A Játszd újra, Sam! egy több szempontból is különleges Woody Allen-film, ami igazából nem is Woody Allen film, hiszen nem ő, hanem Herbert Ross rendezte, Allen csak a forgatókönyvet írta pár évvel korábbi saját színművéből, valamint a főszerepet játssza. A film másik különleges tulajdonsága, hogy ez volt az első együttműködés közte és Diane Keaton között, aki a ’70-es években majd számos olyan film főszereplőnője lesz, amelyek Woody Allen pályafutásának legjobb és legelismertebb alkotásai közé tartoznak. A Játszd újra, Samben Allen egy depressziós és nőkkel meglehetősen ügyetlenül bánó férfit játszik, aki beleesik legjobb barátjának feleségébe, miközben támaszt csak idealizált hősében, a Casablanca főszereplőjében, Humphrey Bogartban talál, aki csajozási tanácsokkal látja el. 

Egy neurotikus és nőkkel szemben nagyon bizonytalan és félénk filmkritikus, Allan Felix (Woody Allen) nagyon szeretne hasonlítani a vagány Humphrey Bogartra, aki után buktak a nők a filmekben. Fantáziájában számos alkalommal szóba elegyedik a Casablanca főszereplőjével, és próbálja megfogadni annak csajozási tanácsait, de neki valahogy nem működik az, ami Bogartnak működött a filmekben. Persze, ez nem csoda, hiszen ő teljesen más személyiség, mint ahogy a ’70-es évek valósága is meglehetősen különbözik a ’40-es évek filmjeinek világától. Allent barátai, Linda (Diane Keaton) és Dick Christie (Tony Roberts) próbálják depressziós állapotából kirángatni azután, hogy felesége elhagyja. A baráti házaspár vakrandikat szervez neki különböző nőkkel, amelyek „természetesen” mindig katasztrofálisan végződnek, mindezek közepette azonban Lindaval egymásba szeretnek. Allent természetesen gyötri a lelkiismeret-furdalás barátjával Dickkel, Linda férjével szemben, és az események végül odáig vezetnek, hogy valósággá válik számára a Casablanca zárójelenete, aminek ezúttal nem Humphrey Bogart, hanem Allen Felix lesz az egyik főszereplője, ahol bálványához hasonlóan neki is egy nagyon nehéz döntést kell meghoznia...Woody Allennél nem sok nagyobb Humphrey Bogart rajongó létezik a világon, én is csak egy ilyet ismerek. A filmben mindez nem csak abban nyilvánul meg, hogy az általa játszott karakter - ami egyébként nyilvánvalóan saját maga -, lakása tele van Bogart poszterekkel, róla szóló könyvekkel, hanem abban is, hogy ez a fantáziabeli Bogart egyben a támasza és mentora is, akihez élete nehéz perceiben tanácsért fordulhat. Bálványa pedig a történet folyamán életvezetési és csajozási tanácsokat ad a nőkkel szemben meglehetősen esetlenül és szerencsétlenül viselkedő filmkritikusnak, miközben számtalan Bogart-filmből származó idézet, vagy arra való utalás hangzik el.

A Play It Again, Sam anélkül is vicces és szórakoztató, hogy láttuk volna Bogart filmjeit, de nyilván akkor tudjuk a legjobban élvezni és értékelni, ha ismerjük az általa leggyakrabban játszott vagány, a felszínen kemény, de mégis érző szívvel rendelkező karaktert, aki után döglenek a nők. És az sem árt, ha felismerjük ezeket az idézeteket, és azt is, hogy melyik filmből valók, mert ezek mindig nagyon a helyükön vannak abban a szituációban, amelyekben Allen előhúzza őket.

Kezdve mindjárt a film címével, ami bár pont ebben a formában nem hangzik el a Casblancában, de Ingrid Bergman egyik sorára utal, aki a film fekete zongoristáját kéri meg hasonló formában, hogy játssza el a két főszereplő, Rick és Ilsa kedvenc számát, az As Time Goes By-t. Szóval érdemes ismerni a Hosszú álmot 1946, az 1944-es To Have and Have Not-t, A máltai sólymot 1941, de legelsősorban is a Casablancát 1942, amelynek híres zárójelenete adja a Játszd újra, Sam keretét.Ha nem tudnánk, hogy Woody Allen írta és rendezte a filmet és nem látnánk főszereplőként, akkor is sejthetnénk, hiszen annyira „Woody Allenes”. Mindennek leginkább az általa írt forgatókönyv az oka, hiszen az felvonultat számos olyan elemet és témát, amelyek nagyon jellemzőek pályafutása legjobb és leghíresebb filmjeire, és amelyek ma már a „kézjegyeinek” számítanak. Ide tartozik legelsősorban a főszereplőjének karakterizálása, ami a legtöbb '70-es évekbeli filmjében saját maga, amit itt még azzal is erősít, hogy a karakternek még a neve és a foglalkozása is nagyon hasonló a sajátjához. Allan Felix ugyanis egy intelligens, de neurotikus és depressziós new yorki zsidó entellektüel, akinek élete legnagyobb problémája, hogy nagyon béna a nőkkel és általában véve a párkapcsolatai soha nem úgy működnek, vagy végződnek, ahogy szeretné. A legtöbb filmjében megjelenik a pszichoanalízishez való vonzalma és egyben ellentmondásos hozzáállása is, ami itt kevésbé hangsúlyos, de azért említés szintjén jelen van, hiszen ebben a filmben sincs ügyvédje, csak orvosa. Aki bár nem jelenik meg személyesen a filmben, de a néző számára nyilvánvaló, hogy nem belgyógyász.

A Játszd újra, Sam egyik fő témája a végtelenül problémás férfi psziché. A filmbeli Allen valóság (és önmaga) elől való menekülését, és a többi embertől való elidegenedését jelzi fantáziavilága, ahol valaki más lehet, mint aki valójában. Még ha nem is hosszú ideig. Csak addig, amíg fel nem tűnik egy nő körülötte. A Bogartos fantáziavilága azonban mégis egyfajta lelki és pszichés oltalmat jelent számára, ahova bármikor visszavonulhat egy kis támogatásért és tanácsért, majd amikor úgy érzi, hogy kellőképpen megerősödött ebben a kis kuckóban, ahol csak ő és Humphrey Bogart létezik, akkor előmerészkedik a valóságba is egy-egy vakrandi, vagy Linda kedvéért.A főszereplő karakterét a film már a legelső jelenetében remekül megalapozza. Rögtön megtudjuk a Casablanca híres zárójelenetét a moziban tátott szájjal néző Allan Felixről, hogy Humphrey Bogart megszállott, aki mindenáron olyan szeretne lenni, mint hőse. Persze tudja ő, hogy nem olyan, amit be is vall magának roppant szomorúan a moziból kifelé jövet, miközben Bogart járását próbálja utánozni:

Allen: „Ugyan, kit próbálok meg átvágni? Én nem vagyok ilyen, sose voltam és sose leszek...ilyen csak filmben létezik.”

Azonban az, hogy tisztában van ezzel, nem jelenti azt, hogy szobája ne lenne tele Bogart képekkel és poszterekkel, és ne fantáziálna folyamatosan arról, hogy egyszer majd mégiscsak olyan lehet, mint (a filmbeli) Humphrey Bogart. Allen mentora pedig nagyon megbízható, hiszen mindig feltűnik, amikor neurotikus tanítványának a legnagyobb szüksége van életvezetési tanácsaira. Ezeknek a tanácsoknak egy jó nagy része Bogart filmjeiből vett idézetek, és amennyire könnyedén és remekül működtek ezek a filmekben 30 évvel a Játszd újra, Sam előtt, annyira nem működnek Allennek itt. Ennek pedig nem csak a kettejük személyisége közötti különbség az oka, hanem a közben letelt 30 évben jelentősen megváltozott a férfi és nő társadalmi szerepe, helye.

Bogartnak az alábbi tanácsa sem igazán működőképes a „dame”-ekkel kapcsolatban manapság (1972) már a valóságban:

Bogart a nőkről: „Sose találkoztam még olyan nőcskével, aki ne értett volna egy jó kis szájon csapásból, vagy egy 0,45-ös kaliberű golyóból.”

De ez amúgy sem illik Allen romantikához fűzött idealista elképzeléseihez, mint ahogy a régi filmek macsó férfi főszereplőinek vagánysága sem a testnevelésből felmentett geek entellektüel Allenhez, aki szörnyen, kétségbeejtően és reménytelenül béna és bizonytalan nők közelében. Olyannyira, hogy a néző elgondolkodik azon, hogy arra a feleségre, aki a történet elején elhagyja, vajon hogyan is sikerült szert tennie. 

A néző azonban mégsem adja fel a reményt, hiszen jó humora van, ami fontos az életben és drukkol Allennek minden vinnyogása és bénázása ellenére, hogy összejöjjön neki a nagy szerelem, ami ez esetben Linda lesz majd. Ugyanakkor a nő érdekében egy kicsit annak is drukkolunk, hogy végül a Casablanca háromszögéhez hasonlóan végül a férj mellett maradjon, ami itt is a hősszerelmes férfi döntése lesz majd, hasonlóan a Casablancához. Bár Allennek végtelenül nagy lelkiismeret-furdalása van amiatt, mert viszonyt kezdeményezett barátja feleségével, de még sem csak a lelkiismerete miatt tereli vissza a nőt a férje mellé, hanem egy kicsit azért is, hogy végre élőben, a saját karakterében, Allen Felixként is eljátszhassa a Casablanca híres zárójelenetét, és elismételhesse Humphrey Bogart hallhatatlan sorait:

Allen: „Meg fogod bánni, ha ez a gép nélküled száll fel. Lehet, hogy nem ma, lehet, hogy nem holnap, de hamarosan és sajnálni fogod egész életedben.”

Linda: „Ez olyan gyönyörű!”

Allen: „A Casablancából van. Egész életemben arra vártam, hogy kimondhassam.”Pesszimizmusában előtte azért gondolatban lejátssza A máltai sólyom végét is, ami rosszabbul végződik a férfi és női főszereplő kapcsolatát illetően. Mindenesetre a film végére Allen Felix realizálja, hogy neki nem Humphrey Bogartnak kell lennie, hanem magával kell kibékülnie, így a saját életében ugyanolyan hős lehet, mint Bogart a Casablancában.

A témák és a főszereplő hasonlóságán túl a forgatókönyv természetesen abban is hasonlít az „igazi” Woody Allenes filmekhez, hogy ez is telis-tele van szellemes dumákkal, egysorosokkal. A film viccességét pedig mindezen túl a főszereplőjének és annak bálványa közötti kontraszt adja, ami eltérő személyiségükben, a nőkhöz való hozzáállásukban, a filmek és a valóság közötti különbségben, és a Játszd újra, Sam valamint a Casablanca között eltelt 30 év okozta társadalmi környezet változásból is ered. A komédia faktor növelése érdekében számos jelenetben fizikai humort is használnak, ami Allen karakterének ügyetlenségét hivatott hangsúlyozni. Mindezt azonban Woody Allen kiváló játéka ellenére is soknak éreztem, ami elvette kicsit a helyet a szellemesebb humortól. 

 Allan Lindáról Bogartnak: „Barátok vagyunk. Ezt nem rombolhatom le azzal, hogy rámászok. Pofán fog csapni.”

 Bogart: „Oh, Engem is pofán csaptak egy csomószor.”

 Allan: „Na igen, de a te szemüveged nem repül szanaszét a szobában.”

És persze a színészi játékból. Ahogy Woody Allen megpróbál Humphrey Bogartot játszani, miközben saját magát alakítja, kissé eltúlzott, szerencsétlenebb és szégyenlősebb verzióban, mint amit alapvetően a több filmjében is láthattunk tőle. Itt Allen Felix neurotikus filmkritikusként próbál meg érzelmileg, pszichésen és intellektuálisan is túllépni szakításán. Nőkkel randizván szeretné magát vagány és magabiztos férfinek látszatni magát, olyannak, mint Humphery Bogart, azonban ez nem igazán jön össze neki, mivel ő ennek pont az ellenkezője: bizonytalan és szégyenlős. És már csak azért, mert ezekkel a nőkkel egyáltalán nincs egy hullámhosszon. Valójában az lett volna a meglepetés, ha sikerülne neki bármelyiket is felszednie. Az egyetlen nő, akivel remekül el tud beszélgetni és megérteti magát az Linda, és akiről legnagyobb meglepetésére kiderül, hogy viszonozza az érzelmeit. De ez nem véletlen, hiszen előtte tudta egyedül önmagát adni, és a nő így Allen Felixbe szerethetett bele és nem egy végtelenül szerencsétlen Humphrey Bogart imitátorba. Woody Allen nagyszerű alakítást nyújtott ebben a reménytelenül romantikus (és neurotikus) karakterben.Allen: „Nem vagyok Bogart. Sose leszek Bogart. A férfi nem szégyene vagyok. Eunuchként kellene dolgoznom valami arab palotában!”

És persze itt van Allen mentora, a fantáziájában rendszeresen felbukkanó, csak számára látható és hallható Humphrey Bogart. Őt Jerry Lacy személyesítette meg, a ’40-es évek noirjainak kemény fickós stílusában, feltűrt gallérú szürke ballonkabátban és szembehúzott fedora kalapban, miközben Bogart egyes jellemzőit, mint beszédmódját is átadja (valamelyest) bár nem az utánzás volt a célja, hanem inkább Bogart által játszott karakterek lényegét próbálta megjeleníteni.

Diane Keaton alakította a kedves és melegszívű Lindát, az érzelmileg elhanyagolt feleséget, aki nagyon aggódik barátjuk, Allen miatt, és akinek minden segítséget megad, hogy túljuthasson élete nehéz szakaszán, miközben a saját érzelmeivel is meg kell küzdenie. Diane Keaton és Woody Allen között már első közös filmjükben is remek összhang volt, és kiváló filmpárost alkottak.

Férjét, a mindig csak a biznisszel foglalkozó Dicket Tony Roberts játszotta. Karakterének egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy szinte megszállottan jelenti folyamatosan munkahelyének az elérhetőségét az aktuális telefonszám bediktálásával. Akár otthon vannak, akár Allennél, akár valamilyen nyilvános helyen. (Ez még ugye a mobiltelefonok előtti világ.) Dick a maga módján szintén próbál barátjának segíteni, de az inkább csak vakrandik szervezésében merül ki, mély érzelmi támogatásra már nem jut ideje, na de ebből még az érzelmileg elhanyagolt feleségének sem jut, bármennyire is szereti a nőt.A jazz és komolyzene keverékéből álló háttérzenét Billy Goldenberg írta, ami felerősíti a film egyes részein annak vígjátéki vagy éppen drámai elemeit. Az operatőr Owen Roizman volt, aki megpróbálta hatásosan bemutatni a történet helyszínéül szolgáló San Francisco és környékének természetességét és színességét, amikor a történet kimozdul a különböző lakás és étterem belsőkből.

Herbert Ross rendező filmje több szempontból is egy nem tipikus, ugyanakkor mégiscsak nagyon tipikus Woody Allen film, és talán az egyetlen, ami nem New Yorkban játszódik. A Játszd újra, Sam egy végtelenül szellemes romantikus komédia, ami eljátszik a fantázia nyújtotta illúzió és menedék gondolatával, azonban a film végső konklúziója mi más is lehetne, minthogy a legnagyobb boldogság és a legüdvözítőbb dolog, ha valódi önmagunként találjuk meg a szerelmet a valóságban. Herbert Ross rendezésének előnye, hogy Woody Allen karaktere és játéka nem nyomja el a többi színészét, így remek mellékszereplők is megjelenhetnek a filmben, amit nagyszerűen keretez a Casablanca híres zárójelenete.     

Mivel a Játszd újra, Samben számtalan idézet hangzik el régi Bogart-filmekből, ezért ez is azok közé a filmek közé tartozik, amit csakis angolul szabad nézni.

Értékelés: 9/10

A egyik vicces jelenet, amiben Bogart (akit természetesen csak a tanítványa hall) folyamatosan súgja Allennek, hogy mit csináljon a Lindával való randiján: