A legjobb film kategóriájában jelölték Oscar-díjra ezt a noir westernt, amit elvesztett ugyan a Casablancával szemben, de olyan későbbi film elkészültét is inspirálta, mint a 12 dühös ember. A két filmet ráadásul az is összeköti, hogy mindegyiknek Henry Fonda a főszereplője. A Különös eset egy nagyon különleges, meglehetősen zord és sötét low budget erkölcsi tanmese az önbíráskodás ellen, a modern igazságszolgáltatásról és törvényekről. Egy kisvárosban megölik az egyik gazdát és ellopják az állatait, mire a helyiekből egy lincselő csapat alakul, akik elkapnak három idegent azzal a szándékkal, hogy a helyszínen "igazságot" szolgáltassanak. 

A történet 1885-ben, egy nevadai kisvárosban játszódik. Gil (Henry Fonda) és Art (Harry Morgan) belovagolnak a városba és annak szalonjában inni kezdenek, amikor megjelenik egy férfi, aki közli a jelenlévőkkel, hogy egy Kinkaid nevű helyi gazdát megöltek és az állatait ellopták. A helyiek felháborodásukban mindjárt "rendőrkülönítménnyé" alakulnak a serif-helyettes vezetésével (a seriff éppen nem tartózkodik a városban), hogy elkapják az elkövetőket, akikről úgy gondolják, hogy biztosan idegenek. Art és Gil rögtön gyanússá válik egy-két helyinek, mivel ritkán látni őket a városban, ezért ők is idegeneknek számítanak. A bíró közli a csapattal, hogy a különítmény illegális, és a gyanúsítottakat, ha lesznek ilyenek, a városba kell hozniuk a tárgyalásra. Gil és Art is csatlakozik a csapathoz, legfőképpen félelemből, azért, hogy legalább további gyanút ne keltsenek maguk iránt. A csapat vezetését átveszi Major Tetley (Frank Conroy) volt Déli tiszt, akihez aztán kicsit kelletlenül csatlakozik fia, Gerald is (William Eythe) és még kb. 30 ember. Még aznap éjjel találnak egy három emberből álló alvó társaságot, akik körül ott vannak a vélelmezett lopott állatok. A különítmény elkezdi kikérdezni a gyanúsítottakat, a fiatal és értelmes Donald Martint (Dana Andrews), egy mexikóit, Juan Martinezt (Anthony Quinn) és egy szenilis öregembert, Alva Hardwicket (Francis Ford). Martin azt állítja, hogy az állatokat Kinkaidtől vásárolta, ugyanakkor számlát nem tud felmutatni. A különítmény tagjai nem hisznek Martinnak, ezért úgy döntenek, hogy napfelkeltekor felakasztják őket. A családos Martin ír egy levelet a feleségének, és Daviest (Harry Davenport), a különítmény azon tagját kéri meg, hogy kézbesítse halála után, aki az akasztást ellen van. Davies, aki hisz a jogban és a modern igazságszolgáltatásban, ezért kezdettől fogva ellenezte a lincselést, a levél alapján már Martin ártatlanságában is hinni kezd, ezért megmutatja a levelet a többieknek is, azt remélvén, hogy ezzel megakadályozhatja a gyilkosságot. Ezután viszont a mexikóiról kiderül, hogy azonos egy Francisco Morez nevű  szerencsejátékossal, akinél ráadásul megtalálják Kinkaid fegyverét. A mexikói menekülni próbál, azonban lábon lövik és elfogják. Ekkor szavazásra bocsátják a kérdést, hogy azonnal felakasszák-e a három embert, vagy bevigyék őket a városba és legyen rendes bírósági tárgyalásuk. Major Tetley és emberei az azonnali akasztás mellett vannak, és csak heten ellenzik ezt, köztük Gil, Art, Davies és Tetley legnagyobb mérgére, fia Gerald...A Különös esetet megelőzően készült már olyan film Hollywoodban, ami a tömeghisztéria hatása alá került tömeg lincselési mutatta be, mégpedig 1936-ban Téboly címmel, Fritz Lang rendezésében, amiben a fókusz a tömeghisztéria kialakulásán és működésének jellegén volt. William A. Wellman rendező ezen filmjében pedig az igazságosság és a bosszú közötti vékony határvonalára koncentrál, ami egyben a civilizált társadalom és a primitív horda közötti határvonalat is kijelöli egyben. Wellman régi motorosnak számított Hollywoodban, ő volt az, aki a The Public Enemyvel elindította James Cagneyt az úton, de az általa rendezett Wings c. film nyerte el az Oscar történetének első legjobb filmje díjat is. A western műfajában készítette legtöbb elismert filmjét, amelyek között is a The Ox-Bow Incident-t tartják a legjelentősebbnek, bár ezen film esetén a műfaji besorolás elég megtévesztő lehet. A Különös eset ugyanis sokkal közelebb áll a noir műfajához, mint bármi egyébhez, hiszen nem utolsó sorban az emberiség sötétebbik oldalát vizsgálja, és azt, hogy milyen könnyedén átcsúszik civilizáltságból a barbárság állapotába. Noir jellegét erősíti a film nihilista témája, és a fényképezés, legfőképpen a világítás jellege is.

A Különös eset -, mint általában a politikai és erkölcsi tanmesék - kissé szájbarágósan didaktikus, ugyanakkor mégsem nevezném hatásvadásznak. Mentségére legyen mondva, hogy az USÁ-ban ebben a korban egyáltalán nem voltak ritkák a halálos önbíráskodások, főleg a filmben látható eldugott kisvárosokhoz hasonló helyeken, amelyek közül jó néhányról az is kiderült, hogy még csak nem is az igazi bűnöst lincselték meg. A film központi iróniája pedig abban áll, hogy a Különös eset lincselő bandája a törvény és rend fenntartása érdekében és nevében követ el főbenjáró bűncselekményt, amivel pont a törvényességet és rendet csökkenti és teremt maga körül még nagyobb káoszt és anarchiát, amiben még kiszolgáltatottabbá válik az egyén. A film egyik kulcsmondatából a lincselő csapat legfőbb motivációja is kiderül:

"A törvény és az igazságszolgáltatás működése lassú és gondatlan esetenként. Azért vagyunk itt, hogy mindezt felgyorsítsuk."Az anarchiában pedig  legfőképpen azok szenvednek és azokat éri a legtöbb igazságtalanság, akik gyengék és valamilyen oknál fogva nem tudják megvédeni magukat és azok, akik valamilyen szempontból amúgy is kiszolgáltatottabbak, mint a többség. Ilyen a filmben meglincselt hármas két tagja is, a mexikói és a szenilis öregember. A mexikóival szemben eleve nagyobb az általános gyanú és előítélet, míg a szenilis öregember koránál és szellemi állapotánál fogva nem tudja megvédeni magát. Nem véletlen, hogy a csapat lincselést ellenző tagjai is Martin, a fiatal, családos és intelligens fehér ember érvelése miatt bizonytalanodnak el, és kezdenek hinni az ártatlanságukban, és nem a mexikói szerencsejátékos miatt, aki a viselkedésével egy kicsit be is teljesíti az előítéleteket és sztereotípiákat, vagy az öregember, aki már nincs tudatánál és össze-vissza beszél, ami miatt még gyanúsabbakká válnak.

A forgatókönyvet Lamar Trotti írta Walter Van Tilburg Clark 1940-es azonos című regénye alapján, ami hollywoodi szkriptek esetén hiteles könyvadaptációnak nevezhető. A film szereplői különböző társadalmi véleményeket, attitűdöket képviselnek, hasonlóan a 12 dühös emberhez, azonban ez itt a film rövidsége miatt (75 perc) csak pár fontosabb karakterre korlátozódik. Ugyanezen ok miatt a politikai üzenet átadása mellett már nem sok idő jutott a karakterizálásra, amit Trotti igyekezett nagyon hatékonyan úgy megoldani, hogy a dialógusok jellegéből, tónusából is kiderüljön a csapat egyes tagjai között lévő kapcsolat, anélkül, hogy azt részletesebben kibontaná. Ide tartozik páldául Major Tetley és fia közötti nem túl harmonikus kapcsolat, aminek problémás jellegét már attól a pillanattól kezdve érzi a néző, ahogy megjelennek a színen. Később, a film végén tudjuk meg ennek okát, ami a fiú, Gerald szerint apja hataloméhsége és kegyetlensége, amiből neki is alaposan kijutott.A lincselő különítményhez a csapat minden fontosabb tagja azon ok miatt csatlakozik, hogy bebizonyítsa valami miatt korábban elveszett férfiasságát a többieknek:

Gil, Henry Fonda karaktere itt is arról próbál meggyőzni egy csapat embert, hogy ne ítéljenek halálra valakit, ugyanakkor mindezt Gil sokkal kevésbé aktívan, bátran yagy öntudatosan teszi, mint a 8-as számú esküdt a 12 dühös emberben. Sőt, kezdetben kifejezetten gyávának tűnik, amikor csak azért megy társával együtt a lincselőkkel, mert attól fél, hogy ha kilóg a sorból, akkor ő is céltáblává válhat.

Art (Harry Morgan), Gil társának motivációja és viselkedése lényegében ugyanaz, mint Gil-é, annyi különbséggel, hogy kettejük között érezhetően Gil a vezér, akit Art mindenhova követ. Az is felmerülhet a nézőben, hogy ha Gil lincselés párti lenne, akkor nagy valószínűséggel Art is azon a véleményen lenne.

A civilizált hetes legfontosabb tagja és a lincselés elleni csoport vezetője azonban nem is Gil, hanem Davies (Harry Davenport), egy idősebb férfi, aki már a kezdetektől fogva a "különítményesdi" ellen szólal fel, és a csoporttal is leginkább azért megy, hogy megpróbálja visszafogni az embereket. Ő a civilizáltságot jelképező csoport hajtóereje.

Geraldot (William Eythe), Tetley őrnagy kezdetben gyengének látszó és magát mindenben apja akaratának alávető fiát pedig legfőképpen az apja elleni lázadás motiválja, amivel végre megszabadulhat a ráragadt gyáva jelzőtől, és legfőképpen apja befolyásától.A másik oldal legfontosabb alakja, vezetője és a lincselést leghatározottabban akaró ember Major Tetley (Frank Conroy) régi Déli egyenruhájában szeretné bizonyítani, hogy még mindig ő a főnök, a város és a csapat vezetője is, aki élet-halál ura. Őt a 12 dühös ember 3-as esküdtjéhez hasonlóan a fiával való kapcsolata is erősen motivál a döntésében. A film végén, amikor kiderül, hogy nem ő irányítja a törvényt, sőt már igazából fia felett sincs hatalma, véget vet életének, mert úgy gondolja, hogy ezek elvesztésével már nincs értelme az életének. (A film politikailag manipulatív és sztereotíp jellegét olyan teljesen felesleges részletek mutatják, mint hogy Tetley - a film főgonosza - a polgárháború alatt egy Déli tiszt volt, tehát csakis erőszakos, bigott és kegyetlen lehet. Kár volt ezért.)

Az új seriff-helyettes, Butch (Dick Rich) azt akarja bizonyítani, hogy megérdemli és elég "férfias" a frissen kapott csillagára.

Két, a korban szokatlan és érdekes karakter is látható a filmben. Az egyikük Ma Grier (Jane Darwell), aki az egyetlen nő a sok agresszív férfi között. Ő egy nagydarab és féktelen nőszemély, akit azért fogadnak el a férfiak a csapatban, mert legalább annyira maszkulin, mint ők. A másik pedig egy afro-amerikai, Sparks (Leigh Whipper), aki a városka  teljes jogú és tisztelt tagja, aki Ma Grier-el szemben a józan észt képviseli.A film összes karakterét kiváló színész alakítja, de köztük is kiemelkedik Dana Andrews, a fiatal meglincselt családapa, Donald Martin szerepében. Ő elfogása után rögtön fair tárgyalást követel, és még akkor is hisz a törvényekben, amikor realizálja azt, hogy a lincselő csapat többségét nem hatják meg az észérvek. Két meglincselt társát Anthony Quinn és Francis Ford (a híres rendező, John Ford idősebb testvére) játsszák, akiknek a legfontosabb dolga az volt, hogy rájátszanak a kor félelmeire az idegenekkel és a már nem beszámítható öregekkel szemben.

A színészekhez hasonlóan a film erős elemei közé tartozik a fényképezése is, ami Arthur C. Miller (pl. The Prowler) nevéhez fűződik. Mivel a film a noir korszakának kezdeti szakaszára tehető, ezért talán nem meglepő, ha a fényképezése eredményeképpen lenyűgöző fekete-fehér képeket kapunk (pl. amikor megtalálják a három alvó alakot éjszaka). Az éjszakai jelenetekben az árnyékok és a fényképezés jellege jól szimbolizálják az emberek kicsavart véleményét az igazságszolgáltatásról. Arthur C. Miller munkájának köszönhetően a film az alacsony költségvetése ellenére is nagyon látványos.

Minden didaktikussága ellenére William A. Wellman rendező filmje az önbíráskodás ésszerűtlenségéről a hollywoodi filmgyártás egyik fontos állomása volt, aminek szinte egyenes folytatása a 12 dühös ember. Bár jó pár régi filmhez hasonlóan kicsit színpadias és egyes elemei már öregnek hatnak - a 14 évvel későbbi 12 Dühös ember ennél jóval modernebbnek tűnik minden részletében -, ugyanakkor mégiscsak időtálló a többi olyan filmhez hasonlóan, amelyek az emberi természetet vizsgálják, hiszen az évezredek óta nem változott.

Értékelés: 8/10

A film végig megnézhető: