Time Goes By

Örömapa (The Father of the Bride) 1950

2018. április 17. 11:33 - Time Goes By

Három Oscar-díjra jelölték Vincente Minelli komédiáját, aminek középpontjában egy esküvő előkészítése áll, miközben láthatjuk azt, hogy a címszereplő középosztálybeli apa hogyan is küzd meg azzal a tudattal és érzéssel, hogy nem sokkal azelőtt még lófarkas és imádott kislánya immár végleg felnőtt és férjhez megy. A filmben olyan sztárok játszanak, mint Spencer Tracy, Joan Bennett vagy éppen itt még nagyon fiatal Elizabeth Taylor, akik olyan sikeressé tették ezt a vígjátékot, hogy végül az 1950-es egyik legtöbb bevételét termelte. Sőt, nem sokkal később, a '60-as évek elején egy televíziós sorozat is készült belőle, majd 1991-ben megjelent modern remake-je is Steve Martinnal és Diane Keatonnel a főszerepekben. Bár az 1991-es film is egy viszonylag jól sikerült darab lett, mindazonáltal az eredeti minőségét mégsem éri el. A két film között leegyszerűsítve annyi a különbség, mint a két főszereplő, Spencer Tracy és Steve Martin játékának színvonala között látható.

A történet a menyasszony apjának, Stanley Banks (Spencer Tracy)  visszapillantásában bontakozik ki, aki az esküvő és a vendégek távozása után fáradtan masszírozza a lábát, és visszagondol a történtekre. Stanley egy tipikus amerikai, középosztálybeli, zöldövezeti családi házban élő apa három gyerekkel, két fiúval és egy lánnyal, Kayjel (Elizabeth Taylor), valamint  egy megértő feleséggel, Ellievel (Joan Bennett). Az egyik családi vacsoránál derül ki, hogy Kay azt tervezi, hogy hamarosan összeházasodik szerelmével, Buckleyval (Don Taylor). Stanleyt váratlanul éri a bejelentés, amire nagyon rosszul reagál, mivel úgy érzi, hogy ezzel elveszti majd imádott egy szem lányát. Felesége Ellie azonban sokkal gyakorlatiasabb ennél, és azonnal el is kezdi szervezni lányuk esküvőjét. Az esküvő előkészületek folyamán Stanleynek azzal kell szembesülnie, hogy az eredetileg tervezett egyszerű esküvő végül már egy 280 fős látványos - és legfőképpen nagyon drága - eseménnyé növi ki magát. Mindeközben persze számtalan bonyodalomnak és drámának lehetünk szemtanúi, Stanley gyötrelmeit pedig az is fokozza, hogy érzelmileg nehezen tudja feldolgozni lánya "elvesztését"....Az Örömapa az '50-es évek egyik legszórakoztatóbb komédiája, ami leginkább talán a középkorú nézőket tudja megszólítani. A film fókuszában egy ideális '50-es évekbeli középosztálybeli család áll, a családfenntartó apával, három gyerekkel, fehér kerítéses zöldövezeti házzal, kocsival, a gyereket nevelő, valamint férjét, a család fejét ügyesen és szeretettel terelgető, támogató feleség áll, akinek a háztartást vezetésében egy fekete bejárónő is segít. Bár egyes elemeiben a film szemlátomást nagyon ötvenes évekbeli, azonban ennek ellenére nem lehet idejétmúltnak nevezni, mivel a film fókuszában olyan emberi érzések állnak, amelyek időtlenek, és valószínűleg a mai napig is átérzi minden szülő, azon belül is elsősorban a lányos apák, akiktől valami jöttment nyikhaj elrabolja kicsi hercegnőjüket. A film legnagyobb erőssége és legkiválóbb eleme Spencer Tracy játéka, amivel  rendező is tisztában volt, ezért Stanley karaktere köré építette ezt a meleg és bájos komédiát.

A forgatókönyvet Frances Goodrich és Albert Hackett írták Edward Streeter 1949-es azonos című regényéből, ami egy remek időkapszulaként is működik, mivel a mai kor közönsége betekintést kaphat az ötvenes évekbeli átlagosnak mondott, valójában inkább ideális amerikai család életébe és a köztük lévő kapcsolatokba. A család minden egyes karaktere kedvelhető és szerethető, akik mindannyian el tudják nyerni a közönség szimpátiáját. A film már csak azért is nagy jelentőségű volt, mert ez volt az az ideális amerikai család, amelynek sémája minden ez utáni családi tévésorozatban megjelent az '50-60-as években. Bár forgatókönyv szövege is humoros esetenként, de a film humora sokkal inkább a színészi játékból és a szituációkból jön.  

Az Örömapa azon oknál fogva sem tagadhatja le azt, hogy az '50-es évek legelején készült, akkor, amikor Hollywoodban a noir volt talán a legmeghatározóbb, legnépszerűbb műfaj, ami ezen okoknál fogva hatással volt más műfajú filmekre is, többek között erre a családi komédiára is. Ez főleg a film felépítésében szúr szemet a nézőnek, hiszen a történetet a főszereplő visszapillantásában láthatjuk és narrálásában hallhatjuk. A főszereplő flashbackje ráadásul keretezett, tehát az első és az utolsó jelenet a jelenben játszódik, amelyben az örömapa a fáradtan a lábát masszírozza, a kettő között pedig a múlt történései zajlanak.A film legfontosabb karaktere a férjhez menő lány apja, Stanley Banks, aki szinte minden egyes jelenetben látható. A néző az ő érzelmeit, kalandjait, kétségbeeséseit követi nyomon ebben a mindenkit megviselő, ugyanakkor mégis boldoggá tevő eseménysorozat alatt, amely során Stanley érzelmek egész skáláját járja be. Stanley kezdetben nagyon magabiztosan azt gondolja magáról, hogy ő egy olyan ember, aki a környezetét és az eseményeket mindig minden körülmények között kontroll alatt tudja tartani, valójában azonban szembesülnie kell azzal, hogy ő igazából nem irányít semmit, minden kicsúszik a kezei közül, és inkább csak ide-oda kapkodja a fejét a nem várt események miatt.

Stanley gyanútlanul és boldogan éli a középosztálybeli apák életét, amikor egy nap váratlanul azzal kell szembesülnie, hogy élete hamarosan - számára nem kívánatos módon - megváltozik, mivel egyetlen lánya férjhez megy. Stanley imádja lányát és mindig csak azt akarta, hogy Kaynek minden jó legyen és jól alakuljon az élete. Lánya bejelentése azonban érzelmileg felkészületlenül éri, ezért erre az első pillanatban nagyon mérgesen és féltékenyen reagál. Dühének több oka is van, az első és legfontosabb, hogy úgy érzi, hogy lánya házassága után már soha nem lesz közöttük olyan szoros és szerető kapcsolat, mint eddig. Valami megváltozik örökre, ha a lánya önálló életet kezd.

"Ebben a pillanatban tudtam, hogy elvesztettem őt. Persze mindig szeretni fog minket, de nem úgy, mint eddig. Mostantól kezdve a szeretetéből csak úgy jut majd, ahogy a parasztasszony veti oda a maradékot a család kakasának."Stanley az első dühkitörése után megpróbálja elfogadni a dolgot, mert hogy ez a világ természetes menetrendje, de ellenérzéseit ennek ellenére nem sikerül maga mögött hagynia, vagy teljesen elrejtenie. A következő fázisban minden aggodalmát arra összpontosítja, hogy Buckley, leendő veje - akiről nem tudnak semmit, ki fia borja, mivel foglalkozik, és általában véve megfelelő választás volt-e lánya részéről, akiről egyébként még mindig nem hiszi el, hogy felnőtt - vajon el tudja-e majd tartani lányát, tud-e neki olyan életmódot biztosítani, amit Kay megszokott otthon. Következő lépésben meg kell barátkoznia a vőlegény szüleivel is, akikkel szemben legalább annyira előítéletes a házassággal szembeni ellenérzései miatt, mint Buckleyval. Kb. a film harmadánál, miután az élet ezen félelmeit megcáfolja, Stanley immár elfogadja az elkerülhetetlen tényt, lánya közelgő esküvőjét, ami persze nem jelenti azt, hogy érzelmileg és pszichésen is feldolgozta lánya házasságát, inkább csak beletörődik a helyzetbe. Stanley ellenérzéseiben az is nagy szerepet játszik, hogy lánya házassága, felnőtté válása miatt hirtelen azzal is szembesülnie kell, amiről eddig szintén nem igazán akart tudomást venni: kezd öregedni.

A film második felében, két harmadában már az esküvő szervezésére koncentrál, amelyet ezernyi "apró" és nem várt dolog nehezít és legfőképpen drágít. Először egy kis esküvőt terveznek, csak családi körben, aztán ahogy lenni szokott, minden kontrollálhatatlanul elszabadul. Az nyilvánvaló, hogy a menyasszony ruhája nagyon drága, ráadásul a család minden tagjának is szüksége lesz új ruhára. Stanley magán szeretne spórolni, amit maximum akkor tud megtenni, ha nem gombolja be régi szmokingját. Aztán bejön a képbe az, hogy bár nem közeli családtag, de meg kell hívni A-t. De ha A-t meghívtuk, akkor B-t is meg kell, különben sértődés lesz, ami folyamat aztán oda vezet, hogy végül már 280 fős vendégsereggel és annak minden fogyasztásával kell számolnia. Csak a torták egy rakomány pénzbe kerülnek neki, amiket eredetileg nem is akart. És hát ennyi embernek már a házat is át kell alakítani hogy elférjenek, ami miatt bútorokat kell szállíttatni, bérelni, biztosítást kötni és élő zenekart fizetni. Ja, és még nem mondtam, hogy mindezt a menyasszony apjának kell fizetni, aki már előre örül annak, hogy mennyivel könnyebb dolga lesz, amikor majd a fiai házasodnak.A folyamatot ráadásul Ellie, Stanley felesége sem segít megállítani, aki egy kicsit saját be nem teljesült álmait is kiéli ezzel az egyre extravagánsabbá váló esküvővel. Ellie ugyanis Stanleyvel való házasságakor hagyta magát rábeszélni a kis esküvőre, mert nem akart követelőzőnek tűnni, ugyanakkor a szíve mélyén valójában egy romantikus nagy esküvőre vágyott annak minden kellékével. Ellie karakterén keresztül látni azt az életben nagyon gyakori helyzet, amikor a szülő a gyerekén keresztül próbálja átélni, beváltani saját meg nem valósított terveit, reményeit. Olyannyira, hogy Kay egy pillanatra megrémül és annyira bizonytalanodik, hogy már a szökést ötlete is felötlik benne, már csak azért is, mert az sokkal olcsóbb lenne az apjának. Aztán egy olyan hatalmas probléma is felmerül, ami miatt Kay majdnem lefújja az egész esküvőt. Buckley ugyanis önző módra a nászútjukat egy csendes helyen képzeli el, ahol - Kay legnagyobb  felháborodására - horgászhat. Természetes a végére minden megoldódik, és Stanley rémálmai ellenére az esküvő rendben lezajlik, és még azt az érzelmi megerősítést is megkapja immár férjezett lányától, amire annyira vágyott.

A filmet minden remek színésze és összetevője ellenére Spencer Tracy viszi el a hátán. Nem csak azért mert a történet az ő karaktere köré épült, hanem azért is, mert a leghumorosabb momentumok az ő nagyon kifinomult játékából fakadnak. Láthatóan minden erőlködés nélkül sikerül megnevettetnie a nézőt különböző arcaival, egy-egy rémült tekintettel és kiváló testbeszédével. Ráadásul minden komédiázása ellenére hiteles mélyérzésű és nagyon emberi karakterében, akivel a néző száz százalékban szimpatizálni tud. Spencer Tracy élete egyik legjobb alakítását nyújtotta itt, aki tényleg egy-egy pillantással eszméletlen vicces tudott lenni. Teljesen megérdemelten jelölték Oscar-díjra ezért az alakításáért.Joan Bennett alakította Elliet, Stanley feleségét, aki egy tipikus - és ideális - '50-es évekbeli feleség. Ő az, aki mindig támogatja és szereti férjét, és akit ha kell, a háttérből irányít és a helyes vágányra terel. Ebből kifolyólag karakterének a film első felében van nagyobb jelentősége, akkor, amikor a film még arra fókuszál, hogy Stanley elfogadja lánya esküvőjét. Bár Spencer Tracy leghíresebb filmbeli partnere Katharine Hepburn volt, azonban erre a megértő feleség szerepre az ekkorra már a femme fatale szerepekből kicsit kiöregedő, és ekkoriban már egyre több anya karaktert alakító Joan Bennett sokkal alkalmasabb volt, és aki szintén remek párt alkotott Spencer Tracyvel. (Sajnos egy év múlva karrierje tönkrement egy magánéleti botrány miatt.)

Az éppen férjhez menő lányukat pedig a még nagyon fiatal, karrierje elején álló Elizabeth Taylor játszotta, akin kora és rövid szerepe ellenére is látszódott már sztárkvalitása. (Joan Bennett és Elizabeth Taylor számos érdekes adatban osztoznak: mindketten 39 évesen váltak nagymamává, mindketten február 27.-én születtek, és mindkettejüknek született egy gyereke a születésnapján.)

Az Örömapa  erejét, viccességét és általában színvonalát a sok-sok apró és finom érintés, nüansznyi dolgok adják, amiben rendezőjének, Vincente Minellinek is nagy szerepe volt. Nem csak olyan látványos és rövid jeleneteket tett be, mint például Stanley rémálma az esküvőről, ahol lecsúszik róla a nadrágja, de ezernyi olyan apróság, amelyek a fontosabb és nagyobb jelenetben láthatóak, és amelyekben  központi szerepet kap az alkohol használata is.Köztudott, hogy esküvőkön jól fogy az pia, ami számos jelenetben visszaköszön és a humor forrásává válik (de szerencsére nem olyan olcsó módon, hogy viccesen részeg embereket kell néznünk a film folyamán). Az alkoholon alapul több fontos jelenet poénja is, mint amikor először találkoznak Buckley szüleivel Stanley annyit iszik, hogy elalszik addigra, amikor a nászasszony Buckleyól kezdene beszélni. De ilyen az eljegyzési parti is, amire Stanley nagy mennyiségű Martinivel készült, ugyanakkor mindenki valami mást akar inni.

Az Örömapa egy alapvetően egyszerű,  igazi '50-es évekbeli klasszikus vígjáték, amit rendezője, forgatókönyvírói és színészei, azon belül is elsősorban Spencer Tracy tett naggyá. Mindent elmond róla az, hogy bár az 1950-es év elég erős volt Hollywoodban (Sunset Blvd, All About Eve, Harvey, In a Lonely Place, The Asphalt Jungle stb), mégis el tudott csípni 3 Oscar jelölést, köztük a legjobb film kategóriában. Habár az Alkony sugárúttal és az All about Eve-vel nyilvánvalóan nem versenyezhetett, attól még az Örömapa egy nagyon szerethető és gyengéd film, ami manapság valószínűleg már konzervatívnak számít a bemutatott hagyományos családjával, életmódjával és kapcsolatokkal.

Értékelés: 8,5/10

A film eleje Stanley visszapillantásával, amiben megismerjük őt és a családját:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr4013838882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása