Az első filmszerepére 1927-ben került sor egy némafilmben, a Broadway Nights-ban egy táncosnői mellékszerepben. Igazi kiugrása 1931-ben következett be, a Night Nurse c. filmmel, amiben a szinten szárnyait bontogató, később Hollywood egyik legnagyobb sztárjává váló Clark Gable volt a partnere. Innentől kezdve szinte egyenes út vezetett Barbara Stanwyck számára a csúcsra, aminek legfontosabb állomásai ezután a Stella Dallas 1937 volt, ami egyben első Oscar-jelölését is meghozta, majd két roppant sikeres screwball komédia a The Lady Eve és a Ball of Fire 1941-ben, végül 1944-ben a pályafutására rendkívül nagy hatást gyakorló 1944-es film noir klasszikus a Double Indemnity, amelyek után egy időre ő lett Amerika - tehát nemcsak a színésznők között Hollwoodban, hanem az egész USA - legjobban kereső nője. A Double Indemnity után számos film noirban feltűnt, és annyira remek volt a noirok végzet asszonyaként, hogy a műfaj királynőjeként is szokták emlegetni.
Első szerelme Rex Cherryman színész volt, akivel a The Noose c. (1926-1927) Broadway darabban játszott. Cherryman azonban nős volt, és nagyon fiatalon 1928-ban meghalt szeptikus mérgezésben.
Stanwyck ezek után hozzáment első férjéhez Frank Fay-hez, aki a Burlesque c. darabban volt a partnere. Ez a házasság az első pillanattól kezdve nagyon problémás volt, aminek három oka volt: Fay alkoholizmusa, bigottsága és felesége fizikai bántalmazása. 1935-ben végül elváltak.
Az 1936-os His Brother's Wife c. film forgatása alatt ismerkedett meg Robert Taylor színésszel (balra fent a képen ők ketten), filmbeli partnerével, aki aztán második férje lett 1939-1952 között. Kettejük kapcsolata azonban inkább volt egy tanár-diák viszony volt, mint egy szenvedélyes szerelem, és amelyikben a pár évvel idősebb erős és tapasztalt Stanwyck egyfajta támaszként és tanácsadóként működött Taylor mellett. Stanwyck első házasságának rossz tapasztalatai miatt nem akart többet férjhez menni, azonban Taylor stúdiója az MGM 1939-ben mégis - majdhogynem önhatalmúlag -megszervezte az esküvőjüket, ami rendhagyó gyakorlat volt Hollywood aranykorában, főleg akkor, ha a stúdió attól félt, hogy nőtlen és hajadon színészeivel kapcsolatban esetleg felmerülhet a homoszexualitás vádja. Az MGM kifejezetten forszírozta az ilyen jellegű látszatházasságokat, és ezzel itt megint csak két legyet ütöttek egycsapásra: nemcsak Taylor pletykált melegségét, de Stanwyck biszexualitását is elfedték ezzel. Ennek ellenére Stanwyck mindig szeretettel beszélt a férfiról és több alkalommal is élete szerelmének nevezte. 1952-ben váltak el, ami után a színésznő többet már nem házasodott meg.
Stanwyck 15 éves korában átesett egy abortuszon, aminek következtében nem lehetett saját gyereke, ezért egyetlen fiát Anthonyt 1932-ben adoptálta első férjével való házassága során, akit aztán nagyon szigorúan és hatalmas elvárásokkal nevelt. Anthony felnőtt korában el is hidegült nevelőanyjától emiatt, és szinte egyáltalán nem tartották a kapcsolatot.
Barbara Stanwyck nagyon vallásos volt, protestáns családban született, majd katolikus lett első házassága megkötésekor. Politikai nézetei is konzervatívok voltak és egész életében a Republikánus Párt támogatója maradt. Úgy érezte, hogy ha ő ki tudott törni saját erejéből az olyannyira hátrányos helyzetéből, mint amilyenbe született és élt fiatal korában, akkor ezt másoknak is meg kell tudni tennie anélkül, hogy ebbe bármilyen politikai erő vagy kormányzat beavatkozna. "Hard work with the prospect of rich reward was the American way." (Kemény munka kecsegetető gazdag jutalommal, ez az amerikai út.) Stanwyck tagja volt Hollywood konzervatív nézetek valló alkotók szövetségének, az antikommunista és antifasiszta Motion Picture Alliance for the Preservation of American Idols-nak.
A képen Barbara Stanwyck Joan Crawforddal, mellette pedig Crawford egyik 1974-es levele Stanwyckhez (ekkor Crawford már régóta New Yorkban élt, és mindketten 70 körüliek) :
Barbara Stanwyck természetessége és barátságossága miatt Hollywood közkedvelt és sokak által szeretett alakja volt. Legjobb barátai közé tartozott (többek között) Joel McCrea, Henry Fonda, James Stewart, Robert Preston, Joan Crawford, William Holden, Gary Cooper és Fred MacMurray. Alacsony származását soha nem feledvén, hollywoodi díváktól szokatlanul a stáb kevésbé neves tagjaival is barátságos volt, a legtöbbjüknek tudta a nevét, sőt a gyerekeik nevét, ami nagyon népszerűvé tette közöttük is személyét. 
Frank Capra mondta Stanwyckről, hogy: "az volt a sorsa, hogy minden rendező, színész, stábtag és statiszta imádja. Egy hollywoodi népszerűségi versenyben minden kétséget kizáróan ő nyerné az első díjat."
7 Oscar-díjra jelölt (köztük Barbara Stanwyck) film, ami a noir klasszikusok klasszikusa, és amely - többek között - karakterteremtő hatásával írta be magát a filmtörténelembe. Nem véletlenül nevezik paradigmatikus noirnak, mert szinte nincs is olyan az ezt követő film a noirok között, ami ne használta volna fel a Double Indemnity valamelyik elemét, elemeit, de leginkább az itt felállított femme fatale-antihős formulát: a férfi főszereplő alapvetően egy átlag ember, se nem hős, se nem bűnöző. Magától meg sem fordult volna a fejében az, hogy bűncselekményt kövessen el. Az, hogy ez mégis megtörténik, egy nő, a femme fatale rossz hatásának eredménye. Ami miatt a nő manipulálni tudta a férfit, az a férfi személyiségében meglévő érzelmi vagy pszichológiai gyengeségnek köszönhető, ami által a noir férfi főszereplője nem hőssé, hanem antihőssé válik. Amivel ezt a femme fatale eléri, az a nők ősi fegyvere: szexuális manipuláció, amivel elcsábítja és ezzel a bűnbe viszi a férfit. És aminek szükséges következménye mindkettejük bukása, tehát követi a Biblia formulát.
Walter Neff (Fred MacMurray) biztosítási ügynök az irodájában diktafonra mondja vallomását egy gyilkosságról, amit egy nőért és pénzért követett el, azonban mégsem kapta meg sem a nőt, sem a pénzt. Majd ezután kezdődik a visszapillantás, ahol megtudhatjuk, hogy miért és hogyan történt ez a gyilkosság. Neff munkája során összetalálkozik a csinos és szexis Mrs. Phyllis Dietrichson-nal (Barbara Stanwyck), aki elcsábítja és rábeszéli, hogy kössenek biztosítást a gazdag férjére annak tudta nélkül, hogy utána megöljék a pénzéért. Nem is lenne valamire való femme fatale, ha nem sikerült volna rábeszélnie a férfit erre. Neff megtervezi, és közösen elkövetik a tökéletesnek gondolt gyilkosságot. Neff főnöke Barton Keyes (Edward G. Robinson), a tapasztalt kárbecslő rájön, hogy valami nincs rendben a Dietrichson üggyel, és egy idő után azt is kitalálja, hogy nem baleset, hanem gyilkosság volt, amiben valaki segített Mrs. Dietrichsonnak. Közben Neff összebarátkozik Lolaval (Jeanne Heather), Phillys mostoha lányával, aki szintén gyanakodik a mostoha anyjára, sőt szerinte az igazi anyját is Phyllis ölte meg. Neff egyre inkább érzi, hogy Phyllis valamit rejteget...A film noirok egyik legjobb nyitó jelenete.
A film központjában a megtévesztés, hazudozás, kapzsiság és a szexuális manipuláció áll, története pedig a legklasszikusabb(á vált) noir szerkezetben: keretezett flashbackben bontakozik ki, ami azt jelenti, hogy a nyitó és a záró jelenet a jelenben játszódik, a kettő közötti pedig a múltban. Szóval mindjárt a film elején megtudjuk, hogy szegény biztosítási ügynökünk gyilkosságot követett el, ugyanakkor ezért nem kapta meg a jutalmát. Tudjuk, vagy legalábbis sejtjük, hogy sorsa meg van pecsételve - ő a kudarcra ítélt antihős - , ami felkelti a néző érdeklődését, és ösztönösen meg akarja tudni, hogy mi történt ezzel a kalapos pasassal. A visszatekintés első fele a nő csábításával majd a gyilkosság kitervelésével és végül megvalósításából áll. A flashback második fele pedig Neff bűntudatáról, főleg miután összebarátkozik Lolával, Phyllis mostohalányával, valamint félelméről szól, hogy Phyllis csak felhasználta, ráadásul Keyes is egyre jobban közeledik az elméleteivel az igazsághoz, ami által szorulni kezd a hurok Neff nyaka körül.
Barbara Stanwyck újabb Oscar-díjra jelölt alakítása látható ebben a suspense film noirban. A film alapja egy 1943-as rádiójáték, aminek forgatókönyvét Orson Welles a valaha volt legjobb rádió játék forgatókönyvnek nevezett, és a filmé sem lett rosszabb, hiszen az egyik legnagyobb erőssége a jól megírt és elmondott történet, ami a flashback-ek, azaz visszapillantások által van kibontva és válik egyre tisztábbá és tisztábbá, ahogy közeledik a feszültségteli és briliáns végkifejlethez.
Leona Stevenson (Barbara Stanwyck) egy elkényeztetett, gazdag és irritáló nő, aki pszichoszomatikus betegségéből kifolyólag ágyhoz kötve él. Leona az életét tulajdonképpen a telefonon éli. Az egyik este férjét Henryt (Burt Lancester) akarja elérni, mert az még nem ért haza, telefonon keresztül véletlenül meghall egy beszélgetést, amiből kiderül, hogy két férfi egy nő megölését tervezik, ami pontban éjjel negyed 12-kor fog megtörténni gyorsan és fájdalommentesen, mert ez a megbízó kívánsága. Leona elkezd telefonálgatni, hogy megakadályozza a gyilkosságot, az óra ekkor este 9.25 percet mutat, tehát 1 és háromnegyed órája van, hogy ezt megtegye. Felhívja a telefonközpontot, a rendőrséget, a férje titkárnőjét, a férje volt barátnőjét, apját stb, és ezen telefonhívások között, alatt a film története Leona visszatekintéseiben bontakozik ki. Eközben a férj bűncselekménybe keveredik, ami miatt zsarolják, és amiről Leonának nincs tudomása. A telefonálások közben Leona levonja a sokkoló következtetést, hogy a gyilkosság célpontja ő maga...A jelenet, amiben véletlenül meghallja a gyilkossági tervet.
A film egyik legfontosabb mondanivalója, hogy a gazdagok mennyire feljogosítva érzik magukat arra, hogy másokat manipuláljanak. Látható, hogy Leona hogyan dominálja az alacsonyabb sorból származó férje életét, és az is, ahogy Leona apja hogyan befolyásolja minden körülötte lévő ember életét, beleértve a lányát is. Minden karakter problémája ugyanabból fakad: egyes embereknek az a vágya, hogy mások életét kontrollálják. A filmben meghatározó jelentősége van a telefonnak, ami egyszerre szimbolizálja az emberek közötti kapcsolatot illetve annak hiányát. 
King Vidor, magyar felmenőkkel rendelkező hollywoodi rendező szappanopera jellegű filmje az 1937-es év egyik legnagyobb kasszasikere volt, amihez nagyban hozzájárult főszereplőnője, a későbbi film noirok egyik leghíresebb végzet asszonya, Barbara Stanwyck, aki ezért a szerepéért megkapta első Oscar-jelölését. Az 1937-es Stella Dallas egy klasszikus „női” filmnek nevezett melodráma, ami egy törtető, társadalmi felemelkedésre vágyó nő életébe és önfeláldozásába ad betekintést.
1919-ben járunk a film elején, ahol megismerhetjük a fiatal Stellát (Barbara Stanwyck), aki munkásosztálybeli szüleivel és testvérével él egy massachusetts-i városban. Stella ki akar törni ebből a környezetből, és úgy gondolja, hogy ehhez a legjobb eszköz, ha egy felsőbb körökbe tartozó férfihoz megy feleségül. Kiveti a hálóját Stephen Dallas (John Boles) gazdag üzletemberre, és az éppen szerelmi válságban lévő férfi el is veszi feleségül. Stella úgy érzi, hogy megvalósult az álma, azonban nem tudja megtagadni alacsonyabb osztálybeli származását és közönséges viselkedését, amiben nagyon nagy szerepe van újdonsült barátjának, a Ed Munn (Alan Hale) szerencsejátékosnak is, akinek rossz hatása alól nem tudja kivonni magát, a férje minden rosszallása ellenére. Mire csinos és tanult kislányuk, Laurel Dallas (Anne Shirley) felnő, a házaspár már külön él. Stephen egy jobb állás miatt New Yorkba költözött, ahol felvette a kapcsolatot korábbi szerelmével, miközben otthon Stella életét lányuk nevelése tölti ki. Stella annak érdekében, hogy lányát megfelelően férjhez adja, felsőbb körökben népszerű helyekre utazik Laurellel, hogy a lány megfelelő fiatalemberekkel ismerkedhessen. Az intelligens és visszafogott Laurel népszerű tagja lesz a gazdag társaságnak, akiről nem tudják, hogy Stella az anyja, akinek közönségessége viszont nagyon visszataszító ugyanennek a társaságnak. Laurel megpróbálja ezt eltitkolni anyja elöl, és még arra is képes lenne, hogy elhagyja gazdag és előkelő szerelmét, azonban amikor Stella véletlenül meghall egy kegyetlen megjegyzést magáról, elhatározza, hogy mindent feláldoz lánya jövőbeli boldogsága reményében...jelenet, amiben Laurel szégyenli anyját.
A film középpontjában önfeláldozásra hajlamos nők állnak, és mint általában a hasonló jellegű filmek, úgy ez sem mentes a szentimentalizmustól, azonban ennek ellenére sokkal összetettebb és mélyebb, mint a kor átlagos szappanopera típusú filmje. A Stella Dallas ezen tulajdonsága leginkább Barbara Stanwyck remek karakterformáló játékának köszönhető, aki nemcsak egy társadalmi felemelkedésre vágyó önző és törtető nő, hanem mindemellett egy erős anyai ösztönökkel rendelkező karakter, amely tulajdonságokat a film megfelelő időközönként és ütemben ütköztet egymással. Barbara Stanwyck egyik legjobb alakítása látható itt. 
1 Oscar-díjra (legjobb forgatókönyvre) jelölt, gyors ütemű screwball komédia, amely egy szélhámos trió, egy gazdag és félénk tudós, valamint tipikus screwball jellegű felcserélt nemi szerepeken alapuló bohóckodás nagyon hatékony keveréke. A filmet leginkább kiváló színészei vittek hatalmas sikerre, nem véletlenül tartják számon a műfaj legjobbjai között.
Charles Pike (Henry Fonda) a hatalmas Pike vagyon örököse, aki inkább olvas könyveket semmint teremt kapcsolatot emberekkel. Éppen egy dél-amerikai tanulmányútról utazik haza, amikor találkozik a csinos Jean Harringtonnal (Barbara Stanwyck). A félénk férfi nem tudja, hogy a nő egy kártyacsaló szélhámos trió tagja, akik arra specializálódtak, hogy óceánjárók fedélzetén kopasszák meg a Pikehoz hasonló gazdag és naiv utazókat. Egyre több időt töltenek együtt, aminek eredményeképpen szerelmesek lesznek egymásba, és Jean elhatározza, hogy megvédi a férfit a társaitól. Charles testőre azonban kiszimatolja a nő eredeti szándékát, aminek hatására Charles szakít vele. Hazatérésük után a nő bosszút akar állni, aminek érdekében Lady Eve-ként kezd el pózolni a társaságban, hogy megszégyenítse az ártatlan Charles-t...a film egyik híres jelenete
Bár a korabeli cenzúra nagyon megnehezítette a szexuális témák hollywoodi ábrázolását, a film mégiscsak a szex körül forog. A screwball komédiák alapfelállása, a nemek közötti kapcsolat felcserélődése miatt a férfi a szexuálisan ártatlan fél, míg a nő érzékelhetően tapasztalt ezen a téren. A film ekörül a fordított alapfelállás és téma körül forog. A két főszereplő remek párost alkot, Barbara Stanwyck kiváló és nagyon szexi Jean, akit magabiztosan és végtelen humorral alakít, míg Henry Fonda bűbájos a naiv és félénk Charles Pike-ként.
Az 1 Oscar-díjra (legjobb forgatókönyv) jelölt Martha Ivers furcsa szerelme c. film noir melodráma amellett, hogy műfajának összetett és jobb darabjai közé tartozik, arról is nevezetes, hogy ez volt Kirk Douglas film debütálása. A film egy tipikusnak mondható háború után nagy népszerűségnek örvendő pszichológiai melodráma, amely központjában egy szerelmi háromszög áll a film noir műfajának keretei közé ágyazva.
A történet 1928-ban kezdődik. A tinédzserkorban lévő gazdag örökösnő Martha Ivers már többedszerre próbál sikertelenül megszökni az utálatos, domináns nagynénje házából és fennhatósága alól Sam Mastersonnal, az alacsony sorból származó barátjával. Az egyik este Mrs. Ivers éppen a macskát üti a botjával a lépcsőn, amit Martha kivesz a kezéből, és nagynénjét csapja fejbe vele, aki elveszti egyensúlyát és a lépcsőn legurulva meghal. Az esetnek szemtanúja volt Walter O'Neil, Martha házitanítójának fia. Mr. O'Neilnek azt hazudják, hogy valaki betört és ez az illető ölhette meg a nagynénit, akit ők már holtan találtak. Mr. O'Neil tudja, hogy nem mondanak igazat, de fia felemelkedése és jövője érdekében kihasználja a szituációt, együttműködik velük a rendőrségen. 18 évvel később Sam Masterson (Van Helfin) visszatér a városba, aki megismerkedik a csinos Antoniaval "Tony" (Lizabeth Scott), akit másnap letartóztatnak próbaidejének megszegése miatt. Sam úgy dönt, hogy a nő érdekében felkeresi a város kerületi ügyészét, aki nem más, mint Walter O'Neil (Kirk Douglas) Martha Ivers (Barbara Stanwyck) férje. Az ügyészi tevékenysége során felesége és saját védelmében időközben kivégeztetett egy ártatlan embert Martha tanúvallomása alapján Mrs. Ivers haláláért. Walter azt gondolja, hogy Sam valódi szándéka az, hogy megzsarolja őket a nagynéni halálának körülményeivel, aminek Sam a szemtanúja volt. Ez a félreértés, na és persze a régi elhallgatott bűncselekmény végül a gyerekkori barátok közötti kapcsolatok megromlásához vezetnek és tragikus eseményekbe torkollik...A film itt megnézhető angolul
A házaspár, habár nem voltak szerelmesek egymásba, sorsa régi bűnükből kifolyólag egy életre összekapcsolódott. Ők tulajdonképpen egymás csapdájába estek, amit most házasságnak neveznek. A "kísért a múlt", a noirok egyik legnépszerűbb eleme, itt egy olyan fura verzióban látható, amikor a két bűnös soha nem vesztette el a kapcsolatot egymással, ezáltal régi bűnükkel nap, mint nap együtt kell, hogy éljenek, ami valami oknál fogva – gyerekkori barátjuk, Sam megjelenése - újra életük központi elemévé válik. A szereplők életét a lezáratlan bűnös múltjuk - na és a sors keze - alakít és fejez be, amely történetet az árulás, félelem, zsarolás, szerelem, na és persze nem utolsósorban a gyilkosság irányít.
Ez az 1950-es film noir a műfaj egyik ikonikus és meghatározó filmjének, a Double Indemnity által vágott ösvényen halad, és felfogható a nagy előd tompított, romantikusabb verziójának is. A film egy olyan családos férfiról szól, akit elcsábít egy hátsó szándékokkal és titkos tervvel rendelkező rejtélyes nő.
Thelma Jordon (Barbara Stanwyck) egyik éjjel bekopog a nős kerületi ügyész Cleve Marshall (Corey Wendell) irodájának ajtaján, aki éppen válságban lévő házassága miatt egyedül iszogat ahelyett, hogy hazamenne feleségéhez és gyerekeihez. Nagyon gyorsan kapcsolat alakul ki közöttük, azonban Cleve érzi, hogy a titokzatos nő rejteget valamit. Gyanúja nem alaptalan, hiszen a nő a (másik) szeretőjével azt tervezik, hogy kirabolják Thelma gazdag nagynénijét, amihez egy balekot keresnek, és amit meg is találnak Cleve személyében. Amikor a nagynénit lelövik rablás közben, Thelma Clevet hívja, hogy eltüntesse a nyomokat. Mindennek ellenére Thelmát letartóztatják gyilkoság vádjával, és Clevere, a kerületi ügyészre bízzák az ügy lezárását, aki próbálja szabotálni a nyomozást...A film angolul itt megnézhető
A Thelma Jordon több okból is felfogható a Double Indemnity „tompított” változatának, amihez számos elemében nagyon hasonlít hozzá. Mindkét filmben egy jó egzisztenciával rendelkező férfit csábít el a femme fatale azzal a szándékkal, hogy valamilyen bűncselekmény elkövetésére vegye rá, hogy aztán a végén átvágja, és megtegye baleknek. Ugyanakkor a két film végzet asszonya jelentősen eltér, függetlenül attól, hogy mindkettőt Barbara Stanwyck alakítja. A Thelma Jordonban a film egészének megefelően a karakterek is visszafogottabbak. A Double Indemnity szívtelen és hideg ribancával szemben Thelma Jordon kevésbé hideg és kegyetlen, ráadásul elköveti azt a hibát, hogy beleszeret balekjába, ami miatt Cleve megmenekül attól a sorstól, ami Walter Neffre várt.
Ebben a romantikus melodrámában megint Fred MacMurray lesz a partnere, ami valójában sokkal realisztikusabb, mint a műfaj legtöbb filmje, ezért aztán akár pszichológiai drámának is nevezhetjük. A korban szokatlan témát feszeget, és ami miatt egy kicsit meg is előzi a korát, az gyerekek hálátlansága, amivel az idealizált nukleáris család tökéletlenségét mutatja be. A filmben ugyanis egy fehér középosztálybeli család kényelmes és kissé önelégült életébe kapunk betekintést, ami csak akkor valósulhat meg, ha a szülők elég önfeláldozóak ahhoz, hogy feladják korábbi álmaikat, vágyaikat.
Clifford Groves (Fred MacMurray) minden idejét munkájának szenteli, hogy mindent megadhasson családjának, azonban úgy ézi, hogy ezért nem kap elég hálát, szeretetet, és mind felesége (Joan Bennett), mind a végtelenül önző gyerekei természetesnek veszi önfeláldozását. Egyedül érzi magát és depresszióssá válik, amikor is találkozik régi ismerősével Normával (Barbara Stanwyck). Vinnie fia egy alkalommal meglátja őket kettesben, és bár kapcsola Normával eddig ártatlan volt, mégis magyarázkodni kénytelen...
Clifford depressziós és magányos állapota több, illetve egy kicsit más, mint amit általában véve kapuzárási pániknak hívunk, ugyanis esetében ez nem akörül forog, hogy még egyszer had érezze magát fiatalnak, hiszen Norma nem egy húsz évvel fiatalabb szexuális trófea, hanem egy vele egyidős nő, akitől megértést, elismerést és melegséget kaphat. Bár a film inkább Clifford karaktere körül forog, és nem annyira Barbara Stanwyck által játszott Normáé körül, mégiscsak remek lehetőség volt számára ez a karater, és 12 év után megint nagyszerű párost alkotott Fred MacMurrayvel. 
4 Oscarra (köztük Barbra Stanwycket is) jelölték ezt a screwball komédiát, amiben az előzőnél nem kevésbé híres sztár, Gary Cooper a partnere, ráadásul a forgatókönyvet a számos Oscrara jelölt Billy Wilder írta, és a tapasztalt Howard Hawks rendezte. A stáblista magáért beszél, és nem is csalódunk a filmben.
Egy 8 főből álló tudóscsoport egy enciklopédiát ír, azonban egyikük, a fiatal és naiv Bertram Potts professzor (Gary Cooper), aki a modern amerikai szlenget kutatja, rájön, hogy valójában semmit nem tud a dologról, hiszen tudása könyvalapú. Elhatározza, hogy "kimegy" az életbe, hogy ott tanulmányozhassa kutatása tárgyát. Ennek érdekében az utcán és éjszakai lokálokban próbálja kihallgatni az emberek beszélgetéseit és közben találkozik a szexi énekesnővel Sugarpuss O'Shea-vel (Barbara Stanwyck). Arról nem tud, hogy a nő Joe Lilac (Dana Andrews) gengszter szeretője és meghívja a kutatásába valamint a tudóscsoport székhelyére. A nő beleegyezik ebbe, amikor értesül arról, hogy Joe-t letartóztatta a rendőrség, és most őt keresik, hogy a gengszter ellen tanúskodjon. A "kutatás" során nemcsak Potts professzor szeret bele a nőbe, de hét idősebb kollégáját is felvillanyozza. Potts prfofesszor feleségül kéri a nőt, azonban a gengszternek is ugyanez a szándéka, hiszen azután Sugarpuss már nem tanúskodhatna ellene...a film egyik jelenete
Még a hollywoodi sztárok között is a legjóképpűbbnek tartott színészt, Gary Coopert tőle szokatlan szerepben, kissé kocka professzorként láthatjuk, akinek a filmben soha nem volt romantikus kapcsolata Sugarpuss előtt, ami alapfelállás már eleve vicces számított a film megjelenésének idején. Stanwyck karaktere már csak beceneve Sugarpuss (kb. Cukorfalat) miatt is a professzor kutatási terepének számít. A film annyira nagy hatású volt műfaján belül, hogy jó néhány elemét felhasználták későbbi filmekben, egyesek szerint Billye Wilder is ebből a filmből indult ki, amikor megrendezte legnépszerűbb vígjátékát, a Valaki forrón szereti-t.
Ez a noir dráma több műfajt, stílust is egyesít, ami nem véletlen, hiszen egy olyan rendező filmje, akinek nem a noir jelentette a hazai terepet. Ennek megfelelően a No Man of Her Own, ami tartalmaz krimi és suspense elemeket is, valójában inkább egy női dráma, azonban a kerettörténet és a megfelelő mennyiségű feszültség miatt bőven besorolható a noir műfajába. A film középpontjában egy kiszolgáltatott nő és téves személyazonosságból fakadó galibák állnak, amelyek olyan szintre érnek egy idő után, amiből már csak egy gyilkosság árán lehet kikecmeregni.
Az állapotos Helen Fergusont (Barbara Stanwyck) érzéketlen és kegyetlen szeretője, leendő gyermekének apja, Steve Morley (Lyle Bettger) kidobja egy San Franciscoba szóló vonatjeggyel az utcára. Helen a vonaton összeismerkedik egy barátságos fiatal házaspárral Patrice és Hugh Harkness-szel, akik éppen Európából érkeztek haza, hogy meglátogassák a férfi családját, akik még sosem találkoztak Patrice-szal. A vonat azonban kisiklik, és a rengeteg áldozat között van a Harkness házaspár. Helent, aki a kórházban megszületett babájával együtt túléli a balesetet, egy félreértés folytán Patrice-ként azonosítják, és felveszik a kapcsolatot a gazdag Harkness családdal, akik természetesen családtagként várják és fogadják Helent. A pénztelen és kiszolgáltatott nő úgy dönt, hogy elutazik a családhoz és eljátssza Patrice szerepét. Helyzete azonban még bonyolultabbá válik, amikor beleszeret „sógorába” Bill Harknessbe (John Lund) és megjelenik régi szeretője Steve is, aki zsarolni kezdi a nőt. Úgy tűnik, hogy Helen számára az egyetlen megoldás, ha megöli zsarolóját...jelenet a filmből, helen flashbackje, ahogy visszagondol a történtekre
A történet alapvetően egy szappanopera-jellegű történet, amelyet a film készítői mindenhol érzékelhető noir atmoszférával vegyítettek, és amelyet ennek megfelelően meghatároz a mindent átszövő „közelgő végzet” érzése, ami elől úgy tűnik, hogy főhősnőnk nem menekülhet. A baljós előérzetű atmoszférának, a jól felépített feszültségnek és nem utolsósorban főszereplőjének, Barbara Stanwycknek köszönhetően a film szappanopera-jellege kevésbé üt át. Erős atmoszférája folyamatosan sötétedik, és a film végére, amikor a bűncselekmény végül bekövetkezik, ez a kezdetben női drámának induló film jócskán eléri a noirok sötétségét, ami azonban soha nem tagadhatja le – jó értelemben véve – „női film” státuszát.
1 Oscar-díjra jelölték ezt a Frank Capra rendezte dráma komédiát, amiben Stanwyck partnere újfent Gary Cooper. Capra számos stílusjegye és más filmjeinek elemei feltűnnek ebben a komédiájában, ide tartozik például az, hogy egy újságíró beleszeret riportjának alanyába (Ez történt egy éjszaka), a politikai része pedig a Mr. Smith goes to Washington c. filmjére hasonlít.
Ann Mitchell újságíró (Barbara Stanwyck) kirúgása után bosszút akar állni lapján, ezért hamisít egy levelet az újsága számára, amiben az áll, hogy a levél névtelen írója az emberiség mai állapota miatti tiltakozásul karácsony éjszaka öngyilkos lesz. Az újág közli az ál-levelet amivel együtt kérik az ismeretlen levélírót, John Doe-t, hogy ne ölje meg magát. Ann ezekután szerkesztőjével (James Gleason) megbíznak egy éppen munkanélküli baseball játékost John Willoughby-t (Gary Cooper), hogy játssza el a nyilvánosság előtt a levélíró John Doe-t, így életben tarthatják a hamis, de nagy olvasottságot hozó történetet. "John Doe" nyilvánosság elé is áll és beszédet mond, aminek hatására egy országos civil mozgalom indul. Az újság új tulajdonosa úgy dönt, hogy John Doe népszerűségét kihasználván politikai babérokra tör...a film angolul itt megnézhető
Frank Capra filmjei mindig a hihetőség és az abszurd határán egyensúlyoztak, ami ennél a filmjénél is fennáll. A film hangulata és atmoszférája egy kicsit szirupos, de remek alapötletének cinikussága és iróniája ezt ellensúlyozza. A film sokkal lassabb ütemű és talán kevésbé vicces, mint azt eredetileg gondolnánk, azonban főszereplő párosa, különös tekintettel Barbara Stanwyckre mégiscsak sikerre vitte a filmet.
Film noirok leghíresebb végzet asszonyának első megjelenése Double Indemnityben:
