáit illetően is megmaradt a műfaj klasszikus összetevőinél: barátság, árulás, (keresztbe) zsarolás(ok), kiszolgáltatottság, titkolózás és rejtegetés, csábítás, szex és kéjvágy, alkohol és drog, amelyek mellett itt a főszereplők munkája miatt olyan témák is felbukkannak, hogy mit is tesz és hogyan rontja meg egy-egy ember viselkedését és személyiségét a hírnév.

A történet nem csak a két idősík - 1957 és 1972 - között ugrál, de az 1957-es eseményeket - ami a fiatal lány halálához, majd emiatt sztár duo felbomlásához vezettek - sem időrendben mutatja. Ez a szerkezet nem csak a noir stílus és atmoszféra megteremtésének egyik eszköze, hanem azt a célt is szolgálja, hogy a film számos titkára mindig jól adagolva a megfelelő időben kerülhessen sor. Mint mindig nem lineáris történetvezetés esetén, ami ugye a noirokra nagyon jellemző, jön az a kritika, hogy nehéz követni a filmet, amit Az igazság fogságában is megkapott. Valójában azonban ez a film a töredezett történetvezetése ellenére is teljesen érthető, már csak azért is, mert benne nincs túl sok szereplő. Esetleg az okozhat kisebb zavart, hogy az 1957-ben meghalt Maureen és az 1972-ben nyomozó Karen külsőre meglehetősen hasonlítanak egymásra, aminek az az oka, hogy ezáltal Karen nagyobb pszichés és érzelmi hatást váltson ki a két férfi főszereplőnél. (Bár hozzáteszem, hogy minden külső hasonlóságuk ellenére simán megkülönböztethetőek, Maureen szőke, Karen pedig inább vöröses szőke.)

Az egyébként kiváló forgatókönyvet ért számos kritikából egyetlen egy dolog igaz, mégpedig az, hogy a rejtély film végi megoldása (és csavara) nem lett igazán ütős vagy meggyőző. Bár mindenre választ kapunk, ugyanakkor azon oknál fogva nem teljesen meggyőző, hogy a gyilkosság mögötti motivációt előzetesen nem igazán építették fel a filmben, ami miatt nem is vált ki ütős hatást. A befejezés mentségére szólva a lényeg nem is annyira a gyilkossági ügyben van, hanem az azt okozó egyéb körülményekben, és legfőképpen a különböző karakterek személyiségében, valamint a köztük lévő kapcsolatokban.A történetet noirok többségével ellentétben itt most a női főszereplő, Karen szemszögéből látjuk, a néző pedig vele együtt egyidőben ismerheti meg a kibontakozó történet különböző szálait, összetevőit és titkait. Karen karakterének számos funkciója van, nemcsak a film "nyomozója" és femme fataleja bizonyos értelemben, de egyben narratív feladata is van: ő köti össze a múltat a jelennel azon egyszerű oknál fogva, hogy gyerekkorában szerepelt a sztárpáros utolsó show műsorában Miamiban, azon a bizonyos éjszakán, amikor Maureen O'Flaherty meghalt. Karen számára a munka először nem tűnik sokkal többnek, mint egy régi bulvárbotrány megírása, ami csak azért fontosabb számára ennél egy fokkal, mert személyes kapcsolat fűzi a legendás sztárpároshoz. Aztán hamarosan rájön, hogy sokkal nagyobb ennél a tét. 

Mint általában a noirknál, itt is egy nagyon hatékony és hatásos nyitójelenetnek lehetünk szemtanúi (a poszt végi videóban látható), ami rögtön felvázolja a szituációt és egyben megteremti a sötét és gyanakvó atmoszférát. Az első jelenetben megismerhetjük Vince és Lenny párosát miközben éppen a miami-i show műsorban lépnek fel, amiben még karaktereiket és kapcsolatuk jellegét is megismerhetjük. Mint a legtöbb népszerű duora, úgy rájuk is igaz az, hogy remekül kiegészítik egymást: a kamerák előtt szemtelen és vad Lenny valamint a közönség előtt mindig visszafogott és szalonképes úriemberként viselkedő Vince látszólag remek csapatot alkotnak, azonban már az első percben látszik tekintetükből a színfalak mögött, hogy valami nincs rendjén közöttük, majd a kamera szép lassan elhagyja pódiumot és a lakosztályuk fürdőkádjához közelít, amiben egy fiatal pincérlány holtteste látható.

Ezen a ponton azt gondolhatja a néző, hogy ez a mystery noir azok közé a krimik közé tartozik, amelyek legfontosabb kérdései, hogy ki és miért ölte meg a lányt. Mivel azt az információt nagyon hamar megismerhetjük, hogy a lány nem használt halálos mennyiségű drogot és a lakosztály minden ajtaja biztonsági lánccal belülről volt bezárva, ezért logikusan adja magát, hogy a sztár duó egyik tagja lehet a gyilkos. A szituáció látszólag egyszerű, ami persze egyre bonyolultabbá válik majd idővel. Az igazság fogságában esetén azonban ez a bonyolultság nem is annyira a történésekre, mintsem inkább a benne látható emberi kapcsolatokra vonatkozik.A film noiroktól szokatlanul viszonylag kevés számú karakterrel dolgozik. Mindösszesen három főszereplőnk van Lenny, Vince és Karen, valamint néhány fontosabb mellékszereplő, mint a meggyilkolt lány, az ő megtört szívű anyja, egy gengszter, aki mindkét szóban forgó hotel tulajdonosa és Reuben, Lenny asszisztense. A fontosabb karakterek egyik közös tulajdonsága a kettősség, ami nem csak abban mutatkozik meg, hogy próbálnak a külvilág felé egy kicsit más képet vetíteni magukról, mint amilyenek valójában, hanem személyiségükben is erősen érezhető egymással ellentétes tulajdonságok erős jelenléte.

Aztán egy idő után nem csak a rejtély, de a film is felfedi magát lépésről-lépésre, és rájövünk, hogy a lényeg a szex körül forog, ami egyben a rejtélyes történet kulcsa is lesz. A noir atmoszféra egyik alapja és összetevője már a klasszikus filmekben is a túlfűtött erotikus vágy volt, ami általában a későbbi problémák legfőbb okozója szokott lenni, és amit a '40-50-es években a cenzúra miatt csak nagyon visszafogottan lehetett bemutatni. Ennek eredménye lett az, hogy modern utódaik, a neo-noirok hajlamosak voltak átesni a ló túlsó oldalára, és nagyon grafikusan bemutatni mindazt, ami a klasszikus verziókból kimaradt. Számos erotikus neo-noirral szemben a szex grafikus ábrázolása ebben a filmben nem öncélú, mivel a mód, ahogy a különböző karakterek kezelik és megélik szexualitásukat az az indítékaiknak, motivációiknak és személyiségeik fontos részét képezi, és ami alapvetően befolyásolja a fontosabb karakterek közötti kapcsolatokat, arról nem is beszélve, hogy a rejtélyes gyilkossági ügy megoldását is adja. És ami noirokban megszokottan a bukásukat is okozza majd.

(Ennek megfelelően több nagyon nyíltan ábrázolt szexjelenet látható a filmben, amelyekben hetero, hármas és leszbikus szex is látható. Ez utóbbi egyébként a film egyik legprofibb jelenete, amiben két nő bedrogozva egyfajta Alice Csodaországban stílusú hallucinogén atmoszférájú és érzetű jelenetben orálisan szexelnek. A film ezért aztán 17 éven felülieknek minősítést kapott Amerikában, ami miatt Egoyan rendkívül dühös volt, mert ez jelentősen csökkentette a film forgalmazási lehetőségeit.)Mivel az alapvetően sötét atmoszférájú noirokban a szex mindig valami problémát okoz, ezért ez a film sem annak romantikus oldalát, hanem sokkal inkább kétségbeesett és szomorú jellegét mutatja be. Az igazság fogságában ugyanis a szex nem szeretetről vagy szerelemről, sőt még csak nem is magáról a szexről szól, hanem sokkal inkább a hatalomról.

A film másik legfontosabb témája a rejtegetés. Minden fontosabb karakter titkol valamit valaki vagy valakik előtt. Vagy mindenki előtt. Vagy saját maga elől. Mégpedig kétségbeesetten. Az előző bekezdés alapján könnyen kitalálható, hogy ez szinte mindenkinél a szexualitásukkal, szexuális életükkel függ össze, ami alól még a történet nyomozója és az áldozata sem kivétel. A rejtegetés és szex kombinációjából pedig egyenesen jön a film harmadik legfontosabb témája, a kiszolgáltatottság. Az '50-es vagy akár a '70-es években is bárkinek tönkretehette volna a karrierjét az, ha kiderül róla biszexualitása vagy féktelen kéjvágya, ami miatt bármilyen átlagostól és társadalmilag elfogadott-tól eltérő szexualitású emberek azonnal zsarolhatóvá válnak, különös tekintettel a híres és gazdag emberekre, akik lehet, hogy megúszhatnak egy gyilkosságot, de egy szexuális botrányt még az ő karrierjük sem élt volna túl. Megzsarolt és kétségbeesett emberek pedig bármire képesek, aminek végállomása egy noirban mindig nagyon drasztikus: gyilkosság vagy öngyilkosság.

Természetesen a szex mellől a drog és alkohol sem maradhat el, ami szintén jelentősen hozzájárul a tragikus események bekövetkeztéhez, mivel ezek nagy mértékben felerősítik a főszereplők személyiségben a hírnév hatására lezajló negatív változást, amely során egyre telhetetlenebbé és féktelenebbekké válnak, amely folyamat során egyfajta konstans dionüszoszi állapotba jutnak, aminek persze túl jó vége nem lehet.Bár a film főszereplője Karen, a lényeg azonban mégis csak a sztárduó két férfi tagja, Lenny és Vince között lévő kapcsolat, barátság. Kezdetben úgy tűnik, mintha egymás kiegészítői lennének, akik ezen oknál fogva nemcsak hatékonyan együtt tudnak működni, de kölcsönösen függnek is egymástól és szükségük van a másikra. A közönség és a kamerák előtt Lenny a páros vezére és az izgalmasabb showman kettejük közül, aki egyébként egy kötekedő, felelőtlen és szemtelen vadember, és aki minden éjszaka más nőt visz fel a hotelszobájába, Vince pedig az érzékenyebb és visszafogott úriember, aki elsimítja a közönség előtt Lenny balhéjait.

Aztán egy idő után kiderül, hogy nem is annyira egymás kiegészítői, mintsem inkább tükörképei. Vinceről kiderül, hogy korántsem olyan békés és udvarias úriember, mint amilyennek első ránézésre tűnik, hanem önkontrollját hirtelen elvesztve nagyon agresszívvé is tud válni, amely tulajdonságában jelentősen közrejátszik gyógyszerfüggősége, mivel úgy kapdossa a különböző tudatmódosító tablettákat, mint más az aszpirint. Lennyről pedig kiderül, hogy a vad felszín alatt nagy adag érzékenység és lojalitás rejtőzik benne, aki minden vadsága ellenére jobban észnél tud lenni, mint Vince, ezért nem véletlenül ő az, aki a páros döntéseit meghozza. Colin Firth és Kevin Bacon egészen kiválóak voltak szokatlan szerepeikben, akik mindketten remekül mutatták be karaktereik személyiségében és viselkedésében lévő kettősséget: Vince a visszafogott és civilizált külsőt, ami egyszerre takar végtelen érzékenységet, sérülékenységet és egy sötét agresszív erőt, míg Lenny a fordítottját, a vad és kellemetlen viselkedéssel rejtegetett érzékenyebb belsőt.

Abban nagyon hasonlítanak, hogy mindketten imádják a hírnévvel és népszerűséggel  járó szabados életmódot, ami azonban azzal jár, hogy a közvélemény előtt kínosan ügyelniük kell jó hírükre, és ami miatt valójában mindketten nagyon szenvednek, amit fokoz az ezzel járó kiszolgáltatottság. És mindkettőnek jó oka van arra, hogy megpróbálja félrevezetni Karent.A fiatal újságírónő személyisége sem szenved hiányt kettősségekből, ő ugyanis egyszerre félénk és ravasz, egyszerre erős és mégis sérülékeny, egyszerre okos és mégis naiv, aki azt gondolja magáról, hogy kontrollálni tudja a saját életét, egészen addig, amíg egy olyan terepre ne téved, ahol esetenként már őt irányítják. Ennek oka pedig az, hogy nem csak naiv, de az önismerete sem áll még megfelelő szinten, és amit nála sokkal tapasztaltabb emberek ki is használnak. Hiába gondolja magát okosnak, naiv illúziói kiszolgáltatottá teszik. Annak ellenére, hogy karakterének kettősségét jól visszaadta, Alison Lohman mégis kevésbé volt meggyőző szerepében, mint a két férfi főszereplő, ugyanis rajta nem igazán lehetett érezni, hogy a különböző események, infomációk mit is váltanak ki belőle érzelmileg, pedig nyomozása során sok mocskos titkot tud meg, és még személyesen is érintett lesz az ügyben.

A film háttérzenéjét Mychael Danna szerezte, ami helyenként talán egy kicsit túl drámai lett egy modern noirhoz képest, de rejtélyességével és esetenként kísérteties drámaiságával nagyszerűen illeszkedik a film általános témáihoz, atmoszférájához. A háttér zenén túl a történet során pedig olyan híres korabeli számok is megszólalnak, mint a Jefferson Airplane White Rabbitje vagy éppen Funkadelic Maggot Brainje. A film legerotikusabb jelenetében pedig Mahavishnu Orchestra szól. A filmet Paul Sarossy, magyar származású kanadai operatőr fényképezte, a több Egoyan filmben is közreműködött. Sarossy nem csak az '50-es és '70-es évek belső tereinek atmoszféráját adja vissza nagyszerűen, de kameramunkával is érzékelteti a két korszak közötti különbséget: míg az '50-es években játszódó jeleneteket hosszabb felvételekkel, vágásokkal mutatják be, addig a '70-es évekbelieket rövidebb fevételekkel, gyors vágásokkal.

Az Atom Egoyan filmek középpontjában és fókuszában általában a főszereplő karakterek pszichológiai vizsgálata áll, különös tekintettel arra, hogy milyen különbség mutatkozik a külvilágnak  mutatott és a felszín alatt rejtegetett tulajdonságok között, ami megállapítás különösen igaz ez erre a noirjára. A karaktertanulmány mellett a film számos további erős összetevővel rendelkezik, amibe beletartozik a nagyon elegáns és kifinomult stílusa, ami a fő témának megfelelően érzékeltetni tudta a csillogó felszín alatt húzódó sötétséget és nagyon autentikusan, atmoszférikusan jelenítette meg a két korszakot, amihez látványos fényképezése is hozzájárult. Na és persze ne feledkezzünk meg a két férfi főszereplő, Kevin Bacon és Colin Firth kiváló játékáról se. Az igazság fogságában egy végtelenül alulértékelt film sajnos, ami nem csak a közönség, de a kritikusok egy része előtt is megbukott. Ennek persze lehet, hogy az az oka, hogy nem feltétlenül nevezhető mainstream  filmek teljesen, hanem valahol a kommersz és  művész filmek határvonalán mozog, ami képes mind a kettőnek az előnyös tulajdonságait ötvözni: szórakoztató és elgondolkodtató, amit azonban egy kicsit nagyobb odafigyeléssel kell nézni, mint egy blockbustert.

Értékelés: 9/10

A film nyitójelenete: