A háborús filmek műfajába olyan alkotások tartoznak, amelyek középpontjában valamelyik 20.-21. századi háború alatt játszódó események, és az adott háború szárazföldi, légi vagy tengeri hadviselése áll. A filmek gyakran egy-egy olyan látványos és autentikus csatajelenettel záródnak, amely bemutatja az adott háború jellemző atmoszféráját, hadviselését, felszereléseit és emberi attitűdjét. A 20. századot megelőző háborúkat bemutató alkotások már a történelmi, esetleg a kosztümös filmek kategóriájába esnek. Egyes esetekben, ha a történet fókuszában és nagy részében egy 19. századi háború hadviselése áll, akkor besorolható a háborús filmek közé.

Ezt a definíciót persze meg lehet fogalmazni szigorúbban és lazábban is, valamint más oldalról, a filmek elkészítésének célja vagy narratív felépítése felől is meg lehet közelíteni. Az egyik legjobb meghatározást Samuel Fuller rendező adta, aki szerint „a háborús filmek célja, függetlenül attól, hogy mennyire személyes a története, az, hogy a néző átérezhesse az adott háborút.” John Belton professzor pedig négy fontos narratív elemet határozott meg, amelyek nagyon jellemzőek a (hollywoodi) háborús filmekre. 1. a békebeli civil erkölcsi normák eltűnése a háborús időszakban 2. a kollektív azaz közösségi cél elsődlegessége az egyéni célokkal, motivációkkal szemben 3. rivalizálás férfiak között férfiak által alkotott csoportokban, valamint a nők marginalizálása és tárgyiasítása 4. háborúból visszatérő veteránok társadalmi beillesztése. Mindezeken túl a háborús filmek gyakori és megszokott témái közé tartozik a harc, a bátorság, a túlélés, katonák közötti bajtársiasság, önfeláldozás, a háború pusztítása, a társadalomra, az egyénre gyakorolt hatása és olyan morális kérdések, amelyeket a háború hoz felszínre, valamint a háborúellenes üzenetek átadása.

A filmtörténelemben, mint minden műfajnak, úgy a háborús filmeknek is megvan a maga evolúciója, amely nagy mértékben függött a film készítésének és megjelenésének korának politikai és társadalmi környezetétől.Bár már a némafilmek korában is készültek háborús filmek, amelyek valamilyen harci cselekményt ábrázoltak vagy az amerikai polgárháborúban (pl. The Fugitive 1910) vagy az 1. világháborúban játszódó történet keretében (pl. Wings 1927 a fenti képen), azonban az igazán klasszikus és látványos háborús filmek korszaka a hangosfilmek megjelenése után, a ’30-as években kezdődtek.

Amerika ekkoriban ment át a Nagy Depressziónak nevezett gazdasági válságon, ami hatalmas szegénységet hozott rengeteg embernek, mint ahogy Európában az első világháború okozta hatalmas anyag- és emberveszteség miatti általános szegénység társadalmi elégedetlenséget is kiváltott, így nem meglepő módon a '30-as években készült, és az 1. világháborúban játszódó filmek többsége az alsó rétegek áldozathozatalát és az ehhez kapcsolódó társadalmi osztályproblémákat szándékozik bemutatni. A két legjobb ilyen típusú film az amerikai Nyugaton a helyzet változatlan (1930) és a francia Nagy ábránd (1937), amelyek a háborút úgy mutatták be, mint a felsőbb osztályok érdekeit szolgáló eseményeket.

Mivel azonban a második világháború, ha lehet, még nagyobb traumát okozott az emberiségnek, mint az első, ezért a második világháború után az első világégés a háttérbe szorult a filmkészítőknél is, így jóval kevesebb alkotás készült erről a konfliktusról. Szerencsére azért a későbbi évtizedekben is eszébe jutott pár filmesnek ez a kissé elfeledett háború, és elkészítették pl. a Path of Gloryt (1957), ami témáit és minőségét illetően is a két nagy előd nyomdokában jár. A brit-amerikai Arábia Lawrence (1962) az első vh. egyik ritkán feldolgozott szeletét, az arab nacionalisták és a Török Birodalom közti csatározásokat mutatja be közel-keleti környezetben, aminek központi témája a brit kolonizációs törekvések, illetve az ekkoriban éledező arab nacionalizmus. Szerencsére nem vagyunk modern filmek híján sem. Steven Spielberg alkotása, a 2011-es War Horse és a 2019-es 1917 is az első világháborúban játszódnak, amelyek azonban az ezekhez fűzött nagy remények ellenére sem érik el az elődök szintjét.A ’40-50-60-70-es években készített amerikai háborús filmek döntő többsége a 2. világháborúban játszódnak, amelyekben a bátor és önfeláldozó amerikai hősök játszották a főszerepeket, miközben a filmek a hazafiságot hirdették. Megkockáztatható az a kijelentés, hogy a műfaj legtöbb amerikai filmje ebbe a csoportba tartozik.

A háború alatt rengeteg propaganda és propaganda jellegű film készült Hollywoodban támogatva a második világháborús katonai erőfeszítéseket azáltal, hogy ezekkel a filmekkel egyrészről tudatosították az amerikai nézőkben a háború szükségszerű voltát, de próbálták a fronton lévők és az otthon maradottak morálját is emelni. A filmek egy része kifejezetten propaganda dokumentum filmnek készült a hadsereg felügyelete alatt (pl. az amerikai Why We Fight sorozat Frank Capra irányításával, aminek egyik darabja volt a The Battle of Saint Pietro 1945 John Huston rendezésében). Sőt, az angolok sem maradtak le ebben a kategóriában, az egyik legjobb David Lean In Which We Serve c. 1942-es dokumentumfilmje. De természetesen ezeknél sokkal fontosabbak a háborús nagyjáték filmek, amelyek azonban a valóságban nagyon hasonló célt szolgálták, mint  az előbbiek. (pl. Sahara 1942), de propaganda céllal készült a későbbiekben a világ egyik legjobb filmjének tartott Casablanca 1942 is, még ha ez nem is esik a háborús filmek kategóriájába.

A háború után sem csökkent az ilyen típusú filmek száma, és rengeteg második világháborús, egyszerű karakterizálással rendelkező, a „jók” és a „rosszak” közötti harcról szóló, és az amerikai hősiességet erőteljes pátosszal bemutató darab készült Hollywoodban vagy angol-amerikai koprodukcióban. (pl. Sand of Iwo Jima 1949, Szárnyaló bátorság 1949, Navarone ágyúi 1961, A leghosszabb nap 1962, A halál 50 órája 1965, Piszkos tizenkettő 1967, Kémek a sasfészekben 1968, Battle of Britain 1969, Tora! Tora!Tora! 1970, Midway 1976, A sas leszállt 1976, A híd túl messze volt 1977 stb...

A koreai háborúról (1950-1953) szóló alkotások csak egy nagyon kis szeletét adják a háborús filmeknek, amelyek aztán nem is igazán lettek túl ismertek vagy klasszikusnak nevezhetőek. Az erről a háborúról szóló filmek „pechje” az volt, hogy a koreai háború két nagyobb és sokkal jelentősebb háború közé ékelődött, aminek a végén ráadásul nem lett győztes illetve vesztes fél "hirdetve", így ezzel az amerikaiak nem igazán tudtak mit kezdeni. Ezt a háborút jelenítette meg többek között a Battle Circus 1953 Humphrey Bogarttal, The Bridges at Toki-ri 1954 William Holdennel, a Pork Chop Hill 1959 pedig Gregory Peckkel a főszerepben.Az amerikaik vietnámi háborúja (1965-1972) óriási hatást gyakorolt a hollywoodi háborús filmek műfajára. A vietnámi háború beköszönte egy időre esik a 60-as évekbeli amerikai baloldali új hullám előretörésével, erősödéssel, ami alapból ellenezte a kommunista terjeszkedés ellen folytatott vietnámi háborút, ezért az ebben az időszakban, de leginkább erről a háborúról készült filmek legfontosabb üzenete politikai, ideológiai indíttatású és ezért hamis és álszent háborúellenesség lett. Természetesen nincs semmi probléma a háborúellenes üzenettel, sőt teljesen természetes és helyénvaló, hiszen a háborúk minden téren és szinten hatalmas pusztítással járnak, azonban roppant álszentnek és hamisnak érződik, ha mindezek mögött humanista indíttatásúnak álcázott, de valójában politikai, ideológiai eredetű motiváció áll.

Ennek olyan – mai napig fennálló - következménye lett a hollywoodi filmgyártásra nézve, hogy megpróbálják az általuk vívott háborúkat ideológiai alapon felosztani „jó” és „rossz” háborúkra. Azt sulykolják ezekben a filmekben, hogy a második világháború "szükséges", „jó” és „hősies”, míg a vietnámi a "szükségtelen", „rossz” és „emberiségellenes” háború. Mindennek pedig nem az az oka, hogy az egyiket megnyerték, a másikat meg elvesztették, hanem elsősorban az ellenség ideológiája.

Ennek megfelelően a hollywoodi filmekben a fasizmus elleni háború csak jó lehet, ezért soha nem is készült 2. vh-ban játszódó kifejezetten háborúellenes amerikai film, míg a kommunista hódítás elleni vietnámi háború népszerűtlen volt a filmgyárban, ezért az erről szóló filmek döntő többsége erőteljes háborúellenes üzenettel rendelkezett.

Holott mindkettőben egy totalitárius diktatúra térhódítása ellen zajlott a küzdelem, csak az egyikben a nácik, a másikban a kommunisták ellen.

A '70-es évek végén és az egész '80-as évtizedben készült amerikai háborús filmek döntő többsége a vietnámi háborúról szól. Természetesen ebben a kategóriában is született számtalan mára már klasszikussá vált alkotás, mint pl. A szarvasvadász 1978, ami a veteránok háború utáni beilleszkedésről szól, és bemutatja a vietkongok kegyetlenségét is, a vietnámi háború "művészfilmje", az Apokalipszis most 1979, a realisztikusnak nevezhető Hamburger Hill 1987, a Full Metal Jacket 1987, a Jó reggelt, Vietnam! 1987, a Született július 4.-én 1989, A háború áldozatai 1989. stb. Persze ezek mellett készült pár hazafias film is, mint pl. az 1968-as The Green Berets John Wayne főszereplésével, vagy Mel Gibson 2002-es We Were Soldiers-e, amelyek visszatérnek a pátosszal teli és az amerikai hősiességet középpontba állító háborús filmekhez. És szerencsére Oliver Stone is elkészítette a legjobb filmet erről a háborúról 1985-ben, A szakasz címmel, ami egy komplex üzenetű, ugyanakkor nem ideológiai alapokon nyugvó autentikus alkotás, ami a legjobban adja vissza a vietnámi veteránok tapasztalatait és érzéseit erről a háborúról.Az utóbbi 1-2 évtizedben készült amerikai háborús filmek is alapvetően ezt a leosztást folytatják. A második világháborús filmek továbbra is a szükségességről és a szövetségesek hősiességéről szól (pl. Pearl Harbor 2001, Ellenség a kapunál 2000, bár itt nem amerikai a hős, de a lényeg, hogy náci az ellenség), míg a vietnámi háborút a köztudatból és a filmgyártásból is kiszorító iraki és afganisztáni háborúról szóló filmek lettek manapság a háborúellenes üzenet legfőbb átadói (pl. Boys of Abu Ghraib 2014, Green Zone 2015), bár a közel-keleti háborúkról szóló filmek esetében érezhetően kevésbé erőteljes a háborúellenesség, mint a vietnámiról szólók esetén, hiszen Amerika még mindig nagyon fontos gazdasági, politikai, katonai érdekeltségekkel rendelkezik a térségben. Ebben a csoportban is vannak azonban olyan üdítő kivételek, ahol ideológia nem igazán nyom a latba, ugyanakkor autentikus, látványos, és viszonylag komplexebb karakterizálással rendelkező filmek, mint pl. a Hurt Lucker (2008), esetleg az American Sniper (2014), vagy az Afganisztánban játszódó Lone Survior (2013).

A modern háborús filmeknél megfigyelhető egy olyan trend, hogy megpróbálnak minél autentikusabbak lenni, ilyen például a Ryan közlegény megmentése 1994, függetlenül attól, hogy ez csak félig-meddig sikerült neki. A másik trend pedig sajnos az, hogy egyre inkább a látvány kezd el uralni mindent, ami pedig gyakran azzal jár, hogy egyben ki is üresednek ezek a filmek. pl. Dunkirk (2017), Midway (2019), 1917 (2019). 

A háborús filmeknek több alműfaja is létezik, amelyek sokszor összemosódhatnak. Az egyik ilyen a háborúellenes filmek csoportja, amely üzenet ma már annyira általános, hogy én nem is venném külön alműfajnak. A háborús komédiák, szatírák is nagyon népszerűek voltak egy időben, főleg a vietnámi háború idején, amit az is jelez, hogy az alműfaj két legjobb darabja, a Kelly hősei és a M.A.S.H. is 1970-ben készült. A fogolytáborból szökős filmek között is készült jó néhány klasszikus alkotás, mint pl. Híd a Kwai folyón 1957, a Stalag 17 1953, A nagy szökés 1963, vagy a Menekülés a győzelembe 1981. Az animációs filmek többsége hol máshol, mint Japánban készült, mint az Akira 1988, ami az atombomba ledobásról szól, vagy a Grave of the Fireflies 1988, ami a háború gyerekekre gyakorolt hatását mutatja be, ezek is nyilvánvalóan háborúellenes üzenetű alkotások. Külön kategória a veteránok beilleszkedéséről szóló filmek, aminek két legnagyobb klasszikusa az Életünk legszebb évei 1946 és a A szarvasvadász 1978. A háborús filmek érdekes csoportját alkotják a haditengerészeti és tengeralattjárós filmek, mint pl. a The Enemy Below 1957 vagy a Run Silent, Run Deep 1958, U-571 és nem utolsósorban az alműfaj legjobbika, a német Das Boot 1981. A holokausztot a középpontjukba állító filmek besorolásáról megoszlanak a vélemények, vannak akik a háborús filmek egyik alműfajának tartják, vannak akik szerint mára már önálló műfajjá váltak. Én az utóbbi véleményen vagyok, már csak azért is, mert teljesen más jellegű, hangulatú filmek, ezért ezeket most nem vettem figyelembe.  Bár a műfajon belül az angolszász, azaz amerikai, angol, esetleg ausztrál illetve ezek koprodukciójában készült filmek a leghíresebbek, azonban minden olyan országnak, amely rendelkezik valamire való filmgyártással, megvannak a maga klasszikus alkotásai. Ezek annyiban mindenképpen hasonlítanak az amerikaiakhoz, hogy a saját oldalukat a saját szemszögükből, és nem utolsó sorban a saját hősiességüket mutatják be. Oroszország, illetve korábban a Szovjetunió is rendelkezik háborús film hagyománnyal, azonban filmjeikre az a jellemző, hogy a kommunista, illetve későbbiekben a nacionalista propagandának köszönhetően még egyoldalúbbak, mint az angolszász filmek. A szovjetek között azonban mégis érdemes megemlíteni a végtelenül hatásos 1985-ös Jöjj és láss c. háborúellenes filmet, aminek középpontjában a háborús pusztítás áll, vagy a 2015-ös orosz Harc Szevasztopolért, ami a legjobb második világháborús szovjet mesterlövésznőről szól.

A német filmgyártás is hatalmas történelemmel rendelkezik ebben a műfajban. Bár a két világháború között és alatt az ország erőteljesen militarista jellegéből kifolyólag a filmgyártásuk számos propagandisztikus filmet készített, azonban a háború után pár évtizeddel már remek alkotásokkal álltak elő pl. Vaskereszt 1977, Das Boot 1981, Stalingrad 1993, A bukás 2004 stb.), amelyek többsége szintén háborúellenes üzenettel rendelkezik.

Bár a nézők egy része a minél látványosabb csatajelenetekkel rendelkező filmeket gondolja jó háborús filmnek, azonban a műfaj legjobbjainak – bár általában rendelkeznek ilyennel –, közös jellemzője az, hogy mindegyiknek van valamilyen olyan egyedi eleme, tulajdonsága, összetevője, ami megkülönbözteti a többitől és kiemeli az átlagos háborús filmek közül. Ez az elem pedig szinte soha nem a harcászati események megjelenítése, hanem sokkal inkább a háború egy olyan aspektusának bemutatása, amit máshol addig nem láthattunk. Ilyen lehet az, hogy a háború milyen hatással van az egyénre, aki lehet katona, civil, férfi, nő, gyerek vagy bárki, és hogyan éli túl, dolgozza fel érzelmileg, intellektuálisan és pszichésen a háborús tapasztalatait. És ami a legfontosabb, egyetértve Samuel Fuller rendező megállapításával, hogy a film által a néző képes legyen átérezni az adott háborút. Azaz az autentikusságot ne csak a katonák ruháinak gombja és fegyverei jelentsék, hanem a film atmoszférája, hangulata adja vissza annak a kornak, háborúnak a hangulatát, érzetét. És természetesen mint minden egyéb jó film, úgy ez is rendelkezzen érdekes történettel, karakterekkel, kiváló színészekkel és látványos fényképezéssel.

Mivel rengeteg nagyszerű háborús film készült az idők folyamán, ezért nyilvánvalóan egy nagy rakást le kell hagyni egy tízes listáról, amit próbáltam úgy összeállítani, hogy minden fontosabb háborúról és minden korszakból kerüljön fel film, amelyek lehetőség szerint különböző üzenettel, szemponttal, mondanivalóval, fókusszal rendelkeznek. Számos nagyszerű alkotás lemaradt, de akár fel is kerülhetett volna, mint pl. A szarvasvadász 1978, a Sólyom végveszélyben 2001, vagy gyerekkorom nagy kedvence, a Halál 50 órája, és még egy tucat másik. Természetesen mint minden lista, úgy ez is szubjektív. A háborús filmek között én inkább a klasszikus megközelítésű, felépítésű, de összetett mondanivalójú, karakterizálású autentikus és realisztikus drámákat kedvelem, szatírákat, vígjátékokat nem különösebben, mivel azok sokkal kevésbé tudják átadni egy háború valódi érzetét, márpedig a lényeg ebben áll.  1. A szakasz (Platoon) 1986:

Nyolc Oscar-jelöléséből négyet megnyert Oliver Stone író és rendező saját háborús tapasztalatain alapuló vietnámi háborúban játszódó filmje. A rendező elsődleges szempontja az volt, hogy lehetőség szerint a legjobban visszaadja a vietnámi veteránok tapasztalatait, mert úgy érezte, hogy bár számos kiváló film készült korábban erről a háborúról, azonban azok sokkal inkább az otthonmaradóknak szóltak és nem az egyszerű amerikai katona érzéseit, gondolatait közvetítette. A szakasz ezen tulajdonságánál fogva az egyik legrealisztikusabb és legautentikusabb modern háborús film, ami magáénak tudhatja az olyan általános pozitív tulajdonságokat is, hogy izgalmas történettel, érdekes karakterekkel, és látványos csatajelenetekkel rendelkezik.

Chris Taylor (Charlie Sheen) egy naiv fiatalember, aki még a főiskolát is otthagyta, hogy Vietnamban teljesíthessen frontszolgálatot a háború alatt. Megérkezése után nagyon gyorsan rájön, hogy jelenléte nem számít senkinek és semminek. Tapasztaltabb katonák levegőnek nézik az újoncokat, és mindenki úgy tartja, hogy ha meg kell halni a háborúban, akkor jobb az elején a zöldfülűeknek. Taylornak két tiszthelyettes főnöke van szakaszában, az elpusztíthatatlan és kemény Robert Barnes (Tom Berenger) törzsőrmester, valamint a kedvesebb és segítőkészebb Elias Grodin (Willem Dafoe) őrmester. Miután az egyik vietnámi faluban a szakasz egyes tagjai civileket gyilkolnak, Elias megfenyegeti Barnest, hogy feljelenti, és hadbíróság előtt kell felelnie. A szakasz ezután két táborra oszlik, az egyik fele Barnest követi, a másik pedig Eliast, ami szembenállás végül gyilkosságokba torkollik. A naiv és zöldfülű Chrisből lassanként katona lesz, azonban egyre közelebb áll a pszichés összeomláshoz, miközben realizálja azt, hogy tulajdonképpen két ellenséggel kell egyszerre harcolnia...

A film legfőbb üzenete, hogy a háborús tapasztalat mindenkit örökre megváltoztat. A Szakasz előtt számtalan háborús film bemutatta a bátorságot, félelmet, az adrenalin növekedést, azonban ezek között nem sok olyan volt, amely a háború őrületét realisztikusan érzékeltette volna, valamint azt, hogy mindez mennyi értelmetlen veszteséggel jár. Ebbe a veszteségbe nem csak a halálos áldozatok vagy a rokkantak tartoznak, hanem azok is akik valamilyen kisebb-nagyobb pszichés sérülést szereznek a hosszú hónapokig, évekig tartó harcok alatt, amikor különböző extrém helyzetekben nagyon gyors döntéseket kell hozni, miközben egyik lehetőség rosszabb a másiknál. A folyamatos félelem, az emberi rosszindulattal való küzdelem, az erőszak perverzitása mindenkinél frusztrációt okoz, amely állapotban a katonák lassanként minden érzékenységüket elvesztik, és csak a saját túlélésükre képesek koncentrálni.2. A tengeralattjáró (Das Boot) 1981:

Hat Oscar-díjra jelölték Wolfgang Petersen rendező eredetileg német nyelvű háborús filmjét, ami akkor rekordnak számított egy idegen nyelvű film esetén. A tengeralattjáró ugyanis nem csak autentikus, izgalmas és érdekes, de a technikai elemeiben, mint a fényképezés, a hangok használata, és a zene tekintetében is egészen kiemelkedő. A Das Boot egy német tengeralattjáró, az U-96 és legénysége veszélyes járőrútját kíséri nyomon az Atlanti-óceánon, miközben elsüllyesztendő ellenséges hajókra vadászik.

1941 októberében az U-96 tengeralattjáróra vezénylik a haditudósító Werner hadnagyot (Herbert Grönemeyer), akinek az a feladata, hogy a német tengeralattjáró személyzetének munkájáról és hősiességéről tudósítson. Werner az út során megismeri a tiszteket és a legénységet is, néhányukkal közelebbi, baráti kapcsolatba is kerül. Nagyon sokat tanul az U-boot veterán, sokat tapasztalt kapitányától, Henrich Lehmann-Willenbrocktól (Jürgen Prochnow), aki megveti Hitlert és a nácik felső vezetését, ugyanakkor ettől függetlenül hazáját szolgálva próbálja végrehajtani küldetését az utánpótlást szállító angol és amerikai teherhajók után kutatva. A feladat azonban nagyon veszélyes, hiszen ebben a fegyvernemben a vadász egy pillanat alatt űzött vaddá válhat, amikor ellenséges rombolók jelennek meg a teherhajók mellett. Ráadásul az új parancs szerint Olaszország felé kell venniük az irányt, ami azt jelenti, hogy valahogy át kell csusszanniuk Gibraltáron, a rendkívül szűk tengerszoroson, amit az angol haditengerészet óriási erőkkel ellenőriz…Részlet a filmből.

Az erőteljesen klausztrofóbiás érzetű, feszültséggel teli, minden elemében kiváló Das Boot még azt a nem kis bátorságot igénylő elemet is bevállalta, hogy a németek szempontjából mutatja be a második világháború egy szeletét. Sikerének egyik kulcsa az, hogy úgy tud objektív maradni, hogy közben nem válik érzéketlenné a háborút megjárt katonákkal szemben.3. Híd a Kwai-folyón (The Bridge ont he River Kwai) 1957:

Nemcsak hét Oscar-díjat sikerült megnyernie ennek az amerikai-angol koprodukcióban készült, fogolytáborból szökős háborús filmnek, de nem mellesleg az év legtöbb bevételét termelő filmjeként hatalmas közönségsikert is aratott. A háborús filmek egyik fontos összetevője, a látványos csatajelenetek kevésbé jellemzőek David Lean rendező filmjére, mivel itt az ütközetek nagy része pszichológiai jellegű összecsapás az őrök és a foglyok között, amelyek összecsapások célja, hogy a hadifoglyok megőrizhessék mentális egészségüket, büszkeségüket, egyszóval emberek tudjanak maradni.

1943-ban Nicholson brit ezredes (Alec Guinness) egysége megadja magát a japánoknak valahol Indokínában, miután bekerítették őket. A japánok egy hadifogoly és munkatáborba viszik őket, amely Saito ezredes (Sessue Hayakawa) irányítása alatt áll, akit felettesei azzal bíznak meg, hogy építtessen egy,  a japán hadsereg számára stratégiai fontosságú hidat a Kwai folyón, aminek határidőre el kell készülnie. Saito minden hadifoglyot kétkezi munkára utasít, beleértve a brit tiszteket is, amit ők Nicholson ezredes vezetésével megtagadnak a genfi konvencióra hivatkozva. Nicholson és Saito közötti büszkeségi háborút végül a birt tiszt nyeri meg, amellyel kivívja az emberi tiszteletét és lojalitását. Saito azért enged végül Nicholsonnak, mert erősen közeledik a híd befejezésének határideje, amit az angolok mérnöki tudása nélkül nem tud megépíteni. Nicholson annak érdekében, hogy emberei megint büszkék lehessenek és hasznosnak érezhessék magukat, valamint saját egójának is engedelmeskedve belemegy abba, hogy segít a hidat felépíteni. Azt a hidat, ami ha elkészül, a brit és szövetséges csapatok vereségét is okozhatja Indokínában. Nicholson a híd felépítésének megszállottja lesz, aki emiatt összetűzésbe kerül az amerikai Shears őrnaggyal (William Holden), akinek végül sikerül megszöknie a táborból és elérnie az szövetségesek egyik bázisát. Shearset egy kis csapattal visszaküldik azzal a paranccsal, hogy rombolják le a szövetségesek számára oly veszélyes épülő hidat bármi áron...

A film három főszereplője Saito, a japán táborparancsnok, a vele szemben álló Nicholson ezredes, az angol hadifoglyok parancsnoka, valamint mindkettejükkel szembenálló amerikai hadifogoly Shears, akiket egymással szöges ellentétben álló motivációk mozgatnak, ugyanakkor rendelkeznek két közös tulajdonsággal: mindegyikük a módján próbálja meg túlélni a háborút, valamint az, hogy a híd önmagában egyiküket sem érdekli, ahhoz csakis a saját túlélési és egyéb önzőbb szempontjaik alapján viszonyulnak. Ez a háromszög a film legfontosabb eleme, hármójuk szembenállása és folyamatosan változó kapcsolatai mozgatják a filmet, na és persze a néző lojalitását is, aki egy idő után tényleg összezavarodik, és nem biztos abban, hogy kinek és minek is szurkoljon. 4. Levelek Ivo Dzsimáról (Letters from Iwo Jima) 2006:

Clint Eastwood 4 Oscar-díjra jelölt háborús filmje a második világháború csendes-óceáni hadszínterének egyik legöldöklőbb csatájáról, egy kis sziget, Iwo Jima birtoklásáért folyó öt hetes küzdelemről szól, amelyet a japánok szemszögéből mutat be. A Letters from Iwo Jima egyébként Clint Eastwood másik filmjének, a Flags of Our Fathers-nek a párja, ami ugyanezt a csatát mutatja be amerikai oldalról.

A története flashbackben bontakozik ki. 2005-ben japán régészek Iwo Jima szigetén a második vh. során a japán hadsereg által vájt járatokat kutatja, amikor felfedeznek egy doboznyi megírt, de soha el nem küldött levelet, amelyekből megismerhetjük a film két főszereplőjének, Saigo sorkatona (Kazunari Ninomiya) és a sziget japán katonai parancsnokának, Tadamichi Kuribayashi (Ken Watanabe), és persze a sziget védelmének történetét. Iwo Jima kicsi szigete stratégiailag rendkívül nagy fontossággal bírt, ezért a japánok elrendelik az utolsó csepp vérig való harcot, ugyanakkor a szigetet védő 22 ezer fős japán gyalogsági védelmi erőknek nem tudnak légierő vagy haditengerészeti támogatást nyújtani, ami egyben azt is jelenti, hogy ezek a katonák halálra vannak ítélve...

Autentikus és gyönyörűen fényképezett film, ami a háborúk egyik legfontosabb jellemzőjét, a sorsszerűséget állítja a fókuszba, miközben minden porcikáját áthatja a fatalizmus. A Levelek Ivo Dzsimáról azon ritka filmek egyike, amelyek a japánokat is embereknek mutatja be, rácáfolva arra az elterjedt sztereotípiára, hogy minden japán katona fanatikus és brutális gyilkos volt. És amely azt is bemutatja, hogy a japán katonák egyéni sorsa és halála is ugyanolyan tragikus, mint Iwo Jima amerikai áldozataié.5. Nyugaton a helyzet változatlan (All Quiet on the Western Front) 1930:

Lewis Milestone rendező 90 éves, de még mindig kegyetlenül hatásos filmje az első világháború fronttapasztalatairól a mai napig is végtelenül hatékonyan adja át háborúellenes üzenetét, miközben nézője teljesen a hatása alá kerül. Ez az amerikai film ráadásul azzal a különleges tulajdonsággal is rendelkezik, hogy mindezt az ellenfél, a németek szempontjából mutatja be, ami a maga korában rendkívülinek számított. Helyenként természetszerűleg érezhető a kora, mégis teljesen időtálló és még a mai napig is modernnek és frissnek hat ez a közel egy évszázados film.

Az 1. világháború kezdetén egy osztálynyi végzős gimnazista diák a tanáruk lelkesítő beszédei és biztatása után önként bevonul katonának, mielőtt még befejeznék a sulit. A 17-18 éves srácok vezetője Paul Baumer (Lew Ayres), aki mindenki közül a leglelkesebb háborúpárti patrióta. A fiúk abban a hiszemben vonulnak be, hogy a háború hamarosan véget ér és ők mindenki által tisztelt hősökként térhetnek haza. A realitás szele már akkor megcsapja őket, amikor hatalmával rosszindulatúan visszaélő Himmelstoss postásból őrmesterré avanzsált tartalékos tiszthelyettes lesz a kiképzőjük. A srácok ekkor talán még türelmetlenebbül várják, hogy a frontra kerülhessenek, ami hamarosan be is következik és már csak azt veszik észre, hogy szögesdrót akadályt állítanak fel a lövészárkaik elé, miközben mindennap a halállal kell szembenézniük. A fiúk közül többen is meghalnak, megsebesülnek, ami az életben maradottak pszichéjén és az intellektusán is nyomot hagy, miközben nagyon hamar kiábrándulnak a háborúból...Részlet a filmből.

A film nagyon hiteles ábrázolja az első világháború borzalmait, ami olyan hatalmas veszteséget okozott minden háborús félnek, amit korábban még nem látott a világ. A Nyugaton a helyzet változatlan mindent háborúellenes üzenetének rendel alá, miközben megjelenik benne jó pár ehhez kapcsolódó téma. Történelem ismeretünk fényében és megjelenésének időpontja miatt olyan a film, mint egy éles neon, ami folyamatosan ott villog figyelmeztetően az emberiség előtt, amelyik azonban inkább becsukja a szemét miközben elhalad mellette, hogy egyenesen beletrappoljon a második világháborúba.6. Apokalipszis most (Apocalypse now) 1979:

A hollywoodi háborús filmek művészfilmje ez a vietnámi háborúban játszódó alkotás, ami megjelenésekor hatalmas szakmai sikert aratott, aminek 8 Oscar-jelölés lett az eredménye, és a mai napig az egyik legjobb amerikai filmként tartják számon. A film narratív struktúráját egy utazás adja a teljes őrületbe - szó szerint és átvitt értelmében is –, miközben nagyon kifejezően mutatja be legfőbb témáját és üzenetét, miszerint minden háború maga a pokol. A film egy kicsit kívül esik a szokásos amerikai hagyományos realizmuson, ezért az Apokalpiszis most sokkal furcsább, szürreálisabb hangulattal rendelkezik, mint a többi amerikai háborús film.

1968-ban, a vietnámi háború csúcspontján Cpt. Willard (Martin Sheen) azt a „hivatalosan nem létező” megbízást kapja feletteseitől, hogy likvidálja az amerikai hadsereg egyik rejtélyes és legendás ezredesét, Walter Kurtz-ot (Marlon Brando), aki egy dzsungelbeli faluban él a kambodzsai határ közelében és helyiekből egy saját hadsereget szervezett, akikkel a határt is átlépve gerillatámadásokat hajt végre a kommunista Vietkongon. A hadsereg vezetői úgy gondolják, hogy Kurtz megőrült és veszélyessé vált, ezért Willardnak meg kell ölnie. A százados a Nung folyón hajózva tudja elérni célját, ezért csatlakozik egy folyami járőrhajó legénységéhez „Chief” (Albert Hall), Lance (Sam Bottoms), „Chef” (Frederic Forrest) és „Mr. Clean” (Larry Fishburne) társaságában. Útközben számos excentrikus emberrel találkozik: először a szörf és a napalm illatát imádó Lt.Col. Kilgore (Robert Duvall) helikopteres lovassági egységéhez csatlakozik, akik megtisztítják a Nung folyó torkolatának vidékét, hogy a százados elkezdhesse az utazását. Az út során számos bizarr tapasztalatban lesz része, és mire eléri célját, a legénységének tagjai közül is jó páran meghalnak. Amikor a járőrhajó megérkezik Kurtz táborába, Willard az ezredes foglyává válik...

A története előrehaladtával egyre szürreálisabb, bizarrabb és őrültebb álomszerű világba csöppenünk, Willard utazása pedig ennek megfelelően nem egyéb, mint a civilizáció elhagyása, ami végül egy vad és kegyetlen káoszba torkollik. A filmben nem csak ikonikus szereplők, karakterek és mondatok láthatóak, hallhatók, hanem jelenetek is. A legjobb és leghíresebb talán Kilgore helikopter támadása, miközben Wagner Valkűrök lovaglása harsog a helikopterek hangszórójából. 7. A bombák földjén (The Hurt Locker) 2008:

Az iraki háború Platoonjának is nevezik Kathryn Bigelow rendező 6 Oscar-díjat nyert háborús filmjét, ami egy amerikai tűzszerész egységet követ nyomon az iraki háború forró és száraz poklában. A bombák földjén egyszerűsége ellenére a fotelbe szögezi nézőjét izgalmával, feszült és remekül megkoreografált jeleneteivel, kiváló színészeivel, dokumentumfilm jellegű fényképezésével, miközben sikerül elkerülnie a pátoszt és a moralizálást. A mai napig is a legjobb film az iraki háborúról.

2004, Bagdad, Irak. Az amerikaiak egyik tűzszerész egységének nap, mint nap hatástalanítandó házi készítésű bombákkal, házak tetején rejtőzködő láthatatlan mesterlövészekkel, felkelőkkel kell, hogy szembenézzen. Soha nem tudhatják, hogy honnan és melyik pillanatban csap le rájuk a halál. A csapat új tűzszerészt kap William James őrmester (Jeremy Renner) személyében, miután elődje, Thompson törzsőrmester (Guy Pearce) meghalt, amikor felrobbant egy bomba. A szolgálati idejük vége felé járó egység tagjai már vágják a centit, azonban nagyon gyorsan realizálniuk kell, hogy az új fickót nem érdeklik a szabályok és sokszor túl vakmerő cselekedetekre ragadtatja el magát, amivel nem csak saját, de társai testi épségét is veszélyezteti. Mindez nagyon nem tetszik a szabálykövető és a biztonságra mindennél jobban adó Sanborn őrmesternek (Anthony Mackie), akinek pedig  minden nap együtt kell dolgoznia a túl nagy rizikókat bevállaló cowboy mentalitású tűzszerésszel, mert ő a szeme és a füle, aki biztosítja hátulról a munkáját. Túlélésüknek nem sok esélye van ebben a veszélyes környezetben, ha ők ketten egymásban sem bíznak…

A Hurt Locker az ellenséggel kevésbé foglalkozik, mint a többi háborús film, bár látható pár mesterlövész, de csak messziről, vagy hátulról, látható néhány keresett politikus, de csak zsákkal a fejükön, egyszóval az ellenségnek itt nincs igazán arca, szó szerint és átvitt értelemben sem. Az ellenség sokkal inkább mechanikus, semmint emberi ebben a filmben. A rendezőt ugyanis nem az érdekelte, hogy mi okozta a háborút, kik a szembenálló felek, vagy hogyan lehetne mindezt jól lezárni, hanem sokkal jobban foglalkoztatja az ebben résztvevő átlag amerikai katona pszichéje. 8. Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan) 1998:

11 Oscar-jelöléséből ötöt meg is tudott nyerni Steven Spielberg háborús filmje, ami mind a kritikusok, mind a közönség tetszését elnyerte, és ami megjelenésének évében a legtöbb bevételt termelő film lett az USÁ-ban. A Ryan közlegény megmentése leginkább az első 25 percében látható jelentéről ismert, ami az amerikai csapatok második világháborús normandiai partraszállását rendkívül realisztikusan és véresen ábrázolja, amelynek célja az volt, hogy a néző számára megteremtse a lehetőséget arra, hogy úgy érezze ő maga is részese az eseményeknek. A történet egy kis csapat amerikai katonáról szól, akik életüket kockáztatva elindulnak a frontvonalak mögé, hogy kimentsen egy olyan katonát, akinek édesanyja az összes többi fiát elvesztette már a háborúban.

1944 június 6.-án John Miller százados (Tom Hanks) és egysége, a 2. Ranger zászlóalj a normandiai „Omaha Beach-en” az első hullámban partraszálló csapatok között próbálja elfoglalni a szakaszt és kifüstölni a németeket a megerősített bunkereikből. Az egység hatalmas veszteségeket szenved, de végül eléri célját, és biztosítani tudja a terepet a szövetséges csapatok számára. A harcok után a washingtoni katonai vezetés arról értesül, hogy egy amerikai anya, Mrs. Ryan négy fia közül három meghalt a harcokban, a negyedik pedig egy ejtőernyős alakulatban szolgál és ledobták valahova a franciaországi frontvonal mögé. Marshall tábornok utasítást ad, hogy meg kell találni a még (remélhetőleg) életben lévő Ryan fiút, Jamest (Matt Damon) és épségben hazavinni. A feladattal Miller századost bízzák meg, aki embereivel, Mike Horváth őrmesterrel (Tom Sizemore), Daniel Jackson mesterlövésszel (Barry Pepper), Irwin Wade egészségügyis katonával (Giovanni Ribisi), Adrian Caparzo (Vin Diesel), Stanley Mellish (Adam Goldberg), Richard Reiben közlegénnyel (Edward Burns), valamint egy tolmács tizedessel, Timothy Uphammel (Jeremy Davies) elindulnak, hogy megmentsék James Francis Ryant, hogy hazamehessen három másik fiát gyászoló édesanyjához...Részlet a filmből.

Ryan közlegény megmentése egy tipikusnak mondható Steven Spielberg film néhány zseniális jelenetével, különös tekintettel a partraszállást bemutatóra, az epikus jellegével és szentimentalizmusával. A film központi filozófiai témája azt a kérdést vizsgálja, hogy van-e olyan ok, ami miatt több ember életét is kockáztatni lehet vagy akár kell egyért?9. Stalingrad 1993:

A Joseph Vilsmaier rendező filmje nagyon hasonló megközelítésű, mint A tengeralattjáró, hiszen ez is azt mutatja meg, hogy nem minden német katona volt náci ördög, másrészről pedig rávilágít a háborúk embertelenségére, borzalmaira és azon általános tulajdonságára, hogy mennyi felesleges veszteséget okoz a világnak. Mindezt a film roppant érzékletesen, kegyetlenül hátborzongató képekkel mutatja be a második világháború legvéresebb csatáján keresztül, ami a két szembenálló félnek összesen egy millió halálos áldozatot okozott. A filmnek nem célja a hat hónapig tartó csata stratégiai, taktikai részletezése, hanem sokkal az átlagkatona szenvedésének érzékeltetése, akiket mindkét oldalon cserben hagynak a vezetőik.

A történet egy kis csapatnyi német katonát követ nyomon a sztálingrádi csatában. Vezetőjük a fronttapasztalattal nem rendelkező, előkelő német tiszti családból származó, de zöldfülű Hans von Witzland hadnagy (Thomas Kretschman). Csapata tagja többek között két tapasztalt tiszthelyettes, az utolsó pillanatig szolgáló, Manfred Rollo Rohleder (Jochen Nickel) őrmester, akit felesége elhagy egy francia hadifogoly kedvéért, a kiábrándult Fritz Reiser (Dominique Horwitz) tizedes, valamint a fiatal Gege Müller (Sebastian Rudolph), Edgar Emigholz (Heinz Emigholz), és az otthon a helyét már nem találó Otto (Sylvester Groth) is. A szakasz részt vesz az öldöklő, házról házra zajló csatározásokban, közben pedig összeütközésbe kerülnek Haller századossal (Dieter Okras), aminek az lesz a vége, hogy büntetőszázadban találják magukat, ahol a gyilkos orosz télben aknákat kell hatástalanítaniuk. Parancsnokuk, Musk százados (Karel Hermanek) visszahelyezi őket szolgálatba, de ez azzal jár, hogy gyalogos szakaszuknak meg kell állítani egy előretörő szovjet páncélosalakulatot. A véres csata után Haller százados arra utasítja őket, hogy szovjet civileket végezzenek ki, amit bármennyire is nem akarnak, kénytelenek megtenni. Ezután páran úgy döntenek, hogy sebesültnek álcázva magukat megpróbálnak feljutni az utolsó Sztálingrádból felszálló repülőre...

A film legfontosabb üzenete, hogy egy háborúban mindenki apránként, de szükségszerűen elveszti emberiességét. A katonák erkölcsileg, lelkileg, érzelmileg és pszichésen is megtörnek a háború által folyamatosan adagolt embertelen benyomások, hatások, dózisok miatt. A folyamat végére pedig odáig jut mindenki, hogy szinte már mindegy, hogy élnek-e vagy halnak. A karakterek között mindez a legélesebben a Hans Witzland hadnagyon látható, aki azzal a hazafias motivációval érkezik a frontra, hogy Németországot szolgálja, hogy aztán szembesüljön a háború realitásaival, aminek eredményeképpen elveszti a lojalitását és illúzióit...10. Gettysburg 1993:

Bár az amerikai polgárháború nem 20. században történt, de a film olyannyira a háborús hadviselés, és azon belül is az egyik csata stratégiai és taktikai döntései és hadi eseményei körül forog, hogy be lehet a háborús filmek műfajába sorolni. A Gettysburg egy 4,5 órás film, amit eredetileg egy hat órás TV mini sorozatnak terveztek és írtak, azonban amikor Ted Turner, a Turner Pictures tulajdonosa látta az értékes alapanyagot, úgy döntött, hogy inkább mozifilm legyen belőle. Így lett a Gettysburg az egyik leghosszabb valaha elkészült és moziban bemutatott hollywoodi film, ami az amerikai polgárháború legnagyobb, legvéresebb és sorsfordító három napos csatáját dolgozza fel, amiben az eseményeket mindkét oldal szemszögéből bemutatva láthatjuk annak legfontosabb szereplőin és összecsapásain keresztül.

Az első nap eseményei a két hadsereg felfejlődése, pozícióinak elfoglalásából áll, ami alapvetően határozta meg a három napos ütközet végkimenetelét. Megismerjük a legfontosabb szereplőket is, mint Robert Lee tábornokot (Martin Sheen) és jobb kezét, James Longstreet altábornagyot (Tom Berenger) a Déliektől. Első nap John Buford (Sam Elliott) lovassági dandártábornoknak köszönhetően az Északiaknak sikerül a legmegfelelőbb terepet elfoglalnia és megtartania, amíg a gyalogság is felzárkózik. A második nap következik a Little Round Top-i csata, amikor Joshua Chambarlain ezredes (Jeff Daniels) vezette Északi maine-i alakulat emberhátrányuk és kevés lőszerük ellenére vissza tudják verni a folyamatosan és hullámokban támadó Délieket. A harmadik nap pedig a mindent eldöntő összecsapást, Pickett támadását állítja a középpontba. Lee tábornok bízva hadseregében és kissé lebecsülvén az ellenfelet, Longstreet tábornok tanácsa ellenére középen tervez három divízióval (kb.15000 emberrel) frontális gyalogos támadást az északi vonal ellen, amelyben George Pickett tábornok (Stephen Lang) divíziójának szánja a legfontosabb feladatot. Az ellenséges vonal azonban két kilométernyire van, amit nyílt terepen ellenséges ágyútűz alatt kell megközelíteni….Részlet a filmből.

A film nem akarja az egész amerikai polgárháborút, hanem csak annak egyik - a legfontosabb - csatáját bemutatni a két fél stratégiai és taktikai tervén, na és persze az összecsapásokon keresztül. A Gettysburg ezen tulajdonsága miatt kilóg a szokásos háborús filmek sorából, amelyek kliséi kevésbé jelennek meg. A legtöbb háborús filmben a döntő ütközet előtt megismerjük a főszereplő katonák karaktereit, erősségeiket, gyengeségeiket, háttér történeteiket, személyes drámáikat, hogy aztán élve vagy halva hőssé váljanak. Ennek a filmnek a főszereplője azonban maga a Gettysburgi Csata, illetve három napjának minden mozzanata, és a katonai vezetők jó és rossz döntéseinek bemutatása. Mindemellett persze olyan régi katonaerények is megjelennek a filmben, mint a szolgálat, becsület, bátorság, hűség, bajtársiasság.

Részlet A szakasz c. filmből: