Time Goes By

Minden az éjszaka miatt (All Through the Night) 1942

2020. november 24. 17:58 - Time Goes By

all_through_the_nightposter.jpgHumphrey Bogart a karrierje csúcsán, A máltai sólyom (1941) és a Casablanca (1942) között készítette el ezt a furcsán kevert műfajú filmjét, ami leginkább egy vígjáték és paródia elemeket is tartalmazó, akár hitchcocki jellegűnek is mondható szórakoztató kémfilm. És mint a két leghíresebb filmjében, úgy Bogart itt is együtt játszik a furcsa, de lenyűgöző és nagyon egyedi színészi játékáról ismert magyar származású Peter Lorre-ral. A film elkészítésekor az USA hivatalosan még semleges volt a második világháborúban, így ez még egy könnyedebb műfajú és tartalmú kémfilm lett, bár a bemutatójára már 1942 legelején került sor, amikor Amerika már hadban állt Japánnal, ami egy kicsit "súlyosabbá" tette ezt a kém sztorit. A történet a náci ötödik hadoszlop amerikai tevékenységére figyelmeztet, amivel a filmben szerencsejátékra specializálódott gengszterek veszik fel a harcot Humphrey Bogart vezetésével.

Egy kispályás New York-i gengszter, Alfred "Gloves" Donahue (Humphrey Bogart) három dolgot szeret: a szerencsejátékot, a helyi cukrász, Mr. Miller sajttortáját és édesanyját, Ma-t (Jane Darwell). Egyik nap Mr. Miller rejtélyesen eltűnik, aminek eredményeképpen Donahue nem kapja meg kedvenc sajttortáját az egyik környékbeli étteremben, és mivel anyukája is aggódik a cukrász miatt, ezért elhatározza, hogy utánajár az ügynek. Követni kezdi az egyik helyi éjszakai lokál csinos énekesnőjét, Leda Hamiltont (Kaaren Verne), aki előzőleg Mr. Millert kereste a cukrászdában. Donahue a nyomozása során olyan gyanús alakokkal találkozik, mint Leda zongoristája, Pepi (Peter Lorre), aki korábban megfenyegette a cukrászt, valamint egy antikkal foglalkozó aukciós ház vezetőjével, Hall Ebbinggel (Conrad Veidt) és asszisztensével, Madame-mal (Judith Anderson). Mint később kiderül, ők mindannyian a náci ötödik hadoszlop tagjai, akik terrorcselekményeket terveznek Amerikában, és akiket Donahuenak és néhány emberének kell megállítania…all_through_the_night_1.jpgVincent Sherman rendező a karrierje nagy részében a Warner Brosnál készített B filmeket, közte néhány noirt is pl. (Nora Prentiss 1947, The Damned Don’t Cry 1950, Affair in Trinidad 1952). Ebbe a sorba illeszkedik ez a noir és vígjáték beütésekkel rendelkező hitchcockinak nevezhető könnyedebb gengszter és kémfilm, ami mindezek mellett egy olyan békebeli háborús propagandafilm is, ami a náciveszélyre figyelmeztet nem sokkal Amerika hadba lépése előtt. Bár a történetben megjelenő (amerikai-német) nácikat gyilkosoknak és szabotőröknek ábrázolja, sőt ez volt az első hollywoodi film, amiben megemlítik Dachaut, azonban a vígjáték elemeket is tartalmazó összetevői és általános hangulata miatt mégis kevésbé „komoly”, mint a háború alatt és után készült többi hasonló témával rendelkező filmek.

A forgatókönyvet Leonard Spigelgass és Edwin Gilbert írták, Leo Rosten és Leonard Spigelglass sztorijából. Bár az All Through the Night történetének alapszituációja paródiának tűnhet, miszerint a New Yorki-i alvilág alakjai veszik fel a harcot az amerikai nácik tevékenységével és terjeszkedésével szemben, védve az „amerikai életstílust”, azonban ez még sem rugaszkodik el teljesen a valóságtól. A ’30-as évek végén New York egyes részein a náci eszmék népszerűnek számítottak és a helyi náci csoportok egyre erőteljesebben aktivizálták magukat. A hatóságok nem foglalkoztak velük, az egyetlen csoport, aki felvette a kesztyűt, a helyi alvilág volt, aminek gazdasági érdekeit sértette a kikötőkben erős tevékenységet folytató amerikai náci csoportok. Ellenük egyesültek a helyi alvilági gangek, hogy visszaszerezzék a befolyásukat a kikötőkben.

A film férfi főszereplőjének van egy különleges, vagy furcsa szokása, érdeklődési köre, ami nem más, mint Mr. Miller kiváló sajttortája, amit minden nap előszeretettel fogyaszt el az egyik helyi éttermében. A sajttorta New York (vagy kiterjesztve Amerika) egyik ikonikus étele, ami egyben az amerikai életformát is szimbolizálja a filmben. Donahuet ennek elvesztése készteti arra, hogy felvegye a harcot a nácikkal. Amikor a nácik kinyírják a gengszter kedvenc sajttortájának készítőjét, Mr. Millert, azzal együtt egy eseményláncolatot is elindítanak, amiben Donahue és cimboráinak őrült nyomozása látható, akik felfednek egy terrorcselekményre készülődő szabotőr csoportot.all_through_the_night_3.jpgA Minden az éjszaka miatt számos hitchcocki elemet tartalmaz. Az első szembetűnő összetevő a film összetett és a korban szokatlan műfaji mixe, amiben a thriller, a noir, és a kémfilm humorral és romantikával keveredik. Alfred Hitchcock talán két legjobb ilyen típusú filmje a Londoni randevú 1938, ami még témájában is nagyon hasonló vagy a későbbiekben a North by Northwest 1959 voltak.

De az All Through the Night egyes szereplőiben is megjelenik az angol rendező ízlésvilága és karakterizálása. Ilyen Leda Hamilton, a film rejtélyes és nem mellesleg csinos szőke nője, akiről a főszereplő sokáig nem tudhatja biztosan, hogy kinek az oldalán is áll. Nem beszélve a férfi főszereplő erős anyukájáról, akivel a gengszter nagyon szoros kapcsolatban áll, és aki a mai napig is óriási befolyással van kicsi fiacskájára.

A központi szereplő a tiltott szerencsejátékkal foglalkozó Donahue, a hencegő kispályás alvilági helyi menő csávó, akit nem egy véreskezű és kegyetlen gyilkos maffiózóként kell elképzelni, hanem egy anyukáját nagyon szerető, minden gengszter jellege ellenére megfelelő morális kóddal rendelkező, alapvetően jószívű és "amerikai" (értsd megfelelő) gondolkodásmódú férfi, aki nem mellesleg még jóképű is. Donahuet nem érdekli a politika, a háború vagy lényegében bármi más a szerencsejátékon kívül, az újságban is csak a sporthíreket olvassa.

Donahue, amikor egy Hitler képet lát: „Felismerem az arcot, de nem tudom hova tenni.”

Az ő karaktere szimbolizálja az ekkor mindentől elzárkózó USA-t, akinek azonban fel kell vennie a kesztyűt akkor, amikor a nácik már nem csak Ázsiát és Európát fenyegetik, hanem Amerikát is, amikor megölik a legjobb sajttorta készítőt. Mivel ismerjük Humphrey Bogartot, aki mindig kiváló volt akár a kemény, akár a kissé lazább gengszter karaktereiben, így aztán olyan nagy meglepetés Alfred "Gloves" Donahue esetén sem ér minket. Tudjuk, hogy itt is vagány dumájú és kemény lesz, aki nemcsak az öklét és a pisztolyát használja remekül, de a szellemesen csibész humorát is, hasonlóan ahhoz az Amerika képhez, amit karaktere szimbolizál, és amely kép annyira erősen él/élt minden amerikaiban a hazájukról. És aki jó hazafi, hiszen bármit megtenne egy igazi amerikai sajttortáért.all_through_the_night_4.jpgHumphrey Bogartot számos filmjében láthattuk karrierje során, ahogy egy csinos nőt hallgat, miközben az énekel (pl. The Big Sleep 1945, To Have and Have not 1944, Dead Reckoning 1947 stb.), amely "szokását" már itt elkezdte, és ami a későbbiekben filmjeinek egyik, szinte kihagyhatatlan elemévé vált. Ennek koreográfiája is nagyon hasonló különböző filmjeiben, mint ahogy itt is láthatjuk. Először megjelenik a lokálban, megáll az ajtóban, vagy a lépcsőn egy pillanatra, felméri a terepet, aminek során rögtön észreveszi a főszereplő nőt, aki éppen fellép miközben valaki zongorán vagy akár egy egész együttes kíséri, majd lazán odasétál a pulthoz vagy egy asztalhoz, miközben le se veszi a szemét az éneklő nőről. Mindezt Bogart utánozhatatlan módon és roppant vagányan, lazán és karizmatikusan tette a fekete-fehér filmekben.

Donahuenak nem egyedül kell legyőznie a nácikat, hiszen van egy kis csapatnyi hozzá hasonlóan nem túl széles látókörű, de jó természetű helyi vagány haverja, akikkel aztán New Yorkot berohanván legyőzik az ötödik hadoszlopos nácikat. Bár a haverjai az ő kicsit butább és kevésbé vagány verziói, akiket egyébként kb. úgy kezel, mintha a kisöccsei lennének, de alkalmanként azért hatékonyan segítenek neki. A legközelebbi cimborája, vagy még inkább jobb keze a gyors beszédű Sunshine, a nagy összegben szerencsejátékozó Starchie, valamint sofőrje Barney. Ez utóbbihoz köthető a film egyik visszatérő humorforrása, aki éppen az események elindulása előtt vette feleségül barátnőjét, azonban most nincs ideje együtt lenni vele.

Barney:Nem értem. Éppen elvettem Annabellát, de veletek töltöm a nászutamat”.

Sunshine: „Nos, főzni tudok.”

A kis csapat közös tulajdonsága, hogy mindannyian rendelkeznek azzal a típusú utcai vagánysággal és szöveggel, ami a korban jellemző volt a filmbeli alvilági alakokra. És akiknek a dialógusai tömve vannak jobbnál-jobb dumákkal.

Donahue: „Van valami üzenet?”

Barney: „Kihagyjam belőle a káromkodást?”

Donahue: „Aha

Barney: „Akkor nincs.”

Donahue három haverját Frank McHugh (Barney), William Demarest (Sunshine) és Jackie Gleason (Starchy) alakították szerepüknek megfelelően kellő mennyiségű komikummal.all_through_the_night_5.jpgA film hitchcockian rejtélyes csinos szőkéjét, Ledát Kaaren Verne alakította. Ez a karakter egy olyan, a korban tipikusnak mondható női karakter, az ún. „damsel in distress”, azaz a „szorongatott helyzetben lévő csaj”, akit a férfi főszereplőnek kell megmenteni valamitől. Ez általában egy félig jó kislány, félig femme fatale jellegű karakter, ami kezdetben veszélyt jelent a főhősre nézve, de végül felolvad majd a férfi karjaiban.  

Mellettük látható még két olyan fontosabb mellékszereplő, akik még ugyanebben az évben fel is tűnnek majd Bogart leghíresebb filmjében, a Casablancában.

Az egyikük Peter Lorre, aki Leda zongora kísérőjét és nem mellesleg náci gyilkost, Pepit játszotta a maga sajátos stílusában. Már a legelső jelenetétől kezdve tudjuk, hogy ő a film legelvetemültebb alakja, aki mosolyogva és magában dudorászva belép Miller cukrászdájába, hogy a jelenet végén kegyetlenül agyonverje az öreget. Peter Lorrenál senki sem tudta félelmetesebben és vérfagyasztóbban játszani az ilyen típusú hidegvérű gyilkos karaktert. Nem beszélve arról, hogy itt is legalább annyira szórakoztatóan dohányzott, miközben a cigi a fizika törvényeit meghazudtolva szinte függőlegesen lóg a szájából, mint jó néhány másik filmjében (pl. Az ember, aki túl sokat tudott 1936, vagy a Black Angel 1946).

A másik későbbi „Casablancás” szereplő Conrad Veidt volt, aki bár pont a nácik elől menekülvén került Amerikába, azonban németként többször is nácit játszott a filmjeiben. És mint mindig, most is remekül alakítja a nácit, hasonlóan a Casablancához, amiben ő lesz majd Strasser őrnagy. Itt is ő volt a film főgonosza, Ebbing, az amerikai ötödik hadoszlop vezetőjeként. Van még egy nagyon érdekes szereplő a filmben, és aki egyben közvetlen kapcsolatot is jelent Hitchcockkal. Ő Judith Anderson, aki az angol rendező első amerikai filmjében, az 1940-es Rebeccában játszotta a félelmetes házvezetőnőt, most itt Ebbing asszisztenseként hasonló jellegű karaktert játszik.all_through_the_night_6.jpgA film egyik humoros, ugyanakkor sokatmondó jelenete a történet vége felé látható, amikor Donahue és Sunshine magukat nácinak álcázván elmennek egy titkos náci gyűlésre, ahol az összeesküvők éppen a végrehajtandó szabotázs akciót készítik elő. Itt Donahuenak beszélnie kell, és minden alkalommal, amikor fogalma sincs arról, hogy mit is mondjon, pontosabban szólva össze-vissza hadovál teljesen értelmetlen és össze nem tartozó dolgokról, a végén, amikor már nagyon belekavarodik, mindig egy Sieg heil-el próbál meg kimászni a szorult helyzetéből – sikeresen.

A háttérzenét Adolph Deutsch szerezte, ami a korra jellemző nagyzenekari háttérzenét jelent némi jazz jellegű betétzenével, amely a történet része, és ami főleg a lokálban játszódó jelenetekben hallható. Az operatőr pedig Sidney Hickox volt, aki pedig a film kiválóan és erősen árnyékos és sötét fényképezéséért felelős. Bár az All Through the Night nem tartozik a noir műfajába, a látványvilága alapján akár oda is tartozhatna.

Vincent Sherman rendező ezúttal nem B, hanem A vonalas stábtagokkal készített egy szórakoztató akció-thriller-vígjáték és kémfilmet némi háborús propaganda töltettel, ami szinte Hitchcockot megszégyenítően kiválóan ötvözi a különböző műfajokat. A vígjáték része laza és vagány, az akció része remekül megkomponált, a thriller rész noirosan sötét, köszönhetően többek között a kiváló operatőri munkának is, valamint mindezeket az összetevőket remek színészi játék fogja össze, többek között Humphrey Bogart, Peter Lorre és Conrad Veidt kiváló alakítása. Annak ellenére, hogy a film a készítése idejének (1941) nemzetközi politikai helyzetére reagál, a mai napig is megállja a helyét.

Képek forrása: movieposter.com, IMDB.com, themoviedatabase.com, doctormacro.com

Értékelés: 7,5/10

A film egyik jelenete, amiben Bogart újabb hullába botlik:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr216299666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása