Kisebbik unokaöcsém filmes ízlésén egy időben azzal a köztünk lévő megállapodással próbáltam finomítani, hogy felváltva egyszer azt a filmet kell mindkettőnknek teljes figyelemmel megnézni, amit ő választ, máskor pedig azt, amit én. Mint utóbb kiderült, ez hatalmas áldozatot jelentett tőlem, hiszen…
George A. Romero írta, fényképezte és rendezte ezt a modern horror műfajára nagy hatást gyakorló alacsony költségvetésű, mára már kult státuszt elérő független, fekete-fehér amerikai filmet. Az élőhalottak éjszakája a ráfordított 114 ezer dollárból összesen 30 milliót hozott vissza, amivel azóta is…
4 Oscar-díjra jelölték William Wyler noir drámáját, Kirk Douglas-szel a főszerepen, amiben beleláthatunk egy new yorki rendőrőrs mindennapi küzdelmeibe a város bűnözőivel, valamint magánéletükbe is egy munkanapjukon keresztül, körbejárván egy még manapság is megosztó témát, az abortuszt, ami miatt a…
Ez a noir krimi egyike a klasszikus noir műfajának utolsó jelentősebb filmjeinek, ami a többi hasonló kaliberű korabeli társával együtt a falig nyomta a műfaj egyes elemeit, ami után már nem igazán lehetett túl sok újjal előállni a cenzúra sújtotta Hollywoodban. Ilyen volt még a szintén 1955 Kiss Me…
A kapitalizmus, a pénzéhség és a bűnözés szükségszerűen együttjáró jelenségek, fogalmak Abraham Polonsky film noir krimijében, amiben nem egy femme fatale, hanem a pénz jelenti a címbeli gonosz erőt. A történet két főszereplőjén, egy testvérpár kapcsolatán keresztül megjelenik a bibliai Káin és Ábel…
Hollywood legtöbb Oscar-jelölést szerző rendezője, William Wyler ezzel a drámájával sem hazudtolta meg önmagát, amely négy díjat nyert meg nyolc jelöléséből, köztük a film főszereplője, Olivia de Havilland. A színésznő jelenleg 101 éves és ő Hollywood aranykorának utolsó túlélője a vele egykorú Kirk…