A Gyanakvó szerelem Alfred Hitchcock film noir jellegű romantikus pszichológiai thrillere, amit 3 Oscar-díjra jelöltek: legjobb film, legjobb színésznő és legjobb filmzene, amelyek közül Joan Fontaine nyerni tudott. Ez volt a rendező negyedik amerikai filmje és az első, aminek nemcsak a rendezője, de a producere is volt. Továbbá első közös filmje Cary Granttel, akivel a későbbiekben három másik nagy sikerű filmet is készített. A filmstúdió eredetileg egy alacsonyabb költségvetésű B movie-nak tervezte ezt a filmet, azonban amikor Hitchcock bekapcsolódott, megnövelték a budgetet, ugyanakkor beleszóltak a film befejezésébe, ami ezáltal nem úgy ér véget, mint a forgatókönyv alapjául szolgáló regény, Francis Iles Before the Fact c. könyve.
A Rebeccaval egyetemben ez a film nyitotta meg a film noirok között nagy népszerűségnek örvendő "ne bízz a férjedben" típusú filmek sorát (Gázláng, Sajnálom téves szám, Hirtelen félelem stb).  

A félénk Lina McLaidlaw (Joan Fontaine) Angliában vonaton utazva megismerkedik a jóképű Johnnie Aysgarthtal (Cary Grant), aki harmadosztályú jeggyel utazik első osztályon. Amikor legközelebb találkoznak a férfi meghallja, hogy Lina apja McLaidlaw tábornok (Sir Cedric Hardwicke) vagyonos ember, ezért elkezdi tenni a szépet a nőnek. Próbálkozása eredményes lesz, mert a nőt annyira elbűvöli Johnnie sármja, hogy apja tiltakozása ellenére férjhez megy hozzá. Amikor hazatérnek a nászútjukról, Lina tudomására jut, hogy Johnnienak nincs munkája, sőt egy vasa sem, mert megrögzött szerencsejátékos, és kölcsönkért pénzen élnek. Lina rábeszéli férjét, hogy keressen állást, aki így unokatestvérénél Captain Melbecknél (Leo Carroll) kezd dolgozni. Johnnie ígérete ellenére sem hagyja abba a szerencsejátékot, aminek eredményeként már a családi örökség egyes darabjait is pénzzé kell tennie. Beaky, (Nigel Bruce) Johnnie régi barátja próbálja Linat meggyőzni, hogy férje bár könnyelmű, ugyanakkor nagyon szórakoztató fickó, de inkább az ellenkező hatást éri el, főleg amikor Melbeck elmondja Linanak, hogy Johnniet ki kellett rúgnia, mert pénzt sikkasztott munkahelyéről. Johnnie nagyon csalódott lesz, amikor kiderül, hogy apósa a halálakor nem hagyott rájuk pénzt. A férfi mindenáron pénzhez szeretne jutni, és rábeszéli Beakyt, hogy lépjenek be ketten egy nagyon kockázatos üzletbe. A két férfi Párizsba utazik, és pár nappal később Lina arról értesül, hogy Beaky meghalt egy balesetben, Johnnie pedig azt hazudja a nyomozónak, hogy ő Londonban maradt. Lina egyre gyanakvóbbá válik férjével szemben, és azt gondolja, hogy a férje meg akarja őt ölni a biztosítási pénzért. Egyik alkalommal Johnnie az egyik közös barátjuktól, a híres krimi írótól nem kimutatható mérgek iránt érdeklődik. Aznap este egy pohár tejet visz feleségének a szobába...A Suspicion egyike azon ritka Alfred Hitchcock filmeknek, amely nagyon megosztja mind a kritikusokat, mind a nézőket. Ennek elsősorban a film befejezése az oka, másodsorban pedig a forgatókönyv esetenkénti hihetetlenségét és gyengeségét kifogásolják. Ugyanakkor mint a rendező legjobb filmjei, ez is magán hordozza Hitchcock kézjegyét, akinek egyik legfontosabb védjegye a feszültség növelése valamelyik karakter(ek) mentális és érzelmi állapot változásának bemutatásán keresztül, ami nagyon jól látható itt is. A filmben a történet kibontásának és az izgalmak növekedésének van egy lassú, de határozott üteme, amivel együtt láthatjuk Lina mentális állapotának változását is, ahogy egyre gyanakvóbb és paranoidabb lesz. Ebben a filmben nincsenek annyira intenzív jelenetek, mint sok más híres Hitchcock filmben, ez inkább apróbb részletekből áll össze és egyenletesen fokozódik a feszültség egészen a végéig. A film nagy kérdése, hogy Johnnie megöli-e a feleségét vagy sem. A sokat kritizált, vagy éppen támogatott befejezés nem Hitchcock döntése volt, és szerintem a körülményekhez és lehetőségekhez mérten jól megoldotta. A filmnek ráadásul nagyon jól eltalált a vágyakozó, melankolikus hangulata, ami nagyon jól illik Lina reménykedéséhez, hogy a férje szereti minden előkerülő bizonyíték ellenére. Ez a hangulat elég szokatlan egy Hitchcock filmnél, talán ez is az oka az értetlenkedésnek.

A Suspicion kezdetben egy romantikus történetnek indul, némi vígjáték beütéssel, aztán szép lassan szinte láthatatlanul átmegy egy hitchcocki pszichológiai thrillerbe. A remek rendezést mutatja, hogy ezt az átmenetet film közben szinte észre sem vesszük, csak azt realizáljuk, hogy egyre feszültebbek vagyunk és egyre jobban aggódunk Linaért.A szégyenlős és érzékeny Lina szerelemből és egy kicsit abból a félelemből, hogy vénkisasszony marad, gyorsan férjhez megy, majd a film által szép sorban adagolt bizonyítékok, leleplezett hazugságok és bizonytalan érzések, benyomások által egyre gyanakvóbbá válik férjével szemben. Közben olyan események is történnek, aminek nem feltétlenül van köze közvetlenül a történethez, de a rendező ezzel a rá nagyon jellemző eszközzel, az un. red herringgel is a feszültséget növelni. Az a helyzet, hogy a feszültség annyira jól felépített és folyamatosan éppen a kellő mértékben adagolt a film egésze folyamán, hogy igazából egyik vég sem jó, mert egyik sem elég meglepő, ami által nem képesek akkora katarzist adni, mint amekkorára számítunk.

Az olyan jellegű forgatókönyvet ért kritikákkal nem feltétlenül kell foglalkozni, amelyek azt kritizálják, hogy Lina úgy megy férjhez, hogy azt sem tudja dolgozik-e a férfi, vagy miért nem lépett simán le mellőle stb. A Suspicion 1941-es, szóval, amikor egy régi filmet nézünk, akkor nyilván abban a korban kell gondolkodni és nem a maiban. Másrészről nem mindig és nem feltétlenül a hihetőség a legfontosabb szempont egy Hitchcock darabnál. A forgatókönyvet A forgatókönyvet Samson Raphaelson, Joan Harrison és a rendező felesége, Alma Reville írták Francis Iles regényéből, aminek gyengeségét én inkább abban látom, hogy a két főszereplő között nem igazán érzem a szikrát, az érzelmeket, emiatt kevésbé átérezhető Lina már-már mazochisztikus szerelme Johnnie iránt, nem igazán tudjuk, hogy miért is annyira szerelmes a férjébe. Mert az igaz, hogy Johnnie sármos és jóképű, ugyanakkor nem ad ezen kívül még a film elején sem több okot Joannak a nagy szerelemre, arról nem is beszélve, hogy Johnnie ráadásul még le is kezeli a nőt. Joan Fontaine az egyetlen színész, aki Hitchcock filmben Oscar-díjat tudott nyerni. És ez nem azért van, mert ne játszottak volna remek színészek a filmjeiben, hanem inkább a rendezői felfogása miatt történt így. Hitchcock - bár neki is megvoltak a kedvencei, akikkel nagyon szeretett dolgozni, és még tisztelte is őket, pl. Cary Grant vagy éppen Grace Kelly -, de alapjában véve gyerekként és idiótaként kezelte színészeit. Hitchcock azt és csakis azt várta el tőlük, amit ő és a forgatókönyvíró kitalált és leírt a különböző karaktereknél. Bár Joan Fontaine szerintem nagyon jó volt itt (is), sokan azt állították, hogy ezt az Oscar-díját inkább a Rebeccaért kapta kárpótlásul, ahol egy nagyon hasonló karaktert játszott meggyőzőbben. A szerelmes nő paranoid jellegű átváltozásában szerintem itt is nagyon jó, a karakterének nem annyira meggyőző része inkább abból áll, hogy a néző nem érti, hogy miért szerelmes annyira Johnnie-ba. Joan Fontaine ugyanakkor nagyon sikeresen érzékelteti a későbbiekben a férjével szembeni félelmeit, akinek talán még gyilkos szándékai is vannak. Remekül vacillál és ugrál Johnnieval kapcsolatban két szélsőséges érzés között: egyszer imádja és felnéz rá, máskor meg minden rosszat el tud róla képzelni, és mindegyik állapotot nagyon jól játssza. A film zenéje is hozzájárul ehhez, ugyanis amikor Lina megbízik férjében, akkor Strauss-keringőt halljuk annak könnyed változatában, amikor nem bízik benne, akkor pedig egy sötétebb és szomorúbb verzióban hallható. Joan Fontaine alakítása a nem egészen jól megírt karaktere ellenére kiváló, és az egyik legerősebb része a filmnek, amit egyébként végig az ő szemszögéből láthatunk.Cary Grant is nagyon jó, de egy kicsit Joan Fontaine árnyékában marad. Ő nagyjából ugyanazt a gondtalan sármos férfit hozza, mint általában a karrierje során, itt azonban sötét árnyékkal vegyül ez a könnyed karakter, amit leginkább azzal érzékeltet, hogy érzéketlenül beszél és viselkedik néhány alkalommal. Igazából ennél sokkal többet nem tesz, de ez betudható annak is, hogy forgatás alatt sokáig kétséges volt, hogy végül gyilkos lesz-e vagy sem. Nyilván nem akart egyik irányba se kilengeni. Nagyon sármosan tud nevetni vagy akár hazudni, ugyanakkor egy pillanat alatt hideg és fenyegető egyénné is képes változni. Ezeket a gyors átváltozásokat nagyon jól csinálja. Dacára minden sármosságnak, Johnnie karaktere nem szimpatikus, és leginkább azért, mert nagyon leereszkedően viselkedik Linaval. Gúnyolja a romantikus tapasztalatok hiányával, "viccesen" sértegeti a stílusát, "kedveskedően", de megalázóan monkeyface-nek, azaz majomarcúnak hívja a nőt. Ez a fajta leereszkedő és lekezelő viselkedése végig megmarad, ami majd még hidegséggel is kiegészül a későbbiekben. És persze továbbra is gyerekként vagy valami visszamaradott debilként kezeli Linát. Cary Grant nemcsak provokálóan felelőtlen, és tud nagyon sármosan hazudni, de megfelelő mértékben titokzatos is, így sikerül fenntartania a kérdést a film végéig: gyilkos-e vagy sem?

A film operatőre Harry Stradling is nagyon jó munkát végzett a fekete-fehér fényképezéssel, egyes jelenetei kifejezetten film noirosak, leginkább akkor, amikor Johnnie megy fel a lépcsőn a pohár tejjel. A poszt végi videóban látható.

Hitchcock cameoja a filmben, itt 46:54 percnél egy levelet ad fel:A Gyanakvó szerelem a film nagy részében egy szórakoztató romantikus pszichológiai thriller, ami talán a romantikus szálában gyengébb egy kicsit. Na de Hitchcockot amúgy sem a romantikáért nézi szerintem a legtöbb ember, függetlenül attól, hogy ez az elem nagyon sok filmjében meghatározó volt, hanem a jól felépített és fokozatosan növekvő feszültség miatt, ami viszont ebben a filmben is a helyén van, és egészen a végig találgatjuk, hogy milyen Johnnie igazi természete a fura viselkedése mögött. Szóval lehet, hogy a Gyanakvó szerelem nem lett akkora klasszikus, mint sok más Hitchcock film, de érdemes megnézni, mert tökéletlensége ellenére nagyon szórakoztató.

Értékelés: 8/10