Talán mindenki hallott már arról, hogy Orson Welles 1938-as Világok harca c. rádiójátéka a marslakók támadásáról mekkora pánikot okozott a műsort figyelemmel követő hallgatók között, akik azt gondolták, hogy mindez valóság. A műsor H. G. Wells világhírű 1898 – as sci-fi regényének rádiós adaptációja volt, ami nyilvánvalóan nem kerülhette el a későbbiekben a filmes feldolgozást sem. A Világok háborúja az 50-es évek elején hirtelen nagyon népszerűvé váló hollywoodi sci-fik egyik legismertebbje, amelyik hatalmas hatást gyakorolt a későbbi, modern tudományos-fantasztikus filmekre is. 2005-ben Steven Spielberg készítette el a film alapjául szolgáló H.G.Wells regény második hollywoodi feldolgozását, de talán még nagyobb hasonlóságot mutat az eredeti filmhez az 1996-os Függetlenség napja, aminek sztorija párhuzamba állítható és számos további elemben is megegyezik ezzel az 1953-as filmmel, olyannyira, hogy akár a hivatalos remake-je is lehetne. A történetben marsi idegenek támadják meg a Földet azzal a szándékkal, hogy megszerezzék maguknak a bolygónkat, amihez először is ki kell irtani az emberiséget.

Egy óriási meteornak látszó tárgy csapódik a földre egy amerikai kisváros mellett, és anélkül, hogy hatalmas krátert vágna a földben, inkább csak vörösen izzik. A városka minden lakója izgatottan és kíváncsian szemléli az izzó követ, és arra számítanak, hogy majd helyi látványosságként turisták sokaságát vonzza a környékre. Ez az álom azonban hamarosan rémálommá válik, amikor idegen, alien harci gépek emelkednek ki belőle, amelyek mindent elpusztítanak a lézersugaraikkal. Ráadásul kiderül, hogy nem ez az egy „meteorit” csapódott a Földre, hanem a világ számos táján érkeztek ilyenek, és amelyek világszerte hatalmas pánikot okoznak a pusztításukkal. Az idegenek sokkal fejlettebb technikával rendelkeznek, mint az emberiség, és a harci gépeiket olyan elektromágneses pajzzsal veszik körbe, amin a hadsereg fegyverei nem tudnak áthatolni. Még az atombomba sem, pedig utolsó lépésként a hadsereg azt is megpróbálja. Ezek után úgy tűnik, hogy az emberiség egyetlen reménye a tudomány és a tudósok. A tudós csoport vezetője Dr. Clayton Forrester (Gene Barry), akinek sikerül megsebeznie egy alient, így megszerezi az idegenek vérmintáját, amely segítségével megpróbálja megtalálni a gyenge pontjukat…H.G.Wells 1898-as sztorijának megfilmesítési jogát először Cecil B. DeMille szerezte meg 1925-ben, aztán 1930-ban már Alfred Hitchcock is eljátszott a regény adaptációjának gondolatával. Ennek ellenére a regény első jelentősebbnek mondható feldolgozása mégsem filmen, hanem egy rádiósjáték keretében valósult meg Orson Wellesnek köszönhetően 1938-ban, ami után Hollywood neki ajánlotta fel először, hogy elkészítse a hollywoodi verziót is. Welles azonban lemondta ezt, mivel ekkoriban már nekiállt első filmes munkájának, az Aranypolgárnak.

Csak 1953-ban érkezett el a megfilmesítésre a megfelelő idő – és a megfelelő ember - , köszönhetően egy magyar származású, ceglédi születésű amerikai film producernek és rendezőnek, George Palnak, eredeti nevén Marczincsak György Pálnak. Palt leginkább a '40-es évekbeli animációs rövidfilmjeiről, valamint a későbbiekben az ’50-es évekbeli "B" sci-fijeiről és fantasy filmjeiről vált híressé (pl. Destination Moon 1950, When Worlds Collide 1951, Conquest of Sapce 1955, The Time Machine 1960, Atlantis, the Lost Continent 1961). És persze legelsősorban is a Világok háborújával. George Palt hétszer jelölték Oscar-díjra animációs rövidfilmjeiért mégpedig sorozatban minden évben 1942 és 1948 között, És már 1944-ben tiszteletbeli Oscar-díjjal jutalmazták addigi munkásságát. Ezzel ő vált a második legtöbb Oscar-jelölést szerző magyar származású hollywoodi filmessé Rózsa Miklós zeneszerző után, holtversenyben William S. Darlinggal és Ernest Lászlóval. Ő ebben a filmben producereként dolgozott együtt a rendezővel, Byron Haskinnal.

Az 50-es évek előtt a sci-fi műfaja lényegében nem létezett Hollywoodban, inkább csak a Frankeinsteinhez hasonló B horrorok képviselték valamilyen szinten ezt a területet a ’30-as években, de világviszonylatban is ritka volt a sci-fi, pár olyan fehér holló képviselte a műfajt, mint Fritz Lang 1927-es Metropolis c. német némafilmje, vagy az 1936-os Things to Come c. brit film, ami egyébként szintén egy H.G. Wells regényadaptáció, és nem mellesleg kiváló. Az ’50-es évek elejére ért el a technikai-műszaki színvonal olyan szintre, hogy a klasszikus, irodalmi alapú sci-fi történeteket látványos filmes adaptációkban lehessen feldolgozni, ami mellett a hidegháborús világpolitikai környezet okozta általános paranoid hangulat és félelem az atombomba miatti világvégétől is erőteljesen hozzájárult az ilyen típusú filmek elterjedéséhez és népszerűvé válásához. Ekkoriban a sci-fik még B filmeknek számítottak, viszonylag alacsony költségvetéssel, rövidebb, 80 perces játékidővel és B vonalas színészekkel, azonban mindez nem volt akadálya annak, hogy a mai, modern sci-fiket is meghatározó, atmoszférikus és érdekes, izgalmas történetű filmeket készítsenek, még ha mára már elavultnak is tűnnek az akkor a csúcsot jelentő speciális effektek.

H.G. Wells 1898-as könyve elsősorban a társadalomról és az emberiség fejlődéséról, önhittségéről szóló töprengés, amit sötét és szarkasztikus humorral szőtt át, valamint megjelenik benne nem csak az egyházak ostobaságai, de a tudományok erkölcsi korlátai is. A regényből Barré Lyndon írta a forgatókönyvet, ami számos ponton eltér könyvtől, mivel Lyndon szkriptje az 50-es évek Amerikájának (és világpolitikájának) éles lenyomata, és nem a regény megjelenésének idejéé.

A Világok háborújának elsődleges és alap témája az emberiség és a világ pusztulásától való félelem, ami itt az idegenek inváziójában nyilvánul meg, függetlenül attól, hogy a regény viktoriánus korabeli Angliában játszódik, míg a film az 50-es évek Amerikájában. A regényben nincs női főszereplő, azaz romantikus szál, ami viszont nem hiányozhat egy hollywoodi forgatókönyvből. Hozzáteszem ez esetben teljesen feleslegesen szőtték ezt a szálat a történetbe, mert a filmhez összességében nem sokat ad, inkább csak a lényegesebb részektől veszi el az időt, bár szerencsére nem túl sokat.A filmben megjelenik az atombomba, amit ugye még nem találtak fel a 19. században, a regény születésekor. De nem csak az atombomba, hanem a kommunista veszedelem és a film vallásos töltete is tipikusan az amerikai 50-es évekre jellemző témák és nem H.G.Wells írásából jönnek.

A hidegháború korszakában az atombombától való félelem mindent átitatott nyugaton, miközben Amerikában a kommunizmus erőszakos terjeszkedésétől is rendkívül tartottak. (Okkal, hozzáteszem.) Mindezek természetesen megjelennek a korszak, de azon belül is elsősorban az 50-es évek hollywoodi filmjeiben is, többek között itt is, hasonlóan a többi korabeli sci-fihez, az 1956-os Testrablók támadásához, az 1957-es Hihetetlenül zsugorodó emberhez, vagy akár az '51-es A nap, amikor megállt a Földhöz. A világok háborújának már a címe is sugallta az amerikai nézők számára 1953-ban azt, hogy itt nem csak H.G.Wells történetének alienjei és az emberiség áll egymással szemben, hanem átvitt értelemben a nyugati demokráciák és a keleti kommunista diktatúrák is, hiszen erről szóltak a mindennapi híradások, úgyhogy nem volt nehéz akkoriban ezt az asszociációt elvégezni. Már csak azért sem, mert ezek az idegenek a filmben erősen kihangsúlyozottan a Marsról, azaz a vörös bolygóról érkeznek Amerikába és a világ számos más pontjára, nem véletlenül pont olyan helyekre, ahol annak idején elég erős volt a radikál baloldal. És akiket nem lehet megállítani, miközben elpusztítanak mindent. A sci-finek ez a része egyáltalán nem állt messze a valóságtól, lásd Kína. 

Azt most nézzük el egy 53-as filmnek, hogy bármennyire is félt a korszak embere az atombombától, mégis nagyon naivan állt a kérdéshez, még a film készítői is. Mindez a történetben úgy nyilvánul meg, hogy az atombomba ledobását pár mérföld távolságról figyelik, mint valami napfogyatkozást, mivel egy napszemüveget vesznek fel védelem céljából, a sugárzással nem törődvén vagy egyáltalán tudva annak hatásáról. A jelenet a poszt végi videóban látható.

A történetben az amerikai hadsereg, sőt még az atombomba is hatástalan ezekkel az alienekkel szemben, azaz az amerikai militarizmus, amire az 50-es években a demokrácia legfontosabb biztosítékaként tekintettek (tekintenek), csődöt mond. „Fegyverek, tankok, bombák – mindegyik olyan, mintha csak egy játékszer lenne az idegenekkel szemben” – mondja a filmben az egyik tábornok.Ebben a helyzetben nem marad más, mint hogy segítségül hívják a tudományt és közben erősen imádkozzanak, hogy az valóban képes legyen nagyon hamar előállni valamivel, amivel legyőzhetik az idegeneket. MInderre hat napjuk van. Annyi idő, amennyi alatt isten megteremtette a világot. A tudomány és a vallás évszázados vagy évezredes szembenállása is megjelenik ezáltal a történetben, ami itt azonban jól megfér egymás mellett. Bár ennek lehet, hogy csak az az oka, hogy a filmben látható tudósok is mintha vallásosak lennének. Vagy legalábbis lesznek majd a film végére, amikor a főszereplő tudós karakter is a templomba megy, mert ott keresi a szerelmét...Talán már ezek alapján is érezhető, hogy a film mára már nagyon öregnek ható eleme a vallás 50-es évekbeli konzervatív, végtelenül pozitív megközelítési módja, ami egyébként kifejezetten ellentétes az eredeti regényben olvashatóval. Ezt a vonalat nem csak a mártírként meghaló, az emberiségért önmagát feláldozó pap karaktere jelzi, hanem az is, hogy a tudomány és a vallás örök ellentétéből és harcából ez alkalommal a vallás kerül ki győztesen. Bár a történet végén ez az isteni beavatkozás egyáltalán nem tűnik légből kapottnak, sőt, majdhogynem hitelesebb, mintha az ellenkezője történt volna, érzékeltetve ezzel a manapság mindenhatónak gondolt tudomány korlátait, azonban a vallásos téma a megjelenítési módja, a végtelenül mesterkélt pátoszosság miatt nagyon ódivatúnak érződik.

(Ezzel szemben az 1996-os Függetlenség napjában már ugye a tudománynak, a tudós karakternek köszönhettük a Föld megmenekülését, mivel ő állította elő azt a számítógépes vírust, ami megbénítja a földönkívüliek eszközeit. De emellett itt is megjelenik a közös ima, azonban 1996-ban ez már nem keresztény, hanem zsidó ima lesz. Legnagyobb meglepetésemre Steven Spielberg 2005-ös, egyébként elég gyenge remakejében nem változtatta meg az eredeti történet végét, és marad az isteni beavatkozás és bölcsesség, ami megmenti a Földet, függetlenül attól, hogy a vallás és a tudomány témája meg sem jelenik a filmjében.)A rövid játékidő miatt a karakterizálásra nem maradt túl sok idő, amelyek 50-es évekbeli klisékből állnak. Így aztán annyi film után itt is viszontláthatjuk a hidegvérét mindig megőrző férfi tudóst, a legtöbbször csak sikoltozni és sírni képes főszereplőnőt, a mártír papot, a patrióta amerikai tábornokot és a többit. A színészi játék is ennek megfelelően általában közepesnek mondható a B vonalas színészektől.

A főszereplő tudós, Dr. Clayton Forrester mintha a Függetlenség napjának David Levinson mérnökének, azaz Jeff Goldblum karakterének lenne az előfutára, csak kevésbé színes és extravagáns, sokkal visszafogottabb és kockább, mint 50 évvel későbbi karakterutódja. A két karakter ugyanakkor hasonló szerepet tölt be a két filmben, mindegyikőjüknek az idegenek sebezhető, gyenge pontját kell megtalálnia. A két karakter érdekessége közötti különbséget az őket játszó színészek tehetsége és alakítása közötti különbség is fokozza. Jeff Goldblum végtelenül szórakoztató játékával szemben Gene Barry egy kicsit merevnek és unalmasnak tűnik, ugyanakkor még sem nevezhető rossznak, mert a maga módján valahogy mégis eléggé jelen van a filmben. Mindenesetre karaktere szemüveges, tehát annyit biztosan tudhatunk Dr. Forresterről, hogy okos... „Ha halandóak, akkor kell, hogy legyen gyenge pontjuk.” Leendő barátnőjét, a thrillerek tipikus „bajba jutott lányát”, "megmentendő nőjét", a folyamatosan sikoltozó és síró Sylviat Ann Guns alakította, megfelelvén az 50-es évekbeli nőképnek. Neki tényleg ennyi volt csak a dolga, azt elvégezte. A sci-fik műfajában mindig is nagyon fontos szerep jutott a speciális effekteknek a kívánt látványvilág elérésében, nem volt ez másként az 50-es években sem. A Világok háborúja a maga idejében lévő csúcstechnikát használta B filmes mivolta ellenére, amiért el is nyerte a speciális effektek Oscar-díját, de persze egy közel 70 éves sci-fi ebből a szempontból nem versenyezhet  egy mai filmmel, és esetenként megmosolyogtató ma már a filmben látható lézersugár és a mindent elemeire bontó zöld fény. A speciális effektek időtállóságát jelentősen rontotta, hogy George Barnes operatőr által eredetileg Technicolorban fényképezett szalagokat a könnyebb kezelhetőség és tárolás miatt Eastmancolorba tették át. Ugyanakkor a történetben megjelenő levegőben úszó hattyú alakú és kígyó fejű alien harci gépek a mai napig is nagyon dizájnosnak tűnnek, amelynek tervezése Albert Nozaki művészeti vezető nevéhez fűződik. A film nagyzenekari háttérzenéjét Leith Stevens szerezte, ami a korszaknak megfelelően esetenként túl drámainak tűnik, a hang effektek, többek között  a szintetizátoros visszhang viszont nagyon hatásosak, és amelyekhez hasonlót számos későbbi sci-fiben felhasználtak.

Byron Haskin rendezése és Lyndon forgatókönyve a vallás témájának elavult bemutatási módjától eltekintve egy atmoszférikus, jól felépített, megfelelő ütemű és izgalmas B filmet eredményezett, amiben a történet gyorsan, de ügyesen halad egyik helyszínről a másikra, egyik jelentől a másikba, miközben megfelelő arányban található benne akció és dialógusok. Túl sok időt nem pazaroltak el feleslegesen semmire, hiszen a film mindössze 80 perces. Bár a speciális effektek mára már elavultak, azonban mindez nem ront le egy olyan filmet, amelyik  egyébként elég jó ahhoz, hogy a néző belefeledkezzen, márpedig a Világok háborúja esetén ez a helyzet.

Értékelés: 8/10

Az atombomba ledobásának jelenete: