Erről a különleges 1950-es film noir krimiről valószínűleg még maguk az alkotói sem gondolták, hogy mekkora hatással lesz majd az ötven évvel későbbi televíziózásra. A Mystery Street ugyanis a CSI-sorozatok elődjének tekinthető, amelyben betekintést nyerhetünk a korszak kriminalisztikájába és rendőrségi labor munkájába, ami mellett némi társadalom kritikát is kapunk.

James Maitland „Jimmy” Stewart (1908-1997) amerikai színész, aki több, mint fél évszázados karrierje során több, mint 92 filmben játszott. Őt nevezik a legamerikaibb színésznek, aki pályája elején leginkább a középosztálybeli átlag amerikai karaktereiről vált híressé, akiknek mindennapi problémákkal kell megküzdeniük, később, a háború után pedig sötétebb "hibásabb" karaktereket is játszott. Jimmy Stewartot a nagyon jellegzetes hangja, hanghordozása, fiatal korában kissé szégyenlős, ugyanakkor mégis karizmatikus személyisége nagyon hamar a sztárok sorába emelte. Kollégái kedves és humoros embernek írták le, aki egész életében igazi profi volt.

Amerika mindig is vonzódott a militarizmushoz, ami jól érzékelhető a hollywoodi filmekben is. Bár ezek jellege kicsit változott az idők folyamán és manapság már nem annyira a hősiességről vagy hazafiságról szólnak, hanem sokkal inkább háborúellenes filmeknek számítanak. Ezt a folyamatot a ’60-as években a vietnami háború indította el, azonban a ’40-50-es években ez még nem így volt. A második világháború nemcsak az amerikai társadalomban, de a Hollywoodban is roppant népszerűnek számít a mai napig is, ami fokozottan igaz volt a háború utáni évekre. Talán ez az oka annak, hogy szinte nincs (nem volt) olyan hollywoodi sztár, aki legalább egy háborús filmben ne játszott volna karrierje során Hollywood aranykorában. Bár volt számos híres és népszerű színész, akik kalandfilmek tömkelegét gyártották, valójában alkalmatlan volt katonai szolgálatra, ezek közé tartozott például Errol Flynn, de most inkább nézzük azokat, akik tényleg szolgáltak az amerikai, vagy az angol hadseregben. A legtöbb színész Hollywood aranykorából természetszerűleg a második világháborúban katonáskodott, de a második részben érdekességképpen látunk néhány más esetre is példát. A teljesség igénye nélkül.

Az Undercurrent leginkább arról híres, hogy Katharine Hepburn egyetlen noirja. A műfajban ekkora már számos klasszikus film készült, amelyek társadalomkritikája, összetettebb karakterei, sötétebb, realisztikusabb hangulata újdonságnak számított Hollywoodban a ’30-as évek screwball komédiái, meseszerű romantikus és kaland filmjei után. Kezdetben általában nem a legnagyobb sztároki játszottak ezekben a filmekben, azonban a műfaj hatalmas népszerűsége, modernsége, divatja miatt idővel szinte minden nagyobb sztár kipróbálta magát ebben a műfajban. Így történt ez Katharine Hepburnnel is.

Nyolc Oscar-jelöléséből négyet megnyert ez a vietnámi háborúban játszódó film, amit Oliver Stone írt és rendezett. A film az ő háborús tapasztalatain alapul: kétszer sebesült meg vietnámi szolgálata alatt, amiért megkapta a Bronze Start. A Szakasz az AFI legjobb filmek listájának 86. helyén áll, és akkora kasszasiker volt a maga idejében, hogy 6 millió dolláros budgetjéből több, mint 130 milliót termelt.

Otto Preminger a film noir műfajának egyik legnagyobb rendezője a műfaj leáldozása után készítette el talán legjobb és leghíresebb filmjét, a tárgyalótermi  dráma krimijét, az Egy gyilkosság anatómiáját. Otto Preminger mindig is szerette a hollywoodi cenzúra határait feszegetni a filmjeiben látható tabutémákkal, ami alól nem kivétel ez a 7 Oscar-díjra jelölt bírósági krimi sem. Ez az első hollywoodi film, amiben a nemi erőszakról nyíltan beszéltek, miközben filmben addig olyan tabuknak számító szavakat mondtak ki, mint a sperma vagy nem tévedés – bugyi. Ezek miatt az egyik vallásos szervezet, az America's Catholic Legion Of Decency az illedelmes és elfogadható erkölcs határait feszegetőnek filmnek nevezte. Már csak emiatt is érdemes megnézni.  

Ez a gótikus mystery film noir leginkább arról hires, hogy ez az egyetlen film, amiben a noir műfajának két ikonikus alakja Humphrey Bogart és Barbara Stanwyck együtt szerepel. Sőt, az egész filmet azért készítették el, hogy kihasználják Stanwyck és Bogart hírnevét, valamint műfajban elfoglalt helyüket, úgy, hogy közben egy kicsit másfajta karakterben láthatóak, mint amit előtte megszoktunk tőlük. Humphrey Bogart egy kissé pszichopata és Kékszakállszerű festőművészt játszik, aki lassan és sorban meg akarja ölni feleségeit.

Két Oscar-díjra jelölték ezt a felnőtteknek szóló fantasy comedy filmet, ami az AFI legjobb fantasy filmek listájának 7. helyén áll. A néző önkéntelenül is végigmosolyogja ezt a bájos filmet, ami egyrészről a film abszurd témájának és szituációinak, másrészről pedig a remek színészi játéknak szól. A Harvey meghozta James Stewart negyedik Oscar-jelölését, amiben egy kissé bolond, ugyanakkor imádnivaló férfit játszik, akinek legjobb barátja Harvey, egy képzeletbeli 180 cm magas nyúl.

Hollywood már az első filmek készítésekor is a sikerről és csillogásról szólt, amelyek azonban sokszor csak a kegyetlen felszínt takarták el. Egy ideig legalábbis. Számos tehetséges embernek nem sikerült az áhított csúcsra érni vagy hosszabb ideig ott maradni, míg ellenkezőjére is rengeteg példa akad, olyan emberek váltak sztárokká, akiknek ehhez nem igazán voltak meg az adottságai. Sokszor felmerül a kérdés, hogy ez miért van, mit tudnak azok, akik kisebb tehetséggel is nagyobb karriert csinálnak, és tehetséges embereknek miért nem sikerül(t) hosszútávon érvényesülni? Ennek nyilván számtalan, akár rendszerjellegű, akár egyéni oka lehet, ezek közül egy, a mentális betegség valamilyen vállfaja viszont nagyon gyakran tört ketté hollywoodi karriert. Ebben az esetben is el lehet gondolkodni azon, hogy melyik az ok és melyik az okozat, azaz a mentális betegség volt meg korábban és tett a karriernek keresztbe, vagy a betegség a környezet, azaz a hollywoodi filmgyár embertelen és kiszipolyozó jellegének eredményeként vagy mellékhatásaként alakult ki az adott illetőben.

Többek között ezek a kérdések merülnek fel Frances Elena Farmer amerikai színésznő életrajzát és történetét olvasgatva is.

Soha nem szerettem a francia filmeket. Mélységesen egyet tudok érteni azzal a népi bölcsességgel, miszerint „a franciák állandóan nagyot akarnak fingani, de mindig csak beszarnak.” Mindemellett azzal az általánosítással is hajlamos vagyok egyetérteni, hogy sok francia filmnél érzékelhető valami beteges és perverz érzet. Mindazonáltal A nagy zabálás (ami francia-olasz koprodukcióban készült) annyira és úgy beteg, hogy már jó, és valami megmagyarázhatatlan, perverz módon nagyon kedvelem. A nagy zabálás az 1973-as cannes-i filmfesztivál legnagyobb botrányfilmje volt, amit Európa néhány országában be is tiltottak, cenzúráztak, és egyike azon filmeknek, amelyek ütőssége a mai napig napig nem csökkent, sőt, még az üzenete is reneszánszát éli.

A Vertigo Hitchcock 2 Oscarra jelölt pszichológiai thrillere, ami a karakterek pszichológiai vizsgálatán túl a technikai újításairól is híressé vált. A film a maga idejében vegyes kritikákat kapott. A közönség egy részének nem tetszett a kettős felépítése, amiben kis túlzással élve két rejtélyes történet látható. Ők inkább az elsőt - a romantikusabbat és rejtélyesebbet - szerették volna bővebben és hosszabban, önálló történetként látni a pszichologizáló második résszel szemben. A Vertigo az idő múlásával egyre nagyobb elismerést kapott, amit az is jelez, hogy az AFI legjobb filmek listáján 1998-ban még „csak” a 61., ugyanakkor 2007-ben már a 9. helyén állt, miközben a legjobb valaha elkészült mystery filmként tartják számon. A történet bonyolult pszichológiai játék egy olyan férfiról, aki beleszeret egy nem létező nőbe, majd a rá hasonlító valóságos nőn éli ki megszállottságát, szenvedélyét és egy kicsit a bosszúját is.

Carol Reed 1948-as brit film noirját 2 Oscar-díjra jelölték (legjobb rendezés, legjobb forgatókönyv), ami a The Lost lllusion címmel is ismert. Megjelenéséne évében ez a mystery dráma lett Nagy-Britannia legsikeresebb filmje, ami a gyerekkori illúziók elvesztéséről, felnőttek hazugságairól és csalásairól szól. A történetet egy gyerek szemén keresztül látjuk kibontakozni, ugyanakkor egyáltalán nem gyerekfilmről van szó.

A palást egy 1953-as epikus bibliai film, amit öt Oscar-díjra jelöltek és amiből kettőt meg is nyert. Az első úgynevezett szandálos-kardozós ókorban játszódó filmek közé tartozik, amely a Quo Vadisszal egyetemeben megalapozta a későbbi – híresebb és jobban sikerült – többségében vallásos epikus filmek sikereit (Ten Commandments, Ben-Hur, Spartacus stb). A palást híres technikai újításáról is, ugyanis ez volt az elsőnek bemutatott szélesváznú film, amit CinemaScope technikával forgattak, és ami miatt nagyon sok mozi technikai berendezéseit fel kellett újítani. A film akkora közönség és kasszasiker lett, hogy egy darabig még az Elfújta a szél 1939-es rekord bevételeivel is versenyben volt. A Palástot 15 évvel a mozibemutató után átadták különböző tévécsatornáknak, ahol 1967 húsvétján mutatták be először. Az újabb közönségsiker miatt pedig jó ideig a húsvétok jól bevált filmjévé vált az USA-ban. A film Jézus keresztre feszítésével megbízott római katonai parancsnok kereszténnyé válásának folyamatáról szól.

Ez a noirszerű neo-western dráma az AFI legjobb filmek 2007-es listáján a 38. helyen áll, ami a négy Oscar jelöléséből hármat meg is nyert. Nem véletlenül nevezik Hustonék filmjének, ugyanis John Huston rendező és forgatókönyvíró két Oscart is, míg édesapja Walter a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat nyerte el. A film az elsők között volt, amelyet valóban a történet helyszínén - az USA-n kívül - Mexikóban forgattak, ezáltal a Warner Bros. filmstúdió addigi legdrágább filmje lett.

A Bűvölet az a típusú ’90-es évekbeli neo-noir film, amit este az ember megnéz egy zacskó popcornnal, majd másnap reggelre elfelejti. Ugyanakkor minden igazi téma híján is ezen kategória jobbjai közé tartozik, aminek váratlan fordulatai képesek teljesen lekötni az embert két órára.

Ez a 12 Oscar-jelöléséből hetet megnyerő epikus western film az 1990-es év egyik legnagyobb sikere volt, ami a harmadik legnagyobb bevételi eredményt produkálta megjelenése évében. A Farkasokkal táncolót nem véletlenül köti mindenki Kevin Costner nevéhez, hiszen ő rendezte, a főszerepet játszotta és a produceri teendőket is ellátta, ami után egy rövid időre Hollywood egyik legnagyobb sztárjává vált. A film megújította, és egy időre újra népszerűvé tette az eddigre már kihalófélben lévő western műfaját.

A Kiss Before Dying egy 1956-os színes film noir, aminek főszereplője egy sármos és intelligens fiatal férfi, akit senki és semmi sem állíthat meg, hogy megvalósítsa álmait. Még az sem, ha barátnője terhes lesz, akit inkább megöl azért, hogy elérhesse célját. Valami – számomra érthetetlen - oknál fogva James Dearden úgy érezte, hogy képes Ira Levin azonos c. regényéből egy jobb filmet is forgatni, ezért 1991-ben elkészítette ennek neo-noir változatát.

A Gyanúba keveredve egy 1947-es jól felépített és összerakott, szórakoztató, ugyanakkor túl sok eredeti elemet vagy újdonságot nem tartalmazó mystery film noir, aminek Humphrey Bogart a legerősebb összetevője. A film főszereplőjeként egy második világháborúból visszatérő katonát játszik, aki nagyon hamar magánnyomozóvá vedlik át, amikor megpróbálja kideríteni, hogy mi áll bajtársa rejtélyes eltűnése hátterében.

Az Obsession (The Hidden Room-ként is ismert) Edward Dmytryk amerikai rendező első és egyben legjobb angol filmje, ami egy kevésbé ismert, kis költségvetésű pszichológiai thriller film noir. A film középpontjában egy őrülten féltékeny pszichiáter áll, aki módszeresen és megszállottan bosszút akar állni felesége legújabb szeretőjén.

Audrey Hepburn (1929-1993) angol színésznő az Amerikai Film Intézet listáján a harmadik legnagyobb hollywoodi sztár színésznőként szerepel Katharine Hepburn és Bette Davis után. Pályafutása során ötször jelölték Oscar-díjra a legjobb női főszereplő kategóriában (Római vakáció 1953, Sabrina 1954, Egy apáca története 1959, Álom luxuskivitelben 1961 és a Várj, míg sötét lesz 1967), amelyek közül a Római vakációért – élete első hollywoodi filmjéért - meg is kapta.