William Holden, azaz a "Golden Boy" látható első főszerepében, ami egyben el is indította négy évtizedes karrierjét. Pályafutása csúcsára, amikor az egyik legnépszerűbb és legtöbb bevételt termelő hollywoodi színész lett, az 50-es években ért fel olyan filmek segítségével, mint az Alkony sugárút 1950, a Stalag 17 1953, a Sabrina 1954, vagy a Híd a Kwai folyón 1957. Elindulásában sokat segített neki Barbara Stanwyck színésznő, a későbbi noirok egyik legjobb femme fataleja, aki Holden partnere volt ebben a filmben. Stanwyck nagyon határozottan lépett közbe, amikor a Golden Boy producere menet közben le akarta cserélni a kissé még zöldfülű színészt, amiért Holden egész életében hálás volt a színésznőnek. Barátságuk évtizedekig kitartott, egészen William Holden 1981-es haláláig. Stanwyck a következő évben vehette át életmű Oscarját, aminek átvételekor is megemlékezett William Holdenről: „Nagyon szerettem őt és nagyon hiányzik. Mindig azt kívánta, hogy nyerjek egy Oscart. És ma este, Golden Boyom, a kívánságod teljesült.” A Golden Boy pedig egy olyan tehetséges fiatalemberről szól, aki feladja művészi álmait, amikor abbahagyja a hegedülést a profi boksz kedvéért, azért, hogy kitörhessen a new yorki gettóból.  

A fiatal és tehetséges hegedűs, Joe Bonaparte (William Holden) anyagi nehézségekkel küzd, ezért úgy dönt, hogy kipróbálja magát profi bokszolóként, még azt is megkockáztatva, hogy ezzel esetleg egy olyan kézsérülést is összeszedhet, ami véget vethet későbbi művészkarrierjének. Apja, az olasz bevándorló Mr. Bonaparte (Lee J. Cobb) ezt nem nézi jó szemmel, és minden szegénységük ellenére vesz fiának egy nagyon drága hegedűt. Joe azonban összeáll egy csőd szélén álló sport managerrel, Tom Moodyval (Adolph Menjou), aki elindítja bokszkarrierjét. Bár egyik meccset nyeri a másik után, Joe egy idő után elbizonytalanodik döntésében, azonban Tom barátnője, Lorna Moon (Barbara Stanwyck) a további pénzbevételek reményében meggyőzi arról, hogy továbbra is bokszoljon csak. Joe egyre nagyobb sikerei után megjelenik a képben Eddie Fuseli gengszter (Joseph Calleia) is, aki szintén szeretne egy szeletet Joe tortájából, és rábeszéli a fiút, hogy inkább neki dolgozzon. Joe mindenáron bajnok szeretne lenni, ezért belemegy a dologba, amely döntésével együtt az addigi jószívű srácból egy keményszívű profivá válik. Az elődöntőben egy kemény ellenfelet kap a fekete Chocolate Drop (James Cannonball Green) személyében…A filmet az örmény származású, amerikai Rouben Mamoulian rendezte, akinek nevéhez olyan további nagysikerű, főleg ’30-as évekbeli filmek fűzhetők, mint a Dr. Jekyll and Mr. Hyde 1931 Fredric March-al, a Queen Christina Greta Garboval 1933 vagy a The Mask of Zorro 1940 Tyrone Powerrel. A Golden Boy jelentősége sem marad el ezek mögött, hiszen nem csak hatással volt a később készült bokszolós filmekre, többek között a nagy sikerű 1947-es noir, a Body and Soul is félig-meddig ezen a filmen alapult, de olyan filmtörténeti jelentőséggel is bír, mint William Holden karrierjének beindítása. Bár a Golden Boy nagy kérdése a boksz vagy a hegedű közötti választás körül forog, és magán hordozza a bokszfilmek számos jellemzőjét, valójában nem sok boksz van benne, kivéve egy jelenetet a film végén. A történet ugyanis sokkal inkább egy fiatalember útkereséséről szóló romantikus dráma, semmint egy klasszikus sportfilm.  

A forgatókönyvet Lewis Meltzer, Daniel Taradash, Sarah Y. Mason és Victor Heerman írták Clifford Odets 1937-es, azonos című színpadi művéből. Odets eredeti sztoriján több ponton is változtatni kellett, egyrészt azért, hogy a film átmenjen a hollywoodi cenzúrán, a végét pedig a nézők miatt írták át, amivel kicsit felpuhították a színmű cinizmusát és inkább a drámai hatást erősítették. A színműben a történet végén Joe és Lorna úgy dönt, hogy együtt lelépnek, hogy maguk mögött hagyják a gondjaikat, azonban útközben meghalnak egy autóbalesetben. A filmben nem halnak meg ugyan, de a történet ettől nem lesz kevésbé drámai. A hollywoodi cenzúra miatt pedig kivették Odets kommunista jellegű társadalom kritikáját, így a filmben már nincs szakszervezet, ami a kapitalizmus elleni harcot jelképezte a színműben. Szerencsére a kissé teátrális szöveget is átírták, ami így a filmben már sokkal természetesebben hangzik, mint Odets munkájában.

A film története nagyrészt a címadó Golden Boy, azaz Joe választása mentén felmerülő morális kérdések körül forog némi romantikával megfűszerezve.A Golden Boy egy egyszerű, de hatásos leckét ad az életről, a története középpontjában álló és morális kérdéseket feszegető választással. Az ifjúnak döntenie kell két olyan terület között, amelyek mindegyikében tehetséges, ugyanakkor nyilvánvalóan nagyon különböző útra viszik az életben, és amely választás kihatással van személyisége fejlődésére is. A hegedű és a boksz közötti választás ugyanis egy csomó más kérdés közötti választást is jelent egyben. Tisztes szegénység vagy gazdagság? Hosszútávú vagy rövidtávú siker? Művészet vagy harc? Lágyság vagy keménység? És ezzel az utolsó kérdéssel el is jutottunk a lényeghez. A harc, ami a filmben több szinten és értelemben is értelmezhető, nem csak a ringben folyik, hanem eggyel magasabb szinten a hegedű és a ring között, ami egyben Joe lelkéért való küzdelmet is szimbolizálja az érzékenységet jelképező zene és az agresszivitást jelentő profi boksz kontrasztjában. Mondjuk ma már elég nehéz elképzelni egy olyan profi bokszolót, aki hegedűművész szeretne lenni, fordítva pedig talán még valószínűtlenebb, azonban a múlt század elején, a szegény olasz bevándorlók között lehetséges, hogy akadt pár ilyen egyén a new yorki gettóban.

A film központi morális dilemmái ma már talán kissé erőltetettnek tűnhetnek, ezért manapság már inkább a karakterek személyes szintjén működik jobban a sztori, aminek fókuszában Joe személyiségének fejlődése áll.

Joe választása nem csak azért nehéz, mert két, számára egyformán fontos, ugyanakkor egymást kizáró terület között kell döntenie, hanem azért is, mert az őt körülvevő, számára valamilyen szempontból fontos emberek, általában önös érdekeiknek megfelelően is befolyásolják, vagy akár manipulálják az egyik vagy a másik döntés mellett. Apja a zene melletti döntésre próbálja rávenni, amivel fia hosszútávon „valakivé” válhatna, kitörhetne a lekezelt és lenézett olasz bevándorló státuszból, azaz társadalmilag felemelkedhetne, még ha ez nem is járna olyan gazdagsággal, mint amit a profi boksszal elérhet, ami azonban nem jelentene egyben társadalmi felemelkedés is. Idősebb Bonepartet azonban nem csak fia iránti nyilvánvaló szeretete és jóakarata vezéreli, hanem egy kicsit az is, hogy saját álmait próbálja fián keresztül megvalósítani. Joe managere, Tom és kezdetben Lorna is saját anyagi érdekeiknek megfelelően a boksz mellett próbálják elkötelezni a fiút, akinek egyfajta mentorai is egyben. Lorna azonban idővel beleszeret a fiatalemberbe, és ezzel együtt lelkiismerete is megszólal. Ezután pedig már tényleg olyan tanácsot próbál adni, ami Joe érdekeit szolgálja, és nem a sajátját. Joe legrosszabb tanácsadója azonban a gengszter Eddie, aki a gonosz kísértését jelképezi a történetben, aminek Joe nem tud ellenállni. És ezért egy olyan régi filmben, aminek témái a moralitás körül forognak, nyilvánvalóan meg kell majd fizetnie valamilyen módon.  A következő bekezdés spoilert tartalmaz.

Joe az elődöntőben úgy megveri ellenfelét, hogy az belehal sérüléseibe, azonban a gyilkos ütés közben eltörik a keze. Lelkileg annyira megviseli ellenfele halála, hogy felhagy az ökölvívással és soha nem lesz bokszbajnok. Bár a film valamelyest nyitva hagyja a hegedülés lehetőségét az amerikai optimizmusra alapozva, de azért sejthetjük, hogy a törött kéz miatt nagy valószínűséggel nem válhat belőle a későbbiekben hegedűművész. Joe tehát nem érheti el egyik álmát sem, mert a két lehetőség közül a rosszat választotta. A film ebből a szempontból megelőzte korát, hiszen az ilyen típusú pesszimizmus, az „anti-Amerikai Álom” bemutatása, majd csak a ’40-50-es évek noirjaiban lesz gyakori.

Spoiler vége.

A Golden Boynak van egy-két olyan eleme, ami ma már nem lenne PC. Ilyen az, amikor Joe húgát a sógora játékosan meglegyinti egy újságpapírral, mire az apósa, azaz a nő apja, idősebb Boneparte annyit mondd, hogy „nem kellene nyilvánosan verned a feleséged, csináld ezt úgy, hogy ne lássa senki!” Bár a jelenet humoros, és nyilvánvalóan játékos, azonban mégis sokat elárul arról, hogy a korban mit gondoltak a házasságon belüli erőszakról és a nők helyéről.

Joe nem csak azért hozott rossz döntést, amikor a profi bokszot választotta, mert az jelképezi több szempontból is az erkölcstelen választást, hanem leginkább azért, mert ő valójában arra született, hogy hegedűművész legyen. A lelkét pedig nem is amiatt adja el, mert a pénzt és az azonnali dicsőséget választja, hanem azért, mert feladja azt, amire isten vagy a sors akaratából született. A még nagyon fiatal, 21 éves William Holden játékán itt még látszik, hogy pályafutása elején állt, mert bár hatalmas energiákat mozgat meg a filmben, azonban ennek egy része még meglehetősen mesterkélt energia volt. Erősen érződik rajta, hogy nagyon akart „színészkedni”. Fizikai jelenléte erős, amely segítségével játssza végig a filmet, azonban számomra nem volt igazán meggyőző sem bokszolóként, sem hegedűművészként. A legjobb játékot talán a film vége felé mutatja a csendesebb jeleneteiben. William Holden itt még amolyan régifajta, teátrálisabb színészi játékot alkalmazott az eltúlzott ökölbe szorult kezek alkalmazásával, fogcsikorgatásokkal, igazi Golden Boy-já, majd csak a későbbiekben válik majd.  A film igazi sztárja Barbara Stanwyck volt annak ellenére, hogy nem ő áll a sztori középpontjában. Ő egy olyan tapasztaltabb nőt játszik Lornaként, aki kezdetben Tom partnereként úgy gondolja, hogy tisztában van az élettel és keményen küzd céljai eléréséért, eszköztárába pedig az önző manipuláció is beletartozik, azonban a későbbiekben elgondolkodik azon, hogy mit is akar valójában az élettől. Lorna ekkor egy kevésbé látványos, de nagyon hasonló választás elé kerül, mint Joe. Számára a kérdés úgy hangzik, hogy Tom vagy Joe? Ez a választás pedig szintén egyfajta morális választást is jelent az életben két út és kétféle nőtípus között. Tom, a sportmanager a lelkiismeret-furdalás nélküli, anyagi érdekeket szem előtt tartó és másokat kihasználó életet jelképezi, amelyben Lorna egy okos, de számító és hideg(ebb) nőként jelenik meg, míg Joe mellett válhat egy gyengédebb, és valódi támaszt jelentő érzőszívű nővé. Az ő párosuk egy nagyon érdekes, és a korban meglehetősen szokatlan idősebb, tapasztaltabb nő és a fiatalabb, tapasztalatlanabb férfi kettőséből áll, amiben a nő irányítja a férfi döntéseit. Mindez Lorna személyiségének változásával párhuzamosan kezdetben önző szándékú és manipulatív jellegű, a későbbiekben pedig jóakaratú és valódi szereteten alapuló pozitív jellegű irányítássá válik. Barbara Stanwyck nagyszerű és meggyőző volt mind karakterének kezdetben csábító femme fatale jellegű oldalának, mind pedig a későbbiekben a lelkiismeret-furdalással teli gyengéd és szerelmes nő oldalának bemutatásában.

Lee J. Cobb játszotta Joe apját, idősebb Bonapartet. Cobb ekkor valójában 27 éves volt, 6 évvel idősebb filmbeli fiánál és 5 évvel fiatalabb annak barátnőjét alakító Barbara Stanwycknél. Cobb, bár meglehetősen furán néz ki a hatalmas bajusszal, és egy kicsit túl szentimentális a játéka, azonban javára legyen írva, hogy nem esik abba a csapdába, hogy hatalmas gesztikulálásokkal játszott, sztereotipikus olasz apát mutatott volna be. Ellenkezőleg. Idősebb Bonaparte egy csendes típusú ember, még akkor is az, amikor olaszosan szenvedélyes. Ő egy olyan szegény és a társadalom alsó részéhez tartozó olasz bevándorló, aki a fiának már jobb életet szeretne, ezért próbálja meg a hegedűművészség felé terelni, amelyben egy kicsit az ő élete és gondolkodásmódja is igazolva lenne. Cobb túl sok apai pátoszt vitt játékába, ezért esetenként ő is mesterkélten hathat már a mai nézőknek.A filmben van még pár fontosabb mellékszereplő, mint Adolphe Menjou, aki jól egyensúlyozik Tom Moody karakterében. Ő egyfajta átmenet egy mentor és egy, csak a maga érdekeit figyelembe vevő, nem teljesen rossz, de mégis megkérdőjelezhető erkölccsel rendelkező sport manager között. Joseph Calleia pedig Eddie Fuselit, a gengsztert, a történet legerkölcstelenebb szereplőjét alakította, aki a legrosszabb hatással van Joera. A karakter hozza a korban megszokott gengszter típust, azonban van egy speciális érdekessége. A film nagyon  óvatosan, hogy a cenzúrán még átmehessen, utal ugyanis a karakter homoszexualitására, aki azzal a kérdéssel fordul Joehoz a film egy pontján, hogy:

Eddie Joenak: „Nem akarsz megnézni egy musicalt ma este? Van jegyem.”

Így Eddie ezáltal az 1931-es, még cenzúra előtti Little Caesar c. gengszterfilm főszereplőjének, Rico karakterének nyomdokaiban jár, mint a végtelenül macho homoszexuális gengszter.  

A film stílusos fekete-fehér fényképezése Nicholas Musuraca és Karl Freund operatőrök nevéhez fűződik. A történet végén látható bokszjelenetet pedig a helyszínen, azaz a new yorki Madison Square Gardenben, és nem stúdióban forgatták, ami nem kis szó volt akkoriban. Már csak azért is, mert a közönség sorait nem bábukkal, vagy más alkalmakkal készült felvételeken látható tömeggel töltötték meg, hanem élő emberekkel, ami nem kis mértékben drágította meg ezt a filmet. A nézők között pedig megjelenik minden korabeli társadalmi osztály és réteg, miközben a feketék a karzaton drukkolnak a fekete bokszolónak ugyanazzal az elszántsággal, mint a fehérek a jobb helyeken ülve a fehér bokszolónak. A film egyetlen Oscar-jelölését Victor Young szerezte a zenéért, ami a korszakra jellemző komolyzenét jelent.

Rouben Mamoulian rendező filmjének egyes elemei, legfőképpen a moralizálása ma már kissé öregnek és kiszámíthatónak tűnik, azonban a Golden Boy a maga korában egy jelentős és végtelenül komoly filmnek számított, ami személyes szinten a mai napig is jól működik, köszönhetően erős atmoszférájának, érdekes történetének, stílusos fényképezésének és a mindig kiváló Barbara Stanwycknek. És nem utolsósorban rendelkezik azzal a filmtörténeti jelentőséggel, hogy elindította pályáján az 50-es évek Golden Boy-át, William Holdent.

Értékelés: 7,5/10

A film a Youtubeon megnézhető: