11 Oscar-jelöléséből ötöt meg is tudott nyerni Steven Spielberg háborús filmje, ami mind a kritikusok, mind a közönség tetszését elnyerte, és ami megjelenésének évében a legtöbb bevételt termelő film lett az USÁ-ban. A Ryan közlegény megmentése leginkább az első 25 percében látható jelentéről ismert, ami az amerikai csapatok második világháborús normandiai partraszállását rendkívül realisztikusan és véresen ábrázolja, amelynek célja az volt, hogy a néző számára megteremtse a lehetőséget arra, hogy úgy érezze ő maga is részese az eseményeknek. A Ryan közlegény megmentését megjelenése óta változatlanul a legjobb háborús filmek között tartják számon, amelyik alapjaiban határozta meg és egyben meg is újította ezt a régi műfajt. Egy kis csapat amerikai katona életét kockáztatva elindul a frontvonalak mögé, hogy kimentsen egy olyan katonát, akinek édesanyja az összes többi fiát elvesztette már a háborúban.

1944. június 6.-án John Miller százados (Tom Hanks) és egysége, a 2. Ranger zászlóalj a normandiai „Omaha Beach-en” az első hullámban partraszálló csapatok között próbálja elfoglalni a szakaszt és kifüstölni a németeket a megerősített bunkereikből. Az egység hatalmas veszteségeket szenved, de végül eléri célját, és biztosítani tudja a terepet a szövetséges csapatok számára. A harcok után a washingtoni katonai vezetés arról értesül, hogy egy amerikai anya, Mrs. Ryan négy fia közül három meghalt a harcokban, a negyedik pedig egy ejtőernyős alakulatban szolgál és ledobták valahova a franciaországi frontvonal mögé. Marshall tábornok utasítást ad, hogy meg kell találni a még (remélhetőleg) életben lévő Ryan fiút, Jamest (Matt Damon) és épségben hazavinni. A feladattal Miller századost bízzák meg, aki embereivel, Mike Horváth őrmesterrel (Tom Sizemore), Daniel Jackson mesterlövésszel (Barry Pepper), Irwin Wade egészségügyis katonával (Giovanni Ribisi), Adrian Caparzo (Vin Diesel), Stanley Mellish (Adam Goldberg), Richard Reiben közlegénnyel (Edward Burns), valamint egy tolmács tizedessel, Timothy Uphammel (Jeremy Davies) elindulnak, hogy megmentsék James Francis Ryant, hogy hazamehessen három másik fiát gyászoló édesanyjához…Amerikában a mai napig megpróbálják az általuk vívott háborúkat ideológiai alapon – politikai okokból – felosztani „jó” és „rossz” háborúkra, amelyben a baloldali liberális Hollywood az élenjár. Azt sulykolják filmjeikben, hogy a második világháború szükséges, „jó” és „hősies”, míg pl. a vietnámi a szükségtelen, „rossz” és emberiségellenes háború. Mindennek pedig nem az az oka, hogy az egyiket megnyerték, a másikat meg elvesztették, hanem elsősorban az ellenség személye, ideológiája miatt. A fasizmus elleni háború csak jó lehet – ezért soha nem is készült 2. vh-ban játszódó kifejezetten háborúellenes film Hollywoodban - , míg a ’60-as évek nemzetközi balos hulláma és divatja miatt a kommunista hódítás elleni vietnámi háború népszerűtlen volt, ezért az erről szóló filmek döntő többsége háborúellenes üzenettel rendelkeznek. (Holott mindkettőben egy totalitárius diktatúra térhódítása ellen zajlott a küzdelem.) Ennek megfelelően az elmúlt 70-75 évben a második világháborús hollywoodi filmeket elkerülte nem csak a realitás, de általában véve a megújulás is, és nagyjából ugyanolyan nem realisztikus filmek készülnek erről a háborúról a mindenkit legyőző hős amerikai katonával, amit ráadásul legalább akkora pátosszal és szentimentalizmussal fűszereznek, mint az 50-es években. Steven Spielberg rendező legfontosabb szempontja 1998-as háborús filmje elkészítésénél a realizmus és történelmi hűség volt, ami az olyan részletekben, mint az eszközök és a katonák felszerelése szemmel látható, de vajon igaz-e ez a film egészét illetően is?

Bár a Ryan közlegény megmentése hatalmas sikernek bizonyult, azért voltak kicsit elégedetlenebb hangok is, amelyek elismerték a partraszállás jelenetének zsenialitását és kegyetlen realizmusát, azonban megkérdőjelezték a film további részének minőségét, és amolyan „spielbergi hatásvadász pépnek” nevezték. Kritikájukat általában a leggyengébb elemmel, Robert Rodat forgatókönyvével kezdték, aminek témái között nem sok olyan van, ami ne szerepelt volna már száz másik háborús filmben.Az egyik legfontosabb, ami meghatározza a filmet és végighúzúdik az egész történeten, az a véletlenszerű halál. A tipikus „rosszkor lenni rossz helyen”. A filmben szolgálatteljesítés közben meghaló katonák nem azért halnak meg, mert nem végezték volna jól a feladatukat, vagy mert gyávák lettek volna, hanem csak szimplán azért, mert pechesek voltak. Igazából nincs is jelentősége vagy értelme az olyan fogalmaknak, mint bátorság és gyávaság egy olyan káosz szituációban, amikor mindenki körül ezrével repkednek a golyók, az ember inkább csak megy előre remegve és arra gondol hátha nem lesz peches. Aminek akkor is ugyanakkora az esélye, ha nem megy előre.

A filmre jellemző, hogy fő témája mellett számos filozófiai jellegű kérdést körbejár, ugyanakkor egyikben sem merül igazán mélyre, és a választ is inkább a nézőre bízza. Az egyik ilyen filozófiai téma, hogy van-e olyan ok, ami miatt több ember életét is kockáztatni lehet vagy akár kell egyért? A politikai, katonai döntéshozók egyik legfontosabb szempontja általában, hogy lehetőség szerint kevés élet kockáztatásával vagy feláldozásával mentsenek meg többet. A Ryan közlegény megmentésében ennek pontosan az ellenkezője történik, amit többször is élesen kritizálnak a feladattal megbízott katonák. Mi az a tulajdonság, eredmény, tudás, képesség vagy bármilyen egyéb jellemző, ami megéri azt, hogy több ember életét feláldozzák érte. Mert Miller százados csapatából többen is meghalnak majd a küldetés során.

Captain Miller: „Remélem érdemes rá. Otthon majd felfedezi egy betegség gyógymódját, vagy feltalálja a hosszú élettartamú izzólámpát.”  

Mindezzel persze a megmentendő emberre is egy életre szóló pszichés nyomás kerül, akinek élete végéig azon kell majd gondolkodnia, hogy vajon megszolgálta-e mások áldozatát. Vajon egy „sima” normális, ledolgozott élet és szerető család elegendő eredmény-e? Akkor is, ha semmi olyan extrát nem tartalmaz, mint amiről Miller százados beszélt? És az is valószínű, hogy az érte feláldozottak is elértek volna ennyit az életben.A Ryan közlegény is egy olyan második világháborús amerikai film, amelyiktől – az első jelenetet leszámítva - távol áll a háborúellenesség. Olyannyira, hogy van egy olyan történetszála, ami mintha azt sugallná, hogy az ellenséges katonát akkor is meg kell ölni, ha megadja magát, azaz bizonyos körülmények között a háborús bűntett igazolható. (De persze csak akkor, ha elvetemült náci német katonáról van szó, és nem egy vietnámi kommunistáról.)  

Megjelenik a megbánás gondolata és érzete is ebben a háborús filmben. Az egyik katona elmesél egy történetet édesanyjáról, aki este mindig későn ért haza és ő többször is alvást tettetett, pedig ez volt az egyetlen időszak, amikor megbeszélhették volna a napjukat. És tette mindezt annak ellenére, hogy szerette édesanyját. A mai napig nem érti, hogy ezt miért csinálta, és csak most jön rá, hogy az összes ilyen alkalom elszalasztott, elmulasztott pillanat az életében, amit sem ő, sem az anyja nem kap vissza. És amely pillanatok jelentősége exponenciálisan megnövekedik a halál közelségében, ugyanis ezek az életnek azok a momentumai, amelyek miatt valójában érdemes élni. A boldogság kis pillanatai.  

És persze nem maradhatnak el az old school jellegű hollywoodi háborús film elemek sem, mint a pátosz és szentimentalizmus, amelyek legfőképpen a katonai temetőben játszódó legelső és legutolsó jelenetben csúcsosodnak ki. És természetesen a hatalmas amerikai zászló sem maradhat el a film végéről. Mintha egy John Wayne film végét látnánk 1950-ből. Ezek ugyanis tipikusan azok az összetevők, amiről a poszt felvezetésében írtam, és ami a mai napig sem hiányozhatnak egy második világháborús hollywoodi filmből, ironikus módon még akkor sem, ha a film elkészítésének egyik legfontosabb szempontja a realizmus és a háború modern ábrázolási módja lett volna. Így aztán hiába volt a partraszállós jelenet übermodern és realista, ha a film további része, főleg a történet kerete ezt totálisan üti.A forgatókönyv négy szakaszra osztja ezt a 3 órás filmet, amelyek minősége változó.

Az első szakasz, a partraszállás a film legjobb része, ami egyben remekül megalapozza a legfontosabb témát, a véletlenszerű halált is. A rendezésnek köszönhetően a néző külső szemlélőből teljes mértékben a jelenet részesévé válik, aki úgy érezheti, hogy ő is ott van azon a partszakaszon miközben a feje körül ott süvöltenek a lövedékek tucatjai. A véletlenszerű halált még egyfajta morbid humorral is ezt nyomatékosítja, amikor az egészségügyis stabilizálni tudja egy sebesült katona állapotát, majd amikor már azt hiszi, hogy megmentette az életét, akkor egy fejlövés azonnal végez vele. De a káoszt és zavarodottságot is remekül érzékelteti egy olyan kissé szürreális és mégis teljesen realisztikus részben, amikor egy katona kissé kábultan keresi a legszakadt karját a csatamezőn. Az amerikai közönséget sokkolta ez a jelenet, hiszen az iskolában a sikeres normandiai partraszállás dicsőségéről és hősiességéről tanult, és teljesen váratlanul érte a jelenet, amiben nem annyira dicsőség és hősiességet tudott felfedezni, mintsem inkább horrort, káoszt, vért, leszakadt végtagokat és beleket.

A második szakasz a hátországban játszódik, a hadsereg különböző irodáiban, ahol az íróasztal katonák meghozzák a döntést Ryan közlegény megmentéséről – és egy csapatnyi másik katona életének veszélyeztetéséről. Ebben a szakaszban is van egy remek jelenet, amikor a hadsereg egyik autója és tisztje egy pap társaságában értesíti Mrs. Ryant fiai haláláról. A film legmeghatóbb jelenete, amikor a nő már akkor tudja, hogy mit akarnak mondani, amikor meglátja a papot kiszállni az autóból.Sajnos a harmadik, a leghosszabb szakasz, Ryan közlegény keresése a leggyengébb, és a forgatókönyv gyengesége is ekkor érzékelhető a legjobban. Miller kapitány kis csapatával elindul a lebombázott és háború sújtotta Franciaországban, hogy megtalálja Ryant, miközben számos egymással nem feltétlenül szoros összefüggésben lévő jelenet szemtanúi lehetünk, amely jelenetek sorrendisége akár felcserélhető is lehetne. A szereplők többségét is ekkor ismerjük meg, azonban a karakterizálás, soha nem válik összetetté vagy méllyé, még a főszereplők esetén sem igazán, a mellékszereplők pedig inkább csak egy-egy fontosabb tulajdonsággal vagy jellemzővel rendelkeznek, vagy akár még annyival sem. Mindezzel az volt Spielberg célja, hogy éreztesse a nézővel, hogy a háborúban az emberélet szinte semmit nem számít, az nem több, mint egy-egy eldobható, feláldozható fogyóeszköz, egy szám, egy név, ami senkinek nem mondd semmit és senkinek nem jelent semmit. Csak egy dögcédula. És bár köszönhetünk ennek a megközelítésnek egy remek jelenetet, amiben a csapat a meghalt bajtársaikról leszedett dögcédulákat nézegetik és dobálják, miközben Ryan nevét keresik rajtuk, azonban ennek az is a következménye, hogy érzelmileg nem kötődünk a katonákhoz, ezért haláluk sem igazán ráz meg minket.    

A 40-45 perces negyedik szakasz már abban a kisvárosban játszódik, amit meg kell védeni a németek elől, de legalábbis a hídját biztosítani kell, amíg az erősítés megérkezik. Ebben a részben látható film végi csata, ami majdnem annyira látványos és izgalmas, mint az film elején látható, azonban Spielberg itt már visszatért a „szokásos” hollywoodi háborús stílushoz a maga pátoszával, amiben a hős amerikai katonák legyőzik a túlerőben lévő mindenre elszánt ellenséget.A színész csapat játéka erősnek mondható, főleg, figyelembe véve azt a tényt, hogy legtöbbjük karaktere meglehetősen vékonyra írt.

Miller százados a film legemberibb karaktere. Humánus, de azért a háború során már felvértezte magát némi cinizmussal és pragmatizmussal is, ami őt is és a katonáit is átsegíti néhány nehéz pillanaton. De Miller századost sem kíméli a háború, ő sem vonhatja ki magát annak pszichés hatása alól, amit a keze remegése mutat a leginkább. Intelligens és jó vezető, amiben civil foglalkozásában szerzett tapasztalatait is felhasználja, de esetenként ő sem ura a helyzetnek. Miller százados a film érzelmi középpontja, talán az egyetlen karakter, akihez a néző érzelmileg is kötődni tud. Tom Hanks Oscar-jelölést szerzett a film főszerepéért.

Az egyetlen katona, aki komplexebb személyiséggel rendelkezik és valamiféle átalakuláson megy át a történet folyamán, az leginkább Upham tizedes, a tolmács, aki egy idealista és tapasztalatlan, az erőszaktól irtózó tehetetlen vinnyogót játszik kezdetben, akire társai nem támaszkodhatnak, hogy aztán a végére megemberelje magát, és rájöjjön, hogy a háborúban néha ölni kell. Még akkor is, ha ez ellentmond a különböző egyezményeknek. Őt Jeremy Davies játszott, jól átadva karakterének fájdalmát, érzékenységét és zöldfülüségét.A film technikai elemei a legmagasabb szintet képviselik, nem véletlenül az öt Oscar-győzelem is ezek közül került ki, közte a legjobb fényképezés, hang, speciális effekt és vágás. A fényképezés Janusz Kaminski operatőr nevéhez fűződik, akinek a legfontosabb feladata az volt, hogy megteremtse a hiteles és autentikus látványvilágot. Ennek érdekében csökkentette a fényerőt és színtelítettséget, hogy olyan jellegű kissé kopottas színeket használhasson, mint ami film híradókat is jellemezte. A partraszállás jelenetének nem volt megírt forgatókönyve, mivel Spielberg szerette volna, ha a jelenet spontánnak tűnne, ezért menet közben döntötték el, hogy hova tegyék a kamerákat. Kaminski kissé kihipózott színei, Thomas E. Sanders és Lisa Dean látványos háborús díszletei, a film effektjei, hangjai, valamint John William epikus jellegű fülbemászó zenéje jó alapot teremtettek az epikus jellegű és autentikus háborús atmoszférájának kialakításához.

A Ryan közlegény megmentése egy tipikusnak mondható Steven Spielberg film néhány zseniális jelenetével, epikus jellegével és szentimentalizmusával, ugyanakkor a nyitó csatajeleneten túl igazán sok újdonságot háborús témáiban nem ad. A Ryan közlegény megmentése összes eleme magas színvonalat képvisel, kivéve a forgatókönyvét, ami az első számú oka, hogy a film a minőségét, érdekességét nem tudja végig a legmagasabb szinten tartani, ugyanakkor ikonikus jelenete és hatalmas produkciós értéke miatt ott a helye a legjobb háborús filmek listáján, még ha nem is feltétlenül a legelején, mint ahova általában besorolják.

Értékelés: 9/10

A mesterlövész jelenet: