Nagyon sokáig halogattam ezt a posztot, miközben folyamatosan tűkön ültem, hogy végre írhassak a Sunset Boulevardról. Ennek az az oka, hogy nem könnyű az embernek a legnagyobb kedvencéről írni. Főleg úgy, hogy benne legyen a film iránti lelkesedése, ugyanakkor kicsit távolságtartó is legyen, hogy legalább valamennyire objektívnek tűnjön a véleménye, amit ráadásul épkézláb mondatokban kell megfogalmazni, mert sajnos azt ismételgetni, hogy "kurvajókurvajókurvajó" nem biztos, hogy elégséges. Szóval, jöjjön akkor a Sunset Boulevard, ami nem csak a film noirok között számít a kedvenc filmemnek, hanem az összes között. Pedig Humphrey Bogart még csak nem is játszik benne. A Sunset Boulevard egy nagyon erőteljes, ütős és velejéig cinikus film a tehetséges, de sikertelen hollywoodi író és az elfeledett, már középkorú némafilm sztár végzetes kapcsolatáról, ami egyben egy nagyon erőteljes kritika Hollywood világáról is, ahol az önutálat és a mentális problémák az élet természetes velejárójának számítanak.

Otto Preminger noir krimije az 50-es évek elején egyre gyakoribbá váló "kis rizikóval" járó film noirok közé tartozik, amiben elkerülik a tabutémákat és a társadalmi problémák boncolgatását, annak érdekében, hogy a konzervatívabb kritikusok és nézők ellenérzéseit ne váltsák ki. A film a "kísért a múlt" típusú noirok közé tartozik, ugyanakkor unikum is ezek között, mivel a főszereplő detektívnek nem a saját piszkos múltjától, hanem apjáétól kell megszabadulnia.

Olyan kivételes helyzet áll most fenn, hogy nem egy mozifilmet, hanem egy tévéfilmet szeretnék bemutatni, ami szerintem túl jó volt ahhoz, hogy tévéfilm legyen belőle. Az X polgártárs megtörtént eseményeken alapul, és a híres/hírhedt szovjet (ma ukrán) sorozatgyilkos Andrei Chikatilo utáni hajsza történetéről szól, aki 1978 és 1990 között 52 nőt és gyereket ölt meg, csonkított meg és evett belőlük. Emellett nagyon jól bemutatja a Szovjetunió (na és persze ezzel együtt a többi kommunista ország) hozzá nem értő és fojtogató bürokráciájának és ideológiájának működését. A filmnek magyar vonatkozása is van, ugyanis nálunk forgatták, és nagyon sok mellékszerepben magyar színészeket láthatunk, többek között a most elhunyt Gera Zoltánt.

A két Oscar-díjra (forgatókönyv, vágás) jelölt Furcsa pár Jack Lemmon - Walter Matthau páros talán legismertebb és legnépszerűbb vígjátéka, ami tíz közös filmjük második tagja,  A film hatalmas közönségsikerét bizonyítja az a tény, hogy az 1968-as év negyedik legnagyobb bevételét produkálta, úgy, hogy viszonylag alacsony budgetjének negyvenszeresét hozta vissza. A Furcsa pár fura, de szerethető és ellentétes személyiségű karakterei számtalan további filmet, tévé műsort inspirált, amelyekben a színészek próbálják Lemmon és Matthau párosának varázsát visszahozni - sikertelenül.

A film noirokban nincsenek teljesen jó vagy teljesen rossz karakterek, még a legrosszabbaknak is vannak pozitív tulajdonságai, és fordítva: a legjobbaknak is vannak negatív vonásai, ezért aztán csak a szürke különböző árnyalatai láthatóak. A film noirok egyik ilyen ellentmondásos karakter típusa - a femme fataleok mellett - a gyengeségei miatt a vesztébe rohanó antihős. Na de kik is azok az antihősök? A noirok férfi főszereplői gyakran elidegenedett és szinte mindig egyedülálló férfiak, akik kemény fickók, sokszor kiábrándultak, cinikusak és szellemesek, még akkor is, ha esetleg nem túl kifinomultak vagy műveltek. Gyakran érzelmileg vagy pszichésen sérültek, sokszor nem követik a társadalmi szabályokat, törvényeket, ugyanakkor a legtöbbje rendelkezik egy nagyon erős saját morális kódrendszerrel. Alapvetően nagyon emberi karakterek, nem gonoszak vagy akár bűnözők, de mint mindenkinek, nekik is meg vannak a gyengeségeik, amelyek miatt elcsábulnak az őket körülvevő korrupt és kegyetlen világ vagy egy femme fatale szexuális manipulációja által. Ez utóbbi esetben a végzet asszonyainak férfiasnak nevezett domináns és irányító viselkedése miatt a férfi elveszti maszkulinitását, és ez okozza végül a megalázottságát és bukását. Szóval az antihős egy olyan valaki, aki rendelkezik a bűnözők vagy rossz fickók tulajdonságaival (erőszakos, cinikus), ugyanakkor a jó fickók vagy hagyományos hősök romantikus  motivációival és lelkivilágával - ez utóbbi persze csak a kemény fickóság felszíne alatt látható. E karakter típus legnagyobb királya Humphrey Bogart volt.

A legnagyobb balekok persze azok, akiket egy nő taszított a romlásba, ahogy ez a femme fatale listán is látható, ezért a Top 10 lúzer listáján is fenntartottam az első helyet egy ilyen pancsernek, de mivel ezt a típust már jobban ismerjük, ezért most inkább az olyan antihősökre koncentrálnék, akik nem a nők, hanem valami más ok miatt buknak el a filmek végén.

A Nicholas Ray rendezte Magányos helyen egy olyan film noir, ami egyesíti a drámát, a thrillert, a romantikát, és ami a magányosságot, a kétségbeesést és a paranoiát helyezi központjába, ami elől a főszereplők nem szökhetnek el. Sokak véleménye szerint Humphrey Bogart nem a leghíresebb filmjeiben nyújtotta legjobb alakítását, hanem itt, többek között azért, mert a főszereplő Dixon Steele karaktere állt legközelebb Bogart saját személyiségéhez. A film a főszereplők pszichológia tanulmánya mellett nagyon erős Hollywood kritikát is tartalmaz, ami ebben az időszakban készült filmek népszerű témája volt (Sunset Boulevard, All About Eve stb).  

Ez a neo-noir krimi a Coen testvérek debütáló filmje (ők írták, rendezték és a producerei is egyben), ami rögtön megmutatta a testvérek kreatív erejét, és amit később olyan filmek követtek, mint a Fargo vagy a The Big Lebowski. Ugyanez a film indította el Francis McDormand színésznőt is azon az úton, ami a Fargoval meghozta számára az Oscar-díjat. A színésznő és Joel Coen még ugyanebben az évben (1984) összeházasodtak, és a későbbiek folyamán Coenék hat filmjében játszott (eddig). A Véresen egyszerűben minden megtalálható, ami a Coen testvéreket naggyá tette: a megnyerő történet elbeszélés, a kidolgozott és érdekes karakterek, a találékony rendezői stílus, fekete humor és azok a jelenetek, amelyekben az érzéketlen erőszakosság bizarr és szürreális emberi viselkedéssel karöltve járnak. A Blood Simple egy nagyon sötét történet az erkölcsi romlottság különböző fokain álló átlag emberekkel, akik az árulások, az átvágások, a paranoia és a félreértések hálójába gabalyodnak.

A Fehér izzás több szempontból is különleges film noir krimi dráma, amit szerintem tévesen a gengszterfilmek kategóriájába szoktak sorolni. A Fehér izzás több alkotóeleme miatt is híressé és klasszikussá vált: forgatókönyve Oscar-jelölést kapott, a film antihőse Cody Jarrett az AFI legjobb villain karakter listáján a 26. helyen áll, ráadásul a White Heat minden idők 4. legjobb gengszterfilmje, valamint a film utolsó jelenetében elhangzó "Made it, Ma! Top of the World" mondata pedig a 18. legjobb filmidézet. Mindezek ellenére sikerének legfontosabb része azonban főszereplője, James Cagney, akiről úgy tűnt a '40-es években, hogy sikerült kitörnie a '30-as évek gengszterszerepekbe való beskatulyázásából, de csak azért, hogy visszatérhessen ebbe a filmbe, ahol élete alakítását nyújtotta.

1950-ben Nicholas Ray rendező intim helyzetben találta az előző házasságából származó 13 éves fiát feleségével Gloria Grahame Oscar-díjas színésznővel.

Azt hiszem bátran kijelenthető, hogy ez a film az amerikai filmipar egyik legkülönösebb és legkülönlegesebb filmje. Annyira egyedülálló, hogy kortársai nem is igazán tudták hová tenni vagy bármit is kezdeni vele, ennek következtében a maga idejében a kritikusok és a közönség előtt is megbukott. Az értetlenkedés ráadásul akkora volt, hogy a nagyszerű színész Charles Laughton, akinek ez volt az első rendezői próbálkozása, soha többet nem rendezett. De mint annyiszor már a történelemben, ha kortársak nem ismerik fel egy alkotás értékeit, és legfőképpen időtállóságát, az utókor sokszor átértékeli az elődök véleményét és manapság már a kult filmek királyaként beszélnek róla. Ugyanakkor egyre kevésbé csodálkozom azon, hogy kortársai zavartan és értetlenül álltak a film szemben, ugyanis most - pár hónappal az előző megtekintés után - a fimet újranézvén az én zavarom is növekedett, aminek hatására úgy döntöttem, hogy újraírom a posztot. 

Fekete légió egy korai noir jellegű bűnügyi és társadalmi dráma, Humphrey Bogart egy kissé méltatlanul elfeledett filmje - pedig ez az első főszerepe -, igaz antihősként, de legalább nem gengszterként. Pedig a film ráadásul kiállta az idő próbáját már csak témája miatt is, ami a mai napig ugyanazokat a problémákat, ellenérzéseket, és adott esetben rossz reakciókat gerjeszt, mint 1937-ben. A film az amerikaiak bevándorló ellenességről szól, amely során megjeleníti a Fekete Légiót, ami a déli Ku Klux Klan északi, főleg melósok között népszerű verziója volt, és amely Detroit és Michigan környékén tevékenykedett. Működésének tetőpontján, a '30-as évek közepén 20-30 ezer közötti tagszámmal rendelkezett. A Klánhoz hasonló ideológiákat vallott, és a filmben látható Légiós "egyenruha", eskütétel és rituálék valóságosak, és a gyilkosság is megtörtént eseten alapul.

A 4 Oscar-díjra (rendező, forgatókönyv, zene, vágás) jelölt A gyilkosok a film noir műfajának egyik ismert és elismert darabja, amely Robert Siodmak  - aki egyike a műfaj leghíresebb rendezőinek - legjobb noirja. A film arról is nevezetes, hogy ez volt Burt Lancaster filmdebütálása, és ekkor figyeltek fel Ava Gardnerre is.  A gyilkosokat nevezik a film noirok Aranypolgárának is, egyrészről mert a két film szerkezete nagy hasonlóságot mutat, másrészről mert a The Killers egy meghatározó és stílusos darabja  műfajának, amely sikeresen egyesíti a lenyűgöző noir fényképezést az izgalmas thriller történettel. A film a "kísért a múlt" típusú film noirok közé tartozik, amelyek lényege, hogy a főszereplő nem menekülhet sötét múltja elöl, hiába próbál új életet kezdeni.

Klasszikus film noirok szinte kötelező karakterei a femme fatale, azaz a végzet asszonya, és a csábításnak ellenállni nem tudó antihős férfi. A szexuálisan manipulatív nő és a gyengesége miatt a romlásba jutó antihős férfi fllm noir képlete megegyezik a bibliai férfi-nő ábrázolásmóddal, ahol Éva a bűnbe csábította Ádámot a nő ősi fegyverével: a szexualitásával, aminek következtében kiűzettek a Paradicsomból. Tehát minden ezutáni szenvedésnek a nő az oka, ahogy a femme fatale is mindenkit a romlásba taszít maga körül.

A 7 Oscar-díjra jelölt Fargo a Coen testvérek egy sokkolóan véres és egyben rendkívül vicces, valamint néha már-már szürreális black comedy crime thrillere. A film majdhogynem tökéletes. Tulajdonképpen minden összetevője kiváló: a Coenéktől megszokott egyedi és kreatív rendezés, a remek forgatókönyv a nagyon egyszerű és furán vicces és néha szürrealisztikusan stilizált párbeszédeivel, a puritán és mégis látványos fényképezése, na és persze a kidolgozott és fura karakterek, amit remek színészi játék tesz élővé és teljesen hihetővé. Szerintem minden idők legjobb black comedyje, ami elöl sajnos ellopta a legjobb filmnek járó Oscart az Angol beteg.

Az Angyalarc annak az Otto Preminger rendezőnek az utolsó film noirja, aki egyike volt a műfaj megteremtőinek, és akinek nevéhez olyan noir klasszikusok kötődnek, mint a Laura 1944, Fallen Angel 1945, vagy éppen a Where The Sidewalks Ends 1950. A film forgatása nem volt problémáktól mentes. Habár Robert Mitchum és Jean Simmons, a két főszereplő  szerette a közös munkát, a stáb egyéb tagjai között ellentétek merültek fel. Otto Preminger maximalizmusa miatt számtalanszor újravetette azt a jelenetet, amiben Mitchumnak arcul kell csapnia Simmons. Mitchumnak egy idő után elege lett, és egyszer nem kolléganőjét, hanem a rendezőt csapta pofon, aki ezután követelte Howard Hughes producertől a színész lecserélését. A producer megtagadta a kérést. Jean Simmonsnak pedig a producerrel gyűlt meg a baja szerződése miatt, és bosszúból levágatta a haját, mivel tudta, hogy Hughes hosszú hajú főszereplőt preferált volna filmjében. A producer cserébe megkeserítette Simmons életét, amíg az ő szerződésében állt.

Nem túl magas az őskorban játszódó filmek száma, főleg az olyanoké, amelyek tényleg működnek és nem válnak nevetségessé vagy nagyon gagyi giccsé. Persze nem egyszerű ebben a kategóriában jó filmet készíteni, nemcsak azért mert tudományos ismereteink is meglehetősen hiányosak, amiket fantáziával kell kiegészíteni, de a dialógusok hiánya miatt sem. Ősemberek főszereplésével játszódó értelmes - érthető - beszédet és dialógusokat produkáló film már eleve röhejes. Ezek hiányában a filmnek viszont más veszélyekkel kell szembenéznie: ilyen az unalom és a színészeknek az a kényszere, hogy akár mimikával, akár testbeszéddel túljátsszák szerepeiket és ezáltal váljon nevetségessé. A tűz háborújának készítői arra a nem kis feladatra vállalkoztak, hogy a fenti problémákat és valószínű lehetőségeket kikerülvén egy szórakoztató és egyben elgondolkodtató filmet produkáljanak. Azt hiszem a francia-kanadai koprodukcióban készült Quest For Fire az egyetlen őskorban játszódó film, aminek összességében sikerült a fenti csapdákat kikerülnie, annak ellenére, hogy mai ismereteink szerinti történelmi tényeknek sok esetben ellentmond.

Mayo Methotról nem hiszem, hogy Humphrey Bogart rajongókon kívül túl sokan hallottak volna manapság, és ők is leginkább csak azért, mert Mayo Methot volt a legendás színész harmadik felesége, akivel hírhedten problémás házasságban (1938-1945) éltek. Házasságuk alatt kiérdemelték a Battling Bogarts - a veszekedő Bogarték becenevet, nem véletlenül: szenvedélyes szeretlek és gyűlöllek típusú kapcsoltuk a gyakori - és jó néhányszor nyilvános - verbális, érzelmi és fizikai bántalmazásokról híresült el, és amely veszekedések néha késelésbe, lövöldözésbe, és házuk felgyújtásához vezetett. A fizikai bántalmazásokat Mayo Methot követte el Bogart kárára, ugyanakkor a temperamentumos hölgy pozitív hatással is volt a színész karrierjére: akárcsak házukat, úgy a színész játékát is tüzesebbé tette. Na de ki is volt ez a Mayo Methot, és mi fűtötte ezt a hírhedt házasságot?

Billy Wilder rendezte Double Indemnity egy 7 Oscar-díjra jelölt film, a film noir klasszikusok klasszikusa, ami 2007-ben az AFI legjobb amerikai filmek listáján a 27. helyen szerepelt. A Double Indemnity végzet asszonya Mrs. Phyllis Dietrichson pedig a legjobb villain (gazfickó) karakterek listáján a 8. helyen áll, megelőzvén többek között Michael Corleonet és a Terminátort is. A Double Indemnityt nem véletlenül nevezik paradogmatikus noirnak, amiben majd' minden klasszikus stílusjegy megtalálható, és ami ezáltal felállította a műfaj elemeit és a mércét is az ezt követő noirok számára. Felsorolni is nehéz lenne minden olyan filmet és rendezőt és egyéb popkult alkotást, amit és akit a Double Indemnity inspirált, csak ezen a listán kettő (Body Heat, The Last Seduction) ilyen is van. De Columbo sem az égből pottyant a tévébe, hanem a Double Indemnity Barton Keyes karakteréből. Nem véletlen, hogy a második pilot részben (Ransom for a Dead Man) is ezt a filmet nézi legalább egy több, mint egyperces jelenetben a gyilkos mostohalánya, hogy anyját idegesítse. Mindazonáltal a film egyetlen Oscart sem nyert, mert a Paramount filmstúdió inkább egy másik filmjét, a Going My Wayt c. musical comedyjét promótálta inkább, ami így 7 díjat is nyert, köztük a legjobb film és rendező kategóriájában. Billy Wilder rendező annyira ideges lett, hogy elgáncsolta Leo McCareyt, a másik film rendezőjét, amikor az felállt, hogy kimenjen és átvegye a díjat. Meg tudom érteni, én sem vagyok oda a musicalekért. Mindenesetre nem hiszem, hogy bárki ezen a világon emlékezne a Going My Wayre, míg a Double Indemnity filmtörténelmet írt.

Az 1939-es Elfújta a szél a mai napig vezeti az inflációt figyelembe vevő amerikai jegyeladási és bevételi listát és 6. helyen áll az AFI legjobb amerikai filmek 2007-es listáján. A filmet hatalmas várakozás előzte meg, bemutatójára pedig egy millió ember ment Atlantába, ahol a történet játszódik az amerikai polgárháború időszakában és amit a Déliek szemszögéből láthatunk. A film előkészületei csak nagyon lassan haladtak. Clark Gable biztos jelölt volt a férfi főszerepére, de Scarlettet nagyon nehezen találták meg. Több, mint 1400 jelöltet néztek meg, amikor felfigyeltek Vivian Leigh angol színésznőre, aki végül tökéletes választásnak bizonyult. A rendezőt, George Cukort is lecserélték forgatás közben, végül három különböző rendező által forgatott jelenetekből szerkesztették össze a filmet. De ahogy ez már csak lenni szokott Hollywoodban, gyakran az ilyen problémás projectekből lesznek a legnagyobb sikerek: Amerika kedvenc filmje, ami 13 Oscar-jelöléséből nyolcat megnyert.

Fritz Lang rendezte klasszikus film noir, a Vörös utca filmtörténeti jelentőségét az adja, hogy megalapozta és elindította azon filmek hosszú sorát Hollywoodban, amelyekben a bűnösök nem, vagy nem úgy és nem azért kapják meg jól megérdemelt büntetésüket, ahogy és amiért a törvény szerint járna.  A Vörös utca az egyik legsötétebb, legsivárabb és érzelmileg legfelkavaróbb hollywoodi film noir, hatásosságának titka érzelmi kegyetlenségében és Fritz Lang pesszimizmusában rejtőzik. A váratlan fordulatokkal és csavarokkal teli film azt vizsgálja és mutatja be, hogy az emberek milyen hitványak tudnak egymáshoz lenni, és mennyire szánalmasak az átvert emberek. A Vörös utca egy nagyon sötét történet egy szelíd és pipogya férjről, aki önként megaláztatja magát és naivan bolondot csinál magából, amikor beleszeret egy gyönyörű, de szívtelen utcalányba.