Ez a noir krimi egyike a klasszikus noir műfajának utolsó jelentősebb filmjeinek, ami a többi hasonló kaliberű korabeli társával együtt a falig nyomta a műfaj egyes elemeit, ami után már nem igazán lehetett túl sok újjal előállni a cenzúra sújtotta Hollywoodban. Ilyen volt még a szintén 1955 Kiss Me Deadly Robert Aldrichtól vagy a korszakot lezáró Touch of Evil Orson Wellestől 1958-ban. A filmnek több olyan része is van, ami miatt a készítőinek komoly nehézségei támadtak az ekkor még javában érvényben lévő  cenzúrával, többek között egy orális szexet sejtető jelenet miatt - amit ráadásul egy nő kap a filmben - valamint egy olyan, (korabeli viszonyok között értve) meglehetősen grafikusan ábrázolt kínzás jelenet miatt is, ami a későbbiekben Quentin Tarantinot is megihlette a Kutyaszorítóban c. filmje készítésekor. A bűnbandában egy elszánt rendőr munkáját követjük nyomon, aki eltökélten a rácsok mögé akar juttatni egy alvilági szervezet főnőkét. Az ügyet bonyolítja, hogy a rendőr és a maffiavezér is ugyanabba a nőbe szerelmesek.

Leonard Diamond rendőr hadnagy (Cornel Wilde) szinte megszállottként dolgozik azon, hogy a rácsok mögé juttasson egy Mr. Brown (Richard Conte) nevű szadista bűnözőt. Miután évekig sikertelenül hajtotta az ügyet, a rendőr kapitány leállítja a nyomozását, arra hivatkozva, hogy Diamond azóta, hogy beleszeretett Brown szeretőjébe, egy Susan Lowell (Jean Wallace) nevű pszichésen kissé kiegyensúlyozatlan nőbe, az ügyet már személyes szinten kezeli és befolyásolják érzelmei, ami megengedhetetlen egy nyomozás során. Diamond azonban meggyőzi a kapitányt az ügy folytatásáról, mivel egy olyan új információ kerül a birtokába, amivel elkaphatja a bűnözőt. Mr. Brown múltjában volt egy Alicia nevű nő, aki rejtélyes körülmények között eltűnt, Diamond pedig elhatározza, hogy kideríti mi is történt a nővel. Mr. Brown, hogy leállítsa a rendőrt, gengsztereivel megkínoztatja, amikor pedig Diamond még ennek hatására sem száll le róla, elhatározza, hogy megöleti...Joseph H. Lewis rendező pályafutása során B noirok tömkelegét készítette, amelyek szinte mindegyike tartalmazott valami extrát akár a látványvilágot, akár a karakterizálást illetően. A legelismertebb közülük a Gun Crazy (1950) volt, ami már olyan elemeket is tartalmazott, amelyek erősen inspirálták a francia új hullám kialakulását is. A The Big Combo, ez a  kemény és komor hangulatú, ütős noir is egyike ezen filmjeinek, ami a műfaj két alapvető fontosságú elemét, az erőszakot és a szexet, illetve szexuális sugalmazást addig szinte elképzelhetetlen határokig tolta ki a szintén az ebben az évben készült Kiss Me Deadlyvel egyetemben. A film három összetevőjéről is híressé vált az idők folyamán: a nőnek adott sejtetett orális szex jelenetéről, a kínzás jelenetről és tömény noir fényképezéséről, ami a műfaj egyik ikonikus képét adja a film utolsó képkockáiban. A történetben nem csak a két antihős, egy rendőr és egy bűnöző küzd egymással, hanem közben beleláthatunk a rendőrség és az alvilági szervezet napi munkájába, életébe is.

A bűnbanda egy rendőr és egy alvilági bűnöző párharcaként induló gengszter noirnak tűnhet kezdetben, ami azonban lassanként átmegy egy pszichológiai tanulmányba, aminek tárgya az emberi megszállottság. A film minden fontosabb karaktere valaminek a megszállottja. A megszállottság hatalmas erőt, elszántságot és kitartást adhat minden embernek, ami azonban a végzetét is jelentheti adott esetben. Ha a megszállottság már egészségtelen mértékűvé válik, akkor gyakran kéz a kézben járhat megnövekedett önfontosság érzettel, akár Messisás tudattal, vagy paranoiával. Ebben a filmben ez ráadásul mindkét antihős karakterre igaz, a rendőrre és a gengszterre egyaránt. Sőt a film végzet asszonyára is, aki itt két antihős életét és mentális kiegyensúlyozottságát is veszélyezteti, önmagáéval egyetemben.A két férfi megszállottsága nem igazán különleges, sőt még egymáshoz is hasonlóvá teszi őket: mindkettő munkájának - Diamondot a bűnöző rács mögé juttatása vezérli, míg Mr. Brown megszállottságának tárgya pedig a szervezetben elfoglalt vezető szerepe - , na és persze a film végzet asszonyának megszállottjai.

Lewis ezen filmje esetén a női karakter megszállottsága az, ami tulajdonképpen a film speciális és extra elemét jelenti. Susan még a femme fatale karakterek között is a legszexualizáltabbnak számít. Ő ugyanis valóban imádja a szexet - ellentétben a többi végzet asszonyával, akik általában csak a hatalmuk eszközeként tekintenek a szexre és szexuális kisugárzásukra, amivel kézben tarthatják, manipulálhatják és irányíthatják az antihősöket. 1955-ben az a gondolat, hogy egy nő annyira szereti a szexet, mint Susan ebben noirban, olyan szinten felháborítónak és provokatívnak számított, hogy majdnem be is tiltották a  filmet. A szexre ekkoriban kizárólag a férfiakat ösztönző és mozgató dologként tekintettek, nem csak a filmekben - azon belül is elsősorban a noirokban -, de a társadalomban is. A nőnek csak annyi volt a dolga ezen a téren, hogy kiszolgálja és kielégítse a férfiak ilyen irányú vágyait, fel sem merülve az a gondolat, hogy ők is élvezhetik azt. Nos, Susan élvezi. Olyannyira, hogy számára ez jelenti a megszállottságának tárgyát, amit a film rossz fiújától, Mr. Browntól kap meg. Susan nem igazán foglalkozik azzal, hogy Mr. Brown bűnöző, gyilkos, szadista, őt egyetlen dolog érdekli a gengszter esetében: az, hogy ő az a férfi, aki tudja, hogy mire van szüksége, és mit szeret a legjobban. Ez pedig nem más, mint az orális szex. Ilyen "megszállottság" mellett el lehet képzelni, hogy mennyire vonzza az a lehetőség, hogy a rendőr mellett "normális" élete lehetne háziasszonyként, ahol a szex terén az egyetlen feladata az lenne, hogy megfeleljen a férfi igényeinek. Ahhoz, hogy Susan erre a szerepre alkalmas legyen, először le kell, hogy jöjjön a megszállottságát okozó "szerről", amivel ő is tisztában van, de egy drogoshoz hasonlóan, egyszerűen nem tud "tisztává" válni, azaz erkölcsileg "megjavulni", mert amint hozzáér Mr. Brown, ő azonnal "visszaesik". Természetesen egy 1955-ös filmben egy ilyen nő nem lehet teljesen százas, ezért aztán Susan egy öngyilkos hajlamú mentáisan kiegyensúlyozatlan ember, aki kezdetben nem lát más kiutat ebből az erkölcsileg elítélendő helyzetéből, mint a halált.

A film sok vitára okot adó orális szexet - leginkább csak pár másodpercig sejtető - jelenete, ami mai szemmel nézve nagyon ártatlan, azonban akkoriban kiverte a biztosítékot:

Talán ez volt a legelső - nőnek adott - orális szex ábrázolás egy hollywoodi filmben, amit persze sokkal inkább csak ráutalás, semmint grafikusan ábrázolt, miközben csak a színésznő arcát láthatjuk. A jelenetben Susan először nagyon mérges Brownra, aki közeledni kezd felé, miközben olyanokat mondd a nőnek, hogy "mindent meg akarok adni neked", majd elkezdi csókolgatni hátulról a nő nyakát és halad lefelé, miközben Susan arcán látszik a szexuális vágy és az is, hogy innentől kezdve nem, hogy nem haragszik már a férfira, de meg is adja magát.

Mivel Jean Wallace ekkoriban a valóságban Diamond karakterét játszó Cornel Wilde felesége volt, ezért a jelenetet akkor vették fel, amikor a színész nem volt jelen. Wilde csak később látta meg, amikor is olyan éktelen haragra gerjedt, hogy igazából soha nem bocsátotta meg a színésznőnek. Szerencsére a rendezőnél süket fülekre talált Wilde dühe, és még a rendkívül ellenséges cenzúra bizottságon is sikerült átnyomnia azzal az érvvel, hogy "aki olvasni tudja a jelenetet, azt nem fogja zavarni, aki pedig nem érti, azt meg aztán pláne nem fogja zavarni." Előtte persze állnia kellett a bizottság tagjainak dühös rohamát és kijelentéseit a szennyről és mocsokról, valamint olyan kérdésekre is felelnie kellett, mint "hogy Conte, (aki ugye Mr. Brownt játszotta), hova ment azután, hogy megcsókolta a nő nyakát és kiment a képből?" Mire a rendező nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt, hogy "Honnan tudjam? Mit csinálnak a színészek azután, hogy a kamera ráközelít egy másik szereplőre? Gondolom elment leülni valahova."

A film másik híres eleme a rendőr hadnagy megkínzásának jó pár perces jelenete, ami nagyon sok volt a kora közönségének. A gengszterek fülhallgatót tesznek a székre lekötözött nyomozó fejére, majd a rádiót teljes hangerőre tekerik, ráadásul utána még egy üveg hajtonikot is ledöntenek a torkán. Jellemző módon ez jóval kevesebb problémát okozott a cenzúrabizottságnál, mint a nőnek adott és csak nagyon limitált ideig tartó - sejtetett - orális szex.A forgatókönyvet Philip Yordan írta, aminek története elég B film jellegűre sikerült, azonban részleteiben mégis egészen jónak és különlegesnek mondható, amibe a szöveg és legfőképpen a karakterizálás értendő. Nem csak a női főszereplő karaktere lett különleges, de még a legrövidebb szerepekkel rendelkező karakterek is rendelkeznek egymástól megkülönböztethető személyiséggel, ami nagyon ritkának számított régi gengszter filmek vagy noirok mellékszereplőiként jelenlévő tucat verőemberek és gyilkosok esetében. A forgatókönyv dialógusa is megközelítik a legjobb noirokét, amiben hemzsegnek a műfajra jellemző kemény, éles nyelvű és adott esetben szellemesen cinikus dumák, egy sorosok.

Joe: "Fegyvert rántott rám, mégis mit tehettem volna?"

Mr. Brown: "A te agyaddal semmit mást."

Annak ellenére, hogy erre a filmre nem igazán jellemzőek a műfajban szinte kötelező csavarok és meglepetések és a történet sem túl egyedi, a forgatókönyv erősségei, a szöveg és a karakterizálás miatt a néző érdeklődését végig fenn tudja tartani.

A rendőr antihős, Leonard Diamond munkájának megszállottja, azon belül is az olyan ügyeké, mint Mr. Browné, amelybe más rendőr nem igazán akar belenyúlni, és ami az egekig növeli a saját önfontosságába vetett hitét. Ráadásul beleszeret a bűnöző nőjébe, aminél persze felmerülhet a nézőben a kérdés, hogy ez mennyire őszinte szerelem nála, és mekkora része van benne annak a ténynek, hogy Mr. Brownnak alátehet azzal, ha elválasztja tőle megszállottságának tárgyát. Cornel Wilde úgy adja át karakterének rögeszmés jellegét, hogy közben azért nem lép át azon a vonalon, ami után a néző már megkérdőjelezhetné cselekedetinek igazoltságát és helyességét, miközben megpróbálja a nézők szimpátiáját azáltal is elnyerni, hogy egyfajta melegséget is áraszt magából a nő felé. Diamond azonban szinte mindig nagyon komoly és feszült, így róla nem csak Susan, de szerintem a nézők sem tudják elképzelni, hogy a nőt olyan élvezetben tudná részesíteni, mint a bűnöző.Mr. Brown a karizmatikus és intelligens gengszterfőnök, aki tisztában van ezen tulajdonságaival, és ami egyben önelégültté és nagyképűvé is teszi. Mindemellett rendkívül félelmetes ő a nagyon baljóslatú kedvességével, ami az a típusú kedvesség, amitől az ember hátán feláll a szőr, és ami nagyon jellemző a hidegfejű, érzéketlenül szadista és kegyetlen emberekre. Ugyanakkor ő sincs gyenge pont híján, ami nem más Susan, akinek kényeztetéséért mindent meg is tesz, és ami előhozza karakterének érzékenyebb, emberibb oldalát. Richard Conte mindig is jó volt a hasonló típusú szerepekben, volt benne tapasztalata éppen elég, hiszen legalább egy tucatnyi noirban szerepelt. Nem is hibázott Mr. Brown karakterében sem, sőt, meggyőzőbb volt, mint Cornel Wilde megszállott nyomozója.

Susanról annyi tudható, hogy korábban egy társasági nő és tehetséges zongorista volt, amit azonban Mr. Brown,  egy alvilági alak miatt maga mögött hagyott. Ráadásul nem is feltétlenül Mr. Brown személyisége, mintsem inkább a vele való szex kedvéért adta fel korábbi életét, és lett a gengszter szeretője. Susan tudja, hogy csapdába került ezzel, és emiatt önmagát is utálja, de nem tud lemondani a bűnözővel való szexről. Jean Wallace is jó volt a korban provokatívnak számító karakterében, amit azonban egyes jelenetekben kicsit túljátszott mai szemmel nézve.A mellékszereplők között is vannak nagyon érdekes karakterek. Brian Donlevy egy olyan bűnözőt játszik, aki Mr. Brown állására pályázik, de nála jóval érdekesebb szereplők Mr. Brown két végrehajtó kemény fiúja, Fante és Mingo, akiket Lee Van Cleef és Earl Holliman alakítanak, és akik elviekben egy meleg párt (!) játszanak. Őszintén szólva ebből mai szemmel nézve csak annyi látszik, hogy ők ketten nagyon össze vannak nőve, nincs olyan jelenet, amiben egymás nélkül tűnnének fel. Együtt mennek mindenhova és mindent együtt csinálnak. Még a szalámis szendvicsüket is megosztják, miközben érezhetően törődnek egymással a maguk kemény módján. Mindenesetre akár meleg pár, akár csak jó barátok, duójuk annyira dinamikus, hogy még brutális cselekedeteiket is hajlamos a néző megbocsátani, főleg akkor, amikor egyikük számára eljön a vég, a másikuk pedig az elvesztésén kesereg. Még ők is érző emberek voltak ebben a filmben, és amely nyúlfarknyi szerepekből Van Cleef, de főleg Holliman egy valódi személyiséggel rendelkező karaktert tudott kihozni.

A film fényképezése is az erős pontok közé tartozik, ami a magyar származású John Alton (szül: Johann Jacob Altmann, Sopron) nevéhez fűződik, aki már a '20-as években Los Angelesben dolgozott, mint labor technikus. A későbbiekben Oscart is nyert az 1951-es Egy amerikai Párizsban c. musical fényképezéséért, amivel ő lett az első magyarországi születésű Oscar-díjas operatőr. A bűnbandában a noirokban megszokott kontrasztos fekete-fehér expresszionista fényképezést alkalmazta, amely film egyike a legsötétebb, legárnyékosabb és legködösebb noirokak. Mivel a költségvetése nagyon alacsony volt, ezért nagyon innovatívnak is kellett lenni egyes jelenetek fényképezésénél, így például az utolsó jelenetben, ami egy repülőtéren játszódik elviekben (ála Casablanca), aminek illúzióját egy lámpával, egy talicskával és jó sok köddel teremtették meg, hogy aztán a film noir műfajának egyik ikonikus képét szolgáltassa.

Erről a képről van szó:
A film zenéjét David Raksin szerezte, aki szintén számos noirban dolgozott (Laura, Force of Evil stb) már ezt megelőzően is. A '40-es évek nagyzenekari komolyzenéjével ellentétben az '50-es években egyre jellemzőbbé vált noirokban a jazzes jellegű zene, amely vonulatba tartozik a The Big Combo is.

A bűnbanda egyike Joseph H. Lewis rendező különlegesebb noirjainak, ami a nem túl egyedi története ellenére is a műfaj egyik unikumja a híressé/hírhedté vált jelenetei és karakterizálása miatt. Mivel Lewis egész életében B filmeket rendezett, ezért aztán volt gyakorlata abban, hogyan lehet látványossá és érdekessé tenni egy nagyon alacsony keretből gazdálkodó filmet, aminek egyik legjobb példája a The Big Combo.

Értékelés: 8/10

A film public public domain-en van, ezért végig megnézhető a Youtubeon:

orális szex jelenet: 29. perc, a kínzásos jelenet meg 32-37. perc.