Úgy tűnik nekem Hitchcock kevésbé népszerű filmjei jönnek be igazán, ugyanis két nagy kedvencem A kötél és a Bajok Harryvel című darabja. A kötél Alfred Hitchcock egyik kevésbé ismert, valamint kritikusokat és nézőket is megosztó darabja, ugyanakkor vitathatatlanul a legkülönlegesebb és leghátborzongatóbb filmjei közé tartozik.  Egyrészről ez volt az első színes filmje, másrészről pedig technikai kísérletezésről is elhíresült. A rendező álma az volt, hogy egyetlen hosszú - vágás nélküli - felvétellel készítsen filmet, amivel a legjobban lehet érzékeltetni a történet és cselekmény valós idejét, ami ez esetben körülbelül 75 perc. Ez persze lehetetlen volt az akkori technikával, de a film így is mindössze 10 hosszú, vágás nélküli felvételből áll. Az eredeti színművet (és a filmet is) egy valódi, 1924-ben történt gyilkosság inspirálta, amiben egy homoszexuális pár két gazdag családból származó egyetemista tagja, Nathan Leopold és Richard Loeb megöltek egy 14 éves fiút csak azért, hogy elkövethessék a tökéletes gyilkosságot. Leopold a filmbeli Brandonhoz hasonlóan Nietzsche Übermenschének rajongója volt. A filmet több helyen be sem mutatták Amerikában a két főszereplő homoszexualitásának sejtetése miatt, ami akkoriban tabunak számított, valamint azért, mert a hatalmas felháborodást kiváltó Leopold és Loeb-gyilkosság még sokak emlékezetében frissen élt.

Brandon Shaw (John Dall) és Phillip Morgan (Farley Granger) két tanult és kifinomult fiatal, akik együtt élnek egy new yorki lakásban, elhatározzák, hogy megölik egyik egyetemista társukat David Kentleyt a gyilkosság izgalma miatt. Ők a gyilkosságot egy intellektuális és művészi tettnek gondolják, amit Nietzsche felsőbbrendű emberének filozófiája és De Quincey Gyilkosság művészetének koncepciója inspirált. A gyilkosság után a holttestet egy ládába teszik a lakásban, amit elkezdenek előkészíteni az esti partira. Az összejövetelt Brandon David apjának Mr. Kentley (Sir Cedric Hardwicke) tiszteletére rendezi. A partira meghívják még David nagynénjét Mrs.Atwatert (Constance Collier), David barátnőjét Janet Walkert (Joan Chandler) és a lány Davidet megelőző szerelmét Kenneth Lawrencet (Douglas Dick). A partira hivatalos még Rupert Cadell (James Stewart), aki a fiúk tanára volt korábban, és aki egyben filozófiai példaképük is. A partin különböző párbeszédekből kiderül a fiúk és Rupert ideológiája is, ami szerint az - intellektuálisan - felsőbbrendű ember kiváltságai közé tartozik az alsóbbrendűek megölése. Azonban a két gyilkos fura viselkedése feltűnik a részletekre nagyon figyelő Rupertnek, aki a végén rájön, hogy a fiúk szó szerint vették tanításait...A Rope egyike Hitchcock lakástrilógiájának a Rear Windowal és a Dial M for Murder-rel együtt, valamint azoknak, amelyekben a tökéletes gyilkosság lehetőségét kutatja. Mindemellett Hitchcock szinte minden filmjébe belevitt egy olyan szexuális témát, ami a maga korában még tabutémának számított, és amelyeket a meglévő cenzúra miatt csak a sorok között olvasva lehetett észrevenni. A Rope esetében ez a két főszereplő homoszexualitása volt.

A kötél nem egy szívet melengető darab, egyszerűsége ellenére a leghidegebben kegyetlen és hátborzongatóbb Hitchcock filmjei közül. Abban is különbözik a többi filmjétől, hogy itt igazából nincs rejtély, hiszen a film a gyilkossággal kezdődik, aminek szemtanúi vagyunk. A feszültséget arra építi Hitchcock, hogy a néző végig azt várja, hogy mikor fedezi fel valaki a ládába rejtett holttestet, ami végig a szemünk előtt van. A feszültség megteremtéséhez nagyban hozzájárul az is, hogy soha nem hagyjuk el a lakást, ami ad egyfajta klausztrofóbiás érzést, valamint a remekül megírt forgatókönyv, amiben elképesztően éles, szellemes - és sokszor ugyancsak hátborzongató - párbeszédeket hallhatunk.

Az adaptációt Hume Cronyn írta, míg a forgatókönyvet Arthur Laurents és Ben Hecht, amelynek minden egyes dialógusa gördülékenyen vezet át egy másik fontos és jelentőségteljes párbeszédbe, amelyek által megismerjük a szereplőket is kicsit alaposabban. A játékos és szellemes szöveg ironikus felhangot ad a filmnek azáltal, hogy a beszélgetők mellett végig egy holttest van a ládában, amiről a gyilkosokon kívül senki nem tud. A homoszexualitás mellett a film érintett egy másik tabunak számító területet is. 1948-ban csak három évvel jártak a második világháború után, ami alatt Nitzsche filozófiáját is felhasználva (és jócskán félreértelmezve) öltek meg felsőbbrendűségre hivatkozva rengeteg embert, ami ekkor még nem volt igazán feldolgozva, azonban Hitchcock gyilkosai is ennek nevében ölnek a filmben. Brandon és Phillip két művel, tanult és elitista fiatalember, akik drága italokat isznak előkelő new yorki apartmanjukban, státuszukból és társadalmi helyzetükből azt a következtetést vonják le, hogy elkövethetik a tökéletes gyilkosságot, mint egyfajta intellektuális és művészi kísérletet. Ez az abszurd ötlet már eleve mutatja, hogy ők ketten mennyire elszakadtak a földi valóságtól, és az emberiességtől. Brandont nagyon inspirálja Nietzsche Übermensche, amit ő ugyanúgy félreértelmez, mint a nácik, bármennyire is más oldalról közelíti meg a kérdést, és bármennyire is lenézően beszél Hitlerről. (Mindazonáltal Hitlert csak egyszer említi a filmben, akkor is nagyon negatívan, míg Nietzschére rengetegszer hivatkozik.) Brandon és az általa befolyásolt Phillip abban hisz, hogy a szellemileg a többi ember felett álló egyének - mint ők természetesen -, dönthetnek mások élete felett, miközben lenézik a fasiszta jellegű faji alapon történő gyilkolást. Ezzel együtt azt is gondolják, hogy az "intellektuális" tettet művészien kell kivitelezni, mert úgy stílusos igazán. Brandon fejében a "művészi" leginkább a cinikus és kegyetlen szinonimája, amit többek között azzal fejez ki, hogy a holttestet rejtő ládáról szolgálják fel a partin az ételt, amire gyertyákat helyez az "ünnepélyesség" fokozása végett. De a csúcspont, amikor David apjának kölcsönadott könyveket azzal a kötéllel köti össze, amivel fiát meggyilkolták.

Brandon és Phillip homoszexualitását több módon is sejteti a film. Két férfi, akik együtt élnek, és látható rajtuk, hogy közel állnak egymáshoz. Mindent tudnak egymásról, mi a kedvenc italuk, zenéjük, befejezik egymás mondatait, a hátborzongató partijuk alatt folyamatosan figyelik egymás érzéseit, és nyaralni is majd együtt mennek. Van egy bejárónőjük, aki egy pár dívaként kezeli őket. Brandonnak volt ugyan barátnője, a filmbeli Janet Kenneth-et és David-et megelőzően, azonban szemmel láthatóan nem ért szépen véget a történet. Mindenesetre egyértelműen Brandon a férfi a háznál, az abszolút domináns fél, aki Phillipet nem csak filozófiailag befolyásolta, de arra is rávette, hogy részt vegyen ebben a gyilkosságban, ami úgy tűnik, hogy szexuálisan is izgatja. Brandon nagyon felnéz Rupertre, korábbi tanárára, akinek iskoláskorában a térdén lovagolt. Itt az az érzésünk támadhat, hogy Rupert sem csak filozófiára tanította Brandont, aki most is imádja és felnéz volt tanárára, akinek filozófiáját a gyakorlatba is átülteti a gyilkosság révén.A két főszereplő közül John Dall volt jobb, aki meggyőző az elegáns és intelligens, de nagyszerű hátterét és társadalmi helyzetét arroganciája és kifacsart filozófiája által eltékozló Brandon karakterében, aki a gyilkosságot valamilyen érdekes és izgalmas kísérletnek látja, aminek semmilyen következménye nem lehet. Ő a pár magabiztos és parancsoló tagja, az "ész" a terv mögött, akinek személyisége pont az ellenkezője Phillipének, aki nagyon ideges és szorongó, mert Brandonnal ellentétben meg van győződve arról, hogy lebuknak. Neki nem tetszik Brandon végsőkig elmenő rizikóvállalása, és a partit is a pokolba kívánja, alig várja, hogy véget érjen. Ezzel szemben Brandon szemmel láthatóan remekül érzi magát, és élvezi a morbid helyzetet. Phillip már a legelején is ideges, ami a későbbiekben részeg hisztivé alakul, amikor Rupert érdeklődni kezd David hollétéről. Brandon ezt és több hasonló helyzetet megold szimpla arroganciával. Ő felettébb élvezi a saját maga által kitalált játékot, míg Phillip menekülne belőle, de már nem tud. Bármennyire is intelligensnek gondolják magukat, annyira azért mégsem okosak, hogy David monogramos kalapját ne felejtenék a fogason. Ironikus módon ez az ostoba és alapvető hiba okozza majd a két, magát intellektuálisan felsőbbrendűnek képzelő férfi lebukását (többek között), mert ez vezeti Rupertet arra, hogy visszamenjen a fiúk lakásába.  Farley Grangert soha nem kedveltem igazán, mert nem tartom túl jó színésznek, és itt sem mindig jó nézni a játékát Phillip karakterében, főleg, amikor intenzív érzelmeket kell játszania.James Stewart körülbelül egy fél óra után jelenik meg Rupert karakterében, aki filozófiája által akaratlanul is a gyilkosság részese lesz. James Stewart is remek a kezdetben kissé fölényes, de szellemes Rupert szerepében, aki először csak a szokásos partinak gondolja az eseményt, ahol kicikizheti a konvenciókat és az embereket, beszélhet a filozófiájáról, majd azzal a jó érzéssel távozhat, hogy intellektuálisan mennyivel a parti többi résztvevője fölött áll. Rupert azonban megérzi, hogy valami nincs rendben. Ismeri a fiúkat fiatalabb koruk óta, és kiszúrja Phillip idegességét, akit ráadásul hazugságon is kap és kiszúrja Brandon dadogását is, aki ezt amúgy csak akkor teszi, ha nagyon izgatott. Egy idő után már kifejezetten figyeli szokatlan viselkedésüket, valamint az a tény, hogy David nem ad életjelet magáról, arra készteti, hogy a parti után visszamenjen hozzájuk. Ott végül kiderül - bár az utolsó pillanatig reménykedik abban, hogy nem igaz - , amit sejtett. Ekkor összeomlik, és megbánja minden egyes szavát, amit valaha kiejtett a száján és amelyek ide vezettek. Rupert minden hasonlósága ellenére sokkal szimpatikusabb, mint Brandon. Bár ő is imádja az illemszabályokat fanyarul kigúnyolni és türelmetlen a társadalmi konvenciókkal szemben, ugyanakkor tipikus elméleti ember, akiről az ideológiája ellenére sem képzelhető el, hogy azt a gyakorlatban is meg akarná valósítani. Bár folyamatosan hangoztatja, hogy komolyan gondolja elméletét, végig tisztában van a filozófia elméleti és gyakorlati megvalósítása közti különbséggel, míg Brandon nem. Rupert a film végén összeomlik, amikor realizálja azt, hogy az ő gondolkodásmódja és hatása miatt valaki meghalt, és azt mondja Brandonnak, hogy " kellett hogy legyen benned valami már az elejétől fogva, ami által ezt meg tudtad tenni, míg bennem mindig is volt valami, ami soha nem engedte, hogy ezt megtegyem."A Rope technikai jellegű kísérlete abból állt, hogy Hitchcock próbálta a lehető leghosszabb felvételekkel megcsinálni a filmet, ami csak az akkori technikával lehetséges volt. Ez akkor maximum 10 perces jeleneteket jelentett, ugyanis egy filmtekercs kb ennyi időre elég filmet tartalmazott. Hitchcock próbálta mindenáron eltakarni a filmcsere miatt szükséges vágásokat azáltal, hogy olyan helyekre irányította a kamerát, ahol könnyebben eltakarható a vágás. Volt amikor valamelyik szereplő hátán történt ez, majd az új tekercs után ugyanitt folytatódott a következő jelenet - mintha nem lett volna vágás - , ami által lett a filmnek egy nagyon folyamatos és dinamikus ritmusa, mintha csak színházban lennénk. Miután Hitchcock úgy döntött, hogy ilyen módon akarja leforgatni a filmet, ki kellett találni azt is, hogy ez technikailag hogyan oldható meg, figyelembe véve azt a tényt, hogy akkoriban a színes kamerák akkorák voltak, mint egy kisebb autó. Mivel a kamerának sokszor követnie kellett a színészeket, ezért a lakás berendezéseit kerekekkel látták el, amiket folyamatosan ide-oda tologattak, hogy helyet adjanak a hatalmas monstrum kamerának. Ezért a technikai stáb tagjainak munkáját nagyon össze kellett hangolni, hogy csendben, minden zaj nélkül tudják ezt a feladatot megoldani forgatás közben.

A filmet manapság két ok miatt szokták kritizálni. Bármennyire is újítónak tűnhet a rendezőnek az a szándéka, hogy mindenáron eltakarja a vágásokat, a filmnek nem tettek jót. Ez ugyanis nem lett volna feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a film folyamatos, izgalmas és feszült legyen, ugyanakkor néha fura azt látni, hogy a kamera ráközelít valakinek a hátára, kabátujjára, asztalterítőre vagy esetleg egy bútordarabra. A másik kritika a film sugalmazott homofóbiájának szól. Brandon és Phillip eléggé sztereotipikus meleg pár, ahol Brandon a domináns, Phillip pedig a gyengébb és nőiesebb fél. A film azt sugallja, hogy Brandon az, aki megrontotta az érzékenyebb Phillipet először a kapcsolatukkal, amiből szinte következik az, hogy utána a gyilkosságba is beleviszi.A kapcsolatukat nem igazán egészségesnek ábrázolja a film, amiben a gyilkosság is egyfajta szexuális játéknak számít a meleg párnál. Miután megölik Davidet, Brandon rágyújt egy cigarettára, később pedig azután érdeklődnek egymástól, hogy mit érzett a másik a tett közben. Brandon kijelenti, hogy rendkívül felvillanyozódott. Nem lehet nem észrevenni a szex és a gyilkosság közötti párhuzamot. Na de hát ez 1948, felesleges olyasmiért kritizálni a filmet, ami akkoriban nem számított "politikailag nem korrektnek", ráadásul nem amiatt nem mutatták be jó néhány helyen a filmet, mert homofób, hanem mert egyáltalán halványan sejteti a film, hogy van olyan, hogy homoszexualitás.

A kötél minden apró tökéletlensége ellenére egy izgalmas és hátborzongató darab, remek forgatókönyvvel és párbeszédekkel, valamint egy olyan Hirtchcockkal, aki szemmel láthatóan követett el hibákat a nagy kísérlet közben, de ezeket az apróbb technikai jellegű problémákat leszámítva hozza a maga dinamikus és feszültséggel teli ütős filmjét, ami talán a leghátborzongatóbb az összes filmje között.

"Jó és rossz, helyes és helytelen fogalmak az átlag, alacsonyabb rendű embereknek lettek megalkotva, mert nekik szükségük van rá"

Értékelés: 9/10

Hitchcock cameója nagyon speciális ebben a filmjében, ugyanis itt nem fizikailag jelenik meg, hanem ikonikus profilja tűnik fel egy villogó neon fény segítségével egy felhőkarcolón: